Növénytermesztés

Van, ahol már öntözni kell a fenyőültetvényeket

Agrofórum Online

Hegedűs Attila erdőmérnök, közgazdász - ahogy ő fogalmaz -, tizenöt éve foglalkozik professzionális szinten karácsonyfa termeléssel és nagykereskedelmi értékesítéssel. A borsodgeszti karácsonyfa-telepen, ahol ő dolgozik, nem ritka, hogy a vásárlók már júliusban előre megjelölik a megvásárolni kívánt fenyőket.

Hol helyezkedik el, és mekkora a terület, amelyen termelnek?

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 120 hektáron termelünk karácsonyfát. A különböző nagyságú ültetvények Borsodgeszttől Mogyoróskáig helyezkednek el, dombvidékiek, víztől mentesek. Igyekeztünk olyan területeket választani, amelyek esetében a fagyhatás mérsékelt.

Mennyire kedvez itt a talaj ennek a művelési ágnak?

Ezek a talajok a Borsod-Abaúj-Zemplén domboldali részein többnyire savanyú típusúak, amelyeket a fenyő tovább savanyít. Ezért folyamatos mészpótlást igénylenek, a fák kitermelését követően, még az új ültetés előtt mésztartalmú műtrágyát szórunk ki.

Milyen fajtákat termesztenek?

Tizenöt évvel ezelőtt, kizárólag nordmann fenyővel indultam, a mai napig is ez a meghatározó, a területeink 80-90 százalékán ez található. Ezenkívül kisebb mértékben van luc-, illetve ezüstfenyőnk is. Ezeket elsősorban oda telepítjük, ahol a nordmannak nem megfelelő a terület, pl. fagyzugos. Külföldi pozitív tapasztalatokra alapozva, kísérleti jelleggel Sziklás-hegységi jegenyefenyőt is telepítettem.

Milyen tapasztalatai vannak ezzel az új ültetvénnyel?

Fiatal még az ültetvény, de az elmondható, hogy sajnos ezt a fajt is nagyon megviselik a jelenlegi száraz, csapadékmentes nyarak.

Számos ágazatban már elképzelhetetlen az, hogy öntözés nélkül termeljenek. Lehetséges az, hogy belátható időn belül itt is szükséges lesz az öntözés?

Külföldön, pl. Dániában vagy Németországban vannak már olyan ültetvények, ahol öntözést használnak. Kérdés az, hogy mekkora méretnél gazdaságos ez. Ha viszonylag nagy a terület, akkor nem éri meg a ráfordítást. Ezentúl számos sebezhető pontja van az öntözésnek, pl. ha bennmarad a víz a csepegtetőrendszerben, akkor egy hirtelen érkező fagy károsíthatja, és kárba vész az egész. Összességében azt gondolom, jelenleg idehaza a sikeres termesztésnek még nem záloga az öntözés. A tavaszi fagyok jóval több gondot okoznak nekünk.

Az idei tavaszi fagyok gyakorlatilag letarolták a gyümölcsösöket. Önök mit érzékeltek mindebből?

A nordmann, mint mondtam, érzékeny a tavaszi fagyokra. Elkezd tavasszal hajtani, viszonylag korán, április végén megjelennek rajta a friss hajtások, amelyek érzékenyek a fagyra. Mínusz 2-4 ⁰C körül már leperzselődnek, az így elszenvedett fagykárnak pedig az a jele, hogy néhány hét múlva barnává válik a friss hajtásvég. Nálunk ez évben nem történt komolyabb kár, a területi adottságok miatt marginális volt a fagykár. Mivel a fagy nem statikus, hanem dinamikus, ezért előfordul, hogy egy sorban tíz-húsz fát érint, majd egy kicsit arrébb, egy másik helyen már éppen fordítva történik. Hozzáteszem, tudok olyan ültetvényről a Dunántúlon, ahol az egyik évben több, mint 100 hektáron keletkezett totális fagykár, milliárdos nagyságrendű kárt okozva ezzel.

Visszatérve a fenyő fajtákra, jelenleg melyek a legkelendőbbek?

Továbbra is egyértelműen a nordmann, de kirajzolódik az, hogy egyre nagyobb az igény a lucra. Ennek oka, hogy ebből a fajtából az utóbbi időszakban rendkívül keveset telepítettek szerte Európában. A keresleti oldal viszont változatlan maradt, így gyakorlatilag emiatt hiány keletkezett a kínálati oldalon.

Mi a tapasztalata, miért kedvelt továbbra is a lucfenyő?

Szerintem a vásárlók egy része a hagyományok miatt egészen egyszerűen ezt tekinti a karácsonyfának. Az ára egyébként mutatja a jelenlegi piaci helyzetet, van olyan stand, ahol a közepes lucfenyő annyiba kerül, mint egy kisebb nordmann.

Begyökerezett karácsonyfával foglalkoznak-e?

Mi termelők, illetve nagykereskedők vagyunk, nincsenek standjaink. Zömében a Duna keleti oldaláról érkeznek hozzánk a vevők, illetve Romániából, Szlovákiából. Azokat az igényeket szolgáljuk ki, amit a vevőink jeleznek számunkra. Ha valaki gyökeres fenyőt keres, azt is megtalálja nálunk, de a kiemelést, földlabdázást rábízzuk a vevőre. A gyökeres fenyő igen problémás, hiszen a földből való kiemelés közben sérülhet a növény gyökérzete, mi pedig nem akarunk ezzel foglalkozni, többek között azért, mert egyre nehezebb olyan embert találni, aki megfelelően végre tudja hajtani ezt a műveletet.

Zömében mennyi idős fákat keresnek?

A nordmannak 8-10 év kell, hogy piacképes legyen, de ezek a fák nem standard módon nőnek, vannak parcellák, ahol – bár egy időben lettek ültetve – nem egyszerre termeljük ki őket, hanem egyet-egyet válogatunk ki, a vevői igényeknek megfelelően. Vannak olyan visszatérő vásárlók, akik már július végétől kiválasztják azokat, amelyekre igényt tartanak. A kitermelésnek egyébként van felfutása, az adott területről az első évben 5000, míg a következő évben már 20.000 vágható ki, azután ez a szám duplázódik egy kulminációs pontig, ahonnan már tovább nem nő, hanem visszacsökken a mennyiség.

 Az árképzést mi jellemzi ebben az évben?

A termelői árak nem növekedtek, a piacot alapvetően a nyugat-európai túltermelés határozza meg. A kereskedőknek még akkor is megéri külföldről vásárolni az árut, ha a megnövekedett szállítási költséget is fizetniük kell. Ez évben én is érzékeltem mindezt, sajnos veszítettem el én is emiatt vevőt.

Karácsonyfa kalauz

a trendi…

Nordmannfenyő

A nordmannfenyő (Kaukázusi jegenyefenyő, Abies nordmanniana) szabályos, kúp alakú, oszlopossá növő fa. Ágai fiatal korban vízszintesek, levelei fényesek, sötétzöldek. Kivételes a szabályossága, mélyzöld tűlevélzete miatt az egyik legkedveltebb karácsonyfa. A Fekete-tenger keleti partjainál lévő Kaukázus hegységből ered, mi azonban hazai termesztésűt forgalmazunk: ez a borsodgeszti ültetvényünk gyöngyszeme.

Előnyös tulajdonsága, hogy szabályos, és a tűi nem hullanak, ugyanakkor nem annyira illatos, mint a lucfenyőfélék.

a hagyományos…

Lucfenyő

Az egyik legelterjedtebb közép-európai tűlevelű a luc (Közönséges lucfenyő, Picea abies). Előfordulása kontinentális éghajlatú hegyvidékeken jellemző. Őshazája Közép- és Észak-Európa. Ez a fenyőfaj Magyarország területén a Soproni és a Kőszegi-hegységben, illetve az Őrségben őshonos, azonban sokfelé vonták termesztésbe.

Előnyös tulajdonsága, hogy illatos, jól díszíthető, mert kevésbé szúr az ezüstnél, ugyanakkor nem annyira tartós a tűje, mint a nordmannoknak.

a visszafogott-elegáns…

Ezüstfenyő

Az ezüstfenyő (Picea pungens f. glauca) az örökzöld fenyők egyik legszebb fajtája. Őshazája: Észak-Amerika. Szabályos kúp alakjával, ezüstös színével a karácsony egyik legkülönlegesebb fája lehet. Lombszíne változatos: a kékesen ezüstszín előállítása oltással történik. A zöldes, szürkés, ezüstös változatok nem oltott fenyők.

Előnyös tulajdonsága, hogy illatos és a földig ágas, ugyanakkor szúrós tűje miatt nehezebb díszíteni.

a különleges …

Nemes jegenyefenyő – Nobilis

A Nobilis fenyő (Nemes jegenyefenyő, Abies procera nobilis) nem őshonos faj, Észak-Amerikából származik. Koronája kúpos, törzse a tövétől ágas. Kérge fiatalon vörös. Ágai sűrűn állnak, hajtásain finom, rozsdabarna szőrök nőnek. 25–35 mm hosszú, csaknem hengeres tűlevelei felhajlók, a hajtás csúcsán felívelők vagy összehajlók.

Előnyös tulajdonsága, hogy különleges faj, földig ágas, ugyanakkor kevésbé illatos a lucnál,de több hónapig is képes tartani a tűit.

és akkor az újdonság…

Sziklás-hegységi jegenyefenyő

A Lasiocarpa fenyő (Sziklás-hegységi jegenyefenyő, Abies lasiocarpa) nem őshonos faj, Nyugat-Kanada hegyvidékein erdőségeket alkot, de Alaszkában is előfordul. Kúpos, szépen tömött termetű örökzöld. Világos ezüstös-kék tűi viszonylag puhák, keskenyek, kihajtáskor fehéres-ezüstösek, tömötten állnak felálló ágain. Az ezüstfenyőhöz hasonlítható, de annál dekoratívabb fajta.

Előnyös tulajdonsága, hogy hazánkban különleges faj, gyönyörű fa, földig ágas, de kevésbé illatos a lucfenyőnél.

Forrás: https://www.karacsonyfa.eu/karacsonyfa-fafajok

 

 

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi várható idén a repcében?

2025. január 21. 14:10

A repce földrajzi „mozgása” is kortünet: délkeletről mozog nyugat felé, vagyis a csapadékosabb területek felé húzódik.

Meggyőző bizonyítékok szólnak az új szójafajták mellett

2025. január 21. 12:10

A keresleti piacot generáló szója termesztése egyre sikeresebb. Két új, a hazai termesztési körülményeket kedvelő fajtát mutatunk be.

Cirok: mikor és hogy érdemes belevágni?

2025. január 20. 17:10

A cirok termesztése napjainkban felfutó tevékenységnek számít, de fontolóra kell venni, hogy milyen tényezőkkel kell számolnia annak, aki belefog.

A kockázatkezelés jelentősége kukoricában: KWS hibridek az élvonalból

2025. január 16. 17:10

A modern KWS hibrideknek sajátja, hogy a FAO 300–399-es tenyészidőbe tartozó átlaghoz képest hamarabb virágoznak pár nappal.

Milyen fát válasszunk karácsonyfának? Vannak olyan fajok, melyek nem hullatják tűleveleiket?

2020. december 15. 10:48

A fajok között tűleveleik tartóssága, fán maradásuk időtartama között is tapasztalhatunk eltérést.

Milyen szobanövényekkel helyettesíthetjük a karácsonyfát?

2024. december 9. 08:10

A karácsonyfa helyettesíthető más növényekkel is. Hiszen feldíszíteni akár más növényt is lehet anélkül, hogy kivágnánk, így elpusztítva azt.

Mennyi ideig tartható el egy vágott fenyő a lakásban?

2022. december 22. 04:38

Kérem szépen tájékoztatásukat, hogy meddig tartható el egy vágott fenyő a lakásban?

Mióta létezik mindenki karácsonyfája?

2023. december 10. 17:10

A decemberi utcák, terek elképzelhetetlenek karácsonyfák nélkül, ezt látva szinte hihetetlennek tűnik, hogy Olaszországban még az 1930-as években is pogány divatnak bélyegezték a faállítást.