A borókaszú, vagy ahogyan sokan nevezik, a nagy tujaszú az utóbbiakhoz tartozik. Terjedése Közép-Európa több országában, így hazánkban is jelentős mértékben felgyorsult az utóbbi időben, és ennek következtében kártétele is igen jelentőssé vált a parkokban, kertekben, a ciprusfélék közkedvelt, nemes fajtáin.

Elterjedése és terjeszkedése

A borókaszú (Phloeosinus aubei) a Kaukázustól (Örményország) Kis-Ázsián (Szíria) és a Krím-félszigeten keresztül a Földközi-tenger medencéjéig mindenütt elterjedt, de ismeretes Türkmenisztánból, sőt Kínából is. Kártételéről az elmúlt fél évszázadban számos cikk számolt be a. A mediterráneumból északi irányban terjed. A Kárpát-medence déli szegletében, Orsova környékén (Románia) 1966-ban észlelték először. A Kárpát-medence belsejébe azonban minden bizonnyal nem innen terjedt tovább.

Magyarországi jelenlétét már 1959-ben leírták, bár az érkezésének pontos időpontjára vonatkozóan nincs adatunk. Feltételezik, hogy délnyugatról, az Alpokalja mentén érkezhetett hozzánk. Hosszú ideig azonban nem okozott látványos károkat. Az első komoly kártételeit Szombathely és Keszthely térségből, valamint a fővárosból jelentették 1992-1993-ban. Jelenleg is terjedőben van. Egy kérdőíves felvételezés alapján délnyugatról terjed északkelet felé. Budapestről keletre az első komoly kártételét 2012-ben fedeztük fel Szentistván községben (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), keleti tuján.

Terjedése nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte is megfigyelhető.

Leírása

A borókaszú 2-2,5 mm hosszú, zömök testű bogár (1. kép).

Feje rövid, csápja kilenc ízből áll, melyből négy íz a tojásdad alakú bunkót alkotja. Előtoruk szélesebb, mint amilyen hosszú, hátrafelé kiszélesedik. Feje és tora fekete vagy sötétbarna, míg szárnyfedőjük vöröses barna vagy sötétbarna. Fejük, előtoruk és szárnyfedőjük sűrűn pontozott. A hím szárnyfedőjének első és harmadik közterecskéjében egyaránt erősen fogazott fésűk helyezkednek el. Szárnyfedőjükön hosszanti barázdák futnak.

Tápnövény és kártétel

Kizárólag ciprusféléken (Cupressaceae) él. A fák belsejében fejlődő, ún. xilofág kártevő. Fő tápnövényei a boróka (Juniperus), a tuja (Thuja) és a hamisciprus (Chamaecyparis) nemzetségek fajai. A Mediterráneumban az európai (olasz/örökzöld) ciprus (Cupressus sempervirens) a fő tápnövénye. Nálunk elsősorban Smaragd tuján (Thuja occidentalis Smaragd), óriás tuján (Thuja plicata) és leylandi cipruson (xCuprocyparis leylandii) figyelték meg jelentős károsítását.

Rágási kártételén túl gombabetegségek vektora. A ciprusrák kórokozójának, a Seridium cardinale patogén gombafajnak a terjesztője. Ez az egyik legveszélyesebb és legszéleskörűbben elterjedt parazita gombája a ciprusféléknek. A betegség a növényt a sebzésen keresztül fertőzi meg. A megfertőzött növényen a károsítás helyén a kéreg besüpped és pirosas színezetű lesz, gyakran tapasztalható gyantafolyás is. A gombás betegség következtében az ágak elszáradnak, a levelek sárgás, barnás színezetűek lesznek.

A bogár jelenlétét legkönnyebben a telelő járataik árulják el (2-3. kép).

A borókaszú a telelő járatait egészséges növények vékony hajtásaiba, kisebb ágaiba készíti. Nem sokkal azután, hogy a bogár elkészítette egyenes járatát, a hajtás csúcsi vége elkezd száradni. Tömeges jelenlét esetén számos elbarnult, félig letört száraz ágacska jelzi a szú károsítását. Ez főleg esztétikai problémát jelent, a teljes növény pusztulását a telelő járatok önmagukban még nem okozzák. Azonban, mivel a járatot készítő bogár a gomba vektora, közvetetten a telelő járatok is hozzájárulhatnak a növény pusztulásához.

 

A nász-, illetve anyajáratokat legyengült fák törzsébe, a kéreg alá készítik. Ezek kétágú, körülbelül 2 cm hosszú vertikális járatok. Innen indulnak ki oldalirányba a lárvajáratok (4. kép).

Egy járatrendszerben (galéria) átlagosan 15 lárva fejlődik. Ha tömegesen rajzanak, tehát ha egy fába sok anyajáratot fúrnak, együttesen már képesek a legyengült, szárazságtól sínylődő növényt teljesen elpusztítani.

Legnagyobb károkat faiskolákban okozza, de egyre gyakrabban megtelepszik családi házak kertjének pikkelylevelű fáin is.

Életmódja

A párosodás tavasz végén történik, ekkor készíti a nász- és anyajáratokat. A lárvák a nyár folyamán fejlődnek a kéreg alatt. A nyár második felétől repülnek ki az imágók a járatokból (5. kép).

Az imágók táplálkozásuk során a kisebb ágacskák elágazásánál rágnak, ill. odvasítanak (6. kép).

Később befúrnak, hogy áttelelő járatot készítsenek maguknak. Minden egyes áttelelő járatban egy bogár található (7. kép).

Mindkét ivar áttelel. Tavasz közepén repülnek ki a telelő járatokból és keresnek számukra alkalmas növényt a nászjáratok elkészítéséhez. Aszályos évek kedveznek a tömeges felszaporodásához.

 Előrejelzése

Köztudott, hogy léteznek szúbogárcsapdák, pontosabban feromoncsapdák bizonyos szúbogárfajok csalogatásához. Ezek vagy aggregációs, vagy szexferomonnal működnek: a csapda csalétkében (feromon-kibocsátójában) szintetikus feromon-komponensek találhatóak, amelyek kipárologva jutnak el a bogarakhoz, és így vonzzák azokat a csapdába. Vannak olyan szúbogárcsapdák is, amelyek nem feromonok, hanem tápnövény-illatanyagok (kairomonok) segítségével vonzzák a célkártevőt. Jónéhány szúbogárfaj előrejelzése sőt, tömeges csapdázás esetén gyérítése is lehetséges ezekkel a csapdákkal.

Sajnos, a borókaszú nem tartozik ezeknek a kártevőknek a sorába, legalábbis jelenleg nem. Ugyanis, egyelőre még senkinek sem sikerült azonosítania a borókaszú szexferomonját, vagy aggregációs feromonját. Ezért sajnos hiába is keresnénk, a borókaszú előrejelzéséhez nem áll rendelkezésre feromoncsapda. Tápnövény-illatanyagokkal bíztató kísérletek folynak intézetünkben, de a kutatások még nem jutottak el abba a szakaszba, amely a közvetlen gyakorlati alkalmazást lehetővé tenné.

Mit tehetünk tehát? Külföldi tapasztalatok alapján eredményesen alkalmazható a csalogatófa. Azonban a hazai körülményeket is figyelembe kell venni, hiszen az nagyon is érthető, ha valaki a kertjében a néhány féltett díszfája közelében nem szeretné csalogatófával odavonzani a kártevőt. Bár áttelelés után tavasszal, valamint a nyár második felétől érdemes a repülő vagy éppenséggel a törzsön mászkáló szúbogarakat figyelni, a kártevő kis mérete miatt nem feltétlenül hatásos ez a megoldás sem. Amit leginkább javasolni tudunk az az, hogy ősszel és kora tavasszal a telelő járatok miatt bekövetkezett ágvégi hervadást, a kis ágak elszáradását, esetleg zászlószerű letöredezését figyeljük. Ez lehet az első intő jel, ugyanis az áttelelő járatok készítésénél a bogár az ép fákat is megtámadja, míg a nász- és anyajáratait csak a már legyengült, száradásnak indult fák törzsébe fúrja.

Védekezés

Leginkább a helyes fajtaválasztást lehet javasolni, valamint azt, hogy jó körülményeket biztosítsunk a díszfáinknak. A borókaszú a telelő járat készítéséhez egészséges fákat is megtámad ugyan, de anyajáratait, amelyekkel tönkre is teheti a fáinkat, szinte kizárólag csak legyengült, beteg, félig-meddig már elszáradt példányok törzsébe vájja. Különösen fogékonyak a gyors növekedésű tuják, így az óriás tuja (Thuja plicata Atrovirens), a nyugati tuja (Thuja occidentalis) fajták közül a Smaragd, valamint a leylandi ciprus (xCupressocyparis leylandii).

A fák jó egészségi állapotának biztosítása érdekében ügyelni kell arra, hogy megfelelő talajba ültessük, a telepíteni kívánt fajta igényeinek megfelelően jó legyen a talaj vízellátottsága, vagyis az ökológiai viszonyok a fánk számára kedvezőek legyenek. Ilyenkor, ha egy-egy szúbogár próbálkozik is járatkészítéssel, az egészséges, jó vízellátottságú fa válaszul fokozottan kezd gyantát termelni, ami elpusztítja a befurakodó bogarat. Ha ilyen vagy olyan okból a fa elkezd száradni, például télen nem megfelelő a gyökérzet mélységi vízellátottsága, vagy nyáron légköri aszály lép fel, akkor már nehéz megállítani a kárláncolatot. Egy legyengült fában felszaporodó szúbogárállomány hamarosan a fa pusztuláshoz vezet. Ami még ennél is veszélyesebb, hogy ilyenkor a sok bogár, amely kirepül a haldokló fából, már sikerrel tudja megtámadni a környezetben lévő, még viszonylag egészségesnek mondható fákat is.

Azért, hogy ezt megelőzzük, ilyen esetben sajnos ki kell vágnunk a megtámadott fát, és haladéktanul el is kell égetnünk, még mielőbb kifejlődhetnének benne az imágók. Figyelem! A lárvák a frissen kivágott fában kifejlődnek, ezért kell a fát elégetni. A kéreg alatt furkáló bogarak és a járatokban fejlődő lárváik ellen hatásosan már nem lehet fellépni. A repülő/rajzó bogarak ellen hosszú hatástartamú, engedélyezett peszticidekkel elvileg lehetne ugyan – az előírások szigorú betartása mellett – próbálkozni, azonban a bogarak hosszú rajzásideje miatt a siker nagyon is kétséges. Az ilyen próbálkozás költséges is, és könnyen balul üthet ki, a hasznos rovarok elpusztítása és a környezet beszennyezése miatt. A hangsúly tehát a megelőzésen van.

Egyéb kártevők

Itt most csak röviden utalunk rá, hogy más kártevő is megtámadhatja a tujáinkat. Ilyen a borókaszú rokona, a kis tujaszú (P. thujae). Úgy tűnik, hogy jelenleg jelentősége messze elmarad a borókaszúétól, de persze ez nem jelenti azt, hogy a neki alkalmas időben (nekünk viszont váratlanul) fel ne szaporodhatna.

Egy másik faj, ami viszont manapság egyre több gondot okoz, az a boróka-tarkadíszbogár (Lamprodila festiva). Hosszúkás, a borókaszúnál jóval nagyobb testű imágói gyönyörű, fémes zöld alapszínűek, melyen kék foltok láthatóak. Szintén a legyengült fákat támadja meg. Járatai és a kirepülő nyílás átmérője is jóval meghaladja a borókaszúét. Károkozásuk sok helyütt jelentős mértékű.

 

Irodalomjegyzék

• BALACHOWSKY A. (1949): Faune de France 50. Coléopterès Scolytides. Librairie de la Faculte des Sciences. Paris
• BODOR J. (2013): A fenyőfélék idei kártevő bogarai. Kertészet és Szőlészet 62 (34): 22-25.
• BOTH GY. és FARKAS I. (2005): Nagy veszély a borokaszú.  Növényvédelem 41 (7): 305-306.
• BOZSIK G., ZSOLNAI B., BOTH GY., SZŐCS G. és FRANCKE W. (2014): Megfigyelések a borókaszú átteleléséről, hazai terjedéséről és a tuja illatanyagainak szerepéről. NÖVÉNYVÉDELEM, 50 (5): 209-213.
• MARÁCZI L. (2014): Megint támad a borókaszú. Kertészet és Szőlészet, 63 (24): 22-23.
• MENDEL Z. (1984): Life history of Phloeosinus armatus Reiter and P. aubei Perris (Coleoptera: Scolytidae) in Israel. Phytoparasitica 12: 89-97.
• MORAAL L. G. (2010): Infestation of the cypress bark beetles Phloeosinus rudis, P. bicolor and P. thujae in the Netherlands (Coleoptera: Curculionidae, Scolytinae). Entomologische Berichten, 70: 140–145.
• RAKK ZS. és BÜRGÉS GY. (1994): Pusztít a borókaszú! (Coleoptera; Scolytidae: Phloeosinus aubei Perris). Növényvédelem 30 (1): 7-10.
• REIDERNÉ-SALY K. és PODLUSSÁNY A. (1994): A borókaszú (Phloeosinus aubei Perris, 1855) terjedése, gazdanövényköre és életmódja. Növényvédelem 30 (1): 23-24.
• SOBCZYK T. and LEHMANN M. (2007): Zur Ausbreitung des Zweifarbigen Thujaborkenkäfers Phloeosinus aubei (Perris, 1855) in Ostdeutschland mit Anmerkungen zu Phloeosinus thujae (Perris, 1855) und Phloeosinus rudis Blandford, 1894 (Coleoptera, Curculionidae, Scolytinae). Märkische Entomologischen Nachrichten 1: 55-60.

Az Agrofórum szaklap átszerkesztett változata Bozsik Gábor, Dr. Szőcs Gábor: Borókaszú (Phloeosinus aubei) (2016. 12. szám, 26. old.) című írása alapján