A keresztesvirágúak földibolhái

Magyarországon Pest, Bács-Kiskun és Szabolcs megyében található a zöldségfélék vetésterületének mintegy 60%-a. E három fő termesztési körzet kialakulásának hátterében az éghajlati adottságok és a piaci lehetőségek állnak. A hajtatás és korai termesztés Csongrád megyében, a fővetésű, tárolási és ipari célú káposztafélék termesztése Szabolcs megyében, a nyári és másod ültetésű káposztafélék termelése Pest megyében folyik.

Átlagosan évente ötezer hektáron teremnek káposztafélék: kelkáposzta, brokkoli, karfiol és fejes káposzta. Utóbbit ezek közül a legnagyobb területen, évente átlagosan 2,5 ezer hektáron termesztik. A fejes káposzta vetésterületének túlnyomó többségét egyéni gazdálkodók művelik. A káposztafélék fajtaösszetétele konzervatív, nincsenek jelentős változások egyik évről a másikra. Hazánkban az egy főre jutó átlagos zöldségfogyasztás évi 90-100 kg, ebből a káposztafélék 12-14 kg-ot tesztnek ki. Az elfogyasztott zöldségek mennyiségéből a feldolgozott termékek aránya 40-45%.

A fogyasztás csökkenő tendenciát mutat, jelentős szezonalitással. Az európai trend a káposztafélék esetében is, egyéb zöldségfélékhez hasonlóan, elsősorban az alak-, szín- és méretbeli változatosság kialakításának irányába halad. A káposztafélék hazai fogyasztása átalakulóban van, mivel ma már egész évben elérhető szinte minden friss zöldségféle, a hagyományos téli vitaminforrások (például tartósított, savanyított káposztafélék) fogyasztása háttérbe szorul.

A Phyllotreta fajok legfontosabb határozó bélyegei

A Phyllotreta fajok a bogarak (Coleoptera) rendjének, azon belül is a mai, szűk értelemben vett levélbogarak (Chrysomelidae) családjának képviselői. A csíkos fajokról jó fényviszonyok között már szabad szemmel megállapítható genusz szerinti hovatartozásuk. Az egyszínű (többnyire fekete) fajok azonban, mikroszkóp alatt vizsgálva, a következő jelentősebb bélyegek alapján különíthetők el egyéb földibolha (Alticinae) fajoktól:

1. Az előtor (nyakpajzs) tövén nincs harántbarázda, sem pedig kétoldalt, hosszanti rovátka (véset).
2. Szárnyfedőik szabálytalanul pontozottak, ugyanakkor hátulsó lábfejük első ízének hossza megközelítőleg sem éri el lábszárhosszuk felét (ellentétben a hozzájuk hasonló Longitarsus fajokéval).
3. Homlokdudoraik laposak és gyakorlatilag nincs homlokbarázdájuk sem, mely bélyegek az egyes, hozzájuk némileg hasonló Aphthona fajokra viszont jellemzőek, bár ez utóbbi genusz átlagosan domborúbb és szélesebb, tojásdad alakú, szemben a laposabb és megnyúltabb Phyllotreta fajokkal.

Káposztabolha fajok elterjedése

A Phyllotreta genusz az egész Földön elterjedt, közel 200 fajjal. A fajok egy része veszedelmes oligofág kártevő, de vannak kifejezetten monofág, növényvédelmi szempontból közömbös fajok is. Ilyen a Phyllotreta ochripes, melynek eddig ismert egyetlen tápnövénye, a többnyire erdőkben előforduló kányazsombor (Alliaria petiolata). Vannak nem csak keresztesvirágú növényeket károsító fajaik, mint például a – néhányuk közül leggyakoribb – vadrezedát (Reseda lutea) fogyasztó faj, a Phyllotreta procera. Kaszab Zoltán a Kárpát-medencében 25 Phyllotreta fajt írt le, amiből 20 faj a mai Magyarország területén is előfordul.

Kaszab a négy legjelentősebb földibolhának káposztafélékben (jelentőségük sorrendjében) a Phyllotreta atra, a Ph. nigripes, a Ph. cruciferae és a Ph. undulata fajokat tartotta, melyek közül jelenleg is a legveszélyesebb a Ph. atra, a csíkos fajok közül pedig a Ph. undulata. A Phyllotreta cruciferae jelentősége sok esetben téves meghatározáson alapul, ugyanis külső morfológiai bélyegek alapján könnyen összetéveszthető a Ph. nigripes fajjal. Attól ivarszervi preparátum alapján lehet biztosan elkülöníteni, bár ez utóbbi faj is csak gyakorinak mondható, egyedszáma alapján veszélyesnek nem.

A káposztabolhák bizonyos fajai nemcsak Eurázsiában, hanem Amerikában is a keresztesvirágú növények régóta jelentős kártevői. A legjelentősebb Észak-Amerikában károsító káposztabolha faj a közönséges káposztabolha, ami az 1920-as években került át Európából Amerikába.

Korábbi, Magyarországon végzett csapdázások során, az alábbi fajok előfordulását dokumentálták keresztesvirágú növényeken (alfabetikus sorrendben):

Phyllotreta atra (Fabricius, 1775) fekete káposztabolha

Phyllotreta balcanica (Heikertinger, 1909) –

Phyllotreta cruciferae (Goeze, 1777) közönséges káposztabolha

Phyllotreta diademata (Foudras, 1859) –

Phyllotreta nemorum (Linnaeus, 1758) nagy káposztabolha

Phyllotreta nigripes (Fabricius, 1775) feketelábú földibolha

Phyllotreta nodicornis (Marsham, 1802) –

Phyllotreta procera (Redtenbacher, 1849) –

Phyllotreta striolata (Fabricius, 1803) kis káposztabolha

Phyllotreta undulata (Kutschera, 1860) csíkos vagy közép káposztabolha

Phyllotreta vittula (Redtenbacher, 1849) muharbolha

A káposztabolha fajok morfológiája

Testük többnyire hosszúkás tojásdad alakú, néha gömbölyded, fémfényű vagy egyszínű, de mindig csupasz felületű. Szárnyfedőiken pontsorok futnak végig vagy a pontok szétszórva találhatók. Hátsó lábaik ugrólábak, melyeken a combok erősen fejlettek. A hazai káposztabolhák között találunk egyszínű és sárgán csíkozott fajokat. Ebben a sorrendben tekintjük át a legjelentősebb hazai fajokat.

Csíkos káposztabolha fajok

Nagy káposztabolha (Phyllotreta nemorum): A többi, hozzá hasonló csíkos fajtól alapvetően az különbözteti meg, hogy szárnyfedőjének sárga sávja ugyan sehol sem szélesedik ki vagy keskenyedik el látványosan, de egy nagyon enyhe „S” alakú görbület van benne. Másik sajátos morfológiai bélyege, hogy mind a hat lábszára, illetve lábfejízei, valamint a második és harmadik csápíze tisztán sárgák (1. kép). (A többi fajnak többé-kevésbé szurokfeketék, vagy legalább sötétbarnák a lábszárai és lábfejízei.)

Gyakori faj, de abundancia értéke általában alacsony, így nem számít veszélyes kártevőnek. Gyakrabban található különböző vad keresztesvirágúakon, például vízi kányafüvön (Rorippa amphibia) (2. kép).

Csíkos vagy közép káposztabolha (Phyllotreta undulata): Szárnyfedőjének sárga sávja a középső szakaszon látványosan elkeskenyedik, így a szárnyfedők fekete varratszegélye (a két szárnyfedő érintkezése melletti fekete felületek, melyeket a sárga sávok kívülről határolnak) ezen a szakaszon nagyjából kétszer olyan széles, mint a szárnyfedő tövén, vagy végén (3, 4. kép). Az első három csápíz tisztán sárga színű (3. kép).

Nemcsak gyakori, hanem általában tömeges megjelenésű faj is. A csíkos fajok közül ez található termesztett keresztesvirágú növényeinken legnagyobb egyedszámban, így a legveszélyesebb csíkos faj.

Muharbolha (Phyllotreta vittula): Szárnyfedőinek sárga sávja a vállbütyköknél hirtelen szögletesen kiszélesedik (5. kép, piros nyíl), látványos görbület, kiszélesedés, elkeskenyedés nincs benne, a fekete varratszegéllyel nagyjából teljes hosszában párhuzamos. Az első négy csápíz, valamint az ötödik töve is tisztán sárga színű, így csápjának csaknem a fele világos (5. kép).

Magyarországon ez a legközönségesebb Phyllotreta faj, ami azzal (is) magyarázható, hogy keresztesvirágúakon kívül egyszikűeken, elsősorban tavaszi gabonákon, különösen tavaszi árpán és kukoricán (6, 7. kép) is előfordul, fiatal növényeken esetenként jelentős károkat okozva.

Kis káposztabolha (Phyllotreta striolata): Szárnyfedőjének sárga sávja a vállbütyköknél, az előző fajhoz képest még látványosabban szélesedik ki szögletesen, azt követően (közép tájt) erősen elkeskenyedik, majd a vége felé újra szélesebb (8, 9. kép). A Ph. undulata fajhoz hasonlóan, a szárnyfedők fekete varratszegélye a középső szakaszon nagyjából kétszer olyan széles, mint a szárnyfedő tövén, vagy végén, és ezen a szakaszon nagyjából párhuzamos is (8, 9. kép). Csak a második csápíz tisztán sárga, az elsőnek a töve, a harmadiknak pedig a vége sötétedik el (8. kép). Termesztett keresztesvirágú növényeken előforduló, elterjedt, de nem gyakori faj. Alacsony egyedszáma miatt önmagában nem jelent veszélyt.

Fekete színű káposztabolha fajok

Hazai viszonyok között lényegében két fekete színű káposztabolha fajjal lehet találkozni bármiféle, és bármilyen körülmények között termesztett keresztesvirágú kultúrnövényeinken. Ez a két faj a fekete és a feketelábú földibolha.

Fekete káposztabolha (Phyllotreta atra): Teljesen fekete, fémfény nélküli faj. Az előtor háta és a szárnyfedők pontozása nagyon durva, a szárnyfedőn a pontok helyenként sorokba tömörülnek. Csápjának második és harmadik íze tisztán sárga. Lábszárai és lábfejízei is sárgásak, de nagy felületen szurokfeketék is egyben (10. kép).

Hazai viszonyok között, termesztett keresztesvirágú növényeink legközönségesebb, leggyakoribb és legtömegesebb Phyllotreta faja, sokszor súlyos károkat okozva (11, 12. kép).

Feketelábú földibolha (Phyllotreta nigripes): Fekete faj, de határozott fémfénnyel, leggyakrabban kékeszöld vagy fémeszöld. Az előtor háta és a szárnyfedők nagyon finoman és elmosódottan pontozottak, nyoma sincs pontsoroknak. Csápja teljesen fekete, második és harmadik íze sem világosabb (13. kép).

Nyugat-Európában egyike a legveszedelmesebb káposztakártevőknek. Magyarországon ugyan elterjedt és közönséges, de a Ph. atra mögött – többek között jóval alacsonyabb abundanciája miatt – alárendelt szerepe van.

A káposztabolha fajok biológiája, kártételi jelentősége

A Phyllotreta genuszba tartozó fajok Amerikában és Európában is egy nemzedékes fajokként ismertek, de Észak-Amerikában már részleges második generációt is leírtak. Indiában nyolc nemzedékük is előfordulhat, ugyanis életciklusuk elsődlegesen a fotoperiódus, illetve a hőmérséklet által meghatározott. Hazai körülmények között, rajzásuk két csúccsal jellemezhető, egy kora tavaszi csúccsal, amikor az áttelelt egyedek előjönnek telelőhelyükről, illetve egy nyár közepi csúccsal, amikor az új imágók megjelennek. Az imágók nagyrészt az előző évben károsított termőterület közelében telelnek át bokrok, valamint egyéb talajtakaró növények alatt, erdőszélek avarjában, valamint a felső 2,5 cm-es talajrétegben.

A bogarak betelepülése főként azon területek irányából történik tavasszal, ahol az előző évben keresztesvirágú kultúrát termesztettek. Kevesebb egyed betelepülése figyelhető meg olyan szomszédos területekről, amelyen nem folyt előző évben termesztés. Ez a megfigyelés is igazolja, hogy a bogarak a termőterület szegélyében, annak közvetlen közelében telelnek. A bogarak teleléshez előnyben részesítik a zártabb, védettebb, erdős, bokros telelőhelyeket a nyitottabb, füves, növénymaradványok nélküli területeknél és szántóföldnél. Telelésükre aggregációs viselkedés jellemző. A diapauzáló káposztabolhák szobahőmérsékleten gyorsan felelevenednek. A káposztabolhák legjelentősebb kártételét a kora tavasszal aktívvá váló imágók okozzák, ami csíranövényeken akár katasztrofális kár is lehet.

Kártételük az úgynevezett lyuggató hámozás, ami a fiatal levelek színén végzett hámozást jelenti, amely hámozások később a levélfelület növekedése miatt átszakadnak (14. kép). A lyukak átmérője 1,5-2,0 mm. Nagyobb egyedsűrűség esetén a levelek a szitaszerűvé válnak (11, 12. kép). A növény fejlődésének előrehaladtával a leveleken kívül a kocsányt, néha a bimbókat, a virágokat és a fiatal becőket is hámozgatják (15. kép). Fő kártevő alak az imágó, a lárvák a talajban élnek, a gyökereket fogyasztják, amivel jelentős kárt nem okoznak (16. kép). A nagy káposztabolha biológiája eltér a rokon fajokétól, lárvája nem a talajban él, hanem a levelekben aknáz, egy levélben több lárva is élhet (17. kép).

A káposztabolhák többnyire ugranak és mozgásuk főként 20 cm alatti magasságban történik. Ugrásuk átlagban 25 cm hosszú. Az egyedek alacsonyabb magasságokban repülhetnek is. A telelésből előjövő imágók kezdetben gyomokon élnek, így például a Lepidium, Cardamine, Dentaria és Raphanus nemzetségek fajain, később azonban a termőterületre bevándorolva károsítják a termesztett, frissen kelő, fiatal keresztesvirágú növényeket.

A tojásrakás az egyes fajok esetén nem egységes, a közönséges káposztabolha kisebb csomókban, míg a fekete káposztabolha egyesével helyezi el tojásait a tápnövény gyökérnyaki része mellé. A kikelő lárvák a gyökereket fogyasztják 4-6 hétig tartó fejlődésük során. A lárvafejlődés végén a talaj felső 1-2 cm rétegébe húzódnak, majd a 12-14 napos bábállapot következik. A nagy káposztabolha tojásait a levelekre rakja, a kikelő lárvák behatolnak a levéllemezbe. A 22-30 napos lárvafejlődést követően az aknákat elhagyva a talajba húzódnak, ahol bábozódnak. A bábnyugalom ennél a fajnál is kb. két hétig tart. A nyár folyamán előjövő imágók érési táplálkozást végeznek különböző keresztesvirágú termesztett és gyomnövényeken. Egyes fajoknak nyári nyugalmi állapota van, majd ősz elején ismét aktivizálódnak, végül telelőre vonulnak. Más fajok nyári nyugalmi állapot nélkül telelésükig táplálkoznak.

A Phyllotreta fajok kártételének jelentőségét növeli, hogy számos kórokozó, így a káposzta alternáriás betegsége (Alternaria brassicola) a vírusok közül a radish mosaic virus (RMV), a turnip yellow mosaic virus (TYMV), az Erysinum latent virus (ELV) igazolt vektorai, valamint terjesztői a brome mosaic virus-nak (BMV) is. Az Alternaria brassicola konídiumai nemcsak a káposztabolhák testfelszínére ragadva, passzív úton, hanem az állat testébe kerülve, az ürülékkel is képesek terjedni. Vírusvektor szerepük is számottevő, számos káposztabolha faj, mint a csíkos káposztabolha, a közönséges káposztabolha, a nagy káposztabolha és a fekete káposztabolha vektor szerepét már igazolták. A vírusátvitelben fontos szerepet tulajdonítanak a táplálkozás során megfigyelt visszaöklendezésnek, amely a bogaraknál az emésztés hatékonyságát növeli.

A káposztabolha fajok tápnövényköre

A legtöbb faj oligofág, a termesztett és vadon élő keresztesvirágú növények különböző fajai felelnek meg számukra tápnövényként.

A muharbolha tápnövényköre alapján kivételnek számító faj, hisz az általa károsított növényfajok közé nemcsak keresztesvirágú növények tartoznak. Tápnövényei a legfontosabb termesztett fűfélék közül, a tavaszi és az őszi búza, a tavaszi árpa, az őszi rozs, a zab, valamint a kukorica, de megél muhar fajokon, a tarackbúzán is (6. kép). A kukorica alsó levelein a muharbolha 40-50%-nyi felületre kiterjedő károsítást is okozhat (7. kép). Számos irodalmi forrás a tavaszi árpa tavaszi, a kukorica nyári számottevő károsítójaként említi a muharbolhát. A fűfélékről, valamint a keresztesvirágú növényekről gyűjtött muharbolhák is táplálkoznak fűféléken, azonban a keresztesvirágú növényfajokat a keresztesvirágú növényekről gyűjtött egyedek a táplálkozás során előnyben részesítik.

Hasonló jelenség figyelhető meg a tojásrakás szempontjából is. Teljes bizonyossággal ma még nem tudjuk, hogy a muharbolha esetében két testvér fajról beszélhetünk-e, vagy a faj két eltérő tápnövény-specializációjú rassza él egymás mellett, esetleg a rovar tápnövény-felismerő mechanizmusa tápnövényként ismeri fel mind a keresztesvirágú növényeket, mind a pázsitfűféléket, és egy polifág fajról van szó.

A káposztabolha fajok előrejelzése, védekezés

Tömeges elszaporodásuknak kedvez a száraz, napfényben gazdag időjárás. Hűvös, csapadékos időjárás mellett, rendszerint kisebb egyedszámban találhatók. Előrejelzésükre az avarfuttatás, a növényvizsgálat és a sárga és szürke színcsapdás rajzásmegfigyelés szolgál. A csapdázás hatékonyabbá tehető izotiocianát és tiocianát csalétkek használatával (KLP+ csapdatípus, CSALOMON^®). Védekezés szempontjából komoly jelentősége van a helyes agrotechnikának. Fiatal növényállomány (pl. őszi káposztarepce) esetén, a vetőmagcsávázás elegendő lehet, de ha a magas egyedszám miatt a károsított levelek aránya eléri a 10%-ot, a csávázást állománykezeléssel is ki kell egészíteni.

Dr. Marczali Zsolt, Dr. Keresztes Balázs
PE Georgikon Kar, Növényvédelmi Intézet, Keszthely