A kalászos kultúrák és az őszi káposztarepce állományok betakarítása napjainkra nagyjából már befejeződött. Ha szétnézünk a határban, akkor láthatjuk, hogy több százezer hektárnyi learatott terület várja, hogy valami történjék vele.
Nyilvánvalóan a természet sem pihen, így a már betakarított állományok tarlóin megindult a vegetáció újjáéledése. A gyomok (döntően T4 életformájú gyomok) és az árvakelések megjelenése ugyanakkor felvet némi növényvédelmi kockázatokat is, amelyekről nem árt, ha tudunk.
A növényzet alapvetően hasznos
Mielőtt még „lehúznánk a keresztvizet” az árvakelésekről, azt mindenképpen le kell szögezni, hogy hosszú távon, a talajaink védelme szempontjából mindenféle borítás, amely a talaj felszínén van, az védi is az alatta levő talajt. Ez még a száraz, elhalt tarlómaradványokra is érvényes, hiszen jelenlétükkel útját állják a szélnek és a lezúduló csapadéknak egyaránt.
Ezzel védik a talajok legfelső rétegét a deflációtól, illetve az eróziótól. Ha ott még növények is vannak, akkor a talajaink védelme hatékonyabb lesz, és azok mikrobiológiai élete is jobb, komplettebb lesz. Nem mindegy ugyanakkor, hogy a tarlókon milyen növényi borítás nyer teret.
Mi él meg az árvakelésen?
A spontán kialakuló növényi vegetáció összetétele sokféle dologtól függhet, de az ilyen árvakelésekben általában a talajfelszín közelében levő kultúrnövény- és gyommagtartalom határozza meg azt, hogy ott miféle növények fognak a nyár második felében élni, virágozni. Az árvakelések ráadásul az előző évi kultúra folytatását képezik, egy nem teljes értékű monokultúrát, amelyben viszont hiányzik mindenféle növényvédelmi kontroll. Növényi borítás tehát igencsak célszerű a tarlókra, de nem mindegy, hogy az miféle növényekből áll.
Az árvakeléseken óhatatlanul felszaporodhatnak az előző kultúra kórokozói. E tekintetben leginkább az őszi árpa tarlóin lehetnek nagyobb gondok. Az őszi búza esetében a nyári hőségben nem sok kórokozónak van lehetősége a fertőzésre. A leggyakoribb kórokozó, a búza szeptóriás levélfoltossága (Septoria tritici) is bajban van ekkor, hiszen erősen nedvességkedvelő gomba lévén ezen igényei a nyári aszályban nem valószínű, hogy kielégítést nyernek.
Miért veszélyesebb az őszi árpa?
Az őszi búza egyéb, fontosabb kórokozói, mint pl. a rozsdagombák és a lisztharmat, mind biotróf életmódúak. Esetükben az árvakelésekre csak akkor lehetséges az átjutás, ha a fővetések és az árvakelések zöld állományai egyidejűleg vannak jelen. Ez idén nem igazán volt jellemző. Az őszi árpánál viszont a betegségek döntő hányadáért felelős kórokozók mind nekrotróf életmódúak, így nincs szükségük a „zöld futószalagra” ahhoz, hogy eljussanak az árvakelések lombozatára és ott elszaporodhassanak.
Az idei forró nyáron a melegigényes hálózatos levélfoltosság (Drechslera teres) számára kedvezőbbek a környezeti feltételek, de a barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) is mindenhol fellelhető. Mindemellett a kalászos árvakeléseken a vírusvektor levéltetvek és kabócák is könnyedén átvészelhetik a nyarat, és ősszel visszatelepülve a kalászos fővetésekbe átvihetik az árpa sárga törpülés vagy a búza törpülés vírusát.
Teendők: ne hagyjuk magára a tarlót
A gabona árvakelések esetében, ha nem kívánjuk valamilyen nyári keverékkel bevetni a területet, mindenképpen célszerű a növényzet növénykórtani állapotáról informálódnunk. Az erősen fertőzött árvakeléseket még az adott kultúra őszi vetésének kezdete előtt célszerű egy sekély talajműveléssel elpusztítani. Ha ekkor sikerül bekeverni a talaj felső pár centiméteres rétegeibe a lezúzott növényi biomasszát, akkor még a nekrotróf életvitelű kórokozókat is féken tarthatjuk.
Ugyanakkor még most sem késő a július végi csapadékosabb periódust kihasználva valamilyen nyári zöldítő keverékkel bevetni a területet. Ezek a keverékek hosszú évek kísérletezései nyomán lettek kialakítva. Meglehetősen takarékosan bánnak a vízzel, több faj közülük nyáron virágzik is, ráadásul nem gazdanövényei a legtöbb gabonafélében potenciálisan kárt okozó kórokozóknak sem.
Ellenőrzés és beavatkozás
Akár az árvakelések kontrollált megtartása mellett döntünk, akár valamilyen keverék vetésével fedjük be a tarlóinkat, mindenképpen célszerű időnként megszemlézni ezeket a területeket is. Ha olyan gyomosodást (pl. parlagfű) észlelünk, amely gondot jelenthet, akkor egy kaszálással mindenképpen szükséges ezt a problémát megszüntetni. Hasonló a helyzet a különféle mezei rágcsálók esetében is.
Ellenük még akkor célszerű fellépni, amikor a növényzet magassága még lehetővé teszi a járatok megtalálását és a szükséges kezelések elvégzését is. Ne várjuk meg, hogy a nyári vegetáció akkorára nőjön, hogy a rágcsálók elleni védekezést lehetetlenné tudja tenni.
A képek a szerző felvételei.
