Növényvédelem

Betakarítás után jön a feketeleves: vigyázat, fertőzésveszély!

Agrofórum Online

A nyár végén, ősz elején érkezik el a szántóföldi termények betakarításának második nagy hulláma. A vegetációs időszakban megtermett napraforgó, kukorica, szemes cirok és szója, együttesen több mint egymillió hektárnyi termény kell, hogy rendezett körülmények között a szántóföldekről a raktárakba kerüljön.

Sajnos a betakarítással és betárolással még messze nem ért véget a mezei termények életútja a gazdaságban, hiszen a betárolt terményeket a raktározás során is kártevők hosszú sora tudja veszélyeztetni.

Raktári károsítók fenyegetése

Az őszi betakarítású termények betárolása előtt mindenképpen érdemes alaposan átvizsgálni a raktárainkat annak elkerülése érdekében, hogy az igen jó eséllyel fertőzésmentesen betárolt termények ne ott fertőződjenek el és legyenek ezáltal forgalomképtelenek. A jelenlegi időszakban döntően üres kalászos gabona, illetve őszi káposztarepce tételeket tartalmazó raktárakkal lehet találkozni szerte az országban. Ez sok esetben meg is határozhatja, hogy mely kártevőkkel kell szembenéznünk.

Gabonazsizsik imágója

A kalászos gabonákban gyakran lehet találkozni a zsizsikekkel (Sitophilus spp.), amelyek alapvetően a gabonaféléket kedvelik, de igazából oligofágok, így pl. az olajos magokat már nem tekintik tápláléknak. Ugyanakkor egy fertőzött búzatétel mellé betárolt kukorica garmadában szépen fel tudnak szaporodni.

A szintén gyakori lisztbogár (Tribolium spp.) fajok már szélsőségesen polifágok. Hátrányuk még az is, hogy igen jól repülnek és egyes populációik a rezisztencia miatt gázosítás útján nem pusztíthatóak el. Szintén szélsőséges mértékben polifágok a különféle raktári molyok, amelyek közül az idei meleg nyár során az aszalványmoly (Plodia interpunctella) országos szinten is nagyon elszaporodott. Nem szabad elfeledkeznünk a szintén minden terményt károsítani képes raktári atkákról sem!

Aszalványmoly imágója

Ezek – ellentétben a különféle bogarakkal, lepkékkel – a gabonák helyett az olajos magvakat preferálják. Jelenlétük a repcét tartalmazó raktárakban lehet most gyakori. Főleg a raktárak padlózata lehet erősen fertőzött, ahol a munkagépek által összetört, már avasodott olajat is tartalmazó terménymaradványok ideális táplálékot biztosítanak számukra.

Mit tehetünk most?

Jelen időszakban, a betakarítás kezdetén elsőként mindenképpen célszerű felmérni a raktárakban levő termények, illetve a raktárak fertőzöttségét. Azért fontos az egyébként üres raktárak ellenőrzése is, mert sok kártevő nagyon mozgékony, jól repül, és könnyedén megbújhat egy, jelenleg még üres raktárban is. Másrészt a kártevők egy része sok esetben a terményen kívül tartózkodik. Lehetséges pl., hogy egy atkákkal fertőzött garmada felett a raktár tartószerkezetén aszalványmoly imágók várják, hogy valami táplálékot szállítsunk be számukra a szántóföldről.

Nem szabad elfeledkeznünk a raktári higiéniáról sem! A forró nyár során sok raktárat használnak járművek tárolására azok árnyékos belső tere miatt. Akár már ez is fertőzési forrás lehet. Érdemes tehát most, a betakarítás második, nagy hulláma előtt rendesen kitakarítani a raktárainkat. Semmi, nem oda tartozó dolog ne maradjon benn.

Egyúttal a raktárak környezetét is érdemes rendbe tenni. A kiszóródott (és igen sok esetben már fertőzött, csírázó, rothadó) terményt össze kell gyűjteni és vagy megsemmisíteni, vagy a raktáraktól minél messzebb kell szállítani. Ennek a műveletnek az elsődleges célja a fertőzési források felszámolása.

Védekezés és megelőzés

Ha a raktár és környezete már szennyeződésektől, fertőzési forrásoktól mentes, érdemes még a kártevőktől mentes raktárakban is egy olyan kezelést alkalmazni, amely biztosítja, hogy ez az állapot fenn is maradhasson. Erre a célra általában különböző szintetikus piretroid hatóanyagú rovarölő készítmények vannak engedélyezve. Ügyelni kell arra is, hogy ha van fertőzés, akkor az általunk használt készítmények hatékonyak legyenek az aktuális kártevő ellen.

Amennyiben raktári atkákkal állunk szemben, akkor egyedül a gázosítás útján tudunk tőlük megszabadulni, mivel a piretroid típusú készítmények rájuk hatástalanok. Viszont a gázosítás csak a gáztérben levő kártevőket tudja elpusztítani, így azok a kártevők, amelyek a gáztéren kívül rekedtek, megússzák a kezelést. Ez leginkább a moly, illetve a lisztbogár fertőzéseknél fordul elő. Ilyenkor a terménygázosítást mindenképpen ki kell egészíteni valamilyen felületkezeléssel. Ennek módszere lehet permetezés, vagy nagyobb belmagasságú raktárak esetében ködképzés is.

Érdemes kellő gondosságot fordítani a raktáraink kártevő-mentesítésére még a betárolás előtt. Ezzel meg tudjuk előzni azt a kellemetlen helyzetet, amikor is a tél folyamán, az értékesítés időszakában derül ki egy adott tételről annak fertőzött volta, viszont a hideg időjárás miatt a termény gázosítása szinte biztosan eredménytelen lesz. Jobb (és sokkal olcsóbb) megelőzni a fertőzést, mint azt később felszámolni.

A képek a szerző felvételei.

Kiemelt kép: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A gubacsokról, 10. rész - A hasonlítás módszere a zoocecidiumok alakjának leírásában

2025. szeptember 8. 11:10

A gubacsok alakját gyakran hasonlítással írják le – cikkünkben ezeknek a morfológiai analógiáknak a világát járjuk körbe.

Egy gomba, ami akár napok alatt leszüretelheti a termést

2025. szeptember 6. 16:10

A szeptemberi csapadék kedvez a szürkepenésznek: szőlőn, bogyósokon és gyümölcsfákon is gyors fertőzés indulhat, ha nem védekezünk időben.

Egy újabb rovarölő hatóanyaggal kevesebb lesz? Most még beszerezheti!

2025. szeptember 4. 15:10

Utolsó esély a gamma-cihalotrin tartalmú rovarölő szerek beszerzésére – szeptember végéig még elérhetők a KITE kínálatában!

Lassú növénypusztulás: nem biztos, hogy csak az aszály a hibás

2025. szeptember 4. 08:10

Aszály vagy gombás fertőzés? A Rhizoctonia bataticola jelenléte csak mikroszkleróciumokkal bizonyítható – a különbség döntő fontosságú a védekezésben.

Még több gabona jöhet! - Bővült a Concordia Közraktár nemzetközi vasúti átrakója

2018. május 17. 10:30

Korszerű csarnoktárolóval bővítette ceglédi vasúti átrakótelepének kapacitását a Concordia Közraktár Zrt. Az 1200 négyzetméteres épületével a telep teljes gabonatároló képessége 30 000 tonnára nőtt.

Felfüggesztik a kisméretű terménytárolók, szárítók és tisztítók építésére, korszerűsítésére kiírt pályázatot

2016. szeptember 29. 11:32

A 19,68 milliárd forint keretösszegű pályázatra eddig több mint 30 milliárd forint igény érkezett.