Növénytermesztés

Élettani problémák a repcében

Agrofórum Online

A repce termesztése során nemcsak a növényvédelem, a folyamatosan megjelenő újabb és újabb károsítók elleni védekezés okozhat gondot a gazdálkodóknak, hanem a növény helyes táplálása is. Ennek hiányában, vagy hibás, helytelen teljesítése esetén gyakran drasztikus termésveszteség is keletkezhet.

Jelen időszakban a repce virágzásának kezdetén járunk az ország jelentős területein. Ilyenkor kellene megjelenniük az első virágokból származó becőkezdeményeknek is. sajnos sok olyan repcetáblával lehet találkozni, ahol a termékenyülés, a virágok kötődése valamilyen okból nem következett be. A gazdálkodók minden addig megtett erőfeszítése és a termesztésbe invesztált anyagi forrásai mennek ekkor veszendőbe, hiszen termékenyült virágok nélkül termés sem várható.

Egészséges repcevirágzat, jó becőkötődés

Nagyon sokan hajlamosak a rossz termékenyülést a beporzó rovarok hiányára, vagy nem kielégítő mennyiségére fogni. Ez a probléma is előfordulhat ugyan, de sokkal gyakoribb az a mellékelt képeken is látható probléma, amikor a repce virágzatában már a bimbók is csökevényesek, elhalnak. Az ilyen virágzatokban a virágok, ha ki is nyílnának, a virágzás után a becőkezdeménnyel együtt leesnek a növényről. A virágzati tengely felkopaszodik, termés alig képződik. Az ilyen jellegű problémák hátterében a legtöbb esetben könnyebb-súlyosabb tápelemhiány állhat.

Ezek a bimbók sosem fognak kinyílni

A repce – mint minden keresztes virágú kultúrnövényünk – alapvetően magas kénigényű növény. Mindamellett a bórigénye is nagyobb, mint más kultúráké. Ha ezt a két mezo-mikro elemet nem kapja meg kellő mennyiségben a repce, akkor a kialakuló hiánytünetek könnyedén okozhatnak virág- és becőelrúgásokat. Súlyosbíthatja ezt a helyzetet az is, ha foszforból is részleges hiánytól szenved a repceállomány.

Sok bimbó már a virágzás előtt elhal és ellökődik

A felsorolt tápelemeket már jóval korábban meg kellett volna kapnia a növénynek. Egy részét (foszfor, kén) az alaptrágyázással a leginkább célszerű kijuttatni, de a bórt is kora tavasszal szokták a gazdálkodók több menetben lombtrágyázás útján eljuttatni a növényhez.

Súlyos termékenyülési problémák, elmaradt kötődés

A jelen időszakban, amikor már a hiánytünetek megjelentek, a kár egy része már mindenképpen bekövetkezett a kötődés hiánya miatt. Ilyenkor a növénytáplálási lehetőségek már meglehetősen beszűkültek, de még mindig lehetséges olyan lombtrágyák alkalmazásával javítani a tápelemek hiányán, amelyek képesek a repce számára a szükséges foszfort, ként, valamint bórt könnyen felvehető formában bejuttatni a növénybe.

Ez egy „gyors segély”, amely helyre billentheti egy adott ideig a növényben a tápelemek egyensúlyát. Ne várjunk egy ilyen kezeléstől totális és azonnali javulást, de segíthet abban, hogy az élettani eredetű termékenyülési hibák mérséklődjenek, és ezáltal a termésveszteség is kisebb legyen. Minél később alkalmazzuk a lombtrágyázás útján adott segítséget, annál kisebb lesz a hatása és annál nagyobb a termésveszteség. Érdemes a szántóföldi szemlézések alkalmával nemcsak a kártevők jelenlétét és mennyiségét figyelemmel kísérni, hanem a növények mindenkori élettani állapotát is figyeljük meg!

Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Apró, kerek lyukak a cékla levelein

M. János kérdése: A cékla levelein valami apró, kerek lyukakat rág. Mivel tudok ellene védekezni?

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (16. rész)

2020. február 5. 08:16

A borsó esetében növényvédelmi szempontból a termesztési szezon nagyobbik része elsősorban a rovarkártevők számára alakult kedvezően, a májusi csapadékos hónap pedig a kórokozók járványszerű fellépését idézte elő.

Éljünk együtt a fenyércirokkal?! - A rezisztens fenyércirok szabályozásának lehetőségei

2018. március 3. 11:44

Az Ötödik Országos Gyomfelvételezés adatai alapján nyolc egyszikű gyomfaj igényel a gazdálkodóktól nagyobb odafigyelést.

Trendek a szántóföldi növényvédelemben - Agritechnica 2019

2020. március 27. 14:47

Az új technológiai megoldások egy célt szolgálnak, nevezetesen azt, hogy csak annyi szert használjunk amennyi szükséges, olyan pontosan amennyire csak lehet és ilymódon hozzunk létre egy modern integrált növényvédelmi rendszert.