A meteorológusok szerint a hónap végére már hűvösebbre fordul az időjárásunk, véget ér az indián nyár. Felgyorsul a lombhullás, indíthatjuk az őszi lemosó permetezést és feltölthetjük a komposztkereteket.
Csak a kertjében dolgozó, azt jól ismerő kertbarát tud dönteni arról, hogy el kell-e kezdeni a permetezést. Ő ismeri a növényei fogékonyságát, a kertje mikroklímáját és a saját fizikai, anyagi lehetőségeit.
Ő dönt arról is, hogy milyen szintű fertőzöttséget enged meg a növényei körében. Van, akit nem zavar, ha sok hernyós almát szüretel, mert ezeket is fel lehet használni. Akár friss fogyasztásra, de befőzésre és cefrének is alkalmas lehet. Ebben az esetben, érthető módon, kihagyja az ajánlott permetezési fordulót és természetesen akkor sem fog permetezni, ha unokák játszanak a fák között.
Az őszi lemosó permetezés
Mindezeket bevezetésnek szántuk az őszi lemosó permetezés ajánlásához. Akinél az idén vagy a korábbi években gondot okoztak azok a károsítók, amik a fákon, bokrokon telelnek át, azoknak érdemes elvégezni ősszel a lemosó permetezést.
Most azokban a kertekben javasoljuk a lemosást, ahol tavasszal küzdeni kellett a tafrinával az őszibarackon, a moníliafajokkal a csonthéjasokon és az almatermésűeken, a varasodással az almán, körtén, a gnomónia gombával a dión, a málna vesszőbetegségeivel, a levéllikasztó gombával a csonthéjasokon és a baktériumokkal a dión és az almatermésűeken (tűzelhalás).
Ezzel már a következő évi termést védik, a tavasszal induló fertőzés erejét csökkenthetik. Réztartalmú készítményekkel, az erős lombhullásnál már indíthatják is a permetezést.
Tavasszal, rügypattanáskor majd a pajzstetvekre, az atkákra, a levéltetvekre és a lisztharmatra koncentrálhatnak azok a kertészek, akiknél ezek korábban gondot okoztak és a fás részeken vagy a rügypikkelyek alatt telelnek át. De ezekről majd jövőre…
Tehát a kertek többségében ősszel a rezes, rezes-olajos és tavasszal az olajos vagy a kénes-olajos kombinációt ajánlom lemosásra.
Bőséges lémennyiséggel dolgozzanak, a permetlének a legkisebb kéregrepedésbe is be kell folynia. A permetlé a kertészeket is elérheti, őket is védeni kell! A növényvédő szerre előírt védőeszközök felsorolását megtalálják a készítmény címkéjén, illetve megtekintheti a védőfelszerelések jelentőségéről készített kétrészes videónkat (1., 2.) Agrofórum youtube csatornáján.
A fertőzött ágak, gyümölcsmúmiák eltávolításával, a lemosás előtti kéregkaparással, a kártevőket áttelelésre csábító hernyófogó övekkel és a beteg levelek eltávolításával is sokat tehetünk a jövő évi termés érdekében.
A talajvizsgálat jelentősége
Az egészséges, jó kondícióban lévő növény jobban tűri a károsítók támadását. A növények nemcsak kapaszkodnak a talajban, hanem a tápanyagot és a vizet is onnan veszik fel. Mindenkinek ajánlott, hogy néhány évente végeztesse el ágyásai talajvizsgálatát.
Általában javaslatot is adnak a laboratóriumok az elkövetkező évek trágyázására. A facsemeték és a szőlő telepítése előtt is fontos lenne megismerni annak a gyökérközeli talajrétegnek a tulajdonságait, ahova az ültetés után már nem „nyúlhatok le”.
Az őszi trágyázások torzíthatják az eredményeket, ezért a mű- vagy szerves trágyák kiszórása előtt kell megvenni a talajmintát és eljuttatni az Önök által kiválasztott laboratóriumba. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál 3200,- Ft az ún. szűkített talajvizsgálat. Hasonló áron dolgozhat a többi labor is.
Értékes ,,terményünk” a lehullott lomb is
Értékes „terményünk” a lehullott lomb is. A komposzt tápanyagot szolgáltat, talajszerkezetet javít, elősegíti a vízmegkötést és hasznos mikroszervezeteket juttat vissza a talajba. Aki megteheti, annak a kertbarátnak kötelező komposztálni (a komposztálás egyik lehetősége a gilisztakomposztálásról szóló videónkban is megtekinthető).
Számtalan oktatóanyagot, előadást találhatnak az interneten is. Kezdőknek pl. a Humusz Szövetség oldalán, az alaposabb tájékoztatást keresőknek pl. Megyeri Szabolcs honlapján. A beteg, már penészpárnás terméseket inkább ne tegyék a komposztrakásba. Inkább ássák el vagy a kommunális hulladékkal együtt szállíttassák el.
Üzenet a múltból…
Idősebb Plinius római polihisztor a 37 könyvből álló Természetrajzában így ír a kertészkedés áldásos hatásairól:
„De Herkulesre! Milyen kevés költségbe kerülnek a kert terményei, és mégis mennyire alkalmasak arra, hogy jóllakassanak! Itt nincs az az elégedetlenség, amely mindenütt uralkodik.”
Táplálékot ad és megnyugtat. Akár ma is írhatta volna. Mi is szerencsések vagyunk, hogy kertészkedhetünk! Ezzel az idézettel búcsúzik Önöktől Zsigó György növényorvos, akinek ezúton is köszönjük hozzájárulását a cikk megszületéséhez!