Madárkártétel télen: nem csak a varjak okoznak gondot

Ez sok esetben a mezőgazdasági növénytermesztésben érdekelt gazdálkodók számára előnyös, hiszen az ölyvek, vércsék, baglyok, illetve sok helyen a gázlómadarak is aktívan részt vesznek a mezei rágcsálók népességének csökkentésében. Vannak ezzel szemben olyan madárcsoportok is, amelyek télen károkat okozhatnak a termelőknek.

Kártékony vízimadarak

A gazdálkodók számára a vegetációs időszakban általában a varjak okoznak nagyobb gondokat az elvetett magok felszedésével, illetve a pintyfélék, verebek a repce, a galambok pedig a napraforgó termésének még a növényen történő elfogyasztásával. Télen viszont ilyen terményekkel a szántóföldeken nem találkozhatnak, így értelemszerűen károkat sem tudnak okozni.

Ezzel szemben egyes vízimadarak a téli táplálkozásuk során friss, élő, zöld növényi részeket, leveleket, hajtásokat fogyasztanak. Ezzel durván csökkenthetik a szabadban telelő, ősszel vetett kultúrák lombozatát. A kártételt ráadásul még két tényező is növeli. Az első a vándor vízimadarak populációja, amely adott esetben egy területen, az eleve ott élő hazai népességet a sokszorosára duzzaszthatja. Sok éhes csőr – nagyobb táplálék igény – nagyobb kártétel.

A másik problémát az okozza, hogy néhány ilyen madárfaj, döntően a vadludak és hattyúk, általában társaságban érzik magukat biztonságban és ezért táplálkozni is csapatosan járnak. Gyakorta előfordul, hogy akár kisebb táblákon is hatalmas madárcsapatok táplálkoznak. Ilyenkor az ott élő, őszi vetésű növényeket akár teljesen meg is semmisíthetik.

A vadkacsák nem okoznak számottevő gondot

Igazság szerint három olyan vízimadár csoport van hazánkban, amelyek a vízfelületeken éjszakáznak, de napközben a szántóföldek növényállományán táplálkoznak. Az első csoport a különféle vadkacsáké, amelyek nem szoktak gondot okozni. Ezek a madarak alapvetően kicsi, csak néhány egyedből álló csoportokban járnak táplálék után, így az általuk előidézett lombkártétel sok esetben észrevehetetlen.

Pedig a vadrécék populációja is jócskán megnövekszik télen. A hazánkban őshonos és leggyakoribb tőkés réce (Anas platyrhynchos) és társai mellé északról több vadréce faj is érkezik népes csapatokban. Viszont a kisebb rajokban történő nappali aktivitás ezekre a fajokra is jellemző, így a kacsák hiába vannak rengetegen, szemmel látható kárt alig képesek okozni.

Sok nagy madár nagy kárral jár

Ezzel szemben a vadludak és a hattyúk számbelileg kevesebben lehetnek ugyan (ez pár régióban a vadlibákra nem igazán érvényes), de döntően csapatosan táplálkoznak. A libák inkább a kalászos gabonákat kedvelik, míg a hattyúk döntően a repcét részesítik előnyben, ha táplálkozásról van szó. Mindkét csoport táplálkozása nagy kárral jár.

A libák (ahogy a Hortobágy területén a liba hízlalásidőszakában is történt) „felülről” legelve) teljesen, egészen a talajszintig lecsipkedik a gabonák lombját. Ezt a növény sokszor nem éli túl. Ha mégis, akkor a fejlődésében nagyon visszamarad és számottevő termésre nem lesz képes.

A szép hófehér tollazatú hattyúk is hasonló módszerrel legelnek. A repcén döntően a tőlevélrózsa közepét csípik ki, ahol a legfiatalabb, tápanyagokban leggazdagabb részek vannak. Sokszor megsemmisül a főhajtás tenyészőcsúcsa is. A növény kinőheti ezt a kárt, de termése messze elmarad az egészséges növényekétől.

Ráadásul a fejlődésben elmaradva a repce hatékony növényvédelmét lehetetlenné teszi. Folyamatosan lesz virágzó repce a területen, így pár alkalom után a méhek védelme miatt már nem marad olyan rovarölő szer, amelyet legálisan használni lehetne.

Védekezési praktikák

Sajnálatos módon ezek a nagytestű vízimadarak természetvédelmi szempontból különleges státust élveznek. Még a vadászható fajok sem mindenhol lőhetőek. Nagyon sok fajuk szigorúan védett, így nemcsak vadászatuk, hanem direkt zavarásuk is tilos. A zavarásra a vadludak kényesebbek, így pl. ha egy gabonavetésen többször is felzavarják őket akár csak egy gépkocsival, akkor oda már nem mennek vissza.

A hattyúk jobban ragaszkodnak a „megszállt” területeikhez. Sokszor még kocsival közéjük hajtva sem távoznak. Mivel zaklatásuk is tilos, így jogilag nem lehet ezeket néhány, a semmibe eleresztett riasztó lövéssel távozásra bírni. Viszont ezeknek a nagytestű és sokszor agresszív madaraknak is van gyenge pontjuk.

A hattyúk jól repülnek ugyan, de csak nagy távolságok leküzdésére repülnek szívesen. Hatalmas súlyú testük levegőbe emelése rendkívül energiaigényes, így ameddig megtehetik, nem repülnek el. Viszont vízimadarak, így a szárazföldön mozgásuk eléggé esetlen, amely kiteheti őket a négylábú ragadozók támadásainak.

Ezzel a problémájukkal a hattyúk is tisztában vannak. Embertől, géptől nem tartanak, de a szárazföldi ragadozók megjelenése pánikszerű menekülésre ösztönzi őket. Elég tehát egy kutya sétáltatás (lehetőleg ne egy csivava méretű jószággal!) ahhoz, hogy a területen táplálkozó hattyúk pánikszerűen meneküljenek.

Ráadásul ezek a madarak meglehetősen okosak, tanulékonyak is. Pár nap alatt rájönnek, hogy a határban melyek azok a táblák, ahol efféle, kutya által történő inzultusok érik őket és mely táblák azok, ahol háborítatlanul tudnak táplálkozni, pihenni. A későbbiekben, amíg van ott számukra táplálék, addig ott fognak csoportosulni. Tilos őket bántani (hazánkban minden hattyú faj védett!), de ilyen kíméletes távoltartással eléggé megbízhatóan megvédhetjük földjeinket a „fehér veszedelemtől”.

^{A képek a szerző felvételei.}