Növénytermesztés

Precíziós vetés és hibridárpa Kunpeszéren

Agrofórum Online

Október elején az Alföldön is megkezdődött az őszi árpa vetése, Kunpeszér határában ráadásul mindez precíziósan történik - ahogy ez már megszokott minden növénykultúra esetében.

Németh András precíziós mezőgazdasági szaktanácsadónál már tavasszal, a kukoricavetés idején, valamint nyáron, a zab betakarításakor is jártunk, az akkor készített videóink ugyanúgy elérhetőek honlapunkon, mint az őszi, amikor a hibridárpáról és annak precíziós talajba juttatásáról beszélgettem a fiatal gazdálkodóval.

„Az eddigi tapasztalataimra, az NDVI képekre és a hozamtérképekre alapozottan zóna-lehatárolást végeztem, ami alapján ezt a táblát két külön termőhelyi zónára osztottam fel. Egy magasabban fekvő, homokos területet, illetve egy mélyebb, szikes, kötöttebb részt választottam külön” – kezdte a helyspecifikus technológiájának bemutatását.

A négy méteres, kombinált HORSCH Focus TD vetőgép Kunpeszér határában

Kevesebb vetőmag, több műtrágya

A magasabban fekvő részre az ajánlott hektáronkénti 90 kilogrammhoz képest nagyjából 10 százalékkal csökkentett dózisban, 80 kilogrammos mennyiségben került ki a vetőmag, mivel itt a talaj melegebb, jobb magágyat lehet készíteni, a növény tehát vélhetően néhány nappal korábban kel majd, több ideje lesz bokrosodni az őszi időszakban. „A lapos részen általában rosszabb magágyat tudunk készíteni. Mivel ennek köszönhetően sokkal gyengébb és későbbi a kelés, ezért körül-belül 10%-kal megemeltem a vetőmag mennyiségét hektáronkénti 100 kilogrammra.”

A táblán belül a mélyebb területre több műtrágya, a magasabban fekvőre viszont kevesebb került. Ennek oka, hogy Kunpeszéren ismét aszályos évre számítanak, ami azt is jelenti, hogy a homokos részen vélhetően nem lesz annyi csapadék, hogy a növények fel tudják venni a tápanyagot. Ezzel a megoldással tehát hatékonyan lehet költséget megtakarítani.

A táblán belüli különbségek, a homokos és a szikes részek a levegőből is jól elkülöníthetők

A területre egyébként a Jallon hibridárpa került, ami nem véletlen, hiszen az elmúlt 2-3 évben a korábbi helyi „kedvencet” ugyanazzal a technológiával rendre megelőzte, minden évben 2-2,5 tonnával.

Precíz vetőgép nélkül nem megy

„Tritikálé elővetemény volt, összesen két tarlókezelést kapott a terület, az alapművelést pedig egy menetben végezzük a vetéssel” – fogalmazott Németh András. Erre a feladatra ezúttal egy demóra kölcsönbe kapott, négy méteres, kombinált HORSCH Focus TD vetőgépet használnak, aminek elején egy szántóföldi kultivátor, valamint egy tömörítő keréksor készíti a magágyat. A vetőelemek ezeket követik.

„Az alapművelést, a precíziós, differenciált tápanyag-kijuttatást, a magágykészítést, a vetést és a hengerezést egyben tudjuk elvégezni, ami a munkaerő-hiány leküzdésében nagyon sokat segít” – fogalmazott a fiatal szakember, aki hangsúlyozta, hogy a gépnek ugyan hatalmas vonóerő-igénye van, de azt nem szabad elfelejteni, hogy öt műveletet hajt végre egyszerre. Ezt ráadásul hektáronként 20 literes üzemanyag-fogyasztással.

created by dji camera

A műtrágyát háromféleképpen juttatja ki a gép: vagy a talaj mélyére, akár 30 centiméterre, vagy a talaj felszínére, amit egy tárcsasor kever be sekélyen, vagy fele-fele arányban ide is és oda is. „Jelen pillanatban a felét 20 centiméteres mélységbe, a másik felét pedig 5 centiméterre tesszük le a talajba” – magyarázta a kunpeszéri gazdálkodó.

Az egész technológia sikerességének kimutatására a területen Németh András kontrollcsíkokat is betervezett, aminek köszönhetően jövő nyáron számszerűsítve, statisztikailag is igazolható lesz, hogy mennyire sikeres a differenciált kijuttatás, a helyspecifikus gazdálkodás Kunpeszéren.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Portfólióbővítés a Horschnál

2019. július 27. 13:33

A hibrid mezőgazdaság eszköz ellátottságának biztosítása érdekében, a gépfejlesztők visszanyúltak a már korábban ismert megoldásokhoz, természetesen felhasználva napjaink K+F eredményeit.

A HORSCH bemutatja az új Cultro TC-t

2019. július 27. 09:32

A Cultro TC egy könnyen vontatható duplakéses henger, amely 3 és 12 méteres munkaszélességben kapható, és rendkívül széles körben használható – egyéb gépekkel kombinációban is. A kések kitűnően aprítják a repce- vagy silókukorica szárakat és a köztes növényeket.

Gépinfo Képgaléria

Nagy nevek hiányoznak az Agritechnica 2022 kiállítói névsorából

2021. november 24. 05:36

A Covid-járvány miatt 2021-ről elhalasztott Agritechnica kiállítás az új időpontban sem lesz teljes körű, mivel a John Deere és a JCB bejelentette távolmaradását.

Gépfunkciók egyszerű működtetése a mobiltelefonról

2019. július 25. 11:15

A jövőben a SmartCan a vevő, a gép és a gyártó közötti hálózati kapcsolatra szolgálja. A gépen ezért szükség van egy SmartCan modulra, mellyel egyre több számítógép felszerelhető a gépre. Ezekkel a jövőben a gép valamennyi adata kiolvashatóvá válik, és első lépésként létrejön a géppel a WiFi (WLAN) kapcsolat.