Növénytermesztés

Őszi teendők a kajszibarack körül

Agrofórum Online

Letermett a kajszibarackfa, azonban a szakértő szerint továbbra is védeni kell. A levélbetegségek nyomai észlelhetők, melyek az idei évben már kora tavasszal megkezdék fertőzésüket: Zsigó György növényorvos rövid összefoglalója a témában.

A kajszin a levéllyukacsosodás tünetei is fellelhetők. A sztigminás levélfoltosság ellen érdemes megvédeni a növényt még most, ősszel is, ugyanis a kórokozó a vesszőkön, lehullott lombon is áttelelhet. A fa számára igen fontos az őszi, kielégítő fotoszintetikus aktivitás fennmaradása, hiszen ezáltal halmozódhatnak fel a növény túlélését támogató, a rügyekbe valamint fás részekbe beépülő tápanyagok, melyek meghatározzák a következő évi termést.

A rügyek az őszi időszakban alakulnak át termőrüggyé – megfelelő tápanyagmennyiség mellett. Az asszimiláták jelenléte felelős továbbá a fagytűrő képesség megvalósulásáért is.

Jövő tavasszal ezekből az erőforrásokból, tápanyag-tartalékokból indul be a rügypattanás, hiszen ekkor még nincs fejlett lombozat, amely a vegetáció során a tápanyagokban gazdag talajoldat párologtatás útján való felszívásáért felel.

További információk a videóban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az aflatoxinos termény tisztításának technológiai lehetőségei + VIDEÓ

2025. augusztus 12. 16:10

A fotoszeparátor UV fénnyel világítja meg a rajta átszáguldó terményt, a fertőzött szemeket apró fúvókák löknek ki egy másik tároló irányába.

BREAKING NEWS! KWS MIKADOS – Két év, három főpálya győzelem!

2025. augusztus 11. 18:10

Válassza a legjobbat, és biztosítsa a stabil és jövedelmező repcetermését a háromszoros győztes KWS MIKADOS modern tudásával!

Hozam vagy minőség, melyik a fontosabb?

2025. augusztus 8. 10:10

A búzatermesztés jövedelmezőségét több tényező befolyásolja. Zsebbe vágó feladat tehát az optimális fajta vagy hibrid kiválasztása.

KWS MIKADOS - Bajnoki teljesítmény minden évben, megbízhatóan!

2025. augusztus 6. 15:10

A KWS MIKADOS tarolt a NÉBIH országos kísérletében, 4,48 t/ha átlaggal és kiemelkedő helyszíni eredményekkel bizonyítva a piacvezető erejét.

UV kezelés a paradicsom barna termésráncosodás vírus ellen

2021. május 22. 10:22

A kísérlet során nagy mennyiségű vírust tartalmazó növényi nedvvel dúsított drénvizet kezeltek UV fény segítségével. A kutatók öt különböző sugárterhelési szintet használtak.

Repcevetőmag-üzletággal bővült a BASF

2018. szeptember 20. 13:02

A BASF az akvizíció révén a világ egyik legjelentősebb vetőmagvállalatává, a világ legnagyobb repcevetőmagos cégévé vált.

Nufarm-prekonferencia Keszthelyen - A növényvédősök munkája az egészséges élelmiszer záloga

2020. január 30. 13:33

A január közepén Keszthelyen megrendezett XXX. Növényvédelmi Fórumhoz kapcsolódóan tartott a Nufarm Hungária Kft. konferenciát a növényvédelem aktuális kérdéseiről.

Peronoszpóra fajok jelentősége szántóföldi kultúrákban

2019. január 23. 04:36

A szerző célja, hogy a peronoszpóra eredetű betegségeken belül felhívja a figyelmet és ismertesse a szóján (Glycine max) károsító Peronospora manshurica, valamint az őszi káposztarepcét (Brassica napus L. convar. napus) és az olajretket (Raphanus sativus var. oleiferus) fertőző Peronospora parasitica kórokozó gombafajok jelentőségére, bemutatva tüneti megjelenésüket és a védekezési lehetőségeket.