Növényvédelem
Fizetett tartalom

Spóroljunk jól, csávázzunk okosan!

UPL Hungary Kft.

Nehéz évet élünk meg – ezt ki kell mondani! A következőt nehéz megítélni, ezért jól meg kell gondolni, mit mire költünk. De igen, sokszor nem azon spórolunk, amin igazán kellene.

Már az elején hibázunk. Azután jön a sok, jobbnál jobb megoldás, hogy felturbózzuk, amit már nem, vagy nehezen lehet.  A vetőmagkikészítés külön szakma! Otthoni terménytisztítással nem lehet vetőmagüzemi minőséget elérni. A nehezen kirostálható gyommagvak: acat, széltippan és társai benne maradhatnak a vetőmagnak szánt terményben. Ugyanígy a félszemek és beteg magok is.

Azután szembesülünk, hogy drágább gyomirtást kell választani. Az egyenetlenül kelt növényállomány plusz kezelést kezeléseket kíván, mert azt jobban károsítja gomba és rovar is. Végül a későbbi korrekciókkal költünk igazán sokat.

Az idei időjárás sokféle, magvakat, kis növényeket is fertőző betegségnek kedvezett. A gyakori fuzárium mellett a Drechslera fajok a Septoria is sokfelé megjelent és fertőzött.  Több helyen a torsgombával és szártörővel is lehetett találkozni.  Az árpákban sokfelé volt porüszög is. Ezért igen fontos az idei kihívásokat is legyűrni képes, értékarányos csávázószer választása. Nem lehet megkerülni a hatékony, maghéjba és csírába is beszívódó, csíranövénybe bejutást biztosító hatóanyagok kombinált használatát.

Rancona i-Mix készítményünk két szisztemikus hatóanyaga az ipkonazol és imazalil minden igényt kielégítő, teljes védelmet biztosít. Gyorsan bővülő partneri körünkből évek óta igen jó visszajelzéseket kapunk a kiváló kelési mutatókat illetően.  Akár fuzáriumok, vagy a nehezen kivédhető porüszög elleni hatást vizsgáljuk, a Rancona I-mix kiemelkedik a mezőnyből. Erejét, spektrumát mutatja, hogy szója csávázására is engedélyes.  

A kistestvér Rancona 15 ME is megállja a helyét, ez az igen árérzékeny gazdák választása.

A szerválasztásnál is fontosabb a csávázás minősége! (1. kép csávázási hiba). Az elégtelen csávázás a később fellépő csíra és szártő betegségeknek és a hatóanyagokkal szembeni rezisztenciának is forrása.  Ezért nagyon fontos, hogy az előírt csávázószer dózis rákerüljön a vetőmagra!

Ez a Rancona készítményeknél pontos és egyszerű dózis: 1 liter/vetőmagtonna.

1. kép: csávázási hiba

A Rancona termékek méltán híresek arról, hogy a hatóanyagok teljes mértékben a vetőmagra juthatnak, nincs leporlás, mérgező maradék. Az eddig egyedülálló mikromelzió (ME) formuláció nagymértékben segíti a hatóanyagok működését és könnyíti a csávázás folyamatát.

Egyre fontosabb talajlakó kártevők elleni őszi védekezés. Tavasszal sajnos nem lehet teljes hatékonysággal irtani a drótférgeket. Ahol tavasszal kártétel jelentkezik, az utána következő őszi kultúrában mindenképp érdemes rovarölő szeres csávázást végezni.  Ugyanígy járjunk el zöldítést követően is. A többéves fejlődésű drótférgek ugyanis ősszel is károsítanak, jól elérhetőek a még meleg talajban.  Az őszi 3,5-4,5 milliós növényállományban a drótféreg és hatóanyag találkozási esélye nagyságrendekkel nagyobb, mint tavasszal.

A Signal-lal kezelt állományok mindig jobb, dúsabb képet mutatnak. Ennek oka, hogy a magas tőszám miatt a kártételt első látásra sokszor még nehezen behatárolható, a lárvák viszont ott vannak. (2. ábra) A jól végzett Signal kezelés többet hozhat, nemcsak az árát termelheti vissza! (3. ábra) Költsége kb. 1/5-e a tavaszi kezelésnek.

2. ábra: Signal-lal csávázott és nem Signal-os összehasonlítása (Forrás: Dr. Tar Melinda)
3. ábra: Signal kezelés hatás a termésátlagra (Forrás: Dr. Tar Melinda)

Sok a kalászos utáni kalászos vetés is, így sokkal gyakoribb a gabonafutrinka lárva, a csócsároló kártétele (4. kép: csócsároló kártétel). Ellene a csávázás az igazán hatékony fegyver. Mindkét kártevő ellen kiváló hatású a cipermetrin hatóanyagú Signal 300 ES rovarölő csávázószerünk.

4. ábra: Csócsároló kártétel

A 2 liter/vetőmagtonna dózisban igen magas hatóanyagtartalom (630 g/t) révén a Signal jól gyéríti a talajlakó lárvákat és formulációjának (ES) köszönhetően kiváló partnere a Rancona termékcsalád tagjainak. Az AÖP, AKG programokban mindhárom készítményünk használható.

 Az UPL csávázószer termékek használatával egyszerre valósul meg a vetőmagvak gombák és talajlakó rovarkártevők elleni magas szintű védelme.  

Fontos tehát, hogy az elején lehetőleg ne hibázzunk, adjuk meg a vetőmagnak és kelő növényeinknek, ami jár. Jó csávázással tudunk spórolni mert nemcsak olcsóbb, de preventív, kényelmes és jól időzíthető, biztonságos és a környezetre is kevésbé káros.

Ne feledjék!  Csávázás UPL termékekkel a jó termés biztos alapja.

Kérem kérdés esetén hívjanak bennünket, támaszkodjanak bátran szakértő szaktanácsadó csapatunkra.

Vados Csaba

csávázószer termékfelelős

UPL Hungary Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mit csinálnak télvíz idején a növénykórokozók?

2025. november 9. 08:10

Miként vészelik át a növénybetegségeket okozó kórokozók a telet? Áttekintjük a leggyakoribb mechanizmusokat.

A komposzt, ami fertőzhet is!

2025. november 6. 07:10

A komposzt értékes tápanyagforrás – de ha nem figyelünk, veszélyes kórokozókat is visszavihetünk a kertbe.

A gubacsokról, 12. rész - A gubacsok belső szerkezete - levélgubacsok: a redőgubacsok

2025. november 5. 07:10

A redőgubacsok behajló levélrészekkel védenek kártevőket. Képekkel és metszetekkel mutatjuk be a leggyakoribb eseteiket.

Hogyan védekezhetünk az őszi árpa egyik legveszélyesebb kórokozója ellen?

2025. november 5. 04:56

Tábla szélén rovatunkban ismét árpa árvakelésben fedeztük fel az őszi árpát fenyegető hálózatos levélfoltosságot.

Hibridbúza. Őszi búza. Állománymustra, javaslatok a szükséges és ajánlott tavaszi beavatkozásokra

2019. február 8. 12:16

A mezőgazdaságban dolgozók hozzászoktak és kénytelenek elfogadni a tevékenységüket rendszeresen és igen változatosan befolyásoló időjárás okozta problémákat. A termesztési – agroökológiai – környezet dinamikus változásai ennek megfelelően évről évre sok feladatot adnak a gazdálkodóknak.

Letölthető a tavaszi fajtáinkat bemutató katalógus

2021. december 2. 04:36

A SAATEN-UNION nyomon követi a változásokat, és az új igényekhez alkalmazkodó fajtákat és hibrideket kínál.

SAATEN-UNION-hibridkalászosok: egy lépéssel mások előtt

2020. július 6. 04:36

Cégünk harmadik éve a HySEED márkanév alatt foglalja össze hibridkalászos-portfólióját, valamint a hibridkalászosokban végzett fejlesztési tevékenységeit. A nagy genetikai értékű, prémiumminőségű vetőmag használata és a következetesen kivitelezett termesztéstechnológia együttesen eredményezhet nagy hozamokat és fenntartható jövedelmezőséget azoknak a gazdálkodóknak, akik nem érik be kevesebbel.

Az egyenletes kelés titka – az eredményes repcetermesztés érdekében

2018. július 17. 08:33

Ki mint vet, úgy arat, tartja a mondás, ami arra utal, hogy mennyire fontos a megfelelő kezdés a kívánt hozam elérése érdekében.