Nagy általánosságban elmondható, hogy az elmúlt napok időjárását főleg a kánikulai forróság és a légköri szárazság jellemezte. Ez nem segítette a gombák terjedését.
Azonban egyes kertekben fertőzhettek a nedvességet, párát kedvelő gombák is, pl. a peronoszpóra, a feketerothadás.
Amennyiben a kertész sűrűn ültette a szőlőjét, érzékeny fajtákat használt, a kordonsor alatti növényeket folyamatosan öntözi, a tőkék legyengültek vagy a közelben elhanyagolt kert található stb. akkor még a legforróbb alföldi megyénkben is szóba jöhet a peronoszpóra elleni védekezés. A kabóca mellett a többi károsítóról se feledkezzünk meg!
Peronoszpóra tünetei
Tüh Annamária zalai kolléganőm már a 06. 11-i előrejelzésében felhívta a figyelmet a varasodásra és a szőlőperonoszpórára is, a 06. 07-i fotóival pedig bizonyította is a fertőzés megtörténtét.


A szőlőt már virágzásban megtalálhatja, de a vesszőket és a fürtöket is megfertőzheti. A levelek színén csak a fertőzés megtörténte után vehetjük észre az első tüneteket, az olajfoltokat, melyek fonáki oldalán kisvártatva kiverődik (megjelenik) a gomba telepe is. Tehát csak megelőzéssel védekezhetünk ellene.
Milyen lehetőségeink vannak?
- A virágzásig bátran használhatták a rezeket, van aki a virágzó szőlőt sem félti tőlük. A réztartalmúak kontakt módon hatnak, az esőtől lemosódnak, de aki a felszáradt szőlőben gyorsan meg tudja ismételni a permetezést, az a kertész akár a szüretig is védekezhet csak a réztartalmúakkal. Ahogyan nagyapám csinálta Kunszálláson. Ő sem használt mást, csak a rézgálicot. Általában sikerültek a permetezései, mert mindig volt bora. 😊
- Sokan csak ritkán jutnak ki a tőkékhez, mert pl. a nyaralójuknál van a lugasuk. Ők a belülről védő felszívódók közül választhatnak. Pontosabban csak egyet találtam, a Quadrist, melyet még a lisztharmat, a szürkerothadás és a fekete rothadás ellen is ajánlják. Sajnos több gombatörzs már ellenállóvá vált a hatóanyagával szemben. A felszívódó hatóanyagokkal szemben gyorsan kialakul a gombákban a rezisztencia, ezért pl. a Quadrist csak háromszor lehet használni évente. A rezisztenciatörés miatt érdemes kontakt hatóanyagúakkal keverni a felszívódókat illetve kezelésenként váltogatni a permetszereket. Több felszívódót már a gyártásnál kombinálják valamelyik kontakt hatóanyaggal. A szőlőben ilyen a Ridomil Gold R és a Melody Compact 49 WG-t. (A 2017. évi 10. felhívásban még 18 db III. kategóriás kombinált gombaölőt sorolhattam fel.)
- A Saccharomyces cerevisiae gomba sejtfala olyan anyagot tartalmaz, mely fokozza a növény védekezőképességét. Ebből készült a „bio” Romeo, melyet a lisztharmatra és a szürkerothadásra is engedélyezték. Felszívódó kálium-foszfonátot tartalmaz az Alginure-342, az LBG-01F34 és a névváltozata, a Soriale is. Ezek is a szőlő ellenálló képességét erősítik meg, így védenek a peronoszpóra ellen.
- Az egyszerű anyagok közül a szőlőperonoszpórára a csalán kivonat, a fűzfakéreg, a lecitin, a mezei zsurló engedélyezett. Tavalyi újdonságok a peronoszpóra ellen: a magnézium-hidroxid és a szőlőmag kivonat.
Rasztik Viktória a zsurlólét és az alginittel való porozást vagy permetezést ajánlja.
Bármelyik növényvédő szert, egyszerű anyagot vagy egyéb biológiai készítményt is választják, esős, párás időjárásnál biztosan ismételni kell a kezeléseket.
Könyvajánló
Örömteli hírt osztok meg Önökkel! Kinyomtatták, bemutattuk és már forgalomba is hozták a Szelíd növényvédelem a kiskertekben című könyvünket. A 103 oldalas színes, fotós szakkönyvet kifejezetten a házikerteseknek (kiskerteseknek, hobbikerteseknek) szántuk.
Mayerhoffer Attila kertészmérnök a kerti növények tápanyagellátásról, Havasréti Béla növényvédelmi szakmérnök a zöldségfélék növényvédelméről, én pedig a gyümölcsök, a szőlő és a dísznövények védelméről írtam és 7 oldalnyi hasznos mellékletet is összegyűjtöttünk.
A fejezetekben elsősorban környezetkímélő megoldásokat és csak a gazdaboltokban is kapható, III. kategóriás készítményeket ajánlottunk.
A könyvünk legnagyobb erénye a frissessége, 2026. elején zártuk a kéziratot. A zöldségek csúcsrothadásáról a 13. oldalon, a szőlő feketerothadásáról az 51. oldalon, míg a paradicsomot, paprikát „kilyukasztó” gyapottok bagolylepkéről a 79. oldalon írtunk részletesebben. Fényképeket is mellékeltünk. Ez a három téma egy önálló felhívást is kiadna! De miért írjam meg felhívásként? Benne van a könyvben. 😊
A képek a szerző felvételei.