Növényvédelmi előrejelzés

A repcebolhák hamarosan áttelepülnek a kelő növényekre – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Hosszú hetek várakozásai után végre megérkezett a várva várt lehűlés és az egész országot érintő csapadék. Az eső mennyisége most is változó nagyságú, de legalább a legaszályosabb térségekre is jutott több-kevesebb.

A most aratásra váró kukoricán és napraforgón ez már nem segít, de megkönnyíti az őszi növények alá a talajelőkészítési munkákat és a most aktuális őszi káposztarepce vetését és kelését.

A kukorica és a napraforgó betakarítása ugyan megáll néhány napra, de utána ismét folytatódhat, mert a korábbi hetek mindenütt megérlelték a betakarítani valót.

Óvjuk a repcét!

A repce árvakeléseken tartózkodó bolhafajok hamarosan áttelepülnek a kelő növényekre, így fokozottan figyelni kell megjelenésüket, mert a szikleveles állomány már néhány bolharágástól is legyengülhet, illetve elpusztulhat a kiszáradás következtében.

Repce-földibolhák
Repce-földibolhák

Az első kelő növények megjelenése előtt már ki kell helyezni a kártevő betelepedését jól jelző sárga színű ragacsos fogólapokat és a sárgatálakat. A másik veszélyes kártevő, a repcedarázs is már hetek óta látogatja az árvakelésű tarlókat, így az áttelepülés a vetések kelése után azonnal várható.

Repcedarázs álhernyója és kártétele
Repcedarázs álhernyója és kártétele

A repcedarázs rajzása az alkonyati órák áteső fényében figyelhető meg a legjobban, a hímek és nőstények párzása után hamarosan megkezdődik a tojásrakás. Meleg őszön gyorsan kikelnek az első álhernyók, így a néhány leveles repcén komoly levélveszteséget képesek okozni.

A kalászos gabona elővetemény után vetett repcében fokozott mértékű árvakelés várható, mert a nyár folyamán a száraz talajokban erre nem volt lehetőség. Készüljünk az egyszikű növények gyomirtására.

Rajzik még a kukoricamoly és a gyapottok-bagolylepke, de érdemi károsítás már csak a másodvetésű takarmány- és csemegekukorica táblákban várható. Az aratás előtt álló táblákban az idei molyfertőzés mintegy a tövek 20%-át érintette, ezek egy részén a szár eltörése figyelhető meg, ami akadályozza a veszteségmentes betakarítást. A hernyókárosítás nyomán kialakuló csőpenész-fertőzés jelenleg még alacsony szintű, de a várható esőzések nyomán minden bizonnyal emelkedni fog.

Gyapottok-bagolylepke-fertőzés kukoricán
Gyapottok-bagolylepke-fertőzés kukoricán

Az aratásra váró napraforgóterületeken a szárfertőzés nagysága változó nagyságú. A dunántúli területeken elsősorban az alternária fertőzött, míg a szárazabb alföldi táblákban a fómás megbetegedés a gyakoribb. A makrofomina a tartós szárazságban országrésztől függetlenül magas fertőzést mutat, gyakori foltszerű szártöréssel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: forróság és vízhiány

2025. június 29. 08:10

A tartósan aszályos, forró időjárás nemcsak a kártevőknek, de a kertészeti kultúrák érési és stresszfolyamataira is komoly hatással van.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: aszály és betegségek

2025. június 28. 08:10

A forróság és a szárazság súlyos károkat okoz a szántóföldi kultúrákban. A betegségek és kártevők is szaporodnak – súlyos szezon elé nézünk.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: támadnak a kártevők 

2025. június 24. 08:10

A meleg, párás időjárás kedvezett a kórokozóknak: a lisztharmattól a szőlőkabócáig sok a tennivaló a gyümölcsösökben.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: felgyorsult érés, sárguló levelek

2025. június 23. 10:10

A hőség és a szárazság országszerte gyorsítja a gabonák érését, csökkenti a levéltetvek számát, de fokozza a gyomosodást és stresszt.

Terménypiac: itthon még lehet értékesíteni, de ki tudja meddig?

2018. február 5. 19:06

A következő hetekben várakozásom szerint nem fog élénkülni az export-kereslet, így minden belföldi lehetőséget érdemes kihasználnia annak, aki terménye értékesítését tervezi.

Hatékony kezelések búzára és repcére: így javíthat terméseredményein

2021. január 28. 11:28

9,2%-os terméstöbblet búzában, 5,95%-os terméstöbblet repcében - csak két eredmény a Natur Agro Hungária Kft. tavalyi évben végzett szántóföldi összehasonlító kísérleteiből. A technológia számos alkalommal bizonyított már, használja ki Ön is!

Nagyot csökkent a kukorica határidős ára

2024. június 27. 07:10

Az Egyesült Államokban és Európában ellentétes irányú változások történtek. Az USDA negyedéves jelentése előtt a kereskedők kivárnak.

A vártánál nagyobb lehet a dél-amerikai szójatermés

2023. január 28. 09:07

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a kukorica enyhe plusszal fejezte be a napot.