Növényvédelmi előrejelzés

Aggodalomra adhat okot a repcefénybogár tömeges jelenléte

Agrofórum Online

Március utolsó hetében az időjárási frontok váltogatták egymást. Kellemes nappali hőmérsékleti maximumok mellett több alkalommal is kemény éjszakai fagyok sújtották a fejlődésben előrébb tartó növényeket, főként a virágzó gyümölcsösöket. Jelen ismereteink szerint ez a hideg kevésbé érintette a szántóföldi kultúrákat, csupán a növekedés ütemét lassította.

Az őszi káposztarepce mindenütt szárba szökkent, a hidegebb idő ellenére zöldbimbós állapotú. A repce szárormányosok egyedsűrűsége a korábbi védekezések hatására a minimálisra csökkent, viszont a növények szárában kikeltek a kártevő lárvái. A károsítás hatására már jól megfigyelhető a virágszárak torzulása, időnkénti felrepedése.

Repce szárormányos lárvák

A kártevők közül most a repcefénybogár tömeges jelenléte ad okot az aggodalomra. A lehűlés okozta fejlődéslassulás miatt elhúzódik a repce virágzása, emiatt sok a megrágott bimbó. A rágás okozta virágsérülés termékenyülési problémákat okoz, minél lassabban kezd el virágozni a növény, annál nagyobb a fénybogarak által előidézett kár. Úgy tűnik, hogy csak többszöri méhkímélő technológiával végzett rovarölő szeres kezeléssel orvosolható a kártétel.

Repcefénybogár bimbós repcén

A repcefénybogarak tömeges jelenléte mellett egyre több a bundásbogár is, bár a pitypang virágzása miatt ez a kártevő már inkább a gyepesített gyümölcsösök felé orientálódik. A repce lombozatán alacsony fertőzöttséget okozva, de jelen van a fómás megbetegedés, érdemes figyelni a kártétel alakulását, nehogy átterjedjen a növény szárára.

Fómás repcelevelek

Őszi kalászos növényeinken a melegebb napok hatására egyre inkább terjed a gabonalisztharmat, a friss fertőzések már a növények szárát veszélyeztetik, főként az őszi árpát, mert ez a legfejlettebb állapotú.

Lisztharmat, sárgarozsda, vetésfehérítő bogár és levéltetű kártétel egyszerre búzán

A lisztharmat mellett atipikus tünetekkel sárgarozsda és árpa törperozsdát is megfigyeltek kollégáink. A tünetek azonosítását csak laboratóriumi körülmények között lehet elvégezni. A mostani lehűlés jelenleg inkább a rozsdabetegségeknek kedvez, mintsem a gabonalisztharmat fertőzés terjedésének.

Árpa törpülés vírus

A kártevők közül most a vetésfehérítő bogarak betelepedése lelassult, várják a melegebb napokat. A gabonában lévő egyedek tojást még nem raktak, érési táplálkozást folytatva hámozgatják a növények leveleit. A gabona levéltetvek szaporodása megkezdődött, miközben egyre látványosabb tüneteket produkál az ősz és az enyhe tél során is fertőző árpa sárgaság törpülés vírusa. A beteg növények már most lemaradtak fejlődésükben, a fertőzés okozta tüneteket már nem fogják kiheverni, de terjedésüket a levéltetvek elő fogják segíteni.

Vetésfehérítő bogár hámozgatása búzán

Néhány gazda már kukoricát is vetett, ami nem biztos, hogy sikeres döntés volt. Az előkészített területeken, okulva a tavalyi kiugróan magas drótféreg fertőzöttségen feltétlenül indokolt elvégezni a talajlakó kártevő fertőzöttség felmérését, így indokolt esetben a vetéssel egy menetben elvégezhető a talajfertőtlenítés.

Drótféreg kártétele kukoricában

A fertőzöttségi küszöbérték 2-3 darab kártevő négyzetméterenként.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

A kedvező időjárás miatt a mezei pocok folyamatosan szaporodik – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2023. november 1. 09:40

Október utolsó napjaiban változatos időjárásban volt részünk. Több, délnyugatról északkelet irányába elvonuló időjárási front csapadékkal áztatta a földeket. A bőségesebb eső ismét az elvonuló front mentén esett, az Alföld térségében kevesebb hullott, de az elvetett kalászos gabonák kelésében sokat segített. A hőmérséklet továbbra is a sokéves átlag feletti, éjszakai fagyok a közeljövőben sem várhatók.

A párás idő növeli a szürkerothadás veszélyét

2021. szeptember 1. 10:25

Augusztus utolsó napjaival együtt megszűntek a nyári szép napok is. Az embert és növényt próbára tevő hőség immár a múlté, átvette a helyét az évszaknak megfelelő időjárás. Több az időjárási front, melyek egyre-másra szállítják a hűvösebb levegőt és a kisebb-nagyobb nedvességtartalmú esőfelhőket. Ebből kapott csapadékot a Kárpát- medence, de a lehullott eső mennyisége a szeszélyes eloszlás miatt csak kevés körzetben oltotta a növények szomját.

Mulcsolással is védekezhetünk a gyomok ellen

2021. március 17. 08:56

A korábbi kellemes időben megkezdődött rügyfakadás ismét lelassult, a már virágzó növényeket a hűvös-szeles időben a megporzó rovarok alig látogatják. A szántóföldi termesztésben aktuális több zöldségféle vetése, de a hűvös és száraz idő miatt gyors kelésre nem lehet számítani, viszont a naptár szerint nincs mire várni.

Megjelentek a virágbimbók a parlagfüvön

2022. június 30. 09:24

A parlagfű fejlődése még az elmúlt hetek szélsőségesen meleg és száraz időjárásának az ellenére is folytatódott.