Növényvédelmi előrejelzés

A tafrinás levélfodrosodás járványveszélyét hozta vissza a lehülés

Agrofórum Online

Március középső dekádjának tavaszias időjárása felgyorsította a növények fejlődését. A mandula mellett teljes virágzásban van a kajszi és az őszibarack is. A szilva fehérbimbós állapotban van, a cseresznye és a meggy zöldbimbós, az almatermésűek egérfüles állapotba kerültek, a szőlő rügyei gyapjasodnak. A múlt hét végén a Kárpát-medencébe betörő markáns hidegfront ezért tudott a virágba borult fákon nagy károkat okozni. A kifejezetten hűvös időben a megporzó rovarok sem látogatják a virágokat, így a megmaradt terméskezdemények kötődése is kérdéses.

Az éjszakai fagyok a virágok mellett károsíthatják a fiatal leveleket is, ilyenkor sokat segíthet a növények jobb kondícióba hozása foszfor és kálium levéltrágyák kijuttatásával, növénykondicionáló készítményekkel.

Kajszi teljes virágzásban

A csonthéjas termésű fákon most feltétlenül folytatni kell a virág- és hajtásfertőző monília elleni permetezéseket. A virágzó és fehérbimbós állapotú fáknál elsősorban a szerves kontakt és a felszívódó hatásmódú készítmények kombinációja a hatékony megoldás, a zöldbimbós állapotúaknál (cseresznye, meggy) még a réztartalmú készítmények sem okoznak fitotoxicitási problémákat. Sokan javasolják virágzásban is a tribázikus rézkészítményeket, illetve a rézhidroxid hatóanyagúakat, de ezen készítmények használatával inkább várjunk a virágzás végéig.

Az őszibarack esetében a moníliás fertőzés mellett a tafrinás levélfodrosodás járványveszélyét hozta vissza a hideg és csapadékos időjárás. Ez azt jelenti, hogy a felmelegedésig meg kell ismételni a permetezést, lehetőleg felszívódó készítménnyel.

Tafrinás levélfodrosodás őszibarackon

Almásainkban a korábban még éretlen varasodás spórák megértek, csapadék esett, így megkezdődik az aszkospórák szóródása. A növények levelei egérfüles, azaz fogékony állapotban vannak, tehát 5 Celsius fok feletti hőmérsékleten, csapadékos időben védekezni kell, most inkább hűvös időben is hatékony készítményekkel. A fán hagyott „gyertyás” vesszők az elsődleges forrásai az almafalisztharmat fertőzésnek. A fertőzött vesszőket még most sem késő eltávolítani, mert így csökkenthető a másodlagos fertőzés kialakulása.

Varas levél almán

Jelenleg még alacsony a körtelevélbolha imágók egyedsűrűsége, de megkezdődött a peterakás, sőt szórványosan már kelő lárvákat is lehet látni a bimbók tájékán. Ideje megkezdeni a védekezést, mielőtt felszaporodna a kártevő.

Szőlő gyapjas rügy

A gyapjas állapotú szőlőültetvényekben most lehet hatékonyan védekezni a szőlőben károsító atkák ellen, ugyanis ilyenkor bújnak elő a rügyekből. Gyenge fertőzés esetén elegendő a kénes permetezés, nagyobb atkalétszámnál azonban atkaölő készítmények használata lehet indokolt.

Arion vulgaris

A korábbi meleg idő előcsalogatta a csupaszcsigákat (kerti házatlan csiga, spanyolcsiga). Az enyhe tél nem tizedelte meg a populációt, már rágják a levélzöldségeket és a fakadó dísznövények némelyikét (harangvirág, szívvirág). Helyezzük ki a csalétket összefogásukra!

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Napokon belül megjelenhetnek a vetésfehérítő bogarak

2020. március 4. 08:35

Az idei esztendő első két hónapjának időjárása csapadék szempontjából kísértetiesen hasonlít 2019-es év januárjára és februárjára. Akkor és most is csapadékban szegényesen telt el az első két hónap, így most az eddig lehullott eső (mert hó nemigen fordult elő), eső miatt már-már szárazság körvonalazódott ki. Március első napjai csapadékkal indultak, így elhárult a közvetlen veszély és reméljük a csapadékban gazdag folytatást.

Télvégi növényvédelmi feladatok a kertekben: metszés és lemosó permetezés

2019. február 21. 04:36

Bár az éjszakák még fagypont körüliek, napközben azonban tavasziasan melengető az időjárás. A hóvirág kinyílott, duzzadnak a korán fakadó fák rügyei. Mindez azt sugallja, hogy közeleg a tavasz. Talajmunkát most még nem lehet végezni, mert nyirkos, nedves a talaj, de bőven akad más tennivaló a kertekben. Elő a fűrésszel, ágvágóval és a metszőollóval, ilyen időben bátran el lehet kezdeni a metszést.

Veszélyben a gyümölcstermés

2021. április 14. 13:36

Április első dekádjában a változékony, az évszakhoz képest hűvös időjárás uralkodott. A negyedéve tartó szárazság csak április 13-án szakadt meg, de az országos esőt jelentős lehűlés kísérte. A lehulló eső csak átmenetileg csökkenti a tavaszi aszályt, további csapadékra lenne szükség.

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (15. rész)

2020. január 29. 13:36

Az őszibarack fák „réme”, a tafrinás levélfodrosodás ebben a szezonban is több hullámban fenyegette a fákat, annak ellenére, hogy viszonylag kevesebb volt a csapadék, és korán kitavaszodott.