Növényvédelmi előrejelzés

Erősödőben a nyugati dióburok fúrólégy rajzása – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

Az elmúlt héten folytatódott a nyárias időjárás. Az országon több hullámban átvonuló időjárási frontok többfelé hoztak csapadékot, de sok tájegység nem kapott az esőből. A hirtelen hőmérsékletváltozás néhány körzetben komoly jégveréssel társult, jelentős károkat okozva. A nappali és éjszakai hőmérséklet már lecsökkent, megszűnt a 30 fok feletti forróság.

Az éjszakai minimumok rendszeresen 10–15 fok közötti értékre csökkentek, így jelentős a hajnali harmatképződés, ami elsősorban a gombabetegségek terjedésének kedvez. Az igen erős parlagfű fertőzöttség nemcsak a szántóföldi területeken, hanem a kertészeti kultúrákban is általános gond, ráadásul megkezdődött a virágzásuk is.

Almásokban és körtésekben a gyakori nedvességborítás és a magas relatív páratartalom egyaránt kedvez a varasodás és a lisztharmat fertőzés erősödésének levélen és a gyümölcskezdeményeken is. Az almamoly és az almalevél aknázómoly rajzása folyamatos, de enyhén csökkenő tendenciát mutat.

Ennek ellenére a „férges” gyümölcsök aránya jelentős, emiatt a moníliás termésrothadás növekvő, sok a fák alatt a lehullott termés. A körtelevélbolha minden fejlődési alakja megtalálható a fákon, a mézharmatos és korompenészes lombozat és termés gyakori. A zárt lombkorona megnehezíti a védekezést a kártevő ellen.

Csonthéjas gyümölcsű ültetvényekben tovább erősödik a sztigminás és a blumeriellás levélbetegség fertőzés. Már gyakori a lombozat sárgulása és a részleges levélhullás, ami kedvezőtlen kihatással van a hajtásnövekedésre és a jövő évi rügydifferenciálódásra.

Fontos teendő a lombozat egészségének a megőrzése, erre most már megfelelnek a kontakt hatású gombaölő készítmények is. A keleti gyümölcsmoly és a szilvamoly rajzása minimális szintre csökkent, de a fertőzött gyümölcsök aránya, főként a házikertekben jelentős, emiatt itt is sok a moníliás termés. A hatékony védekezést nehezíti a folyamatos gyümölcsérés.

Szőlőültetvényekben az amerikai szőlőkabóca populáció zömét a kifejlett egyedek alkotják. A lárvák már csak a népesség 20-22%-át teszik ki. A védekezést tovább kell folytatni a fitoplazma fertőzés terjedésének megelőzése érdekében.

A kisebb-nagyobb esőzések hatására erősödött a fiatal levelek peronoszpóra fertőzöttsége, általános a lisztharmat fertőzés, elsősorban az érzékeny fajták fürtjein, ahol már gyakori a részleges fürtelhalás, feketedés. Lombon és fürtön a feketerothadás tünete általánosnak mondható, sok az elfeketedő, nekrotizált folt, emiatt folytatni kell a védekezést ezen kórokozó ellen is.

Erősödőben a nyugati dióburok fúrólégy rajzása, de nagy a szóródás az egyes ültetvények között, ezért a védekezés időzítése során elsősorban a saját csapdázási adatokra érdemes alapozni. Általánosan erősödik viszont a baktériumos és a gnomóniás fertőzés, ami a lombozatot és a termést egyaránt érinti, ezért fontos teendő a mielőbbi védekezés, amire tökéletesen megfelelnek a réztartalmú készítmények.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

A világ egyik legédesebb paradicsoma Veresegyházról jön

2018. május 18. 07:12

A világ egyik legédesebb paradicsomát termesztik Veresegyházon. A vállalkozás 2016-ig 85 százalékban exportra termelt, de az ügyvezető tudatosan csökkentette az arányt, mert nagy dobásra készül.

Nemcsak az édesanyák ünnepelnek, a virágboltosok is

2019. május 3. 07:46

Az anyák napja az egyik legfontosabb nap a virágkereskedelemben, azonban a középiskolai ballagások miatt megoszlik a forgalom.

10 éves tujasorom lombja helyenként barnán elhal - mit tegyek?

2018. április 24. 12:10

M. Mária kérdése: 10 éves tujasorom lombja helyenként barnán elhal. Van olyan tő, amelynek a csúcsa is elszáradt, de a többségnél csak barna ágelhalásokat figyeltem meg elszigetelten. Mi lehet az oka, hogyan menthetném meg növényeimet?

Tavasszal palántanevelési tanfolyam indul

2023. február 24. 12:51

A zöldségek szinte minden házikertben megtalálhatók, ezért a jó minőségű, egészséges palánta előállítása olyan tudást jelent, amelyet széleskörben lehet hasznosítani.