30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz
Növényvédelmi előrejelzés

Erőteljesen terjed az almafa vértetű, védekezzünk ellene!

Agrofórum Online

Július utolsó hetének időjárását főként a nagy változékonyság jellemezte. Zivatarfelhők jöttek- mentek az országban, kiszámíthatatlan valószínűséggel okoztak csapadékot, helyenként jeget is hozva. Kisebb körzetekben az eső intenzitása jelentős károkat okozott. A jelenlegi növény-egészségügyi helyzet a betegségeknek és a kártevőknek egyaránt kedvez, elsősorban a magas páratartalom és az erős éjszakai harmatképződés miatt. A talaj átmeneti magas nedvességtartalma kedvező mikroklímát teremt a kórokozók számára, de több kártevő rajzása ismét erősödött.

Mint sok tápnövényű, polifág kártevőt meg kell említeni, hogy megkezdődött az amerikai fehér szövőlepke (medvelepke) nyári nemzedékének az előrajzása. Korábban alig találkoztunk vele, néhány éve azonban ismét rendszeresen megjelenő kártevővé vált. Kedvelt növényfajai közül kiemelhető a dió, az alma, a cseresznye, a juhar és még sok más növény.

Amerikai fehér szövőlepke dión

Almában és dióban ismét erősödni látszik az almamoly rajzása. A kora tavasz óta tartó rajzás folyamatosan veszélyezteti az almát és körtét, de a nyár eleje óta a dió termése is felkerült a listára. A kártevő rendszeresen repül a csapdákba, eltérés csupán a napi fogási adatokban történik, most ismét emelkedő tendenciát mutat, ami napi 7-8 egyedet jelent csapdánként. Az almamoly mellett a keleti gyümölcsmolyból 4-5 db, szilvamolyból pedig szintén hasonló mennyiség fogható. Mindkettő számára bőségesen akad tápnövény, hiszen a keleti gyümölcsmoly igen széles skálán károsít, a szilva pedig még csak nemrég kezdett érni, a fajták java még csak ezután fog.

Almamoly rágása

A párás, meleg időben rendkívül erőteljesen terjed az almafa vértetű, melyről már az év során többször említést tettünk. A kártevő a zárt lombozatban már nemcsak a fás részeken, hanem a hajtásvégeken is megtalálható. Az erős tavaszi metszésen átesett fákon most igen erőteljes a vízhajtás képződés, ezeken a hajtásokon szinte megállíthatatlanul terjed a kártevő. Csak a vízhajtások kivágásával mérsékelhető a vértetű kártétel, egyúttal tüntessük el az idős fák tövétől kinövő sarjhajtásokat is, mert ezeken a helyeken fog áttelelni a kártevő. A sok rossz hír mellett kedvező, hogy most csökkenni látszik a levéltetű fertőzés, valószínűleg a magas, 30 0C feletti nappali hőmérséklet miatt.

Alma vértetű fertőzés

Erőteljesen támad a nyugati dió buroklégy, a kártevő terjedésének elsődleges oka, hogy tápnövénye, a dió főként szórványban él, így képtelenség a rendszeres védelem. Ellenőrzött körülmények között is nehézséget okoz a fák mérete és a kártevő elhúzódó rajzása miatt. Az elterjedőben levő fainjektálás kiszámíthatatlan veszélyt jelent, elsősorban a termésben felhalmozódó növényvédő szer maradék miatt. Ez a módszer illegális, nem engedélyezett technológia!

Néhány hét után ismét erőteljesen rajzik a selyemfényű puszpángmoly. Egyik napról a másikra a csapdák fogása 0-ról 10-fölé emelkedett, így hamarosan számolni kell az első hernyók megjelenésével.

Selyemfényű puszpángmoly lepke

Változatlanul nagyon sok a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska. A két kártevőből kifejlett egyedeket és lárvákat egyaránt bőségesen lehet találni.

Zöld vándorpoloskák

Gyakorlatilag minden növényen előfordulnak. A veszély már az érőfélben levő paprikát és paradicsomot is érinti, mert szívogatásuk igen jelentős minőségi kárt okoz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Törpül, sárgul az árpa?

2025. április 26. 13:10

Az árpa sárga törpülés vírus ellen, jobban mondva annak terjesztői ellen az őszi vetés után tudunk hatékonyan védekezni.

Házikerti teendők: fagykár, monília és szilvadarázs

2025. április 16. 13:10

A házikerti teendőket körvonalazza a monília, a poloskaszagú szilvadarázs megjelenése, valamint a fagykár is.

Levélfoltosság, őszi árpa: ideje elővenni a permetezőt + videó

2025. április 11. 14:30

A hálózatos levélfoltosság jelenlegi, korai stádiumában még lehetőséget ad a hatékony védekezésre az őszi árpában.

Növényvédelmi előrejelzés: fagykár és lappangó kártevők

2025. március 22. 08:10

Az esős napokkal egyidejűleg a hőmérsékleti értékek is csökkentek, az elmúlt napokban pedig visszatértek a fagyos éjszakák. A drasztikus lehűlés sajnos az idei évben is aggodalmat okozott a gyümölcstermesztők számára.

Folyamatos a vértetű megtelepedése az almafákon

2020. május 20. 15:59

A levéltetű fertőzés üteme most lelassult, de a rejtettebb életmódot folytató vértetű telepek folyamatosan alakulnak ki a friss hajtások környezetében.

Jelentősen felerősödött a bagolylepke fajok aktivitása

2019. szeptember 3. 08:32

A bagolylepke fajok aktivitása nemcsak szántóföldön, de a szabadföldi zöldségkultúrákban is gondot okozhat. A csapdák napi 10-20-as egyedszámban fogják a káposzta, a C-betűs, a gamma, a felkiáltójeles, a vetési és a gyapottok bagolylepkéket.

Támadásba lendült a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska

2019. június 12. 10:37

A moníliás fertőzés mellett intenzíven rajzik a cseresznyelégy, ami még képes a zsendülésben levő gyümölcsöket megfertőzni, valamint megjelentek az első levéltetű kolóniák a cseresznye és meggyfák hajtásvégein.

Mi szőhette össze az almafa termését és leveleit?

2019. szeptember 11. 05:37

L. Ilona kérdése: Almafáim termésének felületét valami megrágta, és összeszőtte a levelekkel. Mi tehette ezt?