Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: erős a levéltetű-invázió, rajzik az almamoly

Agrofórum Online

Május utolsó hetében csendes, időjárási frontoktól mentes időjárás uralkodott.

Az éjszakai hőmérséklet általában nem csökkent 10 C0 alá, nappal pedig a maximum meghaladta a 20 fokot. Csapadék csak kevés helyen hullott zápor-zivatar formájában, de így is folyamatosan magas volt a relatív páratartalom és a hajnali harmatképződés. Az időjárási körülmények a betegségek és kártevők számára egyaránt kedvezően alakult. Külön ki kell emelni a levéltetű fajok igen erős invázióját, mely szinte minden növénykultúrát érint. A szárnyas levéltetű alakok már-már zavaróan magas szintje folyamatosan újabb és újabb kolóniákat képez a kertészeti és szántóföldi növénykultúrákban egyaránt.

Almában és körtében a mérsékelten meleg és párás időjárás egyszerre kedvez a varasodás és a lisztharmat fertőzésnek. A varasodás tünetei a leveleket és a gyümölcsöket egyaránt érinti, a lappangási idő 8-10 nap, intenzív védekezésre kell felkészülni. A lisztharmat fertőzés másodlagos tünetei a levelek 10 %-át érinti. Az erwíniás tűzelhalás még nem fertőz, de a járványveszély kialakulásának a feltételei adottak. A levéltetű fertőzés a hajtások mintegy 2-10 %-át érinti, de folyamatosan keletkeznek újabb tünetek. Az almamoly rajzása folyamatos, bár ültetvényenként erősen változik a csapdázott lepkék száma. A lárvakelés elhúzódása miatt folyamatos védekezésre kell felkészülni.

Csonthéjasokban feltűnően magas a korainak számító sztigminás levéllikasztó betegség, feltehetően jól telelt a kórokozó és emiatt ilyen intenzív a fertőzés. A keleti gyümölcsmoly rajzása kissé mérséklődött, de nem szünetel, a hajtásvég fertőzését nem látni a fákon. A cseresznyelégy repülése megkezdődött, de még kevés legyet fognak a sárgászöld ragacsos fogólapok. Itt is intenzív a levéltetű fertőzés, különösen a kajszin, szilván és a cseresznyén, meggyen. Sok lepkét fognak a szilvamoly feromon csapdák, ezért folyamatos itt is a védekezés.

Szőlő sárgalapos csapda

A szőlőültetvényekben egyaránt kedvezőek a feltételek a lisztharmat és a peronoszpóra fertőzéshez, de a feketerothadás megjelenésének is optimálisak a feltételei. A tarka szőlőmoly rajzása minimális, hernyókártétel a fürtkezdeményeken nem látható. Május utolsó napjaiban a nyugati országrész szőlőiben is megkezdődött az amerikai szőlőkabóca lárvakelése, ezért folyamatosan figyelni kell a kártevő fejlődését és a fertőzés alakulását, helyezzük ki a sárgászöld ragacsos fogólapokat az ültetvényekbe.

Nagyon heterogén a burgonya fejlettsége, van, ahol már záródnak a sorok, itt megnőtt a burgonyavész fertőzés veszélye. A burgonyabogár imágók tojásrakása folyamatos, a burgonyát fertőző levéltetű fajok erősödő károsítása figyelhető meg.

Az érzékeny rózsafajtákon egyszerre fertőz a csillagrozsda, a rózsarozsda és a lisztharmat, de a levéltetű sem kíméli a növényeket. Most kombinált védekezésre van szükség ennél a növénynél is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Terem a pénz, csak le kell szedni: 50 milliárd kertészeknek

2024. június 27. 14:40

Megjelent a hazai kertészeti termelést fejlesztő új pályázati kiírás, kisebb termesztők és nagyberuházók egyaránt pályázhatnak.

Szedd magad a Dancsi Kertészetben!

2019. június 28. 13:33

Amikor meghatározzák a szedési árat, akkor felmérik egyrészről azt, hogy az adott időszakban, mekkora összegért elérhető a pultokon a szamóca, mekkora az, amiért megéri a fogyasztónak kocsiba ülni és a tűző napon hajladozni.

Jéggel a fagy ellen: fagyriasztás és fagyvédelmi öntözési rendszer

2019. április 9. 16:37

A precíziós gazdálkodás elengedhetetlen elemei a saját területre vonatkozó agrometeorológiai adatok. A szántóföldi kultúrákban történő hasznosításon túl újabb felhasználási területe a tavaszi fagyriasztás és fagyvédelmi öntözésirendszer-vezérlés a gyümölcsösökben.

Jó gyümölcstermésnek örülhetnek idén a lengyel gazdálkodók

2020. augusztus 16. 08:38

Bár az enyhe tél és a késői fagyok miatt volt félnivalójuk a lengyel kertészeknek, az idei szezonjuk miatt mégsem lehetne elégedetlenek.