Növényvédelmi előrejelzés

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: terjednek a hajtásfertőző levéltetvek

Agrofórum Online

Április utolsó hete is változékony időjárással búcsúzott tőlünk. Maradt az átlagosnál kissé hűvösebb, záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárás. Derült napokon 20 C0 körüli maximum hőmérséklet volt a jellemző, éjszakánként pedig 5-10 fokot mérhettünk. A talajok felső rétegének a vízkapacitása 50 % körüli, tehát kevés a tartalék a növények számára. A kissé melegebb hőmérséklet hatására nemcsak a növények fejlődése látványos, de a betegségek és a kártevők is terjednek.

Az alma és körtevarasodás spóraszóródásának kiválóan kedvez a gyakori csapadék, a hosszabb nedvességborítottság. Mind az alma, mind pedig a körte abban az érzékeny fenológiai fázisban van, amikor könnyen megfertőződik a kórokozóval, tehát rendkívül nagy a jelentősége a preventív növényvédelemnek. A levélpirosító levéltetű helyét átvették a hajtásfertőző levéltetvek, így azok terjedését kell vizsgálni a növényeken.

A körtelevél bolhák elhúzódóan rakják tojásaikat, a kikelt lárvák L1-L5 fejlettségűek. Egyes fajtákon az idén igen gyakori a körtelevél gubacsatka fertőzés, elsősorban házikertekben. Az erwíniás tűzelhalás fertőzésveszélye a melegebb napokkal erősödött, most közepes fokozatú, a hőösszeg felhalmozódás lassúnak mondható. Az almalevél aknázómoly eddigi intenzív rajzása lecsökkent, most a csapdák 3 naponta 15-30 lepkét fognak. Az almamoly rajzása még mindig várat magára, a csapdák még nem fogtak egyet sem. A lisztharmat fertőzés tünetei csak vontatottan terjednek a jelenlegi körülmények között.

A csonthéjas gyümölcsfélék moníliás virág-és hajtásfertőzésének tünetei most mutatják meg, hogy mekkora fertőzést okoztak. Többszöri védekezés ellenére a kajszin és a meggyen okoz látványos tüneteket, de a fertőzés folyamata még nem zárult le mindenütt. Ugyanez a helyzet az őszibarack tafrinás levélfodrosodás fertőzéssel is, a deformálódott és elszíneződött levelek most terülnek ki. Már most látható, hogy a hosszan elhúzódó hideg április, csapadékkel társulva, nagyon kedvezett a kórokozónak. A szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly változatlanul intenzíven rajzik a gyümölcsösökben.

A szőlő intenzív fejlődése mellett erőteljesen repül a tarka szőlőmoly. A kibontakozó leveleken már látszik a szőlőlevél atka fertőzés tünete néhány fogékony fajtán. Az akaricides védekezésnek most van itt az ideje.

Díszkertekben itt az ideje kihelyezni a selyemfényű puszpángmoly feromon csapdáit, mert a korábbi évek tapasztalatai alapján közeleg a rajzás kezdete. A rózsa hajtásain megjelentek a rózsalisztharmat első tünetei, valamint már várhatók az első szárnyas levéltetvek is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

AgroApp – egy új növényvédőszer-kereső applikáció

2018. március 26. 17:39

Az AgroApp-ban készítmény, hatóanyag, kultúra és károsító alapján tudunk keresni. Az AgroApp ingyenesen letölthető Appstore-ból és Playstore-ból egyaránt.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: károsít az almamoly és a lisztharmat

2022. június 29. 10:12

A rovarkártevőknek kedvez ez az időjárás, egyedül az általános levéltetű fertőzöttség csökkent minimálisra.

Napraforgó 360° - A vetéstől, a gondozáson és betakarításon át, egészen a feldolgozásig

2020. február 17. 13:47

Az olyan kihívásokat látva, mint a fokozódó verseny, vagy az extrém időjárás, a versenyképesség megőrzéséhez a magyar gazdálkodók számára fontos, hogy a termesztett növényekből a maximumot hozzák ki.

Mi lesz veled növényvédelem? A visszavont hatóanyagok tükrében

2020. január 9. 09:13

2019-ben 12 új növényvédő szer hatóanyag használatát engedélyezte az Európai Unió, ugyanakkor 45 forgalmazásának engedélyét visszavonta, vagy nem hosszabbította meg azt a lejártakor. Idénre is jut a lejárt engedélyű hatóanyagokból bőven, de vajon mennyi lesz, ami pótolni tudja ezeket?