Növényvédelmi előrejelzés

Közeleg az amerikai kukoricabogár kelésének az időpontja

Agrofórum Online

Az elmúlt héten tovább folytatódott a május végéhez képest kissé hűvösebb, változékony időjárás. Jelentősebb mennyiségű csapadék sehol sem esett, maradt az országos aszály, ami látható nyomokat hagy, elsősorban a kalászos gabonákon, de nem kíméli a többi növénykultúrát sem. A szárazság gátolja a betegségek többségének terjedését, néhány rovarkártevő viszont akadály nélkül károsít.

A kalászos gabona állományok növény egészségügyi helyzete nem változott jelentősen. Mindenütt az alsó levelek sárgulása, leszáradása a jellemző. Árpában és búzában egyaránt tapasztalható a kalászok csúcsi részének terméketlensége, beszáradása, ami a kedvezőtlen nedvességi viszonyok következménye. A kórokozók a leszáradt levelekkel együtt eltűntek, az elkövetkező időszakban inkább csak a kalászfuzáriózis fertőzés nagyobb mértékű terjedésére van esély, de ahhoz is több csapadékra lenne szükség.

Szalmadarázs

A rovarkártevők közül a védekezések ellenére a vetésfehérítő bogár lárvái hámozzák a leveleket, és a gabona levéltetvek szívogatják a zászlós leveleket és a kalászokat. Emellett kisebb tömegben a gabonapoloskák jelenléte figyelhető meg, valamint rajzanak a szalmadarazsak is. Ez utóbbi kártevő fellépése igazából később figyelhető meg, amikor aratás előtt kidőlt szalmaszálakat láthatunk az érő gabonában. Most a lárvák kártétele sokkal inkább összetéveszthető a szárazság jeleivel.

Az 6-7 leveles kukoricában közeleg az amerikai kukoricabogár kelésének az időpontja. A déli tájegységekben már csak 40 Celsius fok hőösszeg hiányzik hozzá. Az első kukoricamoly egyedek rajzása mellett még a levéltetvek és a földibolhák kisebb mértékű kártétele figyelhető meg a kukorica vetéseken. A fény-és feromoncsapdák már nagyobb tömegben fogják a gyapottok, a gamma, a vetési és a c-betűs bagolylepkéket. Ezek közül tavaly a vetési bagolylepke hernyója okozott jelentékeny károkat tavasszal és ősszel egyaránt. Most elsősorban a kukoricát veszélyezteti, főként, ha az állományok gyomosodása is jelentős, mert a peterakás számára ez kedvező viszonyokat teremt a lepkének.

A napraforgó levéltetvek felszaporodása továbbra is intenzív, már a növényállományok 70-90 %-a fertőzött.

Szklerotíniás tőfertőzés

Az őszi káposztarepcében megjelentek a szklerotíniás tőfertőzés első tünetei a szárazság ellenére. Most más kórokozó fellépése még nem jellemző. Becőormányos és becőszúnyog imágók észlelhetők ugyan a repcében, de friss kártételek nem tapasztalhatók a repcében.

Burgonyában a burgonyabogár imágók és lárvák, valamint a levéltetvek jelenléte általános, de a változékony idő inkább csak a levéltetveknek kedvez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: mi árnyékolja be a szüretet?

2025. szeptember 30. 07:10

Szüret idején sem pihen a növényvédelem: rothadás, lisztharmat és kabóca nehezíti a kertészek munkáját.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: támad a bolha és a darázs!

2025. szeptember 29. 13:10

Szárazság, kártevők és fuzárium: komoly kihívásokkal néznek szembe a szántóföldi növények az őszi időszakban.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: támadnak a kórokozók

2025. szeptember 15. 08:10

A szüret idején nemcsak a termés érik, hanem a kártevők és betegségek is felerősödnek. Mutatjuk, hol mire kell figyelni!

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: őszi vetések bajban

2025. szeptember 14. 08:10

Az ország nagy részén tovább fokozódik az őszi vetések kritikus helyzete. Kártevők csak épphogy láthatók.

Nagy tömegben rajzanak a pattanóbogarak - magas az ázsiai márványos poloska egyedszáma is

2019. július 2. 14:41

A napokban kikeltek az első selyemfényű puszpángmoly hernyók és továbbra is nagy tömegben rajzanak a pattanóbogarak.

Rendkívül aktívak a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák

2021. augusztus 25. 12:03

Immár sokadszor, de ismét ki kell emelni a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloska kiemelkedő aktivitását.

Veszélyben a gyümölcstermés

2021. április 14. 13:36

Április első dekádjában a változékony, az évszakhoz képest hűvös időjárás uralkodott. A negyedéve tartó szárazság csak április 13-án szakadt meg, de az országos esőt jelentős lehűlés kísérte. A lehulló eső csak átmenetileg csökkenti a tavaszi aszályt, további csapadékra lenne szükség.

Megjelentek az amerikai fehér szövőlepke első egyedei

2019. május 27. 10:05

A májust eddig jellemző csapadékos periódustól szépen „kipendült” a határ. Most minden szép zöld, mintha sosem szenvedtek volna a növények a májusig tartó tavaszi aszálytól. A melegedésnek indult talajból már több tápanyagot képesek felvenni a növények, főként a kukorica, így már múlóban a sárga levélszín, viszont elég gyakran látni liluló növényfoltokat a táblák mélyebb fekvésű részein, ami a preemergens gyomirtó szerek gyökérzónába történő bemosódására utal.