Növényvédelmi előrejelzés

Szőlő: látványosan elszaporodott a filoxéra

Agrofórum Online

Gyümölcsöseinkben egymás után érnek a fák termései. Ennek ellenére nem lehet megszakítani a betegségek és a kártevők elleni védelmet.

Folyamatosan érik az őszibarack is, de a barackmoly és a keleti gyümölcsmoly rajzása miatt a még nem szüretelhető fákat meg kell védeni. A két kártevő a gyümölcsben és a hajtásvégeken egyaránt károsít, ezért az élelmezés egészségügyi várakozási idő szigorú betartása mellett iktassunk be permetezési szakaszt is a szüret mellé.

Barackmoly hajtástünete, fotó: Dr. Aponyi Lajos

A lisztharmat leküzdése ilyen szempontból egyszerűbb, mert a fertőzés kénes gombaölő bevetésével blokkolható, igaz csak rövid időre a szer gyors bomlása miatt. A lisztharmat blokkolása mellett a kén jól gyéríti a meleg-száraz időben gyorsan szaporodó takácsatkákat is.

Az almamoly rövid ideig tartó gyengébb rajzása után most ismét intenzív repülése figyelhető meg a feromon csapdák fogási adatai alapján. Az április eleje óta tartó rajzás várhatóan így fog lezajlani, a repülés hűvösebb napokon gyengül, majd ismét fellendül, egészen szeptember végéig.

Az almaültetvények mellett a kártevő megfertőzi a diófák terméseit is, így ott is érdemes védekezni. A varasodás és a lisztharmat számára is egyaránt adódik olyan periódus, amikor kedvezőek a feltételek a különböző életfeltételek ellenére. A kombinált védekezés a helyes megoldás, mert még minden almafajta lombozata intenzíven fejlődik. A kalcium levéltrágyázás fontossága nem csökkent, ezért folytassuk a kezelést a szüret előtti időszakig.

Szőlő-filoxéra, fotó: Gáll József

A szőlő fejlődésbeli előnyét a korábbi hűvösebb napok ellenére is tartja. A déli tájegységekben a korai fajták zsendülése már megkezdődött. Alanytelepeken és direkttermő fajtákon látványosan elszaporodott a filoxéra(szőlő gyökértetű) levéllakó alakja, főként azért, mert nem védekeznek ellene.

Tarka szőlőmolyból a feromon csapdák hetente 25-30 darabot fognak, tehát a fürtök most is veszélyben vannak. Az esős periódusban kialakult peronoszpóra fertőzést blokkolták, lisztharmat tünetek már inkább a leveleken alakulhatnak ki, de fontos megakadályozni a vesszőfertőzés megelőzése érdekében. A bogyóhéj elvékonyodása miatt a legnagyobb veszély a bogyók szürkerothadása. Erre kell koncentrálni a szőlő védelmét, de közben figyeljünk oda a szőlő gubacsatka, az amerikai szőlőkabóca és a szőlőtripsz terjedésére is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Napi egy alma a menopauzát is távol tartja?

2023. szeptember 1. 09:10

Az utóbbi években végzett kutatások rávilágítottak arra, hogy a közmondásos napi egy almának valóban rengeteg jótékony hatása van a testünkre. Segíti a koleszterinszint csökkentését, jelentős szerepet játszhat a súlycsökkentésben, megelőzhető vele a sztrók, az Alzheimer-kór, és az is kiderült, hogy a menopauza kellemetlen tüneteit is mérsékli.

Almatermesztés: elment mellettünk a világ

2020. október 26. 10:42

Évek óta Poór Miklós nyírmadai almáskertje ad otthont három cég kertszemlével egybekötött almatechnológiai bemutatójának. A választás természetesen nem véletlenül esett ismét erre a helyszínre, az ültetvény valóban minta: azzá formálta Miklós és családtagjainak a több mint harminc év óta tartó munkája.

Balaton Open – nyílt, nemzetközi párlatverseny

2018. március 23. 06:59

Izgalmas, újszerű, formabontó párlatversenyt szervez egy maroknyi csapat.

Milyen kártevő van az almafámon, hogyan tudok tőlük megszabadulni?

2020. július 31. 07:20

Almafámon fehér, vatta szerű telepek jelentek meg a friss hajtásokon. Milyen károsító lehet ez és hogy kell védekeznem ellene?