Növényvédelmi előrejelzés

Szürkepenészes rothadás fenyegeti a szőlőt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

Agrofórum Online

A jelenlegi változékony időjárásban a betegségek és kártevők élettevékenysége is lecsökkent vagy teljesen megszűnt.

Az október első hetében uralkodó hűvös és csapadékos napok után ismét egy csapadékfront közelíti meg a Kárpát-medencét. A talajok nedvességgel való feltöltődése folyamatos, de a csapadékosabb nyugat-dunántúli tájegységekben is van vízhiány, nem beszélve az alföldi térségekről.

Az egész szezon folyamán sok problémát okozó inváziós poloskafajok (zöld vándorpoloska, ázsiai márványospoloska) aktivitása most a telelési hely keresése felé fordult. Mostani tömegük is jelzi, hogy az év során mekkora gondot okoztak a kertészeti növénykultúrákban, de károsításukkal a szántóföldön is gyakran lehetett találkozni.

Telelőre vonuló ázsiai márványospoloskák
Telelőre vonuló ázsiai márványospoloskák

Jelenlétükkel most a lakóházak tulajdonosait bosszantják, mert a legkisebb résen is képesek behatolni a számukra kiválasztott telelőképes helyekre. Aktivitásukat egy ideig még a lakáson belül is megtartják, majd nyugalmi állapotban elrejtőzve várják a tavasz eljövetelét. Ezek a kifejlett egyedek tavaszi kirajzásuk után új nemzedék megteremtésével biztosítják a körforgást.

A korábbi években a szintén inváziós rovarnak számító harlekinkatica esetében is hasonló folyamatot tapasztalhattunk, amikor tömegesen okoztak ugyanilyen galibát. Mára megszűnt ez a jelenség, mintha kisebb lenne a létszámuk.

A szőlő betakarítása a vége felé közeleg. A még kint levő fürtöket a szürkepenészes rothadás veszélyezteti, mert a jelenlegi hűvös és nedves idő rendkívül kedvező a kórokozó számára. A vékony héjú és tömött fürtű fajták különösen érzékenyek a betegségre. A szüret felgyorsítása az egyetlen védekezési lehetőség.

Szőlő szürkepenészes rothadása (erős fertőzés)
Szőlő szürkepenészes rothadása (erős fertőzés)

A lisztharmatos fertőzést és az áttelelő szaporítóképletek (kazmotéciumok) képződését lelassította a jelenlegi időjárás, de melegebb napokon folytatódik ez a folyamat. A szüret utáni lemosó permetezés már megkezdhető az ültetvényekben.

A lehulló lomb összegyűjtése folyamatos feladatot jelent a kerttulajdonosok számára, de nincs annál szomorúbb látvány, mint a zsákszámra gyűlő zöldhulladék. A leveleket, zöldhulladékot elszállítás helyett inkább komposztáljuk vagy mulcsként használjuk a talajok védelmére.

Komposztálásra váró falevelek
Komposztálásra váró falevelek

Az elterített zöldhulladék alatt a talaj mikrobiális élete nagyságrendekkel megnő, a talajélet pozitív irányú változása segíti a növények egészséges fejlődését. Ugyanezt teszi a komposzt is, ezért használjuk bátran talajaink gyógyítására minden növénykultúra esetében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Ökológiai gazdálkodásban felhasználható egyszerű anyagok II. rész

2020. április 4. 05:36

Az egyszerű anyagok nem minősülnek növényvédő szernek, de ha van, be kell tartani az élelmezés-egészségügyi várakozási időt, ügyelni kell a dózisra és a kezelés idejére.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: az érzékeny almafajtákon egyre gyakoribb a kalciumhiány okozta gyümölcsfoltosság

2023. szeptember 12. 14:10

Csonthéjas gyümölcsű ültetvényekben minimális mértékűre csökkent a keleti gyümölcsmoly repülése, termés- és hajtáskárt nem látni a fákon.

Globális Szőlő Kongresszus

2021. július 3. 04:39

Európában a COVID-2019 pandémia hatására kialakult új étkezési szokások a szőlőfogyasztásra is hatást gyakoroltak.

Kevesebb zöldség és gyümölcs termett

2020. augusztus 24. 08:03

2019-ben az előző évinél negyedével kevesebb, 63 ezer tonna meggy termett, 2012 óta a legkevesebb. A szőlő mennyisége tizedével mérséklődött.