Ökológiai gazdálkodás

Az ellenségem ellensége a barátom – A ragadozó atkák

Agrofórum Online

Elsősorban a hajtott zöldségkultúrákban (paradicsom, paprika, uborka, dinnye, padlizsán) és az üvegházi dísznövénytermesztésben vetik be a ragadozó atkákat, viszont egyes képviselőiket gyümölcsültetvényekben is felhasználják. Célszervezeteik között elsősorban tripszek, (széles- és takács-) atkák, valamint liszteskék szerepelnek.  

Alternatív táplálékforrásuk lehet anövények pollene (Amblyseius fajok, Amblydromalus limonicus) vagy fajtársaik fiatalabb egyedei (Hypoaspis miles, Phytoseiulus persimilis, Typhlodromus pyri). A kannibalizmus alapvetően kevés prédaállat mellett jelenik meg. Egyrészt segíti egyes egyedek túlélését, másrészt ez egy önszabályozó mechanizmus a populáció túlnépesedése ellen.

A ragadozó atkák igen parányi, fél- maximum 1 mm nagyságú, pókszabású élőlények. Szájszervük a ragadozó életmódhoz alkalmazkodott: ollószerű fogókészülék. Kétivaros szaporodás jellemzi őket, vagyis a legtöbb faj esetében hím is előfordul.  Fejlődésük több szakaszból áll: pete, lárva, protonimfa, deutonimfa, adult. A fejlődési stádiumokat a lábak száma, illetve a testüket fedő pajzslemezek mennyisége és az ivarszerv megléte alapján lehet elkülöníteni. A lárvának 3 pár lába van, a protonimfának már 4 pár, viszont a háti lemezeiből jóval több van, mint a következő stádiumban. A deutonimfa háti pajzsa már egységes, viszont a hasán található ivari pajzsok – melyek az ivarszerveket fedik – még nem fejlődtek ki, ezek csak az adult, kifejlett egyednél jelennek meg.

Csomagolásuk kétféle módon történhet: filmcsíkban, tasakokban, vagy műanyag fiolákban, flakonokban (vermikulit, természetes eredetű hordozóanyaggal). Minden esetben megtermékenyített nőstények vannak a különböző kiszerelésekben.

Kijuttatásuk szerint 3 csoportba sorolhatjuk őket: a tasak kihelyezése a növényekre (Amblyseius andersoni, Amblyseius swirskii, Typhlodromus pyri), a flakon tartalmának földre szórása közel a növényhez (Hypoaspis aculifer), a flakon tartalmának növényre szórása (gyakorlatilag az összes többi faj esetében).

Általánosan jellemző a ragadozó atka fajokra, hogy 25-35°C között a legaktívabbak, és legalább 60% relatív páratartalom szükséges az optimális fejlődésükhöz. Ilyen feltételek mellett akár 1-1,5 hónapig is élhetnek. Egyedüli kivétel a Typhlodromus pyri, mivel telepítésének időszaka a hidegebb hónapokra esik (december-január vége). A T. pyri ragadozó atkák +10°C fölött aktiválódnak, amikor is a táplálékául szolgáló kártevő atkák is előbújnak telelőhelyeikről az ültetvényekben.

A chilei ragadozó atka, a Phytoseiulus persimilis például kifejezetten takácsatka, míg társa, az Amblyseius cucumeris pedig tripsz specialista, amelyeket az üvegházi, illetve fóliasátorban termesztett zöldség- és dísznövények védelmében alkalmaznak. Az Amblyseius swirskii étrendje liszteskékből és tripszekből áll, viszont ezek hiányában pollennel táplálkozik. Megfigyelték viszont, hogy a prédaállatokon élő atkák gyorsabban fejlődnek és több petét raknak, mint a pollennel táplálkozó társaik. Az Amblyseius degenerans fajt tripsz és takácsatka ellen célszerű bevetni, viszont alternatív megoldásként pollenen is elél. Ez a faj viszont alacsony páratartalom mellett is aktív.

A Hypoaspis miles faj szintén különleges, mivel ő egy talajban élő ragadozó atka. Ennek megfelelően ugróvillásokkal, atkákkal, fonálférgekkel táplálkozik. Illetve tripszek telelőalakjaival, melyek szintén a talajban húzódnak meg. Táplálék hiányában kannibalizmus is előfordulhat. Kivételesen szűznemzéssel szaporodik.

Ezeket a fajokat remekül lehet kombinálni más hasznos szervezetekkel, például ragadozó poloskákkal, melyekről a következő bejegyzésben olvashatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lusta kertészek trükkje: hogyan lesz termés munka nélkül?

2025. szeptember 24. 11:10

Ősszel sokan hagyják parlagon a veteményest, pedig ekkor dől el, milyen lesz a következő szezon. A „lusta kert” lehet a megoldás.

Kártevőmentes zöldségek dinnyehéj segítségével

2025. augusztus 17. 11:10

A görögdinnye héja nem csak komposztba való. Egyes kiskerti praktikák szerint hatékony lehet bizonyos kártevők visszaszorításában.

Ne irtsa ki! A csalán a kert titkos fegyvere

2025. július 26. 13:10

Ne gyomlálja ki a csalánt! Nyáron értékes tápoldat, permetlé, komposztgyorsító és takarmány is lehet belőle – mutatjuk, hogyan!

Zöld oázis a városban – így kertészkedjen fenntarthatóan

2025. július 19. 14:10

A városi kert lehet egyszerre zöld, gazdaságos és környezettudatos. Ezekkel a módszerekkel a fenntarthatóság is virágozni fog.

A marokkói paradicsomipar egyre inkább a tengervíz-sótalanító üzemekre támaszkodik

2023. május 12. 11:39

Bár a marokkói paradicsomipar számos nehézséggel néz szembe ebben a szezonban, a Chtouka Ait Baha sótalanító üzemnek köszönhetően már nem az aszály a legsúlyosabb problémája.

„Növényvédő szereknek nincs helyük az emberi szervezetben”

2023. március 27. 09:37

Egy 11 hektáros speciális cseh üvegházban paradicsomot termesztenek annak érdekében, hogy a termésben lévő növényvédőszer-maradványokat nullára redukálják.

Zöldség-palántanevelés és buktatói (II.)

2019. november 3. 04:36

Kétségtelen, hogy a legtöbb vita a palántanevelés kapcsán a földkeverékek minősége és használhatósága körül zajlik. A fertőzöttség veszélye minden olyan közeg esetében fennáll, amelyet már növénytermesztésre használtak.

DélKerTÉSZ: az olcsó élelmiszerek kora lejárt

2022. november 23. 10:34

Búcsúznak az olcsó élelmiszerek, a piacon a zöldségek és gyümölcsök esetében is egy magasabb árszintre kell felkészülni a jövőben.