8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Ökológiai gazdálkodás

Fűben-fában orvosság – gyógyító gyógynövényeink

SZIE

Gondolta volna, hogy a mézeskalács ízesítése mellett a szegfűszeg torokgyulladásra is kiválóan alkalmazható? Tudta, hogy a kakukkfű lehet citromillatú is? Hallott már arról, hogy a gyógynövény-kivonatokkal gátolható egyes magvak vagy éppen a burgonya csírázása? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphat az, aki a Szent István Egyetem (SZIE) Gyógy- és Aromanövények Tanszékén most induló Gyógynövényismerő és -felhasználó képzésre jelentkezik. 

A Szent István Egyetem (SZIE) Kertészettudományi Karán működő Gyógy- és Aromanövények Tanszék kutatásainak fókuszában a gyógynövények mélyebb megismerése, a hazai alapanyagtermelés támogatása áll. A szakértők – hazai és külföldi hallgatók segítségével – választ keresnek olyan kérdésekre, mint például miként tárolhatók a zöld fűszernövények a legkisebb aromaveszteség nélkül, vagy melyik levendulafajtát milyen célra érdemes telepíteni.

A gyógynövények ismerete azonban a hétköznapok során is hasznos lehet, ráadásul a tendencia azt mutatja, hogy egyre gyakrabban választunk hazai vagy más égövről származó gyógynövényeket, gyógynövény-készítményeket a szintetikus gyógyszerek helyett. A téli időszakban például előtérbe kerülnek a megfázásra, meghűlésre alkalmazható gyógyfüvek, így immunrendszerünk erősítéséhez a C-vitamin-tartalmú csipkebogyóra, az Amerikából honosított kasvirágra vagy éppen az egzotikusan hangzó ginzenggyökérre is érdemes több figyelmet szentelnünk. Abban az esetben is gazdag eszköztár áll rendelkezésünkre, amennyiben már kialakult tüneteket kell kezelnünk. A felsőlégúti panaszok enyhítésére szolgálhat a klasszikus hársfatea, a görcsös köhögést pedig a kakukkfű, a fehérmályva gyökere vagy a szöszös ökörfarkkóró virágai is enyhíthetik. Inhalálásra legnépszerűbb a kamilla virágzatából, a borsmenta vagy az eukaliptusz leveleiből készített lepárolt illóolaj. Kevésbé ismert tény, hogy a mézeskalács ízesítésekor használt szegfűszeget a torokgyulladás kezelésére is hatékonyan alkalmazhatjuk fájdalomcsillapítóként, de ugyanerre a panaszra javasolt az északról származó izlandi zuzmó is.

A természet kincseihez nem csak a téli megbetegedések alkalmával fordulhatunk. Hasznos segítséget nyújthatnak a sokunkat érintő krónikus panaszok esetében is. Gyomorhurut vagy visszatérő emésztési problémák esetén különösen ajánlott a cickafark hajtása vagy virágzata, a gyömbérgyökér vagy a jólismert köménymag. A babateák nélkülözhetetlen alapanyaga az édeskömény, míg alvászavar esetén a macskagyökér, a komlótoboz és a citromfű tehet jó szolgálatot.

Bár az egyes gyógynövényeket a hétköznapok során is alkalmazhatjuk, mégis érdemes szem előtt tartani, hogy alkalmazásuk nem veszélytelen. A piacon található számos készítmény közül sajnos nehéz kiválasztani a minőségileg hatásos és ugyanakkor biztonságos termékeket, éppen ezért kiváló lehetőség a SZIE képzése, melynek keretein belül professzionális ismereteket kaphatunk a témában.

A Budai Campuson található Gyógynövényismerő és -felhasználó képzésre január 11-ig lehet jelentkezni. A posztgraduális szakirányú továbbképzésről, illetve a jelentkezési feltételekről bővebben itt olvashat.

A gyógynövényágazathoz kapcsolódó általános és technológiai ismeretek elsajátítására a Szent István Egyetem gyöngyösi Károly Róbert Campusán és a keszthelyi Georgikon Campusán is lehetőség van.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kitozán, ami nemcsak a diétásoknak segít, hanem a növényeknek is!

2025. február 17. 13:10

A kitozán egy poliszacharid, amelyet a rákfélék külső csontvázaiból nyernek, tehát elmondható, hogy természetes eredetű anyagról van szó.

Mennyire jövedelmező a hazai ökogazdálkodás?

2025. február 7. 11:10

Az ökológiai gazdálkodásról jelenleg nem tudjuk megmondani, hogy versenyképességben és jövedelemtermelő képességben milyen szinten áll.

A regeneratív mezőgazdaság forradalma

2024. november 29. 15:10

A regeneratív mezőgazdaság terjedésének egyik kulcsa a gazdálkodók közötti tudásátadás és tapasztalatcsere. Az EIT Food program keretében lehetőség van arra, hogy a gazdálkodók ne csak az elméleti ismereteket, hanem egymás gyakorlati tapasztalatait is megosszák.

Miért nem kelendő a biotermék?

2024. szeptember 24. 15:35

A hazai biotermék előállítása, és forgalmazása nem túl zökkenőmentes, hogyha a hazai társadalmi hasznos lecsapódását tekintjük.

Mérföldkő a hazai agrár-felsőoktatásban

2020. augusztus 3. 09:32

Az átalakítás során hatékony intézményrendszert, modern és nemzetközi szinten is versenyképes, erős gyakorlati lábbal rendelkező képzési programot hoznak létre, amelyben az oktatók hivatásuknak tudnak élni és megbecsülésnek örvendhetnek.

Koronavírus: szigorít a Szent István Egyetem is - előadások teljes távoktatásban

2020. szeptember 3. 09:38

A Szent István Egyetem intézkedéseinek részét képezi a további gólyatáborok, illetve a tanévnyitó ünnepségek teljes elmaradása, az előadások tekintetében a teljes távoktatásra történő átállás, illetve a külföldről érkező hallgatók beköltözés előtti – 72 órán belül, Magyarországon elkészített – kötelezően felmutatandó, kettő darab negatív COVID-19 tesztjének bemutatása.  

Szalmaborhoz töppesszünk szőlőt!

2020. november 5. 11:44

Milyen összefüggés van a klímaváltozás, a szőlőtermesztés, valamint a töppesztés eljárásával készült szalmaborok között? Vajon mit takar a ciprusi manna kifejezés? Kovács Barnabás, a Szent István Egyetem Georgikon Campusának munkatársa észak-olaszországi gyakorlati útja során egy speciális borkészítési módszerrel ismerkedett meg, amely bár Európa számos borvidékén évszázados tradícióval rendelkezik, hazai viszonylatban csak néhány pincészet alkalmazza.

773 millió forintból indulhatnak agrárfejlesztések a Szent István Egyetem közreműködésével

2020. szeptember 8. 08:50

A Szent István Egyetem és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ több pályázata is támogató szakmai véleményt kapott a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projekteket támogató pályázaton, a várhatóan elnyerhető összeg mintegy 773 millió forint.