Ökológiai gazdálkodás

Jön a biogazdálkodók legnagyobb rendezvénye

Agrofórum Online

Változatos szakmai programokkal, érdekfeszítő témákkal, hazai és nemzetközi előadókkal, a tapasztalatcserének helyt adó műhelymunkákkal várják a biogazdálkodás jelenlegi és jövőbeli szereplőit: gazdákat, szaktanácsadókat, kutatókat, diákokat, gyakorló szakembereket és a téma iránt érdeklődőket, az ország egyik legizgalmasabb egyetemi épületében, a kecskeméti CAMPUS-on. 

Az ÖMKi által immár negyedik alkalommal megrendezett, Ökológiai Gazdálkodás – Ágazati Konferenciának ezúttal a kecskeméti Neumann János Egyetem ad otthont 2023. február 28-án.

A konferencia célja az ökológiai gazdálkodás jövőjét meghatározó legfontosabb lehetőségek, kihívások és tapasztalatok megosztása és megvitatása, inspirációs kitekintéssel a kiemelkedő nemzetközi tapasztalatokra. 

A nagyszabású eseményt Dr. Nagy István agrárminiszter nyitja meg.

A konferencia nemzetközi vendégei: 

  • Geetie Singh-Watson, etikus gasztro-vállalkozó, az első londoni bio pub, a DUKE of CAMBRIDGE (1998) és a THE BULL INN & ALBATROSS (2019) bio fogadó alapítója, akivel a helyi, szezonális és öko étkezés jelentőségéről és megvalósíthatóságáról beszélgetünk. Geetie-t 2009-ben az év üzletasszonyának és az év vállalkozójának választották Angliában. 
  • Guy Singh-Watson, biokertész, az angliai Riverford Farm és Közösség alapítója, aki kis családi vállalkozásából országos biozöldség kosárközösséget szervezett, majd cégét a befektetők helyett inkább a munkavállalóinak adta el. Környezeti, társadalmi és gazdasági meggyőződése világszerte ezreknek jelent inspirációt. Most a hazai közönségnek adja át legfontosabb üzeneteit. 
  • Dr. Knut Schmidtke, a Drezdai Egyetem professzora, a svájci Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (FiBL) igazgatója, a szántóföldi ökogazdálkodás gyakorlati specialistája, aki a klímaváltozás extrém hatásai elleni védekezés lehetőségeit, valamint az ökológiai szántóföldi tápanyagutánpótlás stratégiáit járja körül – kiemelve az állattartás nélküli gazdaságok lehetőségeit.

              *Az angol nyelvű előadásokhoz a szervezők szinkrontolmácsolást biztosítanak. 

A szekciók kiemelt témái 

  • Helyi, szezonális és öko étkezés – megvalósítható a gyakorlatban? 
  • Tápanyag-utánpótlás lehetőségei ökológiai szántóföldi és kertészeti termesztésben 
  • Regeneratív ökológiai mezőgazdaság  
  • Fenntartható gazdálkodást segítő szaktanácsadási segédlet az új KAP előírásainak gyakorlati megvalósításáért 
  • Ősgabonákban rejlő lehetőségek  
  • Szőlő és gyümölcs ültetvények diverzitása, a sokféleség fokozása sorköztakarással 
  • Az országos ÖMKi-VSZT-Nébih ökológiai gabona fajtateszt hálózat kétéves eredményei 
  • Agroökológiai átállás – részvételi kutatási módszerek és várható nemzetközi kutatási programok 
  • Digitalizáció a világban és a mezőgazdaságban, fókuszban az állattenyésztés 

 A vendégeket helyben termelt, bioalapanyagokból készült gasztrofogásokkal várják a szervezők.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Addig is tekintse meg az ökológiai gazdálkodás témakörében készült videóinkat:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Innovatív anyagkörforgás kidolgozása a gombatermesztésben

2026. január 5. 08:10

A gombatermesztés melléktermékeiből rovarfehérje és tápanyag születik: új szintre léphet a körkörös gazdálkodás.

Titokban nő az öko szektor – most kiderült, mennyire

2025. december 1. 14:10

Berúgta az ajtót a hazai öko ágazat: egyre nagyobb területek, új fajták és közelgő szabályozási szigor formálják a gazdálkodás jövőjét.

Miért kell MOST foglalkozni a csigatojásokkal a kertben?

2025. október 28. 08:10

A tavaszi csigakárokat sokkal hatékonyabban előzzük meg őszi csigatojás-kereséssel – egyszerű, mégis eredményes stratégia.

Lusta kertészek trükkje: hogyan lesz termés munka nélkül?

2025. szeptember 24. 11:10

Ősszel sokan hagyják parlagon a veteményest, pedig ekkor dől el, milyen lesz a következő szezon. A „lusta kert” lehet a megoldás.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: rajzanak a nyugati dióburok-fúrólegyek

2022. július 13. 10:36

A jelenlegi időjárás elsősorban a rovarkártevők számára kedvező, a betegségek terjedésének csak a csapadékot kapó körzetekben, illetve öntözött körülmények között van meg a feltétele.

A liszteskék a szabadban is áttelelnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2023. október 25. 16:10

Október utolsó hetében ősziesre fordult hazánk időjárása. Az egymást váltó időjárási frontok több-kevesebb csapadékot szállítottak a térségbe. A legtöbb eső a délnyugati-északkeleti tengely mentén hullott, helyenként 30-40 mm is, de a dél-alföldi tájegységekben nem nedvesítette át kellőképpen a talaj felső rétegét, ott maradt az őszi aszály.

Málnatermesztés agrárerdészeti módszerekkel?

2023. április 18. 10:41

A MATE Kertészettudományi Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpont Fertődi Kutatóállomásán napjaink meteorológiai szélsőségeinek kiküszöbölésére technológiai kísérletekben, árnyékolási rendszerekben, agrárerdészeti módszerekkel keresik a megoldást a szélsőségek tompítására.

Nagy bajba kerülhet a magyar kertészet egy évtized múlva

2024. március 14. 14:10

Kertészeti mentorprogramot indítanak a szentesi termelők. Különleges programba kezdenek a szentesi zöldségtermelők annak érdekében, hogy 10-15 év múlva is biztosított legyen a zöldség- és gyümölcsellátás.