Ökológiai gazdálkodás

Mitől öko a bio? Bevezetés az ökológiai gazdálkodásba

Agrofórum Online

Mik az alapelvei az ökológiai gazdálkodásnak? Hogyan lesz egy hagyományos gazdaságból biogazdaság?

Valamennyien hallottunk már az ökológiai gazdálkodásról, de tudjuk-e, mit jelent, ha egy terméken az áll, hogy ökológiai, bio, organikus, természetes vagy natúr? Mik az alapelvei az ökológiai gazdálkodásnak? Hogyan lesz egy hagyományos gazdaságból biogazdaság? Miért érik ezt gazdálkodási formát kritikák, és olyan negatív, nem szakmai megjegyzések, mint a „szerintem éjjel permeteznek”, vagy „kukacos alma”? Az elkövetkezendő hetekben részben ezen kérdések megválaszolásával szeretnénk közelebb hozni az Olvasókat ehhez a termelési rendszerhez.

Az ökológiai gazdálkodás bemutatása – 1. rész

A fogyasztók igénye folyamatosan nő az egészséges, tápláló, szermaradvány mentes élelmiszer iránt, amely természetesen nem csak ökológiai gazdálkodásból származhat. Azonban az olyan tudatos fogyasztók száma is nő, akik a termék mögé néznek, és fontos számukra, hogy azt környezetet védő, és azzal összhangban lévő rendszerben állítsák elő.  Ugyanis az ökológiai gazdálkodás elsősorban nem csak egy szemlélet, hanem egy szabályozott és szigorúan ellenőrzött gazdálkodási forma, annak érdekében, hogy a gazdálkodásból minősített ökológiai termék kerülhessen a piacra.

Az ökológiai, másnéven biogazdálkodás (vagy organikus, az angol organic farming elnevezésből átvéve) gazdaságirányításból és élelmiszer-termelésből álló átfogó rendszer, amely ötvözi a legjobb környezetvédelmi gyakorlatokat: a magas szintű biodiverzitást, amely segíti a rendszer stabilitását, a természeti erőforrások megőrzését, és a magas szintű állatjólét biztosítását. A külső források felhasználása korlátozott, a helyi erőforrásokat és a természetes folyamatokat részesíti előnyben, és a gazdálkodó érdekeit szintén szem előtt tartja, csak hogy a legfontosabbakat említsük. A növényeket lehetőleg a talaj ökoszisztémája táplálja, és ne a talajhoz adott oldódó tápanyag-utánpótló szerek. A génmódosított szervezetek (GMO) használata tilos. A növekvő fogyasztói igények ellenére hazánkban az összes mezőgazdaságilag művelt területeknek még csak 3,7 %-át (186 322 ha) teszik ki az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásban műveltek (KSH, 2016).

Mivel számos követelménynek kell megfelelni, komplex szemléletet és gondolkodást vár el a gazdálkodótól, emiatt nagy tudást igényel. A kémiai úton előállított szerek (pl. műtrágyák, szintetikus növényvédőszerek, antibiotikumok) használata tiltott. Emiatt az eszközök köre szűkösnek tűnhet, mikor felmerül egy olyan probléma, mint például a növénykultúrát vagy állatállományt fenyegető kórokozó megjelenése. Az ökológiai gazdálkodásban a probléma kezelésére rendszerszemléletre van szükség. Szokták mondani, hogy az ökológiai gazdálkodásban már késő, ha orvosolni kell egy problémát. Ugyanis meg kell előzni azt.

A növénytermesztésben és kertészetben például a vetésforgó, az alkalmas növény és állatfajok, és rezisztens fajták használata, a jó termőhely megválasztása, vagy az állattenyésztésben az anyaállat mellett történő felnevelés, a csoportban való tartás, a szabad levegőn mozgástér biztosítása, az állat immunrendszerének ilyen módon való védelme, mind-mind eszközök, amit az alapelvek nyújtanak, és a rendeletek támogatnak. A megelőzés fontossága az integrált szemléletben is hangsúlyos, mely a hagyományos és az ökológiai gazdálkodás közötti átmenetet képezi, de mivel ott szabad használni a kémiai szereket, a lehetőséggel még mindig gyakran élnek a termelők.

Természetesen vannak gazdálkodók, akik szívből követik az alapelveket, és teljes mértékben bioterméket állítanak elő, még sincsenek hivatalosan elismerve. Mivel az öko és bio fogalma szigorúan védett a rendeletek keretei között, csak azok árusíthatják termékeiket ökológiai termékként, akik megfelelnek a szabályoknak. Ellenőrző szervezet tanúsítványa szükséges, ami biztosítja, hogy a rendeletekben előírt követelményeknek eleget tett a gazdálkodó.

Hazánkban két ellenőrző szervezet működik: a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. és a Hungária Öko Garancia Kft., melyek az uniós rendeletek alapján végzik a tevékenységüket.

A hagyományos gazdaságból lehet ökológiai gazdaság, ha a gazdálkodó bejelenti az ellenőrző szervezethez, és megkezdi un. átállási idejét, mely tevékenységtől függően kettő vagy több év is lehet. Már az átállási idő kezdetétől eleget kell tenni az ökológiai gazdálkodás követelményeinek, de ez idő alatt még nem árusítható a termék biotermékként.

A legideálisabb, ha a gazdálkodó a teljes gazdaságát átállítja ökológiai gazdálkodásra, de van arra is lehetőség, hogy fokozatosan tegye ezt meg, és először csak egy tevékenységét jelentse be, például a növénytermesztést, vagy annak akár csak egy kultúráját.  Ez esetben párhuzamos termelésről beszélünk. Fontos azonban, hogy a termék a kezelés során ne érintkezzen más, hagyományos termékekkel, vagy a művelőeszközök ne járjanak át a hagyományos tábláról az átállás alatt lévő táblára, illetve izolációs távolságról is gondoskodni kell.

Részletesebb szabályokról többek között a 834/2007/EK és 889/2008/EK rendeletekben is olvashatunk, és az ellenőrzőszervezetek honlapján is tájékozódhatunk.

Honnan ismerjük fel, hogy az adott termék ökológiai gazdálkodásból származik?

Fontos, hogy a tanúsított ökológiai gazdálkodásból származó csomagolt terméken kötelezően szerepelnie kell legalább az Európai Unió ökológiai gazdálkodás logójának (közösségi logó), melyen zöld alapon fehér csillagok egy levelet alkotnak, illetve a hazai ellenőrző szervezet kódjának, amely HU-ÖKO-01 a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., illetve HU-ÖKO-02 a Hungária Öko Garancia Kft. esetében. Ezen felül szerepelhet az ellenőrző szervezet logója, és egy mondat: „ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó”.

Ha piacon járunk, a biozöldséget és gyümölcsöt árusító termelőnek rendelkeznie kell az ellenőrző szervezet által kiállított tanúsítvánnyal. Mivel a magyar rendeletekben az ökológiai és bio terminusok szerepelnek, a természetes, natúr, házi stb. kifejezések nem értelmezhetőek.

A biotermékek fogyasztása mellett számos, jól ismert érv van, de ezeken felül emlékezzünk, hogy az ökológiai gazdálkodás fenntartható, és a környezetünk, így a mi érdekeinket is leginkább képviselő termelési rendszer, melyek az innen származó terméknek hozzáadott értéke.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A regeneratív mezőgazdaság forradalma

2024. november 29. 15:10

A regeneratív mezőgazdaság terjedésének egyik kulcsa a gazdálkodók közötti tudásátadás és tapasztalatcsere. Az EIT Food program keretében lehetőség van arra, hogy a gazdálkodók ne csak az elméleti ismereteket, hanem egymás gyakorlati tapasztalatait is megosszák.

Miért nem kelendő a biotermék?

2024. szeptember 24. 15:35

A hazai biotermék előállítása, és forgalmazása nem túl zökkenőmentes, hogyha a hazai társadalmi hasznos lecsapódását tekintjük.

Városi komposztálás: szerves hulladék újrahasznosítása a városi kertekben

2024. április 8. 07:10

A városi környezetben egyre növekszik a figyelem az újrahasznosítás és a fenntarthatóság iránt. Az egyik ígéretes megoldás a városi komposztálás, amely lehetővé teszi a szerves hulladék újrahasznosítását, valamint pozitívan befolyásolja a helyi élelmiszertermelést.

10 százalék fölött az ökogazdálkodás aránya az Európai Unióban

2024. február 26. 12:40

2024. február 13-16. között zajlott Nürnbergben a BIOFACH, a világ vezető bioélelmiszer vására és konferenciája. Itt, a biovilág seregszemléjén mutatták be a The World of Organic Agriculture című statisztikai évkönyvet, amely immár 25. alkalommal ad áttekintést az ökológiai mezőgazdaság globális fejlődéséről.

Biotermesztés: Nincs más út!

2018. október 29. 10:03

Az általunk fogyasztott élelmiszerek úgynevezett E-anyagokkal, tartósítószerekkel vannak tele, azaz egészségtelenül táplálkozunk, amelyet megtetézünk az agyon cukrozott üdítőitalok fogyasztásával is. A biotermesztés, illetve a bioélelmiszerek fogyasztása egyenlő az egészséges táplálkozással.

Élő algás technológia alkalmazása a növénytermesztésben (I.) - A természet erejével!

2017. január 16. 13:27

A fenntartható gazdálkodás egyik útja, hogy olyan környezetbarát anyagokat juttassunk vissza a termőföldbe, amelyek növelik a talaj termelő erejét, de nem veszélyeztetik a környezetet.

Az agrárium kiemelt része a biogazdálkodás

2016. október 16. 18:28

A kormány célja, hogy 2020-ra 350 ezer hektárra, a mostaninak a duplájára növekedjen a biogazdálkodással foglalkozó területek nagysága.