Ökológiai gazdálkodás

Példátlan támogatás az európai zöld megállapodás megvalósításáért

Agrofórum Online

Eddig példátlan nagyságú összeget különített el az Európai Unió promóciós költségvetéséből annak érdekében, hogy segítse a „Green Deal Europe”, vagyis európai zöld megállapodás koncepciójának megvalósulását.

Az egyezség cselekvési tervében – többek között – az erőforrások felhasználásának elősegítése; a tiszta, körforgásos gazdálkodásra való átállás; a biológiai sokféleség helyreállítása; és a környezetszennyezés mértékének csökkentése szerepelnek. (A felsorolás természetesen csak részleges, hiszen a növényvédő szerek használatának csökkentésétől kezdve, a talajok tápanyag-megtartási kapacitásának növelésén át, számos pontot érint még.) Tervként jelenik meg többek között 2030-ra a mezőgazdasági területek 25%-ának biogazdálkodásra alakítása is. 2050-ig Európa klímasemlegességi státuszt tűzött ki célul, melyet az európai klímarendelet segítségével kíván jogi környezetbe helyezni.

Az EU költségvetéséből lehívható, 86 millió eurós támogatás segítségével megkezdhető a „termelőtől a fogyasztóig” (Farm to Fork) stratégia megvalósítása, amely az ökológiai termékek piacának fejlesztését célozza. Az összeg olyan kampánytevékenységre használható, amely az ökológiai gazdálkodás, a fenntartható mezőgazdaság, és az agrár-élelmiszeripari ágazat éghajlatváltozással és ökológiával kapcsolatos hatásaira hívja fel a figyelmet. Az összeg közel 50 %-a fordítható a fenntartható termelési módszerek, ökogazdálkodás és -termékek népszerűsítésére. Nagyon jó hír az ökoszektor számára, hiszen a promóció hatására növekvő kereslet várható az ilyen kategóriával fémjelzett termékek iránt.

A sikeres támogatások megvalósulásának azonban elengedhetetlen feltétele, hogy az említett ágazat szereplői aktívan részt vegyenek a pályázati folyamatban. Christina Gerstgrasser, az Európai Bizottság Kommunikációs és Promóciós Politikájának osztályvezetője kiemelte, hogy a költségvetési tervek szerinti megoszlások átcsoportosításra kerülnek abban az esetben, ha nem érkeznek be elég magas színvonalú pályázatok. A pályázati rendszer egy eszköz lehet a vásárlók véleményalkotásának befolyásolásához, valamint ezáltal a fenntartható élelmezési rendszerek fejlesztéséhez is.

„Ezek a stratégiák létfontosságúak ahhoz, hogy végbe menjen az a nagy ívű átmenet, melynek most tesszük meg első lépéseit” – mondta Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke.

A 2021. év pályázati felhívásaival kapcsolatos információs nap anyagai elérhetők az Európai Bizottság honlapján.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az ökológiai gazdálkodásban nagy jövő várhat erre a növényre – ez a csipkebogyó

2026. szeptember 23. 16:10

A fenntartható mezőgazdasági termelés egyik formája az ökológiai gazdálkodás. Milyen arányú az ökológiai területek nagysága jelenleg a termelésben? Mennyire hatékony a termesztés? Az ÖMKi rendezvényén ez is téma volt.

Gazdálkodás ott, ahol még a parlagfű is kiszárad + VIDEO

2026. június 2. 04:52

A Jászságban jártunk egy biogazdaságban. Tavaly az út mentén még a parlagfű is kiszáradt, de öntözéssel és ökológiai szemlélettel egy kis oázist hoztak létre ezen a félsivatagos területen.

Tájfajta paradicsom: így kezdődik a változás

2026. április 29. 07:10

Tájfajta paradicsompalántákkal hozza közelebb a fenntarthatóságot az ÖMKi és a Lidl Magyarország közös programja.

A régi gazdák kertje: praktikus rendszer, ami ma is beválik

2026. március 21. 07:10

A régi parasztkertek tudatos növénytársításra és vetésforgóra épültek. Ez a rendszer ma is kiváló megoldás a hobbikertészek számára.

Továbbra is kiemelten támogatják az ökológiai gazdálkodást

2019. június 5. 12:33

Az ökológiai gazdálkodás támogatását a kormány a következő tervezési időszakban is kiemelt feladatának tekinti.

Mit hozott a tavalyi év az ökológiai mezőgazdaságnak?

2023. január 10. 10:34

Így értékeli a 2022-es évet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet.

Betekintés a bio partnerségbe - II. rész

2020. november 24. 15:08

Ha minden évben meg akarja kapni az aktuális státuszt igazoló tanúsítványát, ezeket a szabályokat be kell tartania.

10 százalék fölött az ökogazdálkodás aránya az Európai Unióban

2024. február 26. 12:40

2024. február 13-16. között zajlott Nürnbergben a BIOFACH, a világ vezető bioélelmiszer vására és konferenciája. Itt, a biovilág seregszemléjén mutatták be a The World of Organic Agriculture című statisztikai évkönyvet, amely immár 25. alkalommal ad áttekintést az ökológiai mezőgazdaság globális fejlődéséről.