Tulajdonképpen hálásak is lehetünk azért, hogy Vincze Tamás élete első tíz évében nem rendelkezett akkora térrel, mint amekkorát igényelt volna, mert, ha így lett volna, akkor lehet - és hangsúlyozom, hogy csak lehet - most szegényebbek lennénk egy maga útját járó, bátran kísérletező borásszal.
Mikor magam mögött hagyom a „Robbantási övezet határa!”- feliratú táblát, elgondolkodom, hogy milyen további meglepetések fognak majd várni itt, a Szemince-hegyen. Hosszasan elmélkedni azonban nincs időm ezen, mivel a dűlőúton feltűnik házigazdám, Vincze Tamás, vagyis Tomi. Nem becézéséről van szó, ugyanis borain is egyszerűen Vincze Tomiként tünteti fel magát. A robbantási figyelmeztetést Tomi rögtön el is magyarázza, amíg felfelé gyalogolunk az ültetvényhez: A Szemince (Szt. Vincze) hegyen ugyanis bánya, pontosabban andezitkőfejtő működik, amely egyre nagyobb darabot harap ki területből. Tomi ültetvényének a vége, gyakorlatilag már a bánya területe.
Metszéskor érkezem, de házigazdámon kívül, aki interjúkészítés közben sem teszi le a metszőollót, nem látok hajladozó alakokat a környéken. Mint azt Tomi elmeséli, a tulajdonosok zömében idős emberek, sokan hetven év felett. Több ilyen idősebb gazda néhány sor szőlőjéből állt össze a Vincze-birtok jelenlegi formájában. Tomi, habár néha unalmasnak a tartja az egy hónapnál is tovább elhúzódó metszést, reméli, ő is tud majd annyi idősen kint dolgozgatni, mint a legtöbb szomszédja.
De nagyon előre szaladtunk az időben, ennek az ültetvénynek a növeléséhez hosszú út vezetett abból a sárospataki lakótelepi lakásból, amely egyébként pontosan ide látszik, a Szemincéről.
„Nagyapámnak a közelben, csak éppen a túloldalon, a Hosszúhegyen volt szőlője. Nagyon jó fekvésű terület, mintegy 800 öl, rajta 1000 tőke, furmint, hárslevelű, na meg még ami belekeveredett… Megesett ugyanis, hogy az oltványkereskedőknél rámutattak egy kupacra, megkérdezték, hogy ez, ugye hárslevelű, aztán a rábólintásra hazavitték, majd három év múlva kiderült, hogy mégsem az volt. Így került a sorok közé Egri Leányka, Muscat Ottonel, cserszegi fűszeres, ám ezekből jó pár éve nem készült bor. Mindez azonban nem magyar sajátosság csupán, külföldi útjaim során is megtapasztaltam ugyanezt. Rengeteg időt töltöttem a Hosszúhegyen, emellett a barátok is beoltottak a vidéki életre, gazdálkodásra, így mikor döntenem kellett, akkor végül Debrecenbe jelentkeztem környezetgazdálkodási agrármérnök szakra, amelyet el is végeztem.”
Erdőbényei tanulóévek
„A Hosszúhegy művelését 2012-ben vettem át, mindent meghagytam, amit édesapám, nagyapám telepítettek a nyolcvanas években, ez volt a kiinduló pont. Ez évben tavasszal már készítettem bort furmint, hárslevelű fajtákból. Péter Robi barátomtól kaptam egy hároméves barrique hordót, ami kifejezetten jó állapotban volt, száraz, kerek savú, néhány gramm maradékcukros, magas alkoholtartalmú bor lett az eredmény, amit örömmel ittunk meg a barátokkal.”
Amint azt Tomi meséli, a szakma alapjait Erdőbényén tanulta meg, ami lássuk be, igencsak jó iskola. Kezdetben az Ábrahám pincében töltötte a tanulóidőt, majd egyre több helyi borásszal került kapcsolatba. Ezenkívül itt találkozott azokkal a kádárokkal is, akiktől a mai napig vásárol hordókat.
Vegyszermentes, spontán erjedésű
„2015-től datálom a borásszá válásomat, akkor már rendelkeztem azzal az eszközkészlettel, amivel jelenleg is dolgozom. Volt saválló tartályom, néhány új hordóm, na meg egy 5 hektoliteres Kossuth-présem, ami egy igencsak hatékony kézműves eszköz. Az ültetvények kevertek, úgy lehetett és lehet a mai napig tiszta furmintot, tiszta hárslevelűt készíteni, hogy egyik tőkét leszedjük, másikat nem, talán idén már eljutok odáig, hogy érési időszakban végigjelölöm a különböző szőlőfajtákat. Abban az évben (2015) lett tartályos száraz hárslevelű, tartályos száraz furmint, hordós furmint, hordós hárslevelű. Többfelé hordóval kísérletezem, szeretem az úgynevezett light pörkölésűeket, amelyek finomabb fásjegyekkel rendelkeznek, édes borokhoz pedig inkább erősebb pörkölésű hordókat használok, ahol nem baj, ha a helyi kézműves kádár keze kicsit túlszalad a pörkölésnél. A tokaji furmintnak jól áll valamennyi hordó, de tartállyal sokkal egyszerűbb dolgozni, így szoktam házasítani őket. Öt évjáratot készítettem már el, de minden évben mást találtam ki. Nincs olyan szabály, hogy ezt a bort erről a területről szedve így csinálom, ilyen hordóval, ilyen érettségi állapotban. Sok a spontaneitás, ahogy az élesztés is.”
Kérdésemre, hogy a piac nem fogalmaz-e meg olyan elvárást, hogy ha nem is ugyanazt, de hasonlót szeretne, Tomi elgondolkozik, és azt mondja, hogy nem. Ennek oka, véli, hogy olyan pici tételekről van szó, hogy azok sokszínűségét a piac be tudja emelni. „Egyébként vannak konzisztens, tematikus boraim. Van egy rozé, egy sárga muskotály, egy friss furmint hárslevelű, ezeknél van azért koncepció, de a dűlőszelektáltaknál abszolút nincs. Ami összességében meghatározó az, hogy vegyszermentes szőlőből, spontán erjedve készülnek a borok, amelyek évről-évre kísérletezések eredményei. Még mindig keresem mi áll legjobban az adott dűlő adott szőlőfajtájának, hogy az évjáratról, érettségi állapotról ne is beszéljünk.
Van, ahol a négy fürt is sok
És ez vonatkozik a Szemince-hegyi ültetvényre is, jelenlegi beszélgetésük helyszínére, amelyhez Tomi 2016-ban jutott. „Lehet, hogy van, akinek furcsának tűnik, de egy online adok-veszek oldalon kezdtem el területet keresni, ott akadtam erre. Idős tulajdonosa nem tudta már gondozni ezt a hét sort, mintegy 900 tőkét. Ezek itt furmint, hárslevelű, a sor közepén és végén pedig csemegeszőlő. Szinte teljesen megegyezik az alapkőzet és majdnem ugyanaz a tengerszint feletti magasság a Hosszúhegyen és a Szemincén, és mégis, teljesen eltérő karakterűek a borok. Abban az első évben már két nagyon jó bor került innen palackba, de összességében zilált évjárat volt, sok eső, nehéz ősz.
A következő évben további 900 tőkével bővült a tábla. Ez évben csatoltam a területhez egy új részt, 2000 négyzetmétert, ez 600 tőkét jelent. Ha minden jól megy az őszön szeretnék mandulafákat telepíteni a parlagterületeimre a dűlőben, az itteni talaj, a klíma tökéletesen alkalmas erre. Ezentúl pedig jó határsávot képeznek majd. Mellettem ugyanis kukoricát, vagy konvencionális szőlőt termelnek és használnak kemikáliákat. Én csak bio növényvédő szerekkel dolgozom, vagyis kénnel, rézzel, gyógynövény kivonatokkal, illetve káliszappannal. Ez a szemlélet határozza meg a termesztéstechnológia egyéb részeit is, maximum 7-8 fürt marad egy tőkén, idősebbeken, fáradtabbakon ennyit sem hagyok, mindig igazítom a mennyiséget az adott tőke erősségéhez, hiszen van olyan, amelynek 4 fürt is sok. A hárslevelűn, ha jó „kondiban” van, egy fürt 80 dkg is lehet, abból maximum két és fél kilogramm, ha maradhat. Abban az esetben, ha édes bor készül, akkor lehet valamennyivel többet hagyni a botritis miatt, hiszen az szereti a fülledt közeget. A Szemince viszont alapvetően száraz boros terület.
Purcsin, tihanyi kék
Nem csak mandulafák telepítésére készül Tomi, hanem kánon sértésre is, ugyanis jó pár tőkét purcsinnal olt be: „A Tokaj-hegyaljai borvidéket jelenleg meghatározó furmint és hárslevelű fajták kitűnőek, azonban én szeretnék teret adni más, a környéken régen vagy régen sem termesztett szőlőfajtáknak. A purcsin például a filoxérát megelőzően is jelen volt itt, a tihanyi kék pedig remekül érzi magát, közel sem mellékesen, mindkettő ősi, Kárpát-medencei fajta. A rozémat kiválóan el tudom adni, a furmintból, hárslevelűből nem tudok rozét készíteni. Elfogadom, hogy jó az egységesítés, de nem ilyen mértékben kellene. Ennek a borvidéknek az a jellegzetessége, hogy szórt a borászatok elhelyezkedése, széles a lehetőségek tárháza, és mindehhez az járul még hozzá, hogy nincs egységes koncepció a termelők között a borkészítési stílusban. Tokaj-hegyalja éppúgy keresi az útját, mint ahogy én is, aki arra próbálok rájönni, hogy miképp tudok területekből, fajtákból, technológiákból a legjobbat kihozni.”
Apropó, eladás: amikor erről kérdezem Tomit elmondja, hogy korábban a főváros borbárjai szinte teljességgel felvették a kínálatot. Most pedig? „Tavaly télen már sejtettem, hogy nem egyszerű időszak előtt állunk, ez óriási löketet adott, értékesítettem a felhalmozódott készletet, illetve elkezdtem kiépíteni a magánszemélyek felé való értékesítést. Ennek eredményeképpen tudtam azt a bevételt hozni nyár elejéig, mint, amit Covid előtt. Webshoppal nem foglalkozom, nincs rá időm és energiám, a kereskedőimmel szemben nem lenne korrekt.”
És akkor még néhány vadkörte is…
Tomi nem csak a szőlészet-borászat területén kísérletezik, idén tavasszal telepít 200 körtefát, na nem ide, hanem a Bodrogközben fekvő tanyáján. „Régóta játszadozom a gondolattal, hogy cidert is készítsek, tavaly kint töltöttem három hetet Normandiában, ahol egy gazdaságban szereztem tapasztalatokat. Meghatározó volt számomra a vegyszermentesség, illetve az, hogy amit lehetséges, illetve észszerű, azt gépesítés nélkül végeztek, marhák legelték a füvet a fák közt, így trágyázták is a fákat, a poirének való körtét pedig legnagyobb részt kézzel szedték össze. Most jutottam el oda, hogy idehaza vadkörtéket ültetek, majd beoltom azokat régi magyar fajtákkal, illetve olyanokkal, amelyek jól viselik a klímaváltozást. Ha ez mind megvan, akkor lényegében elértem egyelőre az erőforrásaim végéhez, és egyben ahhoz, hogy megteremtettem annak a gazdasági modellnek az alapjait, amire a későbbiekben építeni tudok.
| Kossuth-prés, hivatalos nevén a Kossuth-borsajtó az 1896 és 1949 között Miskolcon működő Szilágyi és Diskant motor- és gépgyár első terméke volt. Az elnevezés az egyik gyártulajdonos, Szilágyi Mihály felmenőjének, Szilágyi Jánosnak az 1848-as tevékenysége előtt állít emléket. A gyár korabeli prospektusa az új szerkezetű présről így ír: „Ezen borsajtó a legjobb, száraz tölgyfából készült tányér- és kosárból, a többi része pedig elsőrendű martinacél-, vas- és bronzöntvényből áll. Fő előnye abban áll, hogy egy ember kevés idő alatt oly nyomást képes kifejteni, mely a must kisajtolásához tökéletesen elegendő. Az emeltyű használatával két ember 20.000 kg nyomást képes kifejteni.” A „Kossuth-borsajtó” -val egyetemben még az alábbi szőlőpréseket gyártották: „Hegyalja”, „Kincsem”, „Rákóczi”, „Villám”, „Mabille”. Forrás: https://vinoport.hu/blog Purcsin: a Purcsin egy magyar eredetű kék szőlőfajta. A 19. század végén, a nagy filoxéra járványt követően „eltűntnek” nyilvánították. Ezt megelőzően Tokaj-Hegyalján, az Érmelléken, Nagyvárad környékén, valamint a Mátraalján volt elterjedt. Először egy 17. századi forrás (1655) említi, elsősorban Tokaj-Hegyaljával összefüggésben. A fennmaradt írásos emlékek szerint, vörös aszúbor készítésére is alkalmas. Forrás: https://pincearon.hu/ |
