A direkttermők és az interspecifikus hibridek

Történelmi háttér

Az észak-amerikai kontinensen az átszállított európai vesszők rövidesen kudarcot mondtak, mivel nem tolerálták az ott honos gyökértetű kártételét. Minthogy a behurcolt Vitis vinifera L. fajták nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, az ott vadon előforduló fajokból – valamint véletlen kereszteződéseikből –, kezdték el kiválogatni a fogyasztható termésű, illetve bor készítésére többé-kevésbé alkalmasnak mutatkozott egyedeket.

Legékesebb példája ennek az Izabella, amit Buch és Meissmer 1816-ban állított elő Dél-Karolinában. Nevét első termelőjéről Mme Isabelle Ginbstől kapta (Csepregi – Zilai, 1989). Ez a Vitis labrusca L. termesztésbe vont fajtájának tekinthető, ezért is mondhatjuk rá, hogy „tisztavérű” Vitis labrusca L. Elgondolkodtató tény, hogy hazánkban a reformkor felvilágosult környezetében, az emberiség történelmének folyamán, hazánkban először 1872-ben elkezdett tudományos szőlőfajta leírások között első 5 fajta Izabella változat volt.

2. I z a b e l l a f e k e t e vagy Nádor. T ő k é j e gyenge, közép nagyságú. V e s s z e j e szintén gyenge, vékony, világosabb barna, mint a többi Izabelláké; rajz nélküli, izei rövidek. K a c s a i számosak s hoszszuak. Szemei közép nagyságúak, barna pikkelyesek. L e v e l e középnagyságú, alig vagy igen csekély bevágásokkal, 5 vagy 3 karélyos, széle apró és tompa fogakkal fogas, felső lapja igen ránczos, az alsó kevesbé gyapjas, erei simák, szövete jó vastag. F ü r t j e közép nagyságú vagy kicsiny, egyszerű, nem igen tömött. Szeme középnagyságú, apróbakkal kevert, csak valamelyest hosszúkás, gömbölyű, sötétkék szinü, husos, eperizü, vastag héjú, a héja alatt nem venni észre az Izabellák kellemetlen savanyúságát, korán érő, bőtermő, tartós.

(Borászati Lapok, 1869. 127.oldal; Arcanum, digitális adatbázis)

 

Ebben az időben a keresztezéssel előállított hibridek fő küldetése a filoxérával szembeni ellenállóság. Mivel ezek saját gyökéren termeszthetők, ezt a kört közvetlen- vagy direkttermőknek, egyes tájegységekben magántermőknek nevezik.

Ezeket a szőlőfajokat az Európában elterjedt szőlőlisztharmat és szőlőperonoszpóra miatt hozták át Amerikából. Sajnos a szaporítóanyagaikkal együtt a filoxérát is behozták, ami végzetes pusztítást jelentett az akkor még saját gyökéren élő szőlőültetvényekben. A direkttermők az említett gombabetegségekkel, sőt a filoxérával szemben is ellenállóak, ezért a filoxéra elleni védekezés egyik legbiztosabb alternatívája lett. Európa-szerte széles körben hódítottak teret ezek a hibridek. Csak arra nem figyeltek, hogy termésükből származó borban megjelent a mérgező metil-alkohol a bogyóikban lévő magas pektin-tartalomnak köszönhetően.

Ehhez a folyamathoz újabb nemesítési irányzatok csatlakoztak. A XVIII. század végétől a XX. század első feléig a nemesítési munkák már kevesebb figyelmet fordítottak a gyökértetűvel szembeni ellenállóságnak. Ezzel szemben forradalmi technológiai kihívásként jelentkezett a szőlőlisztharmattal majd a szőlőperonoszpórával szembeni védekezés szükségessége, vagyis a rezisztencianemesítés. Ma már nehezen elképzelhető az a termesztői ellenállás, ami akkoriban a permetezéssel, porozással szemben kialakult. Az emberek féltek a mérgektől. Napjainkban a permetezés a közfelfogás szerint már természetes része a termesztéstechnológiának.

A rezisztencianemesítési munkák alapját – természetes ellenállóságuknál (genetikai adottságuknál) fogva – az amerikai szőlőfajok, valamint a direkttermők jelentették. Ezt a csoportot megkülönböztetőleg termőhibrideknek nevezzük. Európa szőlőnemesítő műhelyeiben ezeket az ellenálló hibrideket a nemes szőlőt termő eurázsiai fajtákkal keresztezték a rezisztencia megtartása és a minőség javítása végett.

A törekvéseket általánosan jellemezte, hogy mennél magasabb fokúvá vált a Vitis vinifera L. génanyagának bevitele a visszakeresztezésekkel, annál inkább csökkent az utódok ellenállósága a javuló minőségi mutatók ellenére. Európában a termőhibridek, illetve a rezisztens szőlőfajták nemesítését főleg Franciaország képviselte a XX. század első feléig. Zanathy (2004) szerint az európai, főként francia szőlészek, igen nagy számban állították elő az amerikai és eurázsiai fajták komplex hibridjeit.

Seyve-Villard (SV) fajták:	5276	(’Seyval blanc’)
	12286
	12375	(’Villard blanc’)
	18315	(’Villard noir’)
Oberlin, Couderc	Couderc 503	(’Százszoros’)
	Couderc 7120	(’Couderc noir’)
Castel, Seibel	4986	(’Rayon d ´or’),
	5279	(’Aurora’, a’Feri szőlő’),
	5409	(’La Glorie de Seibel’, ’Iber francia’),
	4643	(’Roi des noirs’, ’Pannonhalmi kék’),
Baco	Baco 1,
	Baco 22,
Malegue és Kühlmann:	188-2	(’Maréchal Foch’),
	194-2	(’Léon Millot’),
	319-1	(’Triumphe d´Alsace’).

A II. világháborút követően az addig felhalmozott tudásanyagra alapozva a nemesítési munkák legfőbb műhelye Németország (Freiburg, Geisenheim, Siebeldingen), illetve Ausztria (Klosterneuburg) lett. A volt Szovjetunióban működő kutatóintézetekben (Kisinyov, Magaracs, Novocserkasszk, Odessza) is igen figyelemre méltó rezisztencianemesítés folyt. De Bulgária (Pleven) is sok rezisztens szőlőfajtával dicsekedhet. Nagyjából ekkortól datálható az új nevezéktan, amely szerint az amerikai és európai fajok keresztezéséből származó hibrideket ún. interspecifikus fajtákként (fajok közötti) tartjuk számon. Majd az 1990-es évek kezdetétől a gombabetegségekkel szembeni ellenállóságuk miatt ún. PIWI-fajták körébe soroljuk őket (PIWI = pilzwiderstandsfähige Rebsorten).

Németországban nemesített ismertebb ellenálló fajták:
’Pollux’, ’Phoenix’, ’Sirius’, ’Orion’, ’Regent’, ’Hibernal’, ’Breidecker’, ’Primera’, ’Prinzipal’, ’Saphira’, ’Rondo’, ’Merzling’ és ’Johanniter’.

Osztrák (Klosterneuburg) eredmények:
’Roesler’, ’Ráthay’, ’Seifert’.

Román nemesítési munkák kiemelkedő fajtái:
’Valeria’, ’Brumariu’, ’Radames’.

Moldovában (Kisinyov) nemesítették többek közt a
’Fesztivalnüj’, ’Lyana’, ’Viorika’, ’Dacsnüj’.

Magaracsi Szőlészeti Intézet fajtái:
’Podarok Magaracha’, ’Pervenets Magaracha’.

Odesszában nemesítették a
’Krizsovnyikovüj’ nevű csemegeszőlőt.

Bulgáriában előállított interspecifikus faták:
’Plevenski kolorit’, ’Dunavska Gamza’, ’Strebrostrui’, ’Dunavski Lazur’, ’Muskat de Kailakh’.

Magyarországon a nemesítők elsőként a régi direkttermők és a Vitis vinifera L. fajták keresztezésével próbálkoztak, ám nem találtak ígéretes magoncokat, ezért 1957-től Egerben a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet Egri Állomásán Seyve-Villard (SV) hibridekkel próbálkoztak. Kiemelkedő Csizmazia József és Bereznai László munkássága. Keresztezéssel előállított rezisztens hibridjeik közül államilag minősített az ’Aletta’, a ’Bianca’, a ’Göcseji zamatos’, a ’Viktor’, a ’Zalagyöngye’ és a ’Medina’.

Az egri nemesítésekkel szerzett tapasztalatokat felhasználva az Intézet Kecskeméti Kutató Állomásán Kecskemét-Katonatelepen Szegedi Sándor és munkatársai, felhasználva Egerben előállított rezisztenciaforrásokat, további keresztezéseket végeztek rezisztens csemegeszőlő-fajták előállításához. Az itt előállított rezisztens szőlőfajták (’Esther’, ’Fanny’, ’Lidi’, ’Pölöskei muskotály’, ’Refrén’, ’Teréz’). Más intézményekben is, így a Kertészeti Egyetemen, Budapesten folyt rezisztencianemesítés.

A Szőlőtermesztési Tanszéken Kozma Pál és munkatársai végeztek kiemelkedő munkát (fajtáik: ’Csillám’, ’Duna gyöngye’, ’Palatina’ és a ’Viktória gyöngye’). A Genetikai és Nemesítési Tanszéken Tamássy István, Koleda István, Korbuly János nevéhez fűződik a rezisztens szőlőfajták előállítása. Államilag minősített fajtáik a ’Borostyán’, a ’Csépi muskotály’, a ’Pegazus’ csemegeszőlő és a ’Kunleány’, az ’Odysseus’, az ’Orpheus’, a ’Korai bíbor’, és a ’Pannon frankos’) (Csepregi-Zilai, 1989; Hajdu 2013) (1,2. táblázat).

Fajta	Nemesítő(k)	Állami elismerés	Szülőpartnerek
Fehérbort adó államilag minősített szőlőfajták
Aletta	Csizmazia L. – Bereznai. L., 1975	2009	Ottonel muskotály x S.V. 12375 (E.2)
Bianca	Csizmazia L.- Bereznai. L., 1963	1982	Eger2 x Bouvier (S.v.12375 magonca)
Csillám	Kozma Pál és mts. 1966	1997	S.V.12375 x Csaba gyöngye (mint a Zalagyöngye)
Göcseji zamatos	Csizmazia J. – Bereznai L., 1957	2005	Eger1 (S.V. 12286) x Medoc noir (mindkettő kék)
Kunleány	Tamássy I. – Koleda I., 1960	1975	(V. amurensis xV. vinifera) F2 x Afuz Ali
Odysseus	Koleda I. – Korbuly J., Tóth V., 1966	2004	((V. amurensis x V. vinifera) x Thallóczy Lajos) x Szűrkebarát
Orpheus	Koleda I. – Korbuly J., Tóth V., 1965	2003	(V. amurensis x V. vinifera) F2 x Irsai Olivér
Refrén	Füri J. mts., 1964	2005	Glória Hungariae x Seibel 5279 (Feri)
Taurus	Koleda I. – Korbuly J., Tóth V., 1965	2004	(V. amurensis x V. vinifera) F2 x Afuz Ali
Viktória gyöngye	Kozma Pál és mts. 1966	1995	S.V.12375 x Csaba gyöngye (mint a Zalagyöngye)
Zala gyöngye	Csizmazia L.- Bereznai. L. 1957	1970	Eger2 (S.v.12375 magutódja) x Csaba gyöngye
Vörösbort adó államilag minősített szőlőfajták
Duna gyöngye	Kozma P. és mts., 1966	1995	Siebel 4986 x Csabagyöngye (fehér x fehér !)
Korai bíbor	Koleda I. – Korbuly J., 1965	2004	(V. amurensis x V. vinifera) F2 x Irsai Olivér
Medina	Csizmazia J. – Bereznai L., 1959	1984	Eger 1 (S.V. 12286 szelekció) x Medoc noir (mint a Vértes csillaga)
Pannon frankos	Koleda I. – Korbuly J., 1965	2004	(V. amurensis x V. vinifera) F2 x Irsai Olivér
Turán	Csizmazia J. – Bereznai L., 1964	1985	Bikavér 8 (Teinturier x Kadarka) x Gárdonyi Géza (Medoc noir x Csaba gyöngye)
1. táblázat: Interspecifikus szőlőfajták, nemesítőik és szülőpartnereik (Csepregi-Zilai, 1988; Hajdu, 2013 alapján)

 

Fajta	Tél- és fagytűrés	Peronoszpóra	Lisztharmat	Rothadékonyság	Szárazságtűrés
Zalagyöngye	Kiváló	Ellenálló	Fogékony	Bogyói nem rothadnak	n.a
Csillám	Kiemelkedő	Kiválóan ellenáll	Közepesen ellenáll	Bogyói kevésbé rothadnak	n.a
Refrén	Kiváló	Magas fokú rezisztencia	Magas fokú rezisztencia	Bogyói nem rothadnak	Érzékeny
Göcseji zamatos	Közepes	Jól ellenáll	Közepesen ellenáll	Bogyói alig rothadnak	Jól tűri
Kunleány	Kiváló	Jól ellenáll	Érzékeny	Bogyói nem rothadnak	Érzékeny
Orpheus	n.a	Ellenálló	Érzékeny	Bogyói nem rothadnak	Jól tűri
Bianca	Kiváló	Kiválóan ellenáll	Kíválóan ellenáll	Bogyói nem rothadnak	Érzékeny
Aletta	Kiváló	Kiemelkedő	Nem érzékeny	Bogyói nem rothadnak	n.a
Taurus	Kiváló	Jól ellenáll	Közepesen ellenáll	Bogyói nem rothadnak	n.a
Viktória gyöngye	Kiváló	Kiválóan ellenáll	Közepesen ellenáll	Bogyói nem rothadnak	n.a
Generosa (kontroll)	Kiemelkedő	Fogékony	Kevésbé fogékony	Bogyói nem rothadnak	n.a
Cserszegi fűszeres (kontroll)	Kiváló	Ellenálló	Közepesen érzékeny	Bogyói nem rothadnak	Érzékeny
2. táblázat: Néhány hazai nemesítésű interspecifikus szőlőfajta ellenállósága (Hajdu, 2013; Bényei-Lőrincz, 2005 alapján.)

Mi a probléma?

A borszőlőfajtákra koncentrálva, a rezisztencianemesítéssel szemben kialakult ellenvetések történelmi alapja a direkttermőkre jellemző minőségi kifogások öröksége, valamint a XX. század elején kialakult, minőségi kifogásokat semmibe vevő, kereskedelmi érdekek által erősen torzított terjesztőmunkák. A direkttermők termesztését Magyarországon 1923-ban kezdték visszaszorítani, 1938-ban meghozott bortörvény tiltotta ezek telepítését (türelmet gyakorolva az ’Othello’ esetében).

Kritikusabb adat, hogy uniós csatlakozásunk feltétele volt a direkttermő szőlőfelületek felszámolása, melynek során a közel 1.700 ha ’Othello’ területünk átkerült az „egyéb szőlőfelületek” kategóriába, hozzájárulva azon anomáliához, hogy a HNT 63.000, míg a KSH mintegy 82.000 ha szőlőfelületet tart számon. (Ebben a csemegeszőlő torzítása is benne van, illetve az 1000 m² alatti felületek, zártkertek.)

Parametrikus megközelítésben, a hibridekkel kapcsolatos kifogások alapja az erjedés során, magasabb szinten keletkező metil-alkohol. A direkttermők és feltételezetten a rezisztens szőlőfajták esetében (esetenként) jellemző magasabb pektin-tartalom bomlásáért felelős pektin-metil-észteráz metil-alkoholt állít elő. Ennek klasszikus szintje direkttermők vonatkozásában 300-900 mg/l, mely esetben 10-20 liter egy ültőben való elfogyasztása járhat halálos kimenetellel, mellyel szemben azonban meg kell említeni, hogy ez az érték Vitis vinifera L. szőlőfajták borai esetében is eléri a 20-350 mg/literes értéket (1. ábra).

A metilalkohol ilyen léptékű jelenléte, és az általa okozott problémák életszerűbben képzelhetők el, ha figyelmet fordítunk a társadalmi életvitel változásaira a XIX.-XX. század folyamán. A komolyabb fizikai munkavégzés mellett nem volt ritka, hogy egyes emberek megfelelő zsíros ételek mellett (mangalica szalonna) esetenként napi 5-10 litert is fogyasztottak, ami már kézzel fogható közelségbe hozza a károsító hatásokat.

Másfelől szem előtt tartandó, hogy a mérgező hatás halmozva jelentkezik, vagyis a folyamatos kisebb mértékű fogyasztás hosszabb távon, lassabban, de biztosan károsítja az idegrendszert. Az okozott társadalmi problémák következményei lettek a direkttermő szőlőfajták termesztésével szemben eszközölt törvényi intézkedések (1923, 1929, 1938).

A franko-amerikai vérvonal borászati felhasználását, illetve a direkttermő szőlőfajták jelenlétét a kereskedelmi engedélyezésre szánt borok esetén nem metil-alkohol-tartalom alapján határozzák meg, hanem a borban jelen lévő színanyagok alapján. Nemes Vitits vinifera L. szőlőfajták esetében a színanyagok jellemzően mono-, míg direkttermők esetében (franko-amerikai vérvonal) diglükozidos kötésben találhatók (2. ábra).

Ezzel szemben egyes fórumokon beszámolnak arról, hogy ’Merlot’ illetve ’Pinot noir’ borokban is találtak már diglükozidokat. Ezen ténnyel kapcsolatban fel kell vetni, hogy a szaporítóanyag-forgalmazásban szabvány szerint 5% fajtaidegenség megengedett. Létjogosultsága lehet a forgatókönyvnek, hogy ’Merlot’ esetében pl. ’Turán’, ’Regent’ (interspecifikus, azonos érésidő); ’Kékfrankos’, ’Cabernet sauvignon’ esetében ’Kurucvér’, ’Tizian’, ’Kármin’ (interspecifikus), vagy akár ’Othello’ (direkttermő) is „bekeveredhet” a sorokba, a kombájn pedig nem válogat.

Elnézést a kedves olvasóktól, az aromaanyagok taglalása területén szükséges szubjektívebb, valamelyest szépirodalmibb fogalmazásért. További probléma ugyanis a direkttermők és – mint örököseik – a rezisztens szőlőfajtákkal kapcsolatban az ún. direkttermő-, labrusca-, vagy rókaíz. Ez jellemzően a vörösbort adó génanyagok esetén jelenik meg; a hátterében lévő etil-antranilát (’Othello’) jellegzetes vegetális, zöld ízhatásként írható le, mely hasonlítható az éretlen ’Cabernet sauvignon’-hoz.

Erősebb illatjegy, mely valamelyest rokon az előbbivel, már nem az Othello-ra jellemző, hanem a tisztavérű Vitis labrusca L.-ra, ez a Szagos Izabella, melyből Kárpátalján jellegzetes édes bort is készítenek Kagor néven. Másfelől egyedülálló sav-komplexitása, illata és aromája szinte követeli a fajta édesipari, cukrászati lehetőségeinek kiaknázását. Ezeket a jegyeket sematikusan összemosva használjuk.

Másik jellegzetes ízjegy az ún. gyógyszeríz, melyet tapasztalatom szerint többnyire tévesen határozunk meg. Az így definiált ízérzet a kocsányból, illetve a magból kiázott fenolalkotóknak köszönhető kesernyés, húzós íz, vagyis lényegében a kocsányíz, mely technológiai értelmezés szerint nem jelent feltétlen minőségi hibát, újborok esetében elfogadható. Sokkal inkább sorolnám ezen élmény fogalma alá a ’Delaware’, kifejezetten a ’Piros delaware’ nyújtotta élményt, mely az európai borfogyasztóval, illetve borértővel valóban megérteti, hogy valahol meg kell húzni a határt.

Azzal együtt, hogy sokan értetlenül állnak a „kipusztíthatatlan” ’Othello’ betiltásával kapcsolatban, konszolidált borértők, vagyis kifinomult borfogyasztók körében – és borkultúra szempontjából csak ez lehet a kitűzendő cél – senki nem kérdőjelezi meg a direkttermők törvényi erejű visszaszorítását. A vázolt aromajegyek kavalkádján érthető a hivatalos közösségi állásfoglalás, mely szerint az európai borfogyasztó társadalom számára íz- és aromajegyeik nem elfogadhatók. A direkttermőkkel kapcsolatos problémák ilyen széles ecsetelése azért szükséges, mert a rezisztens szőlőfajták az ellenállóságuk mellett, ezeket az „előítéleteket” örökölték.

Jelenleg az interspecifikus hibridek nem tekinthetők egyenértékűnek a Vitis vinifera L. fajtákkal. Az EU 2003 előtti borjogi szabályozásának értelmében minőségi bor előállítása csak Vitis vinifera L. fajhoz tartozó fajták terméséből lehetséges. 2003 végén az EU egy független tanulmány elkészítését kérte a fajok közti keresztezésből származó hibridekről.

Erre alapozva az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, melynek értelmében minőségi bor továbbra is kizárólag a Vitis vinifera L. fajhoz tartozó fajták terméséből készülhet, ugyanakkor ösztönzi a nemesítőket, jobb, magasabb minőséget produkáló hibridek előállítására. Mindazonáltal az O.I.V. XIV. kongresszusán, Stuttgartban született határozat értelmében, diszkriminatív különbség nem tehető a fajhibridek és a Vitis vinifera L. fajták között (Zanathy et al., 2005).

Ágazati, struktúra, eredetvédelem és stratégia

A 2008-as közösségi borreform alapvető célja a szőlőtermesztés kiszámíthatóságának fokozása az évjárati ingadozások mérséklésén és a minőség javításán keresztül.

Napjainkban ezt szolgálják a szerkezetátalakítási támogatások és a borászati üzemfejlesztések beruházási támogatásai, melyek igazodva az augusztusban megjelent hivatalos ágazati stratégiához alkalmas eszközei a kitűzött cél megvalósításának: termőpotenciál (szőlőfelület) védelme, fogyasztói ízlésvilág-változáshoz hangolható technológiai rugalmasság, magasabb és kiegyenlítettebb terméshozamok és minőség, a termékleírások hitelessége, a termelés és a piac évjárati ingadozásainak mérséklése. Az intézkedések hatásai a termelésben és a borpiacon lassan érzékelhetővé válnak.

Struktúra

Hazánkban a szőlő-bor-ágazat 41.798 gazdasági aktájából mintegy 35.905 szereplő csak szőlőtermesztéssel foglalkozik, közülük 20.496 szőlőtermelő 0,3-0,5 ha-on termelő természetes személy. A rendszerváltás után – a privatizációk és kárpótlások sodrában – strukturálisan szétcsúszott ágazat másik pólusán mára 5.893 adóraktár van, melyből 1.293 csak bor előállító (szőlőt nem művel), vagyis ennyi regisztrált bor előállító dolgozza fel a termést.

Közülük viszont csak, mintegy 3.000 szereplő igényel forgalomba hozatali engedélyt. Koncentrációt jelez, hogy a magyar bor 70%-ának előállítása a 400 legnagyobb üzemnél történik, amit a 25 legnagyobb értékesít (HNT, helyzetfelmérés 2016). Ezzel szemben a szőlőtermelők ¼-e nem ad le szüreti jelentést, vagy nem aktív gazdasági akta (nullás jelentések). Az OIV 63.000 ha szőlőterületet, a HNT 52.000 ha-t tart számon. A HNT jelentése szerint mintegy 46-47.000 ha-ról érkezik szüreti jelentés.

Eredetvédelem

A rezisztens szőlőfajtákkal kapcsolatban fontos megállapítás a szakmaközi szervezet felmérése szerint, hogy a hazai fogyasztói társadalom nem hogy a védett nevekkel, de még az eredetvédelem rendszerével sincs tisztában (3. ábra).

Ezzel szemben, Magyarország egy kis bortermelő ország, igen nagy termőhelyi változatossággal. Jelenleg összesen 31 eredet megjelölésünk és 6 földrajzi jelzésünk áll uniós oltalom alatt (I1). Hazánkban, éves viszonylatban 16-18.000 bor kerül forgalombahozatali engedélyezésre (NÉBIH). Ez 2 Mhl-rel számolva, durván átlagolva tételenként 14.800 palackot jelent. Áttekintve ennek rendszerét, kiemelhetők a rezisztens szőlőfajták lehetőségei.

Földrajzi jelzés nélküli bor (FNA): A címkén szerepel: fajta, évjárat (esetleg termelő neve, vagy márkanév). 75%-ban az van a palackban, ami rá van írva. Megfelel a régi asztali bornak, fajta és évjárat megjelölésével. Megfelelően erős és informatív név, illetve márkanév alatt nagyon „erős” termék előállítását teszi lehetővé a kategória, melyet az újvilági, agresszív marketing stratégiát alkalmazó országok nagy sikerrel érvényesítettek, illetve érvényesítenek. Korábban a rezisztens szőlőfajták csak asztali bor kategóriában jelenhettek meg fajtanév nélkül. A fajtanév ma már szerepelhet az üvegen, így a minőségileg kiemelkedő fajták kivívhatják sikerüket.

Oltalom alatt álló Földrajzi Jelzésű bor (OFJ): A címkén szerepel: termőhely (a földrajzi név a fontos), fajta, évjárat. Legalább 85%-ban a címkén szereplő bor van a palackban. Az automatikus átsorolás szerint a korábbi „Tájbor”, illetve „Meghatározott Termőhelyről származó Minőségi Bor” kerülhetett ebbe a kategóriába.

Nagyon fontos változás volt, hogy a 2008-as borreform hatására rezisztens (interspecifikus) fajtákból is lehet ilyen bort készíteni, holott – mint fentebb látható – eddig az csak asztali borként kerülhetett forgalomba!

Oltalom alatt álló Eredet Megjelölésű bor (OEM): A címkén szerepel: termőhely, fajta, évjárat, különleges technológia, hagyomány, készítésmód. 100%-ban az van a palackban, ami rá van írva. Az automatikus átsorolás szerint a korábbi „Meghatározott Termőhelyről származó Minőségi Bor”, illetve a „Védett Eredetű Bor” kerülhetett ebbe a kategóriába.

A leszüretelt szőlőből a borászok 2013-ban közel 3 millió hl bort készítettek, ami 31,3 százalékkal magasabb a 2012. évi mennyiségnél. A HNT adatai szerint 2013-ban az értékesített borok 42,1 százaléka volt oltalom alatt álló eredet megjelölésű (OEM) bor, 16,9 százaléka oltalom alatt álló földrajzi jelölésű (OFJ) bor, 31,0 százaléka földrajzi jelzés nélküli (FN) bor, míg 10,0 százaléka egyéb bor.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának adatai szerint 2014-ben a megtermelt borok 63,3 százalékából fehérbor, a fennmaradó 36,7 százalékából pedig rozé, illetve vörösbor készült. Az elkészült borok 58,7 százaléka oltalom alatt álló eredet megjelölésű (OEM) borként, 20,4 százaléka oltalom alatt álló földrajzi jelölésű (OFJ) borként, míg a fennmaradó 20,9 százaléka földrajzi jelzés nélküli (FN) borként került minősítésre.

(AKI adatok)

Az FN-borok 2013-ról 2014-re 10%-kal való csökkenése mögött a literenként kiszabott 30 Ft-os ellenőrzőjegy díja van, mellyel a korábbiakban (kényelmi okokból) FN kategóriában futó termékeket „átzavarták” az OFJ-kategóriába. A jelenség felveti a földrajzi hitelesség kérdését.

Világosan kell látni, hogy az eredetvédelmi kategóriák előbb felvázolt rendje nem jelent feltétlen parametrikusan igazolható minőségi sorrendet. A dilemma építően bocsátható vitára a terroir és/vagy márka párharc vonatkozásában; másfelől sürgeti a termékleírások átvilágítását, újraértelmezését, a dinamikusan változó fogyasztói ízlésvilágnak megfelelően megalkotott termékhitelesség adminisztratív hátterének kialakítását.

Stratégia

Az ágazati helyzetnek megfelelően a HNT által megalkotott stratégiai tervnek a vertikális és horizontális integráción valamint az ágazati koordináción túl kulcsszava a hitelesség, mely elsősorban az eredetvédelmi leírások átvilágításán, a kötelmek szigorúságának racionalizálásán és a forgalomba hozott termékek visszaellenőrzésén keresztül fog megvalósulni.

A stratégiai tervezet támogatja, hogy a magasabb presztízst képviselő terroir borok, illetve borvidékek esetében szigorúbb, és fokozottan ellenőrzött termékleírások, ellenben az alföldi, illetve alacsonyabb presztízzsel jellemezhető borok, borvidékek esetében egyszerűbb, rugalmasabb és megengedőbb leírások készüljenek a meglévő leírások újraértelmezései nyomán, melynek fő szempontja a szőlőtermesztők és a borászok gazdasági életképességének támogatása.

A rezisztens szőlőfajták szempontjából fontos adat, hogy a legnagyobb mennyiséget vásárló fogyasztói réteg az FN, illetve OFJ kategóriát választja (AKI adatok szerint a fogyasztók kb. 60%-a 1000 Ft alatt vásárol; másfelől kb. 60% édes és félédes kategóriában), melyben igen komoly piaci vetélytárs „volt” az Olaszországból beérkező nagy mennyiségű „asztalibor”, amelynek áraival nagyon nehéz, de nem lehetetlen versenyezni (Szőke, 2006, 2009). Az olasz borok árelőnyének sokkal inkább agrárpolitikai, sem mint technológiai vagy ökológiai okai vannak.

Egy hektár szőlőfelület termesztési költsége igen tág határok között mozoghat, amely hozzátartozik az ágazat igen speciális jellegéhez. A rezisztens szőlőfajták szempontjából (parametrikusan hibátlan, 2-3 éven belül elfogyasztandó, fajtajelleges buké borok) megfontolandó, hogy 300 eFt helyett 70 eFt-ból elvégezhető a növényvédelem, megfelelő gépesítéssel a kézimunkaigény minimálisra szorítható (Ernyő-, Sylvoz-, Moser-művelések, csonkázó, soralja művelő, kombájnos betakarítás), az új nemesítésű rezisztens fajták nagyobb biológiai teljesítménye pedig lehetővé teszi, hogy a szokásos 40-50 hl/ha-os szinttel szemben akár 200 hl-t érjünk el hektáronként (3. táblázat).

Fajta	Termésátlag (t/ha)
Alföld-100	17,6
Csillám	19,5
Refrén	18,8
Göcseji zamatos	10,6
Kunleány	18,5
Orpheus	18,8
Aletta	22,3
Vértes csillaga	13,2
Taurus	25,9
Generosa (kontroll)	16,8
Viktória Gyöngye	16,3
3.táblázat: Néhány hazai nemesítésű interspecifikus szőlőfajta 3 éves termésátlaga 10 t/ha-os hozamterheléshez igazított tápanyag-visszapótlás mellett, saját gyökéren, homok talajon (Hu=1,1%) (Debrecen, 2016)

Az észszerű technológiai lehetőségek mentén emelt hozamszintek mellett vérlázító gondolatmenet – mert jellemzően sokan idegenkednek a kristálycukor felhasználásával szemben –, hogy nem is kell feltétlen termesztési célként támasztani a 19-es mustfokot, hiszen a Bortörvény szerint a szőlő erjesztett leve 9 v/v%-os értéktől bornak nevezhető.

Ezzel együtt kell szem előtt tartani az erjedési alkohol kihozatalban kifejezett kristálycukor felhasználás lehetőségét. A globalizálódó borpiacon egyre kevésbé van értelme bel- és külpiacról beszélni, így fel kell tenni a kérdést, hogy a jelenleg tapasztalható versenyhelyzetben önérzeti okokból kifolyólag a fogyasztók 60%-át kiszolgáló szegmensen reagálhatunk-e felháborodással ilyen „lehetőségekre”, melyeket a Bortörvény megenged, a versenytársak pedig alkalmaznak.

Technológiai megfontolások

Szüret

Megfigyeléseim alapján, a rezisztens szőlőfajták tulajdonsága a fürtök nem egyenletes beérése. Ennek több oka van. Egyrészt a néhány fajtára jellemző (’Kunbarát’, ’Aletta’, ’Amadeus’, ’Orpheus’) nagyobb vegetatív tömeg, kiterjedtebb lombozat fokozza a fürtök beárnyékolását, ezáltal a lomfal belsejében fejlődő fürtök érési folyamata lassul. Ezzel szemben a benapozott fürtök korábban szüretelhetők. Másik okként számításba kell venni az átlagosnál nagyobb mértékű másodtermés-képződést.

Az egyenetlen érésmenet komolyabb odafigyelést követel a szüret közeledtével. A próbaszüretet képzettebb és megbízhatóbb szüretelő brigád hiányában teljes tőkék bevonásával a beárnyékolt, illetve másodtermések komolyabb megkülönböztetése nélkül végezzük. Megbízhatóbb munkaállomány esetében elvárható a másodtermések és az elhúzódóbb érésű fürtök megkülönböztetése.

Feldolgozás

A rezisztens szőlőfajták borai fokozottan érzékenyek az oxidációra. A fogyasztói elvárások legutóbbi tendenciái szerencsésen egybeesnek e fajták technológiai lehetőségeivel. A héjon áztatást e fajták esetében a magasabb polifenol-tartalom miatt érdemes elkerülni (Malya, 1994), jóllehet ebben a kérdésben nem szabad egysíkúsítani a fajták megítélését.

Tapasztalatok szerint számos rezisztens szőlőfajta értékes fajtajelleggel, elsődleges aromákkal rendelkezik, és nem mondható el, hogy valamennyi interspecifikus fajta hordoz kellemetlen direkttermő jegyeket. Malya (1994) a magasabb fenolanyag-tartalom oxidációjának elkerülése érdekében a héjon áztatás melletti inertgáz alkalmazást javasolja. N és CO₂ a bioborok készítésénél is megengedett.

Ezzel szemben Szőke (2004), Kállay és Nyitrainé (2004) a must szuperoxidációjának lehetőségét hangsúlyozza. Az eljárás segítségével a feldolgozás korai szakaszában oxidálható az a fenolanyag-tartalom, mely a bor korai-későbbi fejlődési szakaszában annak káros elváltozását eredményezhetné, így a boltok polcain nem fog idejekorán jelentkezni a barnatörés. Fokozott jelentősége lenne az oldott oxigén mérésének a technológia kritikus pontjain.

Pektolitikus enzimek alkalmazása

A pektinbontó enzimek alkalmazása az utóbbi időben csaknem általános, és nem csak az interspecifikus fajták esetében létjogosult technológiai módszer. Segítségével a magasabb pektintartalmú rezisztens szőlőfajták préselhetősége, a lé kinyerési aránya, sőt a borok kezelhetősége és tisztulása is kedvezőbben alakul. Az interspecifikus szőlőfajták származásuknál fogva csaknem általánosan magasabb pektin-tartalommal jellemezhetők. A gyorsabb feldolgozás elősegítése az alapanyag oxidációjának gátlása szempontjából is fontos.

Az első fejtés

A kierjedést követően a borászati technológiában általános elv, hogy az első fejtésnek mindig nyíltnak kell lennie. Ez több folyamat miatt lényeges. A kierjedt újbor nagyobb mennyiségben tart oldott állapotban kellemetlen, fülledt – az erjedés során keletkezett – szaganyagokat, amit okvetlen ki kell szellőztetni a borból. A szellőztetés során a levegőztetés mértékétől függő mennyiségben a borba oldódik bizonyos mennyiségű oxigén.

Ez mennyiségétől és a környezeti tényezőktől függő intenzitással befolyásolja a bor további fejlődését és stabilitását (zárt fejtés: 0,2-0,4 ml/l; nyílt fejtés max.: 5-8 ml/l; Mercz, 1999). Az elnyelt oxigén egyértelmű hatással van a bor redox-rendszerére. Ebből a szempontból érthető Malya (1994) ajánlása, hiszen abban az esetben, ha a mustot nem vetettük alá szuperoxidálásnak a technológiának ebben a fázisában a magas polifenol-tartalmú újbor komoly törési veszélynek van kitéve. Ez a megfontolás gyakorlatban nem csak a rezisztens szőlőfajtákra vonatkozik.

Más, elsődleges aromával rendelkező Vitis vinifera L. fajták feldolgozásában is figyelmet fordítanak arra, hogy ha csak lehetőség van rá, akkor az első fejtéssel egybekötött alapkénezést még a fejtés előtt végezzék el, vagy az átfejtésre kerülő újbor legkésőbb a fogadótartályban már közvetlen találkozzon a kénnel. Ez az eljárás alapvető fontosságú az elsődleges aromák megőrzése és az alacsony szabadkén-szint kialakíthatósága szempontjából.

Hivatkozások:

• Bényei F., Lőrincz A. (2005): Borszőlőfajták, csemegeszőlő-fajták és alanyok. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 314.p.
• Brazsil D. – Sidlovits D. (2009): Az eredetmegjelölés koncepcionális kérdései a Balatoni Borrégióban. Gazdálkodás, 53 (4), pp. 376-383.
• Csepregi P., Zilai J. (1989): Szőlőfajta-ismeret és –használat. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. 508.p.
• I1: http://boraszat.kormany.hu/termekleirasok2
• Hajdu E. 2013: Magyar szőlőfajták. Budapest, Mezőgazda Kiadó, 464 p.
• Kállay M. (2010): Borászati kémia. 350-353.p. In. Eperjesi I., Kállay M., Magyar I.: Borászat. Mezőgazda Kiadó, Budapest. 547.p.
• Kállay M., Nyitrainé S.D. (2004): A hiperoxidáció hatása különféle eredetű borok érzékszervi tulajdonságaira. Borászati füzetek. 1/9-11.p.
• Malya E. (1994): A borkészítés speciális feladatai az interspecifikus fehér szőlőfajták körében. Borászati füzetek. 2/18-19. 5-7.p.
• Mercz Á. 1999: A must és a bor egyszerű kezelése. Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 143. p.
• Phytowelt GmbH (2003): Study on the use of the varieties of interspecific vines. Európai Bizottság, Brüsszel. 209. pp.
• Rakonczás N. (2011): Mostoha gyermekeink, Rezisztens szőlőfajták. Bor és Piac, 2011/5-6. 14-17.p.
• Sidlovits D. (2008): Az új borpiaci szabályozás eredetvédelemre vonatkozó előírásai. Borászati füzetek. 3/36-41.p.
• Szőke L. (2004): Bioszőlő, biobor. Mezőgazda kiadó, Budapest. 193.p.
• Szőke L. (2006): Az ökológiai szőlészet és borászat Magyarországon. Biokultúra. XVII/5. 6-7.p.
• Szőke L. (2009): Szóbeli közlés.
• Zanathy G. (2004): A rezisztens, toleráns szőlőfajtákról. Agro napló. VIII/12.p.
• Zanathy G., Lőrincz A., Bényei F., Fazekas I. (2005): A régi direkttermőktől a génmódosított szőlőkig, A rezisztencianemesítés vázlatos története. Borászati füzetek. I/1-15. p.