Szőlő-Bor

Főhet a fejük a borászoknak, nagy költséggel kellett védeni a termést

Erste Agrár Kompetencia Központ

A tavalyi aszály után idén a gombák és a kártevők nehezítik a borászok életét. A jónak ígérkező termést nagy költséggel kellett védeni, a csökkenő kereslet miatt azonban a gazdák bizonytalanok, hogy nyereséggel zárhatják-e az évet.

Az Erste Agrár Kompetencia Központ előrejelzése szerint a tavalyinál nagyobb lesz a szőlő termésmennyisége, és az ára is emelkedhet idén, viszont átlagosan alig 10 százalékkal.

Kezdődik a szüret, ezekben a hetekben derül ki, hogy a szőlő egész éves gondozása milyen eredményt hoz, milyen évjárathoz segíti hozzá a borászatokat. Míg tavaly az aszály miatt fájt a szőlészek feje is, addig idén növényvédelemre kellett jóval többet költeni a sok eső miatt.

„Bár a következő napok, hetek még hatással vannak a minőségre, összességében közepes termésre és évjáratra lehet számítani. Eddig vegyes a kép, de vannak kifejezetten jó hozammal kecsegtető dűlők is” – mondja Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.

Az Erste Agrár Kompetencia Központ előrejelzése szerint idén is folytatódik a termőterület 2015 óta tartó csökkenése, és 58 ezer hektár alá esik a szőlők területe. A tavalyinál kedvezőbb időjárás miatt azonban ennek ellenére is meghaladhatja a termés mennyisége a 2022-ben mértet, és a termésátlagok növekedésének köszönhetően elérheti a 418-420 ezer tonnát. Ez egy-másfél százalékos növekedésnek felel meg.

A szakértők úgy vélik, a szőlő termelői ára idén átlagosan mintegy 10 százalékkal emelkedhet.

Miklós Csabi móri borász tájékoztatása szerint náluk a termés 15 százalékát vitte el egy peronoszpórafertőzés tavasszal, de a rendkívül csapadékos vegetációs időszak is nehezítette a dolgukat. A borász a belföldi vendéglátásban tapasztal kereslet-visszaesést, különösen a közepes testű fehér borok esetében, viszont a helyi értékesítésben lát lehetőséget, hiszen az a jó rendezvényeiknek és programjaiknak köszönhetően emelkedett.

Soltész Gergő, az egri Ostoros Családi Pincészet vezetője a hűvösebb tavaszi időjárás miatt néhány nappal, egy héttel későbbi szüretre számít az idén. A tavalyi aszály, és a növénybetegségek gyors terjedése miatt ő sem igazán merne jóslásba bocsátkozni az idei termésről, ugyanakkor, mint minden borász, érzi a csökkenő európai és hazai kereslet hatását. Igaz: az Ostoros 2023 első félévében kétszámjegyű volumenbővülést tudott realizálni, köszönhetően az Irsai Olivérük a Challenge du Vin nemzetközi borversenyen elért óriási sikerének is.

Bősz Adrián szerint a Szekszárdi Borvidéken idén a csapadék egyenletes eloszlása volt a jellemző, és szerencsére a nagy és intenzív viharok is elkerülték eddig a területet. Ugyanakkor a borvidéken az elmúlt 20 év legerősebb peronoszpóra járványával kellett megküzdeniük a gazdáknak, de a lisztharmat is veszélyeztette a termést. Szerinte a megdrágult inputanyagok, és a többlet védekezés költségei is jelentős anyagi terhet rónak a termelőkre, melyet a piacokon nagyon nehéz, szinte lehetetlen érvényesíteni. A borász azt mondja: Szekszárdon a termés minősége jónak ígérkezik, mennyiségében viszont elmaradás várható a borvidék egészét tekintve.

A szakértők abban egyetértenek, hogy a piacon egyre határozottabb elmozdulás érzékelhető a fehér borok, illetve a pezsgők felé, ami egyúttal magában hordozza az igényt a könnyebb vörösborok iránt is. Fórián Zoltán ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a gyümölcsös, fiatalos italok széles választékával versenyezve, a borok piacán is egyre szélesedik az innovációk iránti igény.

Ráadásul a borászok életét nehezíti a szabályozás is: januártól a kötelező üvegvisszaváltási rendszerrel is meg kell küzdeni, miközben változnak a címkézési szabályok is. Az év végétől a többi élelmiszerhez hasonlatossá kell válniuk a boros címkéknek is, így fel kell tüntetni a kalóriatartalom mellett a pontos összetételt, ami nem kis fejfájást okoz a termelőknek a borok és pezsgők esetében.

(Fotó: miklóscsabi pincéje/Facebook)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Negyedik generáció a kádárkodásban

2024. december 18. 17:10

A Hotyek család Erdőbényén már hosszú ideje foglalkozik a tokaji borokhoz leginkább megfelelő hordók készítésével.

Az új szőlőfajták jelenthetnek megoldást

2024. november 26. 17:10

Rendelkezésre állnak olyan szőlőfajták, amelyek alkalmasak lehetnek a klímaváltozás folytán bekövetkező környezeti átalakulások ,,lekövetésére".

A szőlőlisztharmat előrejelzésének fejlesztése a Szekszárdi borvidéken

2024. november 12. 12:10

A szőlőlisztharmat előrejelzése napjainkra sokat fejlődött, s mára a legjobban prognosztizálható szőlőbetegségként számolunk vele.

Borászkodás egy fiatal magyar vulkánon

2024. november 9. 16:10

A turisták közül, akik ellátogatnak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe, igen kevesen folytatják útjukat a szatmári látványosságokon túl ide, a Beregbe.

Idén is problémát okozhatnak a mezei pockok

2018. február 19. 11:42

Bár a védekezés nem egyszerű, számos praktika áll a termelők rendelkezésére, amivel megelőzhető a szántóföldeken és a gyümölcsösökben okozott kár.

Levéltetvek a meggy- és cseresznyefán

2018. május 3. 08:05

G. István kérdése: Hogyan védekezzek a gyümölcsfákon, első sorban a meggyen és a cseresznyén megjelenő levéltetvek ellen?

Amistar Sun – a sikeres és nyereséges repcetermesztés kulcsa

2019. április 5. 06:58

Az intenzív módon őszi káposztarepcét termesztő gazdálkodók körében köztudott tény, hogy a magas és nyereségesen értékesíthető terméshozam elérése a tenyészidőszak során szigorú technológiai fegyelem betartását követeli meg.

A sokoldalú Laudis

2019. április 27. 03:33

Több mint egy évtizede, hogy engedélyt kapott a Laudis kukoricagyomirtó-szer, ez idő alatt óriási karriert futott be, hiszen könnyebb felsorolni azokat a magról kelő egy- és kétszikű gyomnövényeket, amelyek ellen nincs, vagy nem elegendő a hatékonysága, mint azokat, amelyek ellen hatékonyan alkalmazható.