Szőlő-Bor

Mediterrán ciklonok is hozzák a rezisztens spórákat az olasz szőlővidékekről

Corteva Agriscience

Az elmúlt években jelentős csökkenés volt megfigyelhető a szőlő termőterületében Magyarországon.

A szőlőtermesztésnek és a borkészítésnek több mint ezeréves hagyománya van Magyarországon. Az ország kedvező talaj- és éghajlati adottságainak köszönhetően a bortermelés a 10. század óta fontos jövedelemforrása az ország gazdaságának. A filoxéra 19. század végi pusztítása és az első világháború termelési válsága után a szőlőtermesztés ismét fellendült az országban.

Az elmúlt években jelentős csökkenés volt megfigyelhető a szőlő termőterületében Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Szőlőültetvények, 2020 című kiadványa szerint 2020-ban közel harmadával kevesebb, 62 ezer hektár volt az ország szőlőterülete 2001-hez képest.

A KSH adatai szerint a magyar borexport értéke 2020-ban 120 millió euró volt, ami a teljes hazai termékexport 0,1%-a. Az exportországok között Németország, Csehország, Szlovákia és az Egyesült Királyság szerepel. Ezzel szemben a borimport 2020-ban mennyiségben és értékben is jóval kisebb volt, mindössze 20 millió eurót ért el.

Egészségesen tartani a növényt

A magyarországi szőlőtermelés egyik kulcskérdése a növény egészségesen tartása a megfelelő mennyiségű, egészséges termés eléréséért. Magas minőségű és elvárt mennyiségű szőlő csak egészséges lombozatú növénytől várható, ezért fontos, hogy a gazdálkodók olyan hatékony növényvédelmi megoldásokat válasszanak, amelyek kiváló védelmet nyújtanak a már kialakult és az éppen fejlődő növényi részek számára.

A szőlőtermesztés területének csökkenésében több tényező is szerepet játszik. Ezek közül talán az egyik legjelentősebb a klímaváltozás, mely kihívás elé állítja a szőlőtermesztőket is. A növény fenológiai fejlődésének fázisai eltolódnak a megszokotthoz képest.

Ugyanakkor a szőlőt támadó kórokozók, kártevők változása is folyamatos régiós szinten, egyrészt új fajok megjelenésén és térhódításán, másrészt a hagyományosan gondot okozó fajok genetikai átalakulásán, a tolerancia, rezisztencia megjelenésén keresztül. Ezért a jövedelmező termesztés érdekében feltétlenül szükség van új megoldásokra, hatóanyagokra, kombinációkra és technológiai fejlesztésekre.

A peronoszpóra megjelenésének okai

Jól ismert, hogy a szőlő peronoszpóra járványszerű megjelenése csapadékos időjáráshoz, a növény vízborítottságához kötött, a korai fertőzés pedig a teljes termést veszélyezteti és komoly károkat tud okozni a szőlőtermesztők gazdaságában.

Hazánkba gyakran olyan fertőző spórák érkeznek a mediterrán ciklonokkal, melyek az észak-olaszországi szőlővidékekről hozzák a gyakran bizonyos hatóanyagokra már rezisztens spórákat.

A növényvédő szer kutató-fejlesztő vállalatok ezért folyamatosan azon dolgoznak, hogy a kereskedelemben kapható növényvédő szer választék bővüljön. Ennek eredményeképpen újabb kombinációk, időnként új hatóanyagok jelennek meg és minden esetben a hatékonyság, az eredményesség javítása a cél.

A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat fejlesztési munkájának az utóbbi években bemutatott talán legfontosabb, rezisztenciatörő hatású eredménye szőlőben a Zorvec™ gombaölő szer hatóanyag megjelenése az európai növényvédelemben. A Zorvec™ Vinabel® a Zorvec™ gombaölő szer család legújabb tagja Magyarországon. Alapját az új hatásmódú Zorvec™ hatóanyag adja.

A Zorvec™ egy új hatóanyagcsoport első tagja, mely kiemelkedő hatékonyságú a szőlő peronoszpóra ellen. A Zorvec™ Vinabel®-ben lévő komponensek hosszan tartó hatása az intenzív növekedés idején végzett kezelések eredményességét képes maximalizálni.

A Zorvec™-re jellemző akár 20 perces esőállóság kiemelten fontos gyakori esőzések idején, amikor is a fertőzés veszélye még nagyobb. Ilyenkor nagyon fontos a gyorsan kialakuló esőállóság, melynek segítségével jelentősen csökkenthető az újra kezelések száma az egyébként is sok sürgős tennivaló közepette.

Gyakorlati tapasztalat

Tóth Dániel a Viticoop Kft. ügyvezetője, Növényvédő Szakmérnök vállalkozásával a Balatonboglári Borvidéken 530 ha ültetvényen nyújt szőlészeti és növényvédelmi segítséget a helyi szőlőtermelőknek, borászatoknak.

Dániel a Zorvec™ Vinabel® gombaölő szer hatékonyságával kapcsolatban így nyilatkozott: „A 2023-as évben már kipróbálhattuk a Zorvec™ Vinabel® készítményt kísérleti, 2 hektáros parcellánkon, ahol Királyleányka szőlőfajtát termelünk. A tavalyi szőlőperonoszpóra járványos évben ezen a parcellán nem tapasztaltunk mérhető gazdasági kárt.

Úgy gondolom a termék a 2023-as évben bizonyította hatékonyságát, ezért az idei szezonban már nagyobb felületen számítunk rá. A Zorvec™ Vinabel®-t napjaink talán legerősebb készítményének gondolom, amelyet kiváló hatékonyság és hatástartam jellemez.

Remélem a javasolt technológia betartása mellett még sokáig használhatjuk biztonsággal. Azért ajánlanám a szőlőtermesztőknek, mert a szőlőperonoszpóra elleni védelem egyik fő bástyája lehet integrált növényvédelmi technológiában.”

A Corteva növényvédelmi kutatás-fejlesztési munkája révén nemcsak a szántóföldi növénytermesztők, de a zöldség-gyümölcs termelők kezébe is olyan hatékony megoldásokat ad, amelyekkel megvédhetik termésüket és biztosítani tudják gazdaságuk jövedelmezőségét.

Bálint Sándor, a Corteva Agriscience magyarországi termékmenedzsere

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szőlőtolvajok, maskarások és megkötözött gazdák: ilyen volt régen a szüret

2026. szeptember 26. 08:10

A szüret végén nemcsak mulattak: a gazdát megkötözték, a bálban pedig szőlőt loptak. Felidézzük a legfurcsább régi szokásokat.

Erre a láthatatlan veszélyre minden pincében figyelni kell

2026. szeptember 17. 07:10

Az erjedő must nagy mennyiségű szén-dioxidot termelhet. Rosszul szellőző pincében a gáz rövid idő alatt életveszélyessé válhat.

Mire kell figyelni, mielőtt ismét bor kerül a fahordóba?

2026. augusztus 22. 14:10

A fahordó állapota közvetlenül befolyásolhatja a bor minőségét. A gondos tisztítás és tárolás ezért a pincemunkák fontos része.

Napégés, hőstressz hatása a szőlő esetében

2026. augusztus 15. 16:10

A napégés és a hőstressz egyre nagyobb kihívást jelent a szőlőtermesztésben is. Milyen módon tud a szőlő védekezni, és a termelő hogyan tudja segíteni a növényeket? Ez is téma volt a “Szőlő növényvédelme” szakmai napon.

Egyensúly a szakértelem és a megfizethető árak között

2024. február 19. 10:10

2024-től elérhető a piacon a BASF által kifejlesztett, kizárólag a KITE által forgalmazott költséghatékony gombaölőszer-kombináció, mely megbízható védelmet nyújt a legtöbb levélbetegség ellen a kalászos szegmensben.

Nufarm Növényvédelmi Megoldások 2022

2022. február 9. 09:42

A Nufarm Növényvédelmi Megoldások 2022 kiadványunkban idén is részletesen bemutatjuk az általunk forgalmazott készítményeket.

Tiszta tábla, biztos alapok: kalászos gyomirtás a gyakorlatban

2026. március 25. 11:10

A kalászos gyomirtás sikere az időzítésen és a technológián múlik – gyakorlati tapasztalatok gazdálkodóktól.

Picasso - Olajos növényekre fejlesztve!

2023. május 27. 05:32

A napraforgó és a repce évről évre a termesztett kétszikű kultúrnövények döntő hányadát adják mind a vetésforgóban betöltött szerepük, mind a jövedelmezőségük miatt. Annak ellenére, hogy a kétszikűek rendjének eltérő osztályába tartoznak, a gombaölő szeres védelmük mégis nagyon sok közös elemet hordoz.