Szőlő-Bor
Szőlő-Bor

Szőlőszüret kézzel kontra géppel

Szőlőszüret kézzel kontra géppel

Agrofórum Online

Mint ismeretes, a szőlészet, azon belül a szőlőbetakarítás az agrárium egyik leginkább kézimunkaerő igényes ágazatához tartozik, és azt is tényként kell említenünk, hogy évről évre egyre nagyobb problémát jelent embert találni ezekhez a munkákhoz. Mi lehet a megoldás?

Maróti Attila borász és szőlős gazda visontai ültetvénye szolgált helyszínéül annak a gépbemutatónak, ahol a KITE Zrt. által forgalmazott Pellenc Optimum 660 szőlőbetakarító kombájn munkáját tekinthettük meg királylányka szüretelése közben. Maróti Attila elmondta, már 1995 óta foglalkozik szőlészettel, területeit folyamatosan tudta bővíteni, ami jelenleg 53 hektár nagyságot tesz ki. Szüret idején hektáronként 15-20 ember munkájára van szükség, ami egy ekkora birtok esetében időben és költségekben is tetemes méreteket ölt. Néhány évvel ezelőtt vásárolt egy használt Pellenc szőlőkombájnt, amit megelégedéssel használ azóta is. Ezzel a korábbi modellel 1 nap alatt akkora területen tudja a szőlőt betakarítani, amihez 160-200 emberre lenne szüksége. Kiemeli, nagy előnye ezeknek a gépeknek, hogy a különböző szőlőfajtákhoz előre beállított paraméterekkel, finomhangolással olyan tökéletes munkát képes végezni a kombájn, aminek köszönhetően az állományt egyáltalán nem károsítja, a beszüretelt szőlő pedig tiszta állapotban nagyon gyorsan kerülhet a feldolgozóba.

A bemutató előtt Olajos Sándor, a KITE Zrt. munkatársa kérdésünkre elmondta, a Pellenc S.A.S gyár és a KITE Zrt. mentalitása jól passzol egymáshoz, hiszen mindkettő a hatékony és innovatív megoldásokat keresi. A Pellenc S.A.S gyárról annyit érdemes tudni, hogy 80 %-ban a szőlészetnek gyárt gépeket, kisebb százalékban az olíva termesztés és parkfenntartás területét szolgálja ki eszközökkel. Nevéhez számos világszabadalom fűződik. Árbevételük jelentős részét forgatja vissza kutatás-fejlesztésre, így újulhatott meg a visontai bemutatón az modell, amelyet a cég már 2014-ben bevezetett a piacra, de komoly fejlesztések és szabadalmi megoldások révén a korábbi verziónál egy még precízebb, még hatékonyabb gépet tudott megalkotni.

A Pellenc S.A.S fejlesztései két irányban történnek:

  • A kezelő biztonságban dolgozhasson, a kezelés egyszerű legyen.
  • A beszüretelt szőlő a lehető legjobb minőséget érje el.

Szemléljük meg a gépet közelebbről

A kabin egy körpanorámás üvegezésű, síkpadozatú fülke, ahol a légrugós ülés már alap megoldásnak számít. Mivel a gépet permetező adapterrel is fel lehet szerelni, ezért a kabin túlnyomásos és szénszűrős kialakítást kapott. A kezelőszervek egyszerűen és észszerűen lettek kialakítva, a monitoron szöveges feliratozás helyett csak piktogramot használnak a vezérléshez. Itt lehet beállítani a rázókarok frekvenciáját, sebességét, amplitúdóját, a rázókarok közötti távolságot, a szalag sebességét, válogatóasztal sebességét, a ventilátor erősségét, sebességét, csak hogy néhányat említsünk.

A különböző szőlőfajták más és más beállítást kívánnak meg, ezért a gyári alapprogramon kívül van lehetőségünk a jól eltalált módosításokat külön-külön elmenteni a memóriába.

A különböző alapfunkciókat a vezérlő joystickon található gombokkal lehet elindítani, mint ürítés, szalag bekapcsolása, rázókarok indítása, válogató asztal indítása.

Maróti Attila, a birtok tulajdonosa elmondta, ezekkel a gépekkel egy nap alatt akkora területről lehet a szőlőt betakarítani, amihez kézi szüretelés esetén 160-200 ember munkájára lenne szükség.

S mert a szőlőbetakarítás gyakran lejtős területeken történik, a gyár egy úgynevezett inklinométerrel látta el a gépeit. Ez egy borulásgátló szabályozó eszköz, ami a kezelő által beállított dőlésszöget a borulási zóna előtt korrigálja. A kerekek közötti szintkülönbség 70 cm lehet. A vezető biztonsága fontos, a fülke törésminősítésben a legmagasabb besorolást kapta.

Az Optimum modellekben automatikus fordulatbeállítású Perkins Tier IV f 4 hengeres, 4400 cm3, 150 LE motor található. (Automatikus fordulatszám szabályozás – a hidraulikus teljesítmény igény függvényében). Mindegyik keréken külön hidromotor van, tehát összesen 4 Poclain hidromotor látja el a hajtást. Ezek vannak úgy összehangolva, hogy a lejtőn vagy emelkedőn, esetleg oldalirányú lejtés esetén azokra a kerekekre teszi a nagyobb terhelést, ahol a legnagyobb szükség van rá. A két különálló tartály 1500-1500 literes.

A kombájn lelke

A szüretelőfej a korábbi változathoz képest szintén megújult. Itt a válogatás már a szalagoknál megkezdődik. A legtöbb más márkájú szüretelőgépben gumiszalag van, a Pellenc szakított ezzel a hagyománnyal és nyitott, rácsos acélszalaggal váltotta le ezt a rendszert. A különleges kialakítású rácsos szállító szalag a Pellenc S.A.S gyár szabadalmi fejlesztése, ami minden új gépben megtalálható.  A nagyszerűsége abban rejlik, hogy a válogatás már a szalag elején megkezdődik, így nem kell a teljes szalagon végigmenni az egész mennyiségnek, csak egy 20 % (mint az egész fürtök) haladnak tovább. Kevesebb mustot fúj ki, nagyobb a tisztaság. Karbantartás szempontjából szintén kiváló megoldás.

Királylányka szüretelése után

SELECTIV’ PROCESS – lineráis magas frekvenciájú bogyózó és válogató asztal. A lineáris bogyózó működése a rázókarokhoz hasonló. Közé kerül a fürt és ujjak segítségével lerázza bogyókat. Utána a bogyók egy görgősorra kerülnek, ez a válogató asztal, ahol a kis réseken az éretlen szemek, a mazsola, apró szennyeződés kipereg, majd jön a nagyobb réssel rendelkező görgő sor, ahol a megfelelő bogyók tudnak lepotyogni, de a levél, zöld részek nem, azokat oldalt a rendszer kidobja. Ez a kimondottan kombájnba kifejlesztett szelektáló annyira jól sikerült, hogy egy lábon álló bogyózó-válogató eszközt is gyártottak belőle később.

Tisztításhoz talán apróságnak tűnik, hogy a kombájn tetején minden nyitható, mégis olyan praktikus megoldás, ami megkönnyíti a gép mosását, tehát muszáj ezt is megemlítenünk.

A Pellenc S.A.S gondot fordít arra is, hogy olyan eszközt kínáljon vásárlóinak, ahol nem csak a beszüretelt szőlő minősége magas, de az ültetvény szintén sértetlen marad egy-egy munka után. Ezt a folyamatos visszajelzések és fejlesztések révén úgy érik el, hogy figyelik, mi az a forma, technikai megoldás, ami leginkább igazodik a szőlő növényhez.

Olajos Sándor elmondta, azt tapasztalják, évről évre növekszik az igény a gépesítésre.  A KITE Zrt. 11 éve áll üzleti kapcsolatban a Pellenc S.A.S gyárral. Ez idő alatt több mint 60 szőlőbetakarítót adtak el (önjáró és vontatott). Az alközponti hálózat révén ezeknek a gépeknek a szervizelése az egész országban megoldott, minden régióban rendelkeznek felkészült, Pellenc-re specializálódott kollégákkal. Használtgép beszámításra is van mód. Ha mégsem köttetik üzlet, akkor is tudnak segíteni az eladásban akár külföldi csatornákon keresztül. A Pellenc S.A.S portfóliójából az egészen kicsitől kezdve a nagy gépekig kínálnak, a terület adottságaihoz, méretéhez igazodva megfelelő modellt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nem minden bor vegán? Nem bizony!

2024. március 26. 09:10

Az emberekből gyakran meglepődést vált ki, amikor egy borra azt mondjuk, hogy vegán, hiszen alapvetően szőlőből készül.

Peronoszpóra- és lisztharmat-toleráns hibrid szőlőfajtát nemesítettek idehaza

2024. március 18. 12:10

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézete, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusa és a MATE Tangazdaság Nonprofit Kft. ismét teltház előtt tartotta Szőlészeti és Borászati Szakmai Napját.

Gyors felszívódással az aktív belső védelemért

2024. március 15. 05:40

A peronoszpóra károsítása nyomán akár 80–100%-os lomb- és fürtkár alakulhat ki, ezért a hazánkban köztermesztésben levő szőlőfajták többségét tekintve, peronoszpóra elleni rendszeres védekezés nélkül, minőségi szőlőtermesztés nem folytatható.

Elindult a Kwizda digitális Szőlő Permetezési Tervező!

2024. március 6. 09:10

A Kwizda Agro Hungary egy új eszköz segítségével szeretné támogatni a szőlőtermelők döntését a növényvédelmi technológia megtervezésében, szakmai iránymutatásuk segítségével.

Mitől lesznek összesodrott levelek a körtefákon?

2023. augusztus 2. 04:36

Mitől lesznek a körtefákon elszáradó levelek, melyek össze vannak sodorva?

Nem lesz tokaji bora a Varga Pincészetnek

2018. október 25. 08:51

Mintegy 14,7 millió palack bort értékesít Magyarországon a Varga Pincészet Kft. az idén, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyival. Jövőre a palackozó kapacitását 40 százalékkal, óránként 10 ezerről 14 ezer palackra emeli - közölte a pincészet egyik tulajdonosa.

Mi szövi össze a szőlő fürtjeit?

2023. augusztus 16. 04:38

Érdekes jelenségre lettem figyelmes szőlőültetvényemben. Vajon mi lehet, ami összeszövi a szőlő fürtjeit?

A mag nélküli szőlő vizsgálata

2023. október 3. 17:10

Ma már – népszerűségét tekintve – simán felülmúlja a mag nélküli szőlő a hagyományos, magos fajtákat. Hogy miért? Mert könnyebben eszik a gyerekek, az idősek, és különben is, minek bajlódjunk a magok szétrágásával, ha bármelyik élelmiszerboltban kaphatunk mag nélküli fajtát is a szezonon belül? De mi a helyzet akkor, ha az emberek orra alá dörgöljük azt, hogy az ilyen szőlők egészen biztosan nem természetesek?