A közelmúltban jelent meg Nemere István író és műfordító legújabb könyve. A Földbarát című kiadványt a Phylazonit felkérésére készítette el, a téma pedig azonnal felkeltette az érdeklődését. Így születhetett meg a mű, amely a cég küldetését és környezettudatos gazdáknak ajánlott technológiáját mutatja be.
De mit lehet írni a talajbaktériumokról, a gyökerek közelében élő hasznos mikrobákról és az ezeken alapuló Phylazonit módszerről úgy, hogy az a végén ne egyetemi jegyzetet vagy száraz szakkönyvet lapozgassunk? Nemere Istvánt többek között erről is megkérdeztem, de azt is elmesélte nekem, hogy van, ami őt magát is a talajhoz köti.
A könyv azt a címet kapta, hogy Földbarát, amiből következik is az első kérdés. Ön földbarát?
Természetesen. Olyannyira, hogy van saját földem, pontosabban erdőm. Az elmúlt 15 évben egy Csongrád megyei tanyán éltem mindentől messze, a saját erdőm közepén. A legközelebbi szomszédom is 200 méterre lakott tőlem. Azóta ugyan egy újabb házasságból kifolyólag elköltöztem Nyíregyházára, de az erdőm még mindig megvan, ahogy a föld szeretete is. Mindez pedig bizonyítja, hogy én magam is földbarát vagyok.
Nemere István és a cikk szerzője, Gribek Dániel – Fotó: Rácz Edit
A saját erdő, valamint a föld, a vidék szeretete is hozzájárult ahhoz, hogy ez a könyv megszülessen?
Meglehet, hogy ez a mély lélektani magyarázata a dolognak. Persze az igazi ok, hogy a közelmúltban találkoztam a Phylazonit képviselőivel, akik mesélni kezdtek nekem a készítményeikről, és arról a technológiáról, amit képviselnek. Ami nem arról szól, hogy agyonvegyszerezünk mindent. Megtudtam, hogy vannak kisméretű, láthatatlan szövetségeseink, a mikrobák. Ezek a baktériumok, gombák, amelyek szabad szemmel nem láthatók, segítenek abban, hogy könnyebben megművelhessük a földet. Engem nagyon megfogott az ötlet, hiszen miközben 100 éve mindenféle vegyszerekkel nyomjuk tele a környezetünket, amiknek ilyen-olyan végtelen mellékhatásai lehetnek, addig van egy ilyen környezettudatos módszer is. A Phylazonit termékei közül ráadásul céltudatosan ki lehet választani, hogy milyen talajtípusra, milyen növénykultúrához melyik készítmény illik a leginkább. Ez az egész zseniális ötletnek tűnt nekem, és mondjuk ki: tényleg az! Egyből kedvet kaptam a témához, és amikor megkérdezték, hogy írnék-e erről, akkor természetesen egyből igen volt a válaszom. Mindkét fél úgy gondolta, hogy ne tudományos szakszöveg legyen a könyvben, hanem valamiféle regényként jelenjen meg a technológia az olvasók előtt. Persze a terjedelme miatt a regény kifejezés egy kicsit túlzás.
De mit lehet írni olyan szemmel nem látható lényekről, amikkel, ha úgy vesszük, sosem találkozunk?
Abból indultam ki, hogy a föld, a talaj itt van a lábunk alatt. A legtöbb ember pedig valószínűleg nem is tudja, hogy mi van benne. Akadnak persze olyanok, akiket ez nem is érdekel, de sokakat viszont igen. Érdekes belegondolni abba is, hogy vannak emberek, akik ebből élnek, és azon törik a fejüket, hogy miként lehet jobb minőségű a talaj. A történet persze nem túl izgalmas, hiszen maga a téma szoros kereteket adott. Dramaturgiailag tehát nem volt nagy választék, de próbáltam mindent belevinni, amit csak lehetett. A könyv arról szól, hogy egy újdonsült földbarát gazda egy napra elmegy tanulni egy olyan termelőhöz, aki már régóta ezzel a technológiával foglalkozik. A főhősünket aztán a beszélgetések során vendéglátója, Ambrus oldalról oldalra bevezeti a módszer rejtelmeibe – ahogy maga az olvasó is elmélyed a témában.
Olyan dolgok derülnek ki a könyvből, mint például az, hogy a bacik és a növények odalent egymás között kommunikálnak, és mindenféle állapotokról tudósítják a többieket. Ez egy nagyon érdekes dolog. Az is kiderül, hogy van rosszindulat, sőt előfordul, hogy megpróbálják becsapni a másikat. Nem is gondolnánk, hogy valójában két baci sokszor mennyire különböző. Ami számomra egyébként igazán fontos volt, hogy ha valaki elolvassa ezt a könyvet, akkor meg legyen győzve arról, hogy a Phylazonit módszere megér egy próbát, de lehet, hogy többet is.
Mennyire szól ez a könyv kizárólag a szakmának?
Igyekeztem, hogy ne csak a gazdálkodóknak szóljon, de értelemszerűen ez egy olyan téma, ami nyilvánvalóan nem fog érdekelni mindenféle szép lelkeket. A bölcsészek biztosan nem fognak összeverekedni ezért a kötetért sehol. A Phyalzonit egyébként annyira szerény, hogy a könyv végén volt még másfél oldal, ami arról szólt, hogy a készítményüket miként kell alkalmazni, de ezt ki akarták hagyni. Azt mondták, hogy ezt a könyvet nem a saját, hanem a módszer reklámjának szánják. Én viszont végül megírtam. A könyvből ugyanis azok a partnerek is kapnak majd példányt, akik Phylazonit terméket vásárolnak. Így aztán a kiadványban teljes részletességgel lejegyeztem a folyadék használatának módját úgy, hogy azt bárki megérthesse. Olyan ember is, aki nem az agráregyetem elvégzése után kezdett földet művelni.
Azt említette, hogy elsőre nagyon érdekesnek találta a témát. Ez az érzés végig megvolt? Ahhoz ugyanis, hogy egy ilyen könyv elkészüljön, A-tól Z-ig ismerni kell a technológiát, a termékeket.
Igen. Bele kellett ásni magamat, az biztos. Sok anyagot kaptam, amin keresztül elmélyedhettem a módszer lényegébe, tehát ismerem a technológiát. Amíg el nem felejtem… Sokszor voltam már úgy, hogy amit megírtam, azt nagyon jól tudtam, de aztán megkoptak az ismereteim. Korábban például tisztában voltam azzal, hogy a terroristák miként támadhatnak meg egy atomerőművet. Erről több mint harminc évvel ezelőtt írtam, és akkor kívülről tudtam, hogy az atomerőben mi mi után következik, milyen logikai sorrendben van elrendezve. De mára nem sokra emlékszem belőle.
Az mezőgazdasági témákban egyébként otthonosan érzi magát?
Nem igazán. Viszont azon túl, hogy 16-17 évvel ezelőtt erdőtulajdonos lettem, amit nagyon élvezek, a titkos vágyaim között szerepel, hogy még egyszer legyen saját szántóföldem is.
Ehhez a már nem is olyan titkos vágyhoz sok sikert kívánok, és remélem, hogy a megvalósulásig a Földbarát című könyv írása közben megszerzett tudása nem kopik majd meg.
