Növénytermesztés

„Nem termékeket, hanem gondolkodásmódot kínálunk” – Kapacitásbővítés a Phylazonitnál

Agrofórum Online

2017. március 2-án ünnepélyes keretek között került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beszterecen az Agrova Kft. Phylazonit baktériumkészítményeit előállító üzemében megvalósult kapacitásbővítő beruházás átadására, melyhez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében több mint 38 millió forintot nyert el a Nyíregyházi székhelyű vállalkozás.

 

Az eseményen többek között jelen volt és köszöntőt mondott Vancsura József a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Dr. Mezei Dávid, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, valamint Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási Központ főigazgatója.

Az ünnepélyes megnyitó keretében Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke örömét fejezte ki, hogy a Vajda család már 1996 óta a talajok és így végső soron a növények igényeinek minél jobb kielégítésén dolgozik a talajbaktériumok segítségével. Hangsúlyozta, nem elég a tápanyagot kijuttatni a növényeinknek, hanem biztosítani kell azt a közeget is, ami megteremti a tápanyagok felszívódásának lehetőségét. Mindehhez nélkülözhetetlenek a talajban lévő baktériumok.


Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke

Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára a Phylazonit termékcsalád kapcsán arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy talajaink állapota és minősége az egyik legszűkebb keresztmetszete az utánunk következő generáció termelési hátterének. Ezért a talajok minőségére fokozottan figyelni kell. Örömtelinek nevezte ugyanakkor, hogy a talajok védelmében nemcsak szabályozókon és támogatásokhoz kötött előírásokon keresztül lehet előrelépni, hanem a gazdálkodók rendelkezésére állnak olyan eszközök, mint a talajbaktériumok, amelyek egyszerre képesek a jövedelmező termelést és a talajok fenntartható használatát biztosítani a gazdálkodók számára.


Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára

Dr. Mezei Dávid, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára a baktériumtrágyák jelentette innovációval párhuzamot vonva arra hívta fel a figyelmet, hogy az innováció a jelenlegi vidékfejlesztési program egyik átfogó célkitűzése is. Mindez azt jelenti, hogy az innovációs tartalomnak, az innováció támogatásának a vidékfejlesztési program minden egyes intézkedésében meg kell jelennie. Példaként az agrárkörnyezet-gazdálkodási programot emelte ki, melyben éppen a baktériumtrágyán keresztül jelenik meg az innováció. Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar gazdálkodók számára azért is fontos az innováció, mert az EU-ban az egyre csökkenő támogatási szint mellett csak azok fognak tudni talpon maradni, akik a legversenyképesebbek lesznek.


Dr. Mezei Dávid, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára

Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási Központ főigazgatója beszédében azt emelte ki, hogy a baktériumtrágyázás esetében a talajerő-visszapótlás, a tápanyag-gazdálkodás a talaj fizikai, biológiai állapotát nagymértékben javító eljárásáról van szó. Ugyanakkor hangsúlyozta, a talajbaktériumok kijuttatása nem csak azt kell jelentse a gazdálkodók számára, hogy hektáronként néhány liter „zavaros barna folyadékot” kipermeteznek. A talajbaktériumok kijuttatása egy filozófia, egy gazdálkodási forma kell legyen, hiszen része egy olyan gondolkodásmódnak, ami egyértelműen a környezetkímélő gazdálkodáshoz, a fenntartható szemlélethez kapcsolódik.


Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási Központ főigazgatója

Mind szántóföldi, mind laboreredmények bizonyítják, hogy a talajbaktériumok kijuttatása akkor lehet eredményes és hasznos, ha az más technológiai elemek (pl. szervesanyag-gazdálkodás különböző formái, talajművelés) okszerű és fenntartható használatával párosul, hiszen a talaj biológiai állapotának javításán keresztül a talaj fizikai állapota is javul. Kisebb mértékű lesz a degradáció, kevesebb problémát jelent a mindennapokban a talajtömörödés és az elporosodás.

Vajda Péter, az Agrova Kft. ügyvezető igazgatója előadásában a cég több mint 20 éves történetét, valamint a jövőbe mutató fejlesztési terveit, a Phylazonit termékek előállítási, gyártási folyamatát ismertette a vendégek számára.


Vajda Péter, az Agrova Kft. ügyvezető igazgatója

Mint megtudhattuk, bár az Agrova Kft. csak 2004-ben alakult meg, az édesapa, Vajda Sándor révén a Vajda család már 1996-ban kapcsolatba került a Phylazonit termékkel, amelynek szabadalma sokkal régebbre, 1978-ra, a Phylazonit márkanév bejegyzése pedig 1983-ra vezethető vissza.

Mérföldkövet jelentett az Agrova Kft. életében a 2006-os esztendő, amikor is sikerült megvásárolniuk a Phylazonit védjegyet és a Phylazonit termékek gyártásának, forgalmazásának jogait a PHYLAXIA PHARMA Rt.-től, amelynek addig a családi vállalkozás csupán az egyik területi képviselője volt.

Újabb jelentős év a 2008-as esztendő volt, amikor is az akkori pénzügyi válságban előre menekülve zöldmezős beruházással megépült az Agrova Kft. besztereci üzeme, ezzel együtt az a fermentor is, amely nélkül elképzelhetetlen lett volna a folyamatos termékfejlesztés, azaz a hazai talajokból izolált baktériumtörzsek fenntartása és olyan oltóanyagok, valamint gyártási technológia megvalósítása, amelyekkel hosszú távon és stabil minőségben e talajbaktérium készítmények előállítása nem volna megvalósítható.

Az üzemcsarnok 2008-as felépítésével felgyorsult a 2006-ban megvásárolt, mára már Phylazonit Talajoltó nevű eredeti Phylazonit termék fejlesztése is, melynek főbb mérföldkövei a 2007-es, a 2009-es és a 2015-ös esztendőkhöz köthetőek.
A termékpaletta mára már további, Phylazonit Tarlóbontó, valamint Phylazonit Talajregeneráló (2016) termékekkel bővült, sőt az Agrova Kft.-nél Energia Humin néven egy lombtrágya is szerepel a kínálatban, melynek a stresszoldáson kívül a tápanyagok levélzeten keresztüli pótlása a feladata.


Az Agrova Kft. Phylazonit baktériumkészítményeit előállító besztereci üzeme

Az elmúlt egy év során megvalósult kapacitásbővítő beruházással egy folyadékhűtő berendezéssel kombinált 2 db 60 m3-es keverőtartály-rendszer épült meg, melynek révén 210 ezer literről 330 ezer literre növelték a tárolókapacitást − mondta Vajda Péter, az Agrova Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen.
A jelenlegi bővítés lehetővé teszi az engedélyezés alatt lévő új termékek előállítását, valamint a folyamatos termékfejlesztést.

Ami az Agrova Kft. további fejlesztési terveit illeti, május 2-án egy 500 m2-es tároló építése is megkezdődik, amely terület egy nitrogén-túlsúlyos és mikorelemeket is tartalmazó új lombtrágya (Energia Plusz) gyártásának is teret fog biztosítani. Emellett egy összeszerelő részleg is kialakításra kerül majd a baktériumtrágya-kijuttató szerkezetük gyártásához.

A Phylazonit készítmények egyöntetű kijuttatását fogja támogatni a Temposenzor névre keresztelt menetstabilizátoruk is, melynek gyártása is a tervek szerint az új üzemrészben valósul majd meg.

Az átadó ünnepséget követően a meghívott vendégeknek lehetősége nyílt testközelből megtekinteni a Phylazonit üzemet, az ahhoz tartozó laboratóriummal együtt, közvetlen bepillantást nyerve így a baktériumtrágyák gyártási folyamataiba.

Agrova Kft.

(Kosztolányi Attila – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lézerfénnyel riasztják a madarakat, meggyőzőek az eredmények

2024. október 3. 08:10

A lézerpályák összetettsége miatt a madarak a program mintáját nem tudják könnyen megszokni, így a fenyegetés dinamikus jellege hosszú távon fennmarad.

Megfejtették az aszálytűrő kukoricák titkát: a talajban rejtőzik

2024. október 2. 16:10

Bebizonyosodott, hogy egy bizonyos gyökértípus sokkal több tápanyagot és vizet tud felvenni, mint mások, a fejlődése pedig genetikailag kódolt.

A nem borsóízű borsó válthatja ki a szóját

2024. október 1. 15:10

Viszolyog a szójáról, de nem szívesen enne borsóízű vegán hamburgert sem? Mit szólna ugyanehhez borsóíz nélkül?

Az orosz szárazság már a 2025-ös gabonatermést fenyegeti

2024. szeptember 30. 13:10

Az IKAR elemzőcég az orosz búza idei termésére vonatkozó előrejelzését 82,2 millió tonnáról 81,8 millió tonnára csökkentette.

Miért hagyja veszni talajának termőképességét?!

2021. október 7. 09:05

A szántóföldi termesztés kockázatossága évről-évre folyamatosan nő a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok miatt.

Új talajkezelési technológia segíthet az aszály leküzdésében

2020. január 7. 09:34

A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával.

A savanyú, a normál és a lúgos

2018. március 8. 09:36

A Terragro Kft. termékei nemcsak a növény, hanem a talaj szempontjából is jótékony hatásúak.

Talajélet Videó

A szármaradványban rejlő értékek

2019. augusztus 14. 08:38

A talajművelés sikere az időzítésen, az agrotechnikai eljárásokon és a megfelelő talajéleten múlik. Ahhoz, hogy jelentősebb mennyiségű szerves anyag kerüljön a termőföldbe, a tarlómaradványokat is a talajba kell forgatni, de a szármaradványok csak mikrobák segítségével képesek lebomlani.