8℃ -1℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Talajélet

A szalma szerepe a talajerő-gazdálkodásban

Agrofórum Online

A növényi maradványok értékes tápanyagokat tartalmaznak, lebomlásuk után gazdagítják a termőtalajt és hasznosak a következő növénykultúrának. Ha nem tudjuk felhasználni a szalmát az állattenyésztésben, akkor inkább javasoljuk a gabonaszalma szakszerű kezelését, mint annak lehordását.

Szalmatrágya: A szemtermés mennyiségének növekedésével évről évre nő a gabonaszalma tömege, ugyanakkor az almozáshoz egyre kevesebb szükséges.

A szén : nitrogén (C:N) aránya 90:1, ezért a lebomlása gyors és átmenetileg nagy a nitrogén (N) lekötése. Ennek ellensúlyozására a szalmatrágyázást össze kell kötni a megfelelő mennyiségű N biztosításával, erre pedig kiválóan alkalmasak a különböző cellulózbontó és talajépítő talajbaktérium készítmények.

Célszerű a – sokszor gombabetegségektől (pl. fuzárium) fertőzött – szalmát előzetesen szecskázni.

A komplex talajbaktérium készítmény a nyárvégi és őszi vetésekig humifikálja (szerves kötésekben tárolja) a tápanyagban gazdag szár-, levél- és gyökérmaradványokat, aminek köszönhetően – talajvizsgálati eredmények alapján – az őszi alaptrágya (P, K) jelentősen csökkenthető, hosszabb távon akár el is hagyható.

Az, hogy az aratás után a növénymaradványok milyen gyorsan bomlanak és a bennük lévő tápanyagokból mennyi fog a következő növénykultúra rendelkezésére állni, az attól függ, hogy a talajban mekkora számban élnek hasznos baktériumok. A jelenlegi helyzetben, az elmúlt évtizedek mezőgazdasági gyakorlatának a következtében, még a legjobbnak tűnő földekben is alig tizedannyi hasznos baktérium található, mint amennyi optimális volna.

Amikor a kalászos gabonák vagy a repce betakarítása után beforgatásra, bekeverésre kerül a hektáronkénti mintegy 5-10 tonna szalma, illetve szár, akkor a talajban hirtelen új állapot keletkezik. Az elszáradt növényi részekben ugyanis a bennük lévő értékes tápelemek mellett a talaj szempontjából fontos szén : nitrogén arány 80-120 : 1-re változik. A talaj számára az lenne az optimális, ha ez az érték 10-15 : 1 lenne. Fontos megjegyezni, hogy a pillangósok és a hüvelyesek esetében 15-30 : 1 az arány, és ez az oka annak, hogy ezek a növények különösen jó előveteménynek számítanak.

A pentozán hatás, amely akkor alakul ki, ha a talajba nagy mennyiségben kerül 30 : 1-nél nagyobb C : N arányú növénymaradvány. Régóta tudták a gazdák, hogy nem érdemes még éretlen istállótrágyát kijuttatni, hiszen az is kiváltja a pentozán hatást, ami azt jelenti, hogy a nagy széntartalmú molekulákat bontó mikroorganizmusok a fehérjék és enzimek előállításához N-t igényelnek, amelyet a talaj még mobilizálható N-készletéből fedeznek.

Ez azt jelenti, hogy az éretlen trágya, illetve a talajba forgatott növénymaradvány átmenetileg jelentős mértékben csökkenti a talaj nitrogénkészletét. Amikor ezt az összefüggést felismerték, akkor azt gondolták, hogy egyszerű megoldásként műtrágyát kell a tarlóhántás előtt kijuttatni.

A tarlókezelés után fellépő pentozán hatás elkerülésére a komplex hatású cellullózbontó és talajépítő talajbaktérium készítményeket javasoljuk választani, amelyekben együtt vannak a cellulózbontásért felelős és a légköri N megkötését végző baktériumok, ezért a szár- és a gyökérmaradványokban lévő cellulóz, hemicellulóz, keményítő és pektin gyors és hatékony bontása mellett a meglévő N-készlet nem hogy csökkenne, hanem mérhetően nő. A talajszerkezet kedvező változása és az egészséges bomlási folyamatok következtében ekkor nem képződik metán, kénhidrogén vagy ammónia, hanem a széntartalmú anyagok széndioxidra és vízre bomlanak, miközben az értékes makro- és mikroelemek felvehető formában a gyarapodó humuszba épülnek.

Magyar Talajbaktérium-gyártók és -forgalmazók Szakmai Szervezete

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A talajkímélő gazdálkodásról készült hasznos videósorozat, gyakorlati tapasztalatokkal

2025. február 26. 16:10

A fenntartható talajkezelési módszerek segítenek megőrizni a biodiverzitást, csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást és javítani a vízgazdálkodást.

Biogazdálkodás, regeneratív gazdálkodás: ne keverjük a fogalmakat

2025. február 12. 14:40

Nyilvánvalóan minden alternatívnak számító termesztési módozat esetében törekedni kell a termesztés gazdaságosságára.

UV álló baktériumok?

2025. február 3. 11:10

Sok ilyen álhírt hallani mostanában. A valóság azonban szerencsére az, hogy mint minden élő szervezet, a baktériumok sem kedvelik az UV sugarakat, és ha nem forgatjuk be azokat a talajba, akkor a talajfelszínre történő kijuttatás után rövidesen elpusztulnak.

2025 mezőgazdasági kihívásai: fókuszban a talajélet

2025. január 30. 16:10

Az elmúlt 10 évben azt lehet mondani, hogy felgyorsult és folyamatos a klímaváltozás és az átlaghőmérséklet emelkedése. Ez globális szinten 2024-ben 1,5 Celsius-fokkal volt magasabb, mint az 1850-es évek környékén.

NE BÁLÁZZ, HANEM TRÁGYÁZZ - avagy szalmatrágyázás mikrobiológiai kezeléssel

2019. július 23. 13:13

A szántóföldeken az idén is betakarításra kerülő pld. 5 tonna búza szemtermés mellett kb. 6-9 tonna tömegű szalma-trágya termelődik egy hektárnyi termőterületen, aminek be kell kerülnie a talajba.

Szalma a sertésistállóban: áldás és néha bizony átok is

2024. október 21. 13:10

A sertések szeretik, ha az istállóban szalma van körülöttük, ugyanakkor technológiai és egészségügyi kockázatokkal is jár.

Melyik szalmának a legnagyobb a fehérjetartalma?

2023. július 19. 14:40

Amerre járunk az országban, mindenütt találkozhatunk már bálákkal, ami a nyári táj kihagyhatatlan eleme és számos fotóst is megihlet. De igazából tudjuk-e, hogy az a bála mire is fog kelleni a gazdának az év hátralevő részében?

Biológiai tarlókezelés – szalmatrágyázás

2019. április 7. 04:16

Talajbaktérium-készítmények alkalmazásának kezdésére legjobb időszak a nyár, a tarlóhántás időszaka. Segíti a szerves anyagok, a szalma lebomlását, elkerülhető a pentozán hatás kialakulása.