Az aszály végigkíséri a magyar mezőgazdaságot a történelem során a kezdetektől fogva. Az aszály gyakoriságában és mértékében azonban jelentős eltérések tapasztalhatók az ország egyes régiói között. Különösen a Tiszántúl kontinentális térségeiben érezteti hatását, ahol a magas hőmérséklet és csapadékhiány okozta aszály gyakorisága nagyobb. A légköri aszály hatásaival is szinte minden évben számolnunk kell.
Az ország szántóterületének kb. 70-75 %-án a növények a tenyészidőben szeszélyesen érkező csapadékra és a talajban tárolt nedvességre vannak utalva vízigényük kielégítése szempontjából, a talajvíz nagyon változó mértékben a terület 25-30 %-án vehet részt a növények vízellátásában. Az öntözés a hazai szántóterület nagyon kis hányadán, körülbelül 2 %-án jelent vízpótlási lehetőséget.
A víz sokféle és nagyon bonyolult módon játszik szerepet a növények életében, anyagcseréjében. Többek között befolyásolja az asszimilációt, a légzést, a párologtatást, a tápanyagfelvételt, a különböző transzport-folyamatokat. A víz fiziológiai fontosságát mutatja, hogy az egész növényi szervezetben jelen van, a gyökereket körülvevő víztől egészen a levelek víz-pára határfelületéig. A magasabb rendű növények növekedési üteme sokkal érzékenyebben és gyorsabban reagál a vízellátás változására, mint a környezet bármely más tényezőjének változására.
A vízhiány a szántóföldi növényállomány szervesanyag-termelését jelentősen csökkentheti, a csapadék mennyiségétől, eloszlásától és az egyéb időjárási tényezőktől függően a növény pusztulását is okozhatja. A súlyosan aszálykáros területek aránya 1983-tól jelentősen megnőtt, a növekedés a hagyományosan vízhiányos, keleti-délkeleti térségektől északi és nyugati irányba történt. A vízhiány növekedésével a várható terméskiesés mértéke nem egyenes arányban, hanem hatványozottan nő.
A hidrometeorológiai szélsőségek hatása a növénytermesztésben több tényező kölcsönhatásának eredménye. Az egymással kölcsönhatásban lévő tényezők a hidrometeorológiai szélsőségek hatását – a növénytermesztési beavatkozások szakszerűségétől, a technika és technológia színvonalától, valamint a talaj vízgazdálkodási tulajdonságától és állapotának változásától függően – fokozhatják, illetve enyhíthetik.
Mindemellett a hidrometeorológiai szélsőségek időbeni előfordulásának gyakorisága nőtt, következésképpen a szántóföldi növények, a növénytermesztés szenzibilitása fokozódott, az alkalmazkodóképessége romlott. A növények számára rendelkezésre álló vízmennyiség minél jobb kihasználása az egyik legfontosabb kérdése a termesztésnek és a termesztéstechnológiai kutatásoknak.
A talaj tápanyag-gazdálkodásának és vízellátásának összefüggései
A talajok termékenységének két fontos tényezője van, az egyik a tápanyag-gazdálkodás, melyet a tápanyag-ellátottság és tápanyag-szolgáltató képesség határoz meg. A tápanyag-ellátottságot a talajban levő tápanyagok mennyisége és formája jelenti. A makroelemek közül a talajban található nitrogén legnagyobb hányada (kb. 95-99 %), a foszfornak 30-50 %-a szerves formában van jelen. A kálium mennyiségét az ásványi kolloidok összetétele határozza meg.
A tápanyag-szolgáltató képesség magában foglalja a szerves vegyületek mineralizációjának, a szervetlen vegyületek oldhatóvá válásának talajtulajdonságok által meghatározott sebességét is. A másik fontos tényező a talaj vízgazdálkodása, melyet a vízkapacitása, nedvességpotenciálja, valamint a víz mozgásának lehetősége jellemez. E két fontos tényező rendkívül bonyolult szoros kölcsönhatási rendszerben működik, melyet a termesztés során különböző megoldásokkal részben befolyásolni tudunk. Ebbe az összetett rendszerbe az öntözéssel közvetlenül beavatkozunk, azzal, hogy többlet vizet juttatunk ki, nem árt tehát kicsit jobban megismerni ezeket a folyamatokat.
A növények által felvehető nitrogén aktuális mennyiségét, a műtrágyákkal kijuttatott mennyiségen kívül, a szerves anyagok mineralizációjának a sebessége határozza meg. A nitrogén feltáródásának a sebessége nagymértékben a klimatikus körülményektől függ. A kutatások szerint a felvehető nitrogén mennyiségének változása kétcsúcsú görbével jellemezhető, ami szoros összefüggésben van a nedvességtartalom évi változásával. Tavasszal a felmelegedéssel együtt nő a felvehető nitrogén mennyisége a talajban, de ezt a talaj nyári kiszáradása jelentősen csökkenti. A második csúcs ősszel alakul ki, amikor a talaj nedvességtartalma ismét megemelkedik.
A talaj átnedvesedése során intenzívebbé válik a szerves anyagok mineralizációja, ennek következtében nő a talaj könnyen felvehető nitrogéntartalma. A folyamatokban az egyik keletkező anyag az ammónia (NH3), mely vízben oldódva ammónium (NH4+) ionokká alakul, amit a növények közvetlenül is képesek hasznosítani, illetve a nitrifikáció folyamatában további átalakulásokon mehet keresztül. A gáz alakú ammónia mérgező hatású a növények gyökereire. Mivel nemcsak a talajban található szerves anyag lehet az ammónia forrása, hanem az ammónium formában kiszórt műtrágya is, körültekintést igényel az ilyen műtrágyák kijuttatása. Általában az alkalmazás után 2-3 héttel megszűnik a fitotoxicitás.
A talajok nitrogénforgalmával kapcsolatban nem szabad megfeledkeznünk a nitrogénkötő mikroorganizmusok (leginkább baktériumok, valamint néhány sugárgomba és kékeszöld algafaj) szerepéről sem. A levegő nitrogénjét képesek megkötni, ezzel gazdagítva a talaj felvehető nitrogénkészletét. Léteznek a talajban szabadon élő fajok, és olyanok melyek bizonyos felsőbbrendű növényekkel szimbionta kapcsolatot alakítottak ki.
Az egyik jellemző, a szántóföldi termesztésben is jelentős növénycsoport, melynek gyökerén nitrogéngyűjtő baktériumok élnek a pillangósvirágúak (Fabaceae) családja. A nitrogéngyűjtő baktériumok igénylik a talaj megfelelő levegőzöttségét, ezért túl nedves talajban tevékenységük csökken vagy leáll. Érzékenyek a víz-stresszre is, vízhiányos körülmények között kevesebb gyökérgümő alakul ki, kisebb a méretük, és a tevékenységük korlátozott, öntözéssel kedvezőbb életteret tudunk számukra fenntartani a talajban.
A hosszan tartó csapadékos időjárás, vagy helytelenül végzett öntözés elsősorban a tápanyagok kimosódása révén van kedvezőtlen hatással a talajok felvehető tápanyagkészletére. A talaj felvehető nitrogéntartalmának viszonylag könnyen bekövetkező kimosódása annak a következménye, hogy a nitrit- és nitrátionok igen mozgékonyak, a talajban vertikálisan vagy horizontálisan mozgó vízzel nagyon könnyen elmozdulnak.
Az időlegesen kialakuló oxigénhiányos viszonyok miatt kedvezőtlen kémiai, illetve mikrobiológiai folyamatok is elindulhatnak, melyek szintén a csökkenés irányába hatnak. Az akár csak átmenetileg is túl nedves talajban denitrifikációs folyamatok akkor indulnak el, amikor a talajlevegő oxigéntartalma körülbelül 6 % alá csökken. Ez az egyik legfontosabb útja a talaj felvehető nitrogén veszteségének. Amennyiben van elegendő nitrit vagy nitrát a talajban, a folyamat megfelelő hőmérséklet mellett igen gyorsan zajlik.
A talaj felvehető foszfortartalma a szerves kötésben levő foszfátok mineralizációjának sebességétől és a nehezen oldódó szervetlen foszforvegyületek mobilizációjától függ. A talaj összes foszfortartalmának csak kis része (15-20 %) van felvehető formában jelen. Megfelelő nedvességtartalom szükséges a szerves kötésű foszfor mineralizációjához és a nehezen oldható kalcium-foszfátok mobilizációjához. Száraz talajban a foszforvegyületek oldhatósága csökken, a mineralizációt végző mikroorganizmusok tevékenysége lelassul, esetleg le is áll. A növények számára könnyen felvehető HPO42-és H2PO4–ionok koncentrációja és képződési sebességük határozza meg a talajok foszforszolgáltató képességét.
A talaj összes káliumkészletéből igen kis rész, körülbelül 5-8 % a kicserélhető és vízoldható, tehát a növények számára felvehető káliumformák aránya. A talajkolloidokban (pl. illit) megkötött kálium feltáródása részben kémiai mállás útján (pl. gyökerek, mikroorganizmusok által termelt savak hatására) megy végbe. A folyamatokat alapvetően meghatározza a talaj nedvességtartalma és a hőmérséklet, bár befolyásolja a talajoldat ionösszetétele is. Általában nedvesebb talajban gyorsabb a kálium mobilizációja, ezáltal nő a felvehető káliumtartalom.
A tápanyagellátás és a növények vízfogyasztása, vízhasznosítása
A talaj nedvességtartalma az egyik legfontosabb tényező, mely meghatározza a növények számára kijuttatott tápanyagok hasznosulását. A tápanyagok oldatba kerülése, majd szállítása a gyökérzónában található vízmennyiségtől függően eltérő sebességű lehet. Az oldódás és transzport általában a vízkapacitásig telített talajban a leggyorsabb, és száradó talajban jelentősen lecsökken a folyamatok sebessége.
A változó tápanyag-ellátottság eltérő vízforgalmat alakít ki. A növekvő harmonikus tápanyag-ellátottság intenzívebb vízforgalmat indukál, vagyis el nem hanyagolható mértékben fokozza a vízfogyasztást, és ezt az állományok jelentős termésemelkedéssel hálálják meg. A tápanyag-utánpótlással történő termésnövelés azáltal alakít ki egy racionális vízfogyasztást, hogy javul a vízhasznosulás, az erőteljes termésnövekedés túlkompenzálja a vízfogyasztás növekedését. E folyamatot az öntözés sajátosan módosítja attól függően, hogy a légköri feltételek milyen mértékben gyorsítják a vízforgalmat (potenciális párolgás), illetve milyen mennyiségű csapadékkal ellensúlyozzák a párolgási veszteséget.
A talaj vízellátottsága meghatározza a gazdaságosan felhasználható tápanyag mennyiségét, annak hasznosulását, ugyanakkor a trágyázás, anélkül, hogy felborítaná a növény vízháztartását, vízigény növelő tényező. A tápanyagellátás és a vízfelhasználás kapcsolatát vizsgálva megállapítható, hogy a különböző növényfajoknak eltérő a fajlagos vízfogyasztása, és a trágyázás a vízfogyasztást, vízhasznosulást nagymértékben és eltérő módon módosítja. A kijuttatott tápanyag csak olyan mértékben hasznosul, amilyen mértékben a felhasználható vízmennyiség lehetővé teszi. Ugyanakkor a tápanyagok csak az optimális szint eléréséig növelik, egyre csökkenő mértékben a termés mennyiségét, még jó vízellátás esetén is.
A trágyázásnak a növények vízigényére, vízfelhasználására gyakorolt hatása bonyolult kölcsönhatások eredménye. A párolgást és a vízhasznosulást a növényállományra gyakorolt hatásán keresztül befolyásolja. A bőségesebb tápanyagellátás növeli a vízfogyasztást, de a termésegységre jutó vízfelhasználást csökkenti, vagyis javítja a víz hasznosulását.
Általában a tápanyag-ellátottság javulása következtében mérséklődik a vízhiányra visszavezethető termésingadozás. Ez az összefüggés azonban csak bizonyos korlátok között igaz. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy súlyosan vízhiányos körülmények között már viszonylag kicsi trágyaadagok is termésdepressziót okozhatnak, a vízfogyasztás növekedése miatt ugyanis hamar elfogy a talaj vízkészlete, és amennyiben a víz utánpótlása csapadékból vagy öntözővízből nem történik meg, a növények nagyon súlyos aszálykárt szenvednek.
Az 1. ábrán látható, hogy a növekvő trágyaadagok jelentősen módosítják a kukorica állomány vízfogyasztását. A különböző időpontokban végzett mérések szerint a nem trágyázott (N0P0K0) kukorica transzspirációja volt a legnagyobb, különösen a július 1-én végzett méréskor szembetűnő a különbség.
1. ábra: A tápanyagellátás hatása a kukorica vízfogyasztására
(Debrecen, 2003)
Hiba lenne azonban ebből azt a következtetést levonni, hogy a növekvő trágyaadagok csökkentik a vízfogyasztást. Az egyéb paraméterek párhuzamos mérése alapján megállapítható volt, hogy a trágyázott parcellákban a növények már súlyos víz-stressz állapotában voltak a nyár közepére. A nagyobb nitrogénadagok által indukált nagyobb vízfelvétel miatt a talajban tárolt víz elfogyott.
A trágyák közül elsősorban a nitrogén növeli a levélfelületet, ennek következtében a transzspirációt és a vízigényt, de a nagyobb levélfelület természetesen nagyobb asszimilációs felületet is jelent. A vízigény növekedésének mértéke növényfajonként eltérő. A trágyázási kutatások eredményei azt mutatják, hogy a szárazanyag-beépülés gyorsabb ütemben nő, mint a vízfelhasználás nitrogén trágyázás hatására.
Ebből következik, hogy a növények fajlagos vízfelhasználása, vagyis az egységnyi szárazanyag-produkcióra jutó elpárologtatott vízmennyiség a nitrogén-műtrágyázás hatására csökken. A műtrágyázás következtében tapasztalt jobb vízhasznosulás azonban csak addig a műtrágya adagig tapasztalható, amely a növényi folyamatoknak kedvez.
A vízellátás és a tápanyagfelvétel kapcsolata
A növények vízben oldott formában képesek felvenni a talajból a tápanyagokat. Szakirodalmi adatok azt mutatják, hogy a könnyen mobilizálódó tápanyagok, mint a nitrogén, kalcium, magnézium, kisebb mértékben a kálium és még kisebb mértékben a foszfátok talajbeli mozgását a víz mozgása nagymértékben meghatározza. A többi tápanyag esetében az ionkoncentráció-gradiens hatására végbemenő diffúzió szerepe az elsődleges.
A növények tápanyagfelvétele a gyökérzeten keresztül történik, bár a leveleken is képesek bizonyos tápanyagok felvételére. A gyökérzet tömege, egészségi állapota döntően meghatározza, hogy a talajban található felvehető tápanyagmennyiségből mennyit képes a növény hasznosítani. Sok tényező hat a gyökerek növekedésére, de általában elmondható, hogy egy bizonyos szintig minél nedvesebb a talaj, és minél lazább, annál gyorsabb a gyökerek növekedése.
A gyökerek növekedését, gyökérzet kiterjedését és tömegét a vízellátás alapvetően befolyásolja. A korlátozó tényező az oxigénellátottság. A talaj nedvességi állapota természetesen összefüggésben van a levegőzöttségével, túl nedves talajban romlik a gyökerek oxigénellátása, ennek következtében jelentősen csökken a növekedés üteme. Száraz talajban is csökken a gyökerek növekedési sebessége, a korlátozó tényező ekkor elsősorban vízhiány és a talajellenállás.
A növények jó vízellátás esetén több vizet párologtatnak el egységnyi felvett tápanyagra vetítve, vagyis az 1 liter vízre jutó nitrogén, foszfor és kálium mennyisége kevesebb. Száraz viszonyok között az egységnyi transzspirált vízre jutó felvett tápanyag mennyisége a trágyázás hatására jobban nő, mint nedvesebb körülmények között. A foszfor felvétele szorosabb kapcsolatban van a transzspirációval, mint a nitrogén- vagy káliumfelvétel.
A foszfor javítja a növények szöveteinek vízvisszatartó képességét, ezáltal azok szárazságra való érzékenysége csökken. A foszforhiány következménye a korlátozott gyökérnövekedés, ami aztán csökkenő víz- és tápanyagfelvételt eredményez. A foszforhiányos növények aszályérzékenysége nő a gyökerekkel átszőtt sekély talajréteg miatt is.
A kálium növeli a vízfelvételt, ugyanakkor csökkenti a párologtatást, ezáltal javul a növény vízellátottsági helyzete. Az elégtelen káliumellátás következménye az elégtelen fejlődés és az aszályérzékenység növekedése.
Öntözött kultúrák trágyázása
Öntözött területeken az egész növénytermesztési technológiát át kell alakítani, mivel a vízpótlás számos ponton hatással van a talaj-növény-légkör rendszerre. Például, az öntözés hatásának tulajdonított minőségromlás leggyakoribb oka a víz- és tápanyagellátás kölcsönhatásainak figyelmen kívül hagyása. Megfelelő, az öntözés módosító hatásait figyelembe vevő trágyázással, a szakszerűen végzett öntözésnek nincs vagy minimális a minőségrontó hatása.
Kiemelkedő szerepe van a szervestrágyázásnak az öntözött területeken. Szervestrágyázás hatására csökken a talaj térfogattömege, nő a pórustérfogata, ezáltal vízbefogadó és víztartó képessége, valamint levegőgazdálkodása javul. A jobb vízellátás miatti intenzívebb talajélet, a szerves anyagok gyorsabb mineralizációja miatt fontos a talajok szervesanyag-tartalmának pótlása, növelése. A szervesanyag-bevitelnek jelentősége van a talaj eliszapolódással szembeni ellenálló képességének javításában is, ami öntözött területeken különös fontossággal bír. A szervestrágyázás következtében javulnak a talaj mikroorganizmusainak életfeltételei. A mikroszervezetek a talajrészecskék összetapasztása által javítják a morzsák vízállóságát, ezzel nagymértékben csökkentik az öntözés potenciálisan káros hatásait. A szervestrágyázáson belül, az istállótrágya mellett, a zöldtrágyának is nagy jelentősége van az öntözött területeken. Különösen a pillangós növények hatása nagyon kedvező.
Öntözés hatására javul a műtrágyák hatékonysága, tehát az egységnyi terméshez kijuttatandó műtrágya-mennyiség csökkenthető. A műtrágyázás során öntözött területeken elsősorban a nitrogén-hatóanyagú trágyákra kell fokozott figyelmet fordítani. A kijuttatott nitrogén a talajban, nitrit- és nitrátion formájában könnyen elmozdul a vízzel, mélyebb rétegekbe mosódik, ahol esetleg a növények gyökerei már nem érik el. Akár a talajvízbe is lejuthat a körülményektől függően, ami már környezetvédelmi szempontból komoly veszélyt is jelent. Öntözött területeken növekszik a veszélye a nitrogén kimosódásának, különösen akkor, ha nagy mennyiségű nitrogén-műtrágyát juttatnak ki a nagyobb termés elérése érdekében.
Öntözött talajok művelésének speciális kérdései
Öntözött talajok művelésekor a cél alapvetően ugyanaz, mint öntözés nélküli termesztésben. Van azonban néhány speciális szempont, amit az öntözéssel kijuttatott vízmennyiséggel kapcsolatosan kialakuló különleges állapot miatt indokolt figyelembe venni. Öntözetlen körülmények között is nagy jelentősége van, öntözött területeken viszont különös figyelmet kell fordítani a talaj vízbefogadó képességére. A talajművelésnek lehetővé kell tenni a talaj felszínére jutó víz megfelelő intenzitással történő befogadását.
El kell érni továbbá, hogy a gyors vízbefogadással talajba jutott víz talajrétegek közötti mozgásának ne legyenek akadályai, viszonylag gyorsan leszivároghasson a felszín alatti rétegekbe. Ennek azért is jelentősége van, mert a gyors vízvezetés teszi lehetővé, hogy ne alakuljon ki káros levegőtlenség a növények gyökérzete körül.
Öntözés során igen gyakori, hogy a vízkijuttatás intenzitása meghaladja a talaj vízvezető képességét, aminek következménye a gyökerek oxigénhiánya, a beázott talajréteg a maximális vízkapacitás értékéig is telítődhet vízzel. Amennyiben a levegőtlenség hosszabb időn keresztül fennáll, a talajban a redukciós folyamatok kerülnek túlsúlyba. Mélyműveléssel elsősorban a gyors vízvezetést lehetővé tevő gravitációs pórustér arányának a növelése a cél olyan talajokon, ahol a vízáteresztő képesség közepes vagy rossz.
Az öntözés miatt általában, akkor is, ha szakszerűen végzik, a talaj felső rétege tömődötté válik. Helytelen öntözés esetén a károk fokozódnak. Ennek a kedvezőtlen állapotnak a megszüntetése az öntözött területeken végzett talajművelési munkák fontos feladata. A tömődöttség kialakulása lassítható olyan talajművelési eljárások alkalmazásával, melyek nem porosítják a talajfelszínt. Előnyös például a tárcsás művelés helyett, különböző kultivátorok használata. Öntözött területeken számítani kell arra is, hogy az esetleges mélylazítás hatástartama az öntözés következtében 1-2 évvel csökken.
A különösen levegőigényes gyökérzetű növények esetében (kukorica, szója) öntözés után, amennyiben a körülmények lehetővé teszik (pl. sortávolság, a növény fejlettsége), alkalmazzunk sorközművelést, mely javítja a talaj levegőzöttségét.
Vízhiány, víz-stressz hatásai a növényekben
A hosszantartó vízhiány stressz-állapotot indukál a növényekben megváltoztatva az anyagcserét és a belső szabályozási folyamatokat, végső soron a termés csökkenését okozva. A víz-stressz időszakában a szántóföldi növények asszimilációs rátája lecsökken a nem sztómás gázcsere szintjére (nagyon alacsony szintre), mivel a gázcserenyílások zárva vannak.
A több hetes vízhiányos időszakot követő öntözés után két nappal az asszimilációs aktivitás még mindig a víz-stressz állapotára jellemző értéket mutatja, akkor is, ha közben a levelek víztartalma már teljesen helyreállt. A súlyosan vízhiányos állapotnak tehát hosszabb távú káros hatásai vannak, és a víz-stressz megszüntetése (öntözés) után a növény életfolyamatai csak lassan álnak vissza a normális szintre. A látható tünetek jelentkezésekor a növényben már olyan változások mentek végbe, melyek, bár egy ideig reverzibilisek, hosszú idő alatt állnak helyre.
A fentiekből következően az öntözést célszerű a vízhiányos állapot kialakulása előtt elkezdeni. A víz-stressz fokozza az allelopátiáért felelős kémiai anyagok termelését és kibocsátását, tehát vízhiány hatására nő a növények által kibocsátott allelopátiát okozó vegyületek mennyisége a talajban (ez befolyásolja az elővetemény-értéket is).
A hosszan tartó vízhiány csökkenti a hajtás növekedési ütemét, a levélterületet, és a virágzatok számát. A kukorica esetében bizonyított, hogy víz-stressz hatására nő a hím és nővirágzás közötti intervallum, akár jelentős mértékben is, illetve csökken a növényenkénti szemszám és az ezerszemtömeg.
A különböző termesztett növények nagyon eltérően reagálnak a rövidebb-hosszabb ideig tartó vízhiányra. A hatás attól is függ, hogy a növényt melyik fejlődési állapotában éri a víz-stressz. A vízhiány hatása a termés mennyiségére és minőségére igen különböző lehet, attól függően, hogy a növény mely életszakaszában következik be, a generatív fázisba lépés előtt, alatt vagy után.
Az is jelentős különbséget okoz, hogy a növény determinált (pl. napraforgó, kalászosok, kukorica) vagy indeterminált (pl. hüvelyesek) virágzású. A determinált virágzású növények egyszer képesek virágképzésre a tenyészidőszakban, ezért a sikeres terméskötéshez a virágzáskori időszak megfelelő időjárása, vízellátottsága szükséges. A kedvezőtlen időjárás termékenyülési problémákat, végső soron terméskiesést okoz. Az indeterminált virágzású növények többször képesek a virágképzésre egy tenyészidőszakban. Ennek következtében, amennyiben az első virágzáskor nem megfelelő az időjárás, általában a túl száraz időjárás okoz problémát, később is képesek virágzásra és termékenyülésre. A virágzáskor fellépő vízhiány tehát sokkal nagyobb kockázattal jár a determinált virágzású növényeknél.
Néhány indeterminált virágzású növény hajlamos arra, hogy nem virágzik a vegetatív növekedéshez ideális környezeti feltételek elsősorban víz- és tápanyagellátás esetén. Ezen növények a virágzását elősegítheti kisebb víz-stressz kialakulása vagy a változó vízellátás. A vízhiányos állapot a levelek hőmérsékletének mérésével is kimutatható, ugyanis a vízhiány miatt lecsökkent transzspiráció hűtő hatása is kevésbé érvényesül, tehát a levelek melegebbek lesznek, mint a környező levegő.
*
A növénytermesztés további fejlesztése során elkerülhetetlen a vízgazdálkodás színvonalának javítása, illetve az öntözés fejlesztése hazánkban. Fontos megértenünk azonban, hogy az öntözés fejlesztése nem egyenlő az öntözött terület növelésével. Komplex feltételrendszer kidolgozására van szükség, technológiai fejlesztésekre, és további kutatásokra, a növénytermesztési tér vízgazdálkodásával kapcsolatos ismeretek bővítésére.
Nem emelhető tartósan a növénytermesztés színvonala a vízgazdálkodás szakszerűbb, tudatosabb megvalósítása nélkül. A növénytermesztés és vízgazdálkodás minél jobb összhangjának megteremtése alapvető fontosságú az újabb társadalmi igények, elvárások (pl. tájvédelem, környezetvédelem), teljesítésében is.
Az AF szaklap átszerkesztett változata Dr. Csajbók József: Az öntözés gyakorlata, növényeink vízigénye (2016. 05. 12. old.) című írása alapján
