Hasznosabb-e a precízen kijuttatott tápanyag?
Beszélgetés Lajos Mihály szaktanácsadóval, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével.
Mit gondolsz a precíziós tápanyag-gazdálkodásról?
A precizitás mindig az eredmény irányába vezet bennünket. Ha átgondoltak és összeszedettek vagyunk, az mindig segít megtalálni a jó megoldásokat. Tapasztalat, hogy változó körülmények között, mint amilyen a szántóföldi növénytermesztésben tapasztalható, a precizitás mindig kifizetődik. A tápanyagok helyspecifikus kijuttatása, ha nem vagyunk kellően pontosak és körültekintők, bizony meglepetéseket is okozhat. Pedig a haszon lenne a lényeg.
Mit értesz meglepetés alatt?
Ma a változó dózisú tápanyag-utánpótlásnak nincsenek – nem kellene, hogy legyenek – technikai akadályai. Elvileg ez (lenne) a legegyszerűbb része, de a gondok már az alapoknál jelentkeznek. Az első a termőzónák lehatárolása. Fontosak a bemeneti információk, melyek lehetnek hozamtérképek, műhold és légi felvételek, talajszkennelésből származó vezetőképesség-térképek. A szakma elvitatkozik azon, hogy melyik a jó módszer, de a probléma forrása az éghajlati sajátosságainkban van. Azaz az eltérő évjáratok sokszor változó mintázatot adnak, sőt viselkedhetnek teljesen inverz módon is. Gondolok itt a belvizes és az aszályos évek homlokegyenest eltérő hatására. Minden zóna a helyén van, de az eredmény ellentétes. Ez tervezési paradoxon. Erről senki sem beszél.
Mire kell még odafigyelni?
A szakma axiómaként kezeli, hogy minden kijuttatott tápanyag megtérül. Ennek azonban ellentmondanak a Kárpát-medencében lezajlott talajképződési folyamatok, illetve a tápanyag-utánpótlási kísérletek is.
Számos, széles körben publikált kísérlet bizonyítja, hogy nem marad el a tápanyaghatás…
Valóban, de ha megfigyeled, az eredmények jelentős része tartamkísérleti körülmények közül származik. Ezek termelési tanácsadásban való alkalmazása félrevezető lehet, mert a tartamkísérletek eredményei nem azt mutatják meg, hogy mennyi tápanyagot kell vagy kell-e egyáltalán az adott évben kijuttatnod, hanem azt, hogy ha 20-50 évig ragaszkodsz egy fajta rögzített tápanyagarányhoz, az hová vezethet. Azok az arányok, amelyek kedvezőnek tűnnek a tartamkísérletekben, nem biztos, hogy közgazdaságilag vagy ökológiailag is fenntarthatók. A hagyományos, nem tartamkísérleti termőterületeken teljesen más törvényszerűségek uralkodnak. Differenciálni ott és azt érdemes, ahol és ami megtérül. Ha nincs tápanyag-reakció, a megtérülés esélye is elvész. A felmerülő pluszköltségeket nincs, ami ellensúlyozza. Precízen (precíziósan) veszteséget termelni balgaság lenne.
Eltérő tulajdonságú zónák éles határa egy szigetközi táblán
Mi a véleményed a heterogenitásról, a limitáló tényezőkről?
Véleményem szerint a szakma túldimenzionálja a tápanyagok jelentőségét. Kétségtelen, hogy okszerű tápanyagellátás nélkül nem várhatunk tartósan eredményeket. Ennek ellenére tapasztalatból is és kísérleti eredményekből is merítve megjegyezhetem, hogy a mi éghajlati adottságaink mellett a fő limitáló tényező a csapadék. Csapadékos vagy öntözött évben a táblán belüli heterogenitás meg is szűnhet, de minimum lényegesen mérséklődhet. Zónalehatároláskor a mi esetünkben a fő szempont a zónán belül vizsgált talajszelvény víztároló és vízszolgáltató képességének meghatározása. Az ennek alapján lehatárolt területen nézzük meg aztán később a talaj egyéb „limitáló” tulajdonságait, mint a tápanyag-szolgáltató képesség, kémhatás stb. Kísérleteink bizonyítják, hogy egyes esetekben a termelt növényfaj genotípusainak (fajták, hibridek) is nagyobb jelentőségük lehet, mint a tápanyag-utánpótlás némely elemének. Ezért is fektetünk mi nagy hangsúlyt a termesztett növények genotípusainak tápanyagreakció-vizsgálatára.
Milyen megoldások léteznek?
Számos olyan technikai fejlesztés van folyamatban, amely nem az eddigi eredményekből igyekszik következtetni a majdan kialakuló állapotokra, hanem operatív, esetleg valós időben történő mérések alapján optimalizálja a kijuttatást. Ezeknek a fejlesztéseknek létezik űr-, légi és földi iránya is. Bevetésre alkalmas mennyiségben és minőségben jelenleg a különböző növényszenzorok állnak – állhatnak – rendelkezésre a gyakorlatban. Itt műszerek módosíthatják a döntéseinket az általunk megengedett határokon belül a pillanatnyi mérések és ebből származtatott igények alapján. Az általunk tesztelt készülék nemcsak a nitrogén, a növény igénye szerinti kijuttatásának differenciálására alkalmas, hanem használhatjuk repcében a regulátorok növényfejlettséghez igazított dozírozására, illetve kalászosokban – szintén igazodva a növény állapotához – a szárszilárdítók dózisának differenciálására is. Kalászosoknál a nem megfelelő dózis alkalmazása a hatás elmaradását, míg más esetekben fitoxicitást okozhat. Nem egységes állományban ezeknek a dózispontosításoknak az elvégzése nagyon hasznos lehet. A műszerhasználat alkalmával szembetűnő volt, hogy nitrogéntrágyázásnál a növények nitrogénellátottságának mértéke nem mindenhol esik egybe a biomassza-mennyiséggel (3., 4. kép). Következésképpen a növények állapota nem minden területen függ össze a terület tápanyag-szolgáltató képességével: a terület szemre egész mást mutat! Ez azonban egy egyszerű talaj- (tápanyag-) vizsgálattal nem előrejelezhető. Ilyenkor is jó szolgálatot tehet a növényszenzor.
Ezek az új megoldások átveszik-e a régiek szerepét?
Rövid távon biztosan nem. Ellenben nagyon jól kiegészítik őket, pontosítják a bizonytalanságaikat, de ami a legfontosabb, hogy bizonyos esetekben részben korrigálni képesek a „zónaparadoxonok” rendszerbe kódolt évjárati hibáit.
Mit látsz a legnagyobb kihívásnak az idei tavasz tapasztalatai alapján?
Ez nem szakmai, hanem lélektani, marketinglélektani kérdés. Túlfűtöttséget, túl nagy elvárást, „csodavárást” érzek a precíziós gazdálkodással szemben. Ez nem a gazdálkodók hibája, ők ebben az esetben csak áldozatok. A történelem ismétli önmagát. Egy (kis) csoportos kiábrándulást már megértünk ezen a területen több mint egy évtizede. A mostanival az a gond adódik majd, hogy nem az első lesz, és nem lesz kicsi. Csalódott ügyfelek tömege fogja elveszteni a hitét a precíziós gazdálkodásban, és cunamiszerűen fogja elsodorni ezt a törékeny rendszert, ha a valós szervizek és szolgáltatások nem kerülnek egy szintre a kívülről keltett igényekkel. Nagyon drámai a helyzet az eladott gépek/műszerek beüzemelése, kompatibilitása terén. Jelentéktelen dolog, de egy szoftverfrissítés mégis mindent hetekre a „feje tetejére” állíthat a legkiforrottabb rendszerekben is. Én magam is azt hittem, hogy ennél előrébb tart a felkészültség. Talán így is volt, de a „ruhát nem ekkora testre szabták, és most helyenként nagyon bevág”.
Miben lehet akkor reménykedni?
Beszállítói, szolgáltatói szinten önmérsékletre van szükség. „A király meztelen!” típusú önvizsgálat és vallomás nagyon sokat segítene addig, míg ezt nem a csalódott tömeg kezdi el követelni. Gazdálkodói oldalról egy egyetemista koromból származó történet „kísért”. Az egyetemi lovasiskolában néhány napos kellemetlen időjárás lehetetlenné tette a lovak mozgatását, a helyzetet még tetőzte egy erős időjárási front. A lovak meg voltak „őrülve”, és csak úgy röpködött mindenki a hátukról. A lovasiskola vezetőjének jogos kérése volt, hogy mindenki üljön vissza a lovára, majd hamarosan megnyugszanak. Én nem vártam meg, míg lecsillapodnak… ez lett életem egyik emlékezetes és vesztett csatája. Aki nem akar vesztes lenni, és meg akarja nyerni a csatát, annak – a pillanatnyi körülmények ellenére is – „vissza kell ülnie a lóra”. Tapasztalatból tudom, hogy a lelátóról nem lehet megtanulni lovagolni.
