Tápanyag-utánpótlás

Megkérdeztük! Felhasználói tapasztalatok az Arysta biostimulátorával szőlőben

Agrofórum Online

Tóth Marianna, a Ker-Bor Kft. termelésirányítójának és résztulajdonosának, és Körmendi József, a Nyakas Pince Zrt. szőlészeti vezetőjének és növényvédő szakmérnökének véleménye és tapasztalata a a Goemar BM-86 biostimulátorról.

Tóth Marianna, Ker-Bor Kft.

Tóth Marianna vagyok, a Ker-Bor Kft. termelésirányítója és résztulajdonosa. Cégünk – immáron közel 10 éve – kizárólag bioszőlő-termesztéssel foglalkozik Pest-megyében, a Monorierdő-Gomba-Bénye községek határolta területeken, melyek a Kunsági-borvidékhez tartoznak. Édesapám, Tóth László szellemi örökségeként folytatom a bio-szőlőművelést, aki elhivatottan kereste az új és hatékony alternatívákat a technológiában.  Az általa szerzett ismereteket hasznosítani tudom a jövőben is. 

250 ha termő bioszőlő ültetvényünk tavaly egy 20 ha-os, újonnan eltelepített területtel bővült. A szőlők átlagéletkora rendkívül változatos, 40 évestől a 10 évesig terjed. Talajtípusunk Pest megye ezen részére jellemző humuszos homok. Művelési módok közül az ernyő- és kordonművelést választottuk. Fajtáink között megtalálható a Rizlingszilváni, Karát, Olaszrizling, Chardonnay és Sauvignon és vörös fajták közül pedig a Cabernet franc és Cabernet sauvignon. A termés 10%-át feldolgozzuk és borként értékesítjük, a többit szőlőként adjuk el. A biostimulátor készítményeket az átállás óta folyamatosan használjuk, egyrészt a mennyiség fokozására (a kötődés javítása) és minőségi paraméterek (cukorfok) javítására, másrészt mikro- és mezoelemek pótlása céljából, hiszen műtrágyázást-lombtrágyázást nem végezhetünk a területeken.


Kezeletlen

Az Arystával 3 éve kezdtük el a szorosabb együttműködést, mivel a cég portfoliójában több készítmény is engedélyezett az ökológiai gazdálkodásban. Tavalyelőtt 40 ha-on, tavaly már 156 ha-on permeteztünk Arysta bio technológiával, melynek egyik sarkalatos eleme volt a Goemar BM-86 biostimulátor. A területi képviselők javaslatára a virágzás kezdetétől 3 alkalommal egészen kötődés végéig juttattuk ki a tengerialga-bázisú készítményt a növényvédelmi kezelésekkel kapcsoltan, 3,0 l/ha egyszeri dózist használva. Az alkalmazott lémennyiség 500 l/ha volt. A kezelt fajtákon (Olaszrizling, Sauvignon, Szürkebarát, Chardonnay) kiváló kötődést tapasztaltunk és szüretkor egységesebb fürtátlagtömeget kaptunk.


Goemar BM-86

Ezt a tápanyagtartalmán kívül (jelentős Mg és Bór tartalom) az algaextraktum hatásának is tulajdonítom. Keverhetőségével a réz- és kéntartalmú szerek esetében egyáltalán nem volt problémánk.  Bár a tavalyi évünk elég nehéz volt növényvédelmi téren, hiszen a folyamatos esőzések hatására mind a három, fontos kórokozó fertőzött a területen, de a konvencionális művelésű ültetvényekkel összehasonlítva sem volt nagyobb problémánk velük. Átlagos mennyiség átlagos minőséggel párosult a 2016-os esztendőben.

A jövőben is tervezem a Goemar BM-86 használatát, mert elégedett vagyok a termék termésmennyiségre és minőségre gyakorolt hatásával, valamint a készítmény tápanyag-összetételével is, amely virágzó szőlő igényihez van szabva.

Körmendi József, Nyakas Pince Zrt.

Körmendi József vagyok, a Nyakas Pince Zrt. szőlészeti vezetője és növényvédő szakmérnöke. Cégünk az Etyek-Budai borvidékhez tartozó, Tök és Budajenő határában telepített szőlőültetvényekről származó szőlő alapanyag-előállítását és feldolgozását, valamint a belőlük készült borok forgalmazását végzi. A 172 ha-os jelenlegi területünkhöz ebben az évben 16 ha új ültetvény telepítését tervezzük. Régebbi telepítésű szőlőink (110 ha) GDC és egyesfüggöny művelésmódban, míg a 2003-tól telepített új ültetvényeinken (60 ha) középmagas kordonon termesztünk. Fajta-szortimentünkben megtalálhatóak a ma divatos fehér fajták: Irsai Olivér, Chardonnay, Rizlingszilváni, Sauvignon Blanc, Szürkebarát és Rajnai rizling és a rosé alapanyagként termelt Kadarka, Kékfrankos, Pinot noir és Merlot is. Egy 3 ha-os parcellán pedig biotermesztést folytatunk. A korszerűbb ültetvényeinkben 2 db alagutas rendszerű (LIPCO) permetezőgéppel végezzük a növényvédelmet, amelyek rendkívül létakarékos kivitelezést biztosítanak. Meggyőződésem szerint ugyanis az a szermennyiség fejti ki hatását, ami a növény levélzetére kerül.  Cégünk gyakorlatában ezért az alkalmazott vegyszereket nem ha-dózis, hanem koncentráció alapon juttatjuk ki a fiatalabb ültetvényekben, amely technológia több évjáratban is kiállta már a próbát. Még a szezon derekán sem permetezünk 350 l/ha-os lémennyiség fölött ebben a permetezési módban.

A biostimulátorok alkalmazása területeinken minden évben rendszeres, hiszen jelentős részt képvisel az Irsai Olivér fajta, melyre jellemző a partenokarpia és a fürtön belüli bogyóméretek heterogenitása. Ezért is próbáltuk ki 2015-ben ebben a fajtában az Arysta javaslatára a Goemar BM-86 tengeri alga bázisú biostimulátort, melyet a cég ennek a problémának a kezelésére is ajánlott. A kísérletet 3 ha-on, GDC művelésű szőlőben végeztük el, melynek mért eredményei igen meggyőzőek voltak számomra a kezeletlen kontrol területhez képest. Kijuttatása 2X3 l/ha-os dózisban történt a fürtlehajlás és teljes virágzás stádiumában, a növényvédelmi kezelésekkel kapcsoltan, hagyományos ha-dózis alapon alkalmazva. A szüret idején végzett értékelésben egyértelműen jelentkezett a készítmény termékenyülésre és fürtátlagsúlyra gyakorolt pozitív hatása.

A tavalyi évben már egy 40-ha-os blokkban (Irsai, Sauvignon, Rizlingszilváni, stb. fajtákon) használtuk a készítményt szőlész kollégáim jó tapasztalata és a 2015-ös eredményeink alapján. Az első kezelés ideje teljes virágzás stádiumában, a második kezelésé sziromhulláskor volt 250 literes lémennyiséggel kipermetezve, –az előző évi gyakorlattól eltérően – már koncentráció alapon kijuttatva. A kezelés célja az Irsai Olivér fajtában a 2015-ös év aszályos periódusában végbemenő rossz fürtdifferenciálódás miatt kialakult kevés számú fürtön a lehető legjobb kötődés elérése volt. Azt gondolom, hogy ez sikerült is elérnünk, köszönhetően a Goemar BM-86-nak és a lombtrágyázási programunknak. A kezelt fajtákat 10-12 t/ha termésmennyiséggel takarítottuk be, amely az évjárathatásnak köszönhetően egy jó-közepes borminőséget adott. Visszatekintve egyébként elmondható, hogy a tavalyi év növényvédelmi szempontból nem volt egyszerű.


Kezelt                             –                             Kezeletlen

A Goemar BM-86 biostimulátort 2017-es évben is fogjuk használni, mert egyre több évben jelentkeznek szélsőségek időjárásunkban a kötődés időszakában, melyek negatívan hathatnak a termékenyülésre, különösen az arra érzékeny fajtáknál. A biostimulátorok használatával ez a rizikófaktor mérsékelhető.

 

 

(Arysta LifeScience Magyarország Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kalászosok megfelelő tápanyagellátása jó befektetés

2024. december 14. 16:10

A tápelemek közül nemcsak a makroelemeket igénylik, hanem a mikroelemek kijuttatását is meghálálják: termésmennyiséggel és az ezerszemtömeg növekedésével.

Mit tehetünk télen a komposzttal?

2024. december 10. 08:10

A téli hideg jelentősen lelassítja a komposztálás természetes folyamatait, mivel a bomlásban kulcsszerepet játszó mikroorganizmusok hőmérsékletérzékenyek.

Értelmezzük és értékeljük ki a talajvizsgálati eredményeket!

2024. december 4. 17:10

A bővített talajvizsgálat tartalmazza a talaj magnézium-, réz-, cink- és mangánellátottságának a megítélését lehetővé tevő paramétereket is.

Az őszi alaptrágyázás jelentősége őszi búzában

2024. november 21. 16:10

Kísérletek bizonyítják, hogy a búza még csernozjom talajon is képes megduplázni, hektáronként 9 tonna fölé növelni a termés mennyiségét.

Két héttel korábban kezdődik a szüret az egri és a mátrai borvidéken

2018. augusztus 1. 13:54

A mátrai borvidéken az idén nem emelkednek az árak, kilónként, fajtától és minőségtől függően, 80-120 forintért vásárolják majd a szőlőt. Az egri borvidéken minden szőlőnél 5-6 százalékos emelkedés várható.

Csúcstermékekkel jelenhet meg a villányi Bock Borászat

2022. június 22. 14:39

Prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala érdekében hajtott végre fejlesztéseket a villányi Bock Borászat Kft.

Készüljön fel az őszi növényvédelemre a Nufarmer Magazin 31. számából!

2021. augusztus 31. 06:54

Változik a klíma, amihez alkalmazkodnia kell a technológiánknak is. Mire számítsunk, hogyan reagáljunk?

Megjelent a Nufarmer Magazin 33. száma!

2022. július 29. 13:34

A változások korát éljük, amihez a növényvédelmi feladatoknak is alkalmazkodniuk kell.