Zöldség

A kén – fontos növényi tápanyag a zöldségtermesztésben is

Agrofórum Online

A zöldségtermesztők a ként leginkább növényvédő szerként ismerik, növénytáplálási vonatkozásaival kevésbé vannak tisztában.

A kén a növényi szövetekben felhalmozott tömege alapján (szárazanyagra számítva 0,2-0,7%) a makroelemek közé sorolható, mennyisége nagyjából azonos a foszforéval. Hiányával először a ’70-es években találkoztak, nagyobb felületen csak a ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején figyelték meg a kénhiány jelenségét.

Joggal felvetődő kérdés: miért csak napjainkban, és miért nem korábban jelentkeztek a kénhiánnyal összefüggésbe hozható fejlődési rendellenességek?

– A légkörben a kénvegyületek (kéndioxid) koncentrációja jelentősen csökkent a széntüzelés visszaszorulása következtében.
– A terméseredmények növekedése mellett maradt az egyoldalú (kénmentes illetve kénszegény) NPK műtrágyázás.

A ként az agrokémia a hatodik legfontosabb tápelemként említi, a három fő makroelem, valamint a kalcium és a magnézium után. Vannak kifejezetten kénigényes zöldségfélék, ilyenek a keresztesvirágúak és a hagymafélék. (A szakirodalom legnagyobb kénigényű növénynek a teát jelöli meg.) A zöldségfélék kénigénye fajtól, termésmennyiségtől függően 15-60 kg/ha között változik. Tápoldatos és vízkultúrás zöldségtermesztésben (kimagasló termés esetén) a tápoldatból felvett kén mennyisége meghaladja a 100-120 kg/ha-t is!

A kénhiányban szenvedő növény fejletlenebb, gátolt a sejtosztódása és a fehérje szintézise. A hiánytünete – mivel nehezen mobilizálódik a növényben – a fiatalabb leveleken jelentkezik először. A kezdeti tünetek könnyen összetéveszthetők a nitrogénhiányéval, attól abban térnek el lényegesen, hogy a hajtásokon jelennek meg először (a nitrogénhiány kezdeti tünetei mindig az alsó leveleken mutatkoznak meg). A levéllemez kisárgul, először az erek közötti szövetek mutatnak világosabb elszíneződést, majd idővel a vékonyabb erek is megsárgulnak, csak a főér és közvetlen környéke marad zöld. A színkülönbség (főér és szövet között) nem olyan pregnáns, mint a kálium vagy a magnézium esetében. Idővel a hajtásnövekedés lelassul, leáll. Maga a növény durva, kemény tapintású. Súlyos esetben a fonáki oldalon enyhén vöröses elszíneződést is mutat. A fiatal levelekre a merevtartás és a kanalasodás, a levélszélek pödrődése jellemző. Súlyos kénhiány esetén a leveleken, a vastagabb erek között összefüggő, beszáradt foltok is képződhetnek, ez utóbbi tünet a termesztési gyakorlatban ritkán fordul elő.


Kénhiány uborkán. A tünetek emlékeztetnek a nitrogén hiányára, de azzal ellentétben nem az idősebb, hanem a fiatalabb leveleken mutatkoznak először. (Fotó: Terbe István)

A zöldségfélék esetében a kénhiány-tünetek megjelenése akkor várható, amikor a levelek kéntartalma (S) nem éri el 0,03%-t. Optimális esetben a nitrogén (N) : kén (S) aránya 30-40:1 között változik, beteg növényeknél meghaladja a 70-80:1-et.

A talajban szerves és szervetlen formában fordul elő, magas humusztartalmú talajok (podzolos talajok, csernozjomok, láptalajok) jelentős kéntartalékkal rendelkeznek, míg a humuszszegény, lazább szerkezetű, durva szövetű talajok kénben szegényebbek, ezekben a szervetlen kénformák dominálnak, amelyek kimosódása jelentős.

Kertészeti és szántóföldi növénytermesztő üzemek a növekvő termésátlagok miatt a talajból kivont ként – a szerves trágyák hiányából is adódóan – a hagyományos műtrágyák már nem tudták pótolni, a korszerű fűtési módszerek elterjedésével a levegő kéntartalma jelentősen csökkent, továbbá a kéntartalmú növényvédő szerek használata is visszaszorult. Magában ként trágya formájában nem adunk, a növény ilyen igényét más tápelemek (műtrágyák) kísérőanyagaként visszük a talajba (tápoldatba). Ként legnagyobb mennyiségben tartalmazó műtrágyák a kálium trágyák (pl. kénsavas káli, káliumszulfát, Patentkáli), amelyek elsősorban a kertészeti kultúrákban használatosak a zöldségfélék, a gyümölcsfélék és a szőlő klórérzékenysége miatt.

A másik jelentős mennyiségben ként tartalmazó műtrágya az ammóniumszulfát (kéntartalma meghaladja a 23%-ot), ami erős, savanyító hatása miatt csak mészben gazdag talajon javasolható. Tápoldatozásnál a kén pótlása mellett a tápoldat pH értékének beállítására is használják. Szántóföldi és kertészeti kultúrák esetében széles körben használt kéntartalmú lombtrágya a keserűsó (magnéziumszulfát), amit elsősorban magnéziumtartalma miatt kevernek növényvédő szerekkel, kéntartalma gyorsan hasznosul.

A foszfortrágyázásra általánosan használt szuperfoszfát is tartalmaz 12-14% ként, ami abból adódik, hogy a gyártás során a nyersfoszfát foszfortartalmát kénsavval tárják fel. Kevés kén (0,5-1,5%) a klorid tartalmú káliumműtrágyákban is van, kén pótlására kertészeti kultúrákban kevésbé ajánlottak klórtartalmuk miatt.

(Terbe István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Spárga a fókuszban: mitől lett luxus a tavasz zöldsége?

2025. május 19. 08:10

A spárga tavaszi sztárnövény, de megéri az árát? Körbejártuk termesztését, környezetterhelését és a tudatos fogyasztás lehetőségeit.

A zöldbab gazdasági jelentősége

2025. május 12. 14:10

A fajtakiválasztásnál, a környezeti és agrotechnikai lehetőségek mellett, a piac igényeivel is számolni kell.

Kelbimbó a kertben: bőséges és ízletes termés őszre

2025. május 8. 11:10

A kelbimbó megosztó zöldség. Sokan csak úgy emlékeznek rá, mint a  gyerekkori mumus a tányéron. Valójában egy rendkívül értékes növény,

Zöldségvetőmagok: egy láthatatlan, mégis meghatározó szektor

2025. május 6. 13:10

A zöldségvetőmag-szektor a mezőgazdaság egy rendkívül specializált ágazata, amely ugyan ritkán kerül reflektorfénybe, ám kulcsszerepet játszik a globális élelmezésbiztonságban.

Hasznosabb-e a precízen kijuttatott tápanyag?

2018. december 2. 20:57

Beszélgetés Lajos Mihály szaktanácsadóval, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével.

Csernozjom talajok bemutatása I.: öntés és kilúgzott csernozjom

2021. november 3. 05:36

Most a csernozjom talajtípus kategóriába tartozó két altípus kerül bemutatásra, az öntés és a kilúgzott csenozjom talajok.

Gazdainfó: januári teendők, változó jogszabályok

2022. január 13. 16:15

Az évkezdet a gazdálkodóknak nem csak a tervezésről szól, hanem a jelentési kötelezettségekről is. Ezen kívül is érdemes résen lenni, hiszen több jogszabály is változott, ezekről is olvashatnak az alábbi összefoglalóban.

Hogyan tudunk 4800 forintból 84 000 forintot csinálni hektáronként?

2018. március 17. 15:37

A Dr. Szabó Agrokémiai Kft. standján Dr. Szabó Balázs válaszolt erre a nem mindennapi kérdésre. A válasz kiderül az AGROmashEXPO-n készített videónkból.