A termőközeg és a tápoldat károsan magas sótartalmának tünetei a zöldségnövényeken

Káros magas sótartalom gyakoribb okai a zöldségtermesztésben:

• Száraz éghajlati viszonyok mellett, a talaj intenzív párologtatása következtében a kapillárisokon megindul a talajfelszín irányába a vízmozgás, ezzel együtt a sóképző anyagok is felemelkednek a gyökérzónába, és kicsapódnak. (Idén nyáron, az aszály idején az öntözetlen kertekben volt tapasztalható.)
• Másodlagos elszikesedés a rossz minőségű öntözővizek miatt. Sajnos a zöldségtermesztő, de más kertészeti ágazatokban is gyakori a rossz minőségű, szikesítő hatású öntözővizek használata.
• Talajvízszint megemelkedése következtében a gyökérzónába emelkednek az alsóbb, gyökérzóna alatti talajrétegekben felgyülemlett sóképző anyagok, amelyek átmeneti jelleggel károsíthatják a hajtatott primőröket. Talajos termesztésben, fóliák alatt, hóolvadás idején fordul elő.
• Műtrágyák túladagolása, egyenetlen kiszórása, egyszerre nagyobb mennyiségű fejtrágya kijuttatása.
• Szakszerűtlen tápoldatozás, tömény tápoldat használata.

Talajok sótartalmának alakulása függ az éghajlati tényezőktől (párolgás intenzitása csapadék mennyisége), a talajok mechanikai összetételétől (kötöttség, szerves anyag tartalom, vízzáró rétegek elhelyezkedése), és a termesztési technológiáktól.

A sótartalom mérése, az EC fogalma

A sóérték termesztési szempontból alapvetően fontos talaj-, gyökérközeg-, öntözővíz-, illetve tápoldat-tulajdonság. A közeg, illetve az oldat elektromos vezetőképességén (electrical conductivity) alapszik, jele az „EC” is erre utal. Mértékegysége a mS/cm (milliszimensz/centiméter), amit a termesztési és az agrokémiai gyakorlatban sokszor nem írnak ki, az 1 mS/cm helyett csak 1 EC-t jeleznek. Az ionmentes víznek (desztillált víz) elektromos vezetőképessége nincs, viszont ha sótartalmát (tápanyagtartalmát) növeljük, az oldott sók mennyiségével, azaz koncentrációjával arányosan növekszik.

Korábban a kertészetekben is a talajok sótartalmát „összessó” értékben fejezték ki, szántóföldi növénytermesztésben még manapság is ez a gyakoribb. Tekintettel arra, hogy az EC érték függ a sóképző anyagok összetételétől pontosan átszámítani nem lehet, de 1 EC megközelítően megfelel ~500-800 mg/l sónak.

Lehetne arra vonatkozóan értéket megadni, hogy egységnyi műtrágya milyen mértékben növeli a talaj, vagy az öntözővíz (tápoldat) sótartalmát, de ez alapvetően a műtrágyától, a műtrágya úgynevezett sóindexétől függ.

A közeg, illetve oldat elektromos vezetését (ellenállását) nagymértékben módosítja a hőmérséklet, ezért a mért értékeket a hőmérséklet függvényében korrigálni kell, ezt a legtöbb kereskedelemben kapható EC mérő automatikusan elvégzi, a korrigált értéket mutatja, így a mérésékor nem jelent külön gondot.

A magas sótartalom gyakori tünetei

A zöldségfélék a károsan magas talaj-sótartalomra (tápoldat-töménységre) eltérő formában, módon és mértékben reagálnak, reakciójuk, tüneteik nagyon különbözőek lehetnek.

A magas EC kedvezőtlenül hat a magvak csírázására, kelésre. Az ozmózis törvénye szerint a féligáteresztő hártyán – amit adott esetben a gyökér külső szöveti rétegeit jelentik – az áramlás mindig a hígabb, azaz az alacsonyabb töménységű felé történik. Az áramlás sebessége függ az oldatok töménységének különbségétől. Magas sótartalmú gyökérközeg esetén a nedvesség beáramlása lassú, ami a csírázás idejét is megnöveli, sőt agyontrágyázott, erősen szikes talajon előfordulhat, hogy meg sem történik. Olajos magvak (sárgarépa, petrezselyem, zeller, kapor, mák, stb.), amelyek magas olajtartalmuk következtében, egyébként is lassan veszik fel a vizet, a magas EC-ből adódóan a csírázási idejük még inkább megnyúlik, ebben a fenológiai fázisban különösen érzékenyek a sótartalomra, illetve a talaj-nedvességére. (Helytelen gyakorlat vetéskor, vagy palántaneveléskor a szaporítóföldbe nagyobb mennyiségű műtrágyát keverni.)

 A gyökereken isjól nyomon követhetők a magas sótartalom káros tünetei, mindenekelőtt a vékonyabb, fiatalabb gyökereken. Először a hajszálgyökerek, majd a vastagabbak is megbarnulnak, elszáradnak, ellentétben a mészhiánnyal és néhány növényi kórokozó által kiváltott betegséggel, amikor szintén megbarnulnak, de nedvesek, nyálkásak, külső szövetrétegük könnyen lehúzható. Palántázott növényeknél és tápkockás palánták kirakása után nem indul meg a talajban a gyökérfejlődés, a növény tartósan a hervadás jeleit mutatja, a tápkockában és cserépföldben egészségesek a gyökerek, viszont a tápkocka felületén – ahol a talajjal érintkeznek – megbarnulnak, palántanevelő földet (tápkockát, cserépföldet) nem képesek elhagyni, nem tudnak a talajba átgyökerezni, azt átszőni.

A kifejlett növény esetében a lombozat habitusa megváltozik. A levelek a vízhiány jeleit mutatják, főleg az alsó leveleken tapasztalhatóak hervadási tünetek. A lombozat haragos zöld, a hajtásvégek sötétek, további jellemző a vékony szár, a rövid ízközök, az oldalhajtások fejletlensége.

A levélzet alakja és színe is megváltozik. A lombozat haragos zöld, a fajtára jellemzőnél kisebb levéllemez felület, egyes fajoknál keskenyebb és hosszabb a levéllemez (megnyúlt levelek). A hajtások közepe „befeketedik” (normális növekedésnél mindig kicsivel világosabb, mint a lomblevelek), később a tünet az alsóbb levelekre is átterjed. Egyes fajoknál a haragos zöld levélszíneződés mellett – amennyiben a károsan magas sótartalom tartósan fennáll, a talajoldat nem hígul – a levélszéleken, éles határral élénksárga csíkok is mutatkozhatnak, pl. uborka, paprika (1. kép). (Az így kialakult tünetek kismértékben hasonlítanak egyes gyomirtó szer kár-tünetére, és hormonhatású anyagok jelenlétére is. Paradicsomnál, uborkánál gyakrabban, más zöldségfajok esetében ritkán, a levelek kanalasodása is megfigyelhető, amely deformálódás elsősorban az idősebb lombozaton mutatkozik.

A termések alakja és beltartalmi összetétele is megváltozik. Gyakori a kényszerérés jelenség (pl. paprika, karfiol), növekszik a szárazanyag tartalom, miközben a termésmennyiség csökken (káposztafélék). A magas sótartalom akadályozhatja más elemek növénybe jutását, a növényen belüli mozgásukat (ionantagonizmus jelenség), amikor nem a sótartalom, hanem az adott elem hiánytünetei mutatkoznak (például a mészhiány, paprikánál és paradicsomnál csúcsrothadás betegség, salátánál levélszél-barnulás, stb.).

Viszonylag egyszerű lenne, ha a fentiekben említett tüneteket egy adott sókoncentráció értékhez (EC-hez) lehetne kötni. Azonban a tünetek megjelenését nagymértékben módosítják a talajtulajdonságok, pl. kötöttség, humusztartalom, és mindenekelőtt a talaj nedvessége, a klimatikus tényezők közül a levegő páratartalma, továbbá jelentős mértékben a faj, illetve a fajta is.

A zöldségféléket sokan próbálták érzékenységük alapján csoportosítani, de a fentiekből következően meglehetősen nehéz határértékeket megállapítani. Vannak, amelyek csírázáskor, és vannak egyesek, melyek egy későbbi fenofázisban mutatnak fokozott érzékenységet a sókoncentráció iránt. Fiatal korban, palántaként általában érzékenyebbek a növények, mint kifejletten.

Van felosztás, ahol három kategóriát (sótűrők, közepesen sótűrők és sóra érzékenyek), és van ahol négyet (sótűrők, közepesen sótűrők, közepesen sóérzékenyek és nagyon sóérzékenyek) különböztetnek meg. A szakirodalomban fellelhető több kategorizálást is egybevetve, és elsősorban a gyakorlati szempontokat figyelembe véve, az alábbi négy csoportot javasoljuk megkülönböztetni a talajok megválasztásakor, a talaj-tápanyagtartalom beállításánál és a műtrágya adagok megválasztásakor. Az első, úgynevezett „sótűrők” kategóriájába zöldségfélék nem tartoznak, ide néhány gyógynövényt és dísznövényt sorolunk.

Közepesen sótűrők :

Paradicsom, tojásgyümölcs, káposztafélék (kivéve a brokkoli és a karfiol), hegyes paprika, káposztafélék, borsó, zeller, paszternák, cékla és csemegekukorica.

Közepesen sóérzékenyek:

Fűszerpaprika, kínai kel, padlizsán, bab, burgonya, karfiol, brokkoli, hagymafélék, görögdinnye, sárgadinnye, sóska, spenót és tök (cukkíni, patisszon, spárgatök).

Sóérzékenyek:

Fehér étkezési paprika, uborka, sárgadinnye, sárgarépa, petrezselyem, palánták, hónapos retek és fejes saláta