11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Zöldség

A zöldborsó integrált növényvédelme, II. rész: kártevők elleni védekezés

Agrofórum Online

Ahogy az első részben a gyomszabályozás kapcsán már kitértem rá, itt is nagyon fontos megemlíteni az integrált szemléletű növényvédelmet, mellyel a környezetre gyakorolt káros hatásokat és a költségeinket is hatékonyan csökkenthetjük.

  A kártevők esetében is nagyon fontos az elővetemény, abban mik tudtak felszaporodni, ami esetlegesen a zöldborsóban is gondot okozhat, valamint a területünk pontos ismerete a kártevők és természetes ellenségeik megfigyelésével. Ez azért is nagyon fontos, mert eléggé változatos lehet egyes kártevők előfordulása, és nem minden borsó kártevő van jelen mindenhol, minden évben, de ha ezt nem követjük nyomon, hanem „biztos, ami biztos” alapon védekezünk ellenük, akkor jelentősen növelhetjük a költségeinket, és a természetes ellenségeket is gyérítjük, holott lehet, hogy adott évben, adott területen teljesen feleslegesen juttattuk ki az adott készítményt. Persze ahhoz elég nagy területen termesztünk zöldborsót, hogy minden négyzetcentiméterét ismerjük, de ezért kell törekedni az évek során is és az adott évben is csapdázással, megfigyeléssel a nyomon követésükre és a vetésforgót is okszerűen kialakítani.

A borsóban jelentős károkat okozhatnak már korai fenológiától a talajlakó drótférgek, pajorok, a csipkézőbarkók (Sitona spp.) a frissen kikelt növények leveleinek rágásával, csipkézésével. A borsótripsz (Kakothrips robustus), mely a borsó hajtásait, bimbóit és a fiatal hüvelyeket szívogatja, melytől ezek a növényi részek deformálódhatnak és elszíneződnek. (1.kép)

1. kép Borsótripsz kártétele

A zöldborsó levéltetű (Acyrtosiphon pisum), illetve egyéb levéltetű fajok, melyek közvetlenül a virág és a hüvelykezdemény szívogatásával károsítanak, valamint a vírusok terjesztésében is meghatározó szerepük van. A borsóormányos (Tychius quinquepunctatus) lárvája a fő károsító a borsószemben rág és odvasít, de a maghéjat meghagyja, ezért a kirágott mag héja besodródik. (2. kép)

2. kép Borsóormányos kártétele

Az akácmoly (Etiella zinckenella) és a fekete borsómoly (Cydia nigricana) is csak a magot károsítja, így ezek ellen virágzás után kell védekezni. A borsózsizsik (Bruchus pisorum) is okozhat jelentős kárt, főleg a lárvája, a virágzás és az első hüvelyek megjelenése előtt kell ellene védekezni, különben a mag belsejét kirágja, az érett borsó héján a bábkamra sötét foltban áttetsző lesz, miután a zsizsik elhagyta a magot 2-3 mm-es lyuk látható a borsószemen, főleg magtermesztésben okozhat jelentős gondot. A bagolylepkék (Noctuidae család) lárvái június-július hónapban hámozgatják a leveleket, mely késői borsónál még okozhat bajt, ellenük gondos talajműveléssel és a fiatal hernyók elleni kémiai védekezéssel tudunk tenni.

A zöldborsóban jelenleg engedélyezett hatóanyagok a következők: a talajlakó kártevők ellen talajfertőtlenítésre sorkezeléssel engedélyezett a teflutrin a vetéssel egy menetben kijuttatva. A flonikamid levéltetvek ellen maximum egyszeri kezelésre, legutolsó alkalommal, amikor a hüvelyek 50%-a elérte a végleges nagyságot; az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 14 nap. A béta-ciflutrin a bagolylepkék, a borsómoly, illetve levéltetvek ellen, azonban ennek csak 2021. január 31-ig van engedélye. A cipermetrin a gyapottok bagolylepke, az ormányosbogarak, a levéltetvek és a tripszek ellen, maximum kétszeri kezelésre, melyek között minimum 10 napnak el kell telni, az utolsó kezelések fenológiai stádiumai készítménytől függően változhatnak, a hüvelyképződés kezdete, főszakasza; az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 7 nap. A deltametrin a tripszek, levéltetvek, illetve a csipkézőbogarak ellen, maximum két kezelésre, melyek között 14 napnak kell eltelni, és szintén a hüvelyképződés kezdete a kezelés utolsó időpontja; az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 7 nap. Az alfa-cipermetrin bagolylepkék, a borsómoly, csipkézőbogarak és levéltetvek ellen, egy vegetációban maximum kétszer kijuttatva (közte min. 14 nap), a kezelés utolsó időpontja és az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje készítményenként eltérő lehet. A lambda-cihalotrin a borsóormányos és levéltetvek ellen, maximum kétszer kijuttatva (közte min. 14 nap), az utolsó kezelés időpontja a végleges hüvelyméret kialakulásának ideje; az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 3 nap. Az eszfenvalerát a bagolylepkék és levéltetvek ellen, maximum két kezeléssel (közte min. 7 nap), az utolsó kezelés időpontja a hüvelyek megjelenése; az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 14 nap. Továbbá levéltetvek ellen engedélye van még két készítménynek, melyekben két-két hatóanyag található. A Judo (pirimikarb+lambda-cihalotrin), mellyel szintén két kezelés végezhető, minimum 8 nap kihagyással, a hüvelyképződés kezdetéig; az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje 7 nap, és a Proteus (deltametrin+tiakloprid), amely maximum egyszer használható az 50%-os érésig; az élelmezés-egészségügyi várakozási ideje szintén 7 nap. Figyelni kell, és kijuttatás előtt tájékozódni kell, mert nem minden készítménynek, amelyik ezen hatóanyagok valamelyikét tartalmazza, van engedélye zöldborsóban is!

Tehát mindent összevetve a zöldborsó növényvédelme során is nagyon sok költség megtakarítható, ha az integrált szemléletben tekintünk a növényvédelemre, fontos továbbá a tábláink és a növényállományunk pontos ismerete, hogy adott évben, adott kártevő ellen okszerűen és hatékonyan, megfelelő időben tudjuk védekezni, amennyiben szükséges.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A magyar dinnyetermesztők átálltak a vöröshagymára is

2025. február 24. 08:10

A vöröshagyma termesztése csak profi termelés, és korszerű, magas hozamú fajták használata mellett jövedelmező.

Sárgarépák érzékszervi jellemzőinek vizsgálata

2025. február 17. 07:10

A termesztőket mindig foglalkoztatta, hogy a különböző földrajzi régiókban termesztett répák között milyen különbségeket lehet kimutatni.

Egyre nagyobb figyelmet kap a retek

2025. február 10. 09:40

Az ősi retekfajták gyökere hosszúkás és kúpos. Az új fajták ugyanakkor hengeresek, gömbölyűek vagy lapítottak.

Az édesburgonya fóliatakarásos termesztése

2025. február 5. 08:10

A batáta üzemi termesztése Magyarországon a Dél-Alföldre korlátozódik, körülbelül 120 hektáros termőterületre.

Mitől foltos a zöldborsó levele?

2020. október 5. 12:39

Érni kezdő zöldborsó növényeimen számomra ismeretlen tünetek láthatók: világoszöld foltok, vonalak a leveleken. Némelyiknél a hüvelyen is megjelentek hasonlóak. Korábban tetűk voltak a növényeken, most nem látok rajtuk. Mi lehet ez a betegség, hogyan védekezhetek?

Ezeket vethetjük még most a veteményesbe

2022. július 31. 15:36

Régen volt egy olyan szokás, hogy július 15. után már nincs vetés, csak betakarítás. De ahogy változik az időjárás, úgy lesz igaz az is, hogy érdemes lehet még most is magot vetni a kertbe, ha hosszú ősz végén szüretelni szeretnénk.

Nagy lehetőségek rejlenek a zöldborsótermesztésben

2018. június 20. 08:12

Évről évre háromezer tonnányi friss zöldborsót szállítanak a külpiacokra a magyar gazdák, míg az import mindössze 190 tonnára tehető.

A zöldborsó integrált növényvédelme, III. rész: kórokozók elleni védelem

2021. február 22. 08:03

A zöldborsó integrált növényvédelméről szóló cikkeim harmadik, azaz utolsó részében a jelentős kórokozókra és az ellenük való védekezésre szeretnék kitérni.