A megváltozott éghajlati viszonyok következtében biztonságosan csak fóliával vagy üveggel védett helyen lehet jó minőségű, a piaci elvárásoknak megfelelő paprikát előállítani. Ebből adódóan a jelentkező nagy kereslet miatt a hazai hajtató felületnek közel 50%-át az étkezési paprika foglalja el.
A szabadföldi paprikatermesztés nagymértékű visszaesése ellenére az éves étkezési paprika volumene lényegesen nem változott, köszönhetően a termesztés technológiák gyors és jelentős változásának.
A korábbi bokros termesztési módról az árutermelők áttértek a korszerűbb támrendszeres művelésre, a rövid, nyár közepéig tartó hajtatásról a hosszúkultúrás (októberig, a fagyokig tartó) termesztésre.
A talaj nélküli vízkultúrás termesztés, amellett, hogy közel kétszeresére emelte a korábbi termésátlagokat, lehetővé tette a majdnem vegyszermentes növényvédelmet, és nagyban hozzájárult a biztos piaci ellátáshoz, az exportpiacok megtartásához.
Az említett nagyüzemi, árutermesztési módszerek egy része, bizonyos elemei kisüzemekben, fűtetlen fóliák alatt, saját célra történő termesztés esetén is megvalósíthatóak!
Ezekben a gazdaságokban is lényegesen jobb termésminőséget, nagyobb hozamot érnek el, mint korábban, arról nem is beszélve, hogy szakszerű növényvédelemmel, jobb és gondosabb növényápolással megnyújtják a szedési időt, egészen az őszi, nagyobb fagyok beálltáig folyamatos ellátást tesznek lehetővé.
Környezeti igénye
A paprika közismerten melegigényes növény, a hőmérsékleti optimuma lapján a legtöbb meleget (25 °C-ot) igénylőknek csoportjába soroljuk. A mag optimális csírázási hőmérséklete 30-32 °C, viszont 10-12 °C alatt a kelése leáll. A termőkorban lévő növény számára a téli talajhőmérséklet szükséglet 19-20 °C, kései, fűtés nélküli hajtatás esetén áprilistól 20-23 °C.
Az optimális léghőmérséklet függ a növény fejlettségi állapotától, a napszaktól és a fényviszonyoktól. A termesztő-létesítmény léghőmérséklete a növények magasságában mérve (!) borús időben 20-22 °C, napos időben 25-27 °C legyen.
Éjjel az asszimiláció ellentétes folyamata, a disszimiláció történik, üteme a hőmérséklet emelésével növekszik. Magas éjszakai hőmérsékleten a növénybe beépült asszimiláták egy része lebomlik, rontva ezzel a nappali asszimilációs folyamatok hatását. Ezért éjjel mindig alacsonyabb hőmérséklet tartása szükséges, nagyon korai (téli, kora tavaszi) hajtatás idején a nappalinál 2-4 °C-kal, késő tavaszi és nyári hónapokban 5-7 °C-kal legyen alacsonyabb.
Több napon 14 °C alatt tartott paprikanövény növekedése leáll. 0 °C-on a növény elfagy. A 35 °C feletti meleg és a 17-18 °C alatti alacsony értékek a virágok termékenyülését rontják. A 40 °C feletti léghőmérséklet a lombozatot károsítja. Tartós hideg, fényhiány és foszforhiány hatására egyes fajták esetében antociános elszíneződés léphet fel (1. kép.).
Fényigénye
A paprika fényigénye hasonló a paradicsoméhoz, de morfológiai okok miatt a fényhiányból adódó rossz terméskötődés ritkábban fordul elő. Csak nagyon korai (téli) termesztésben, bizonyos fajtatípusoknál kell a gyenge fényviszonyokkal összefüggő fejlődési rendellenességekkel (pl. rossz virágzás és terméskötés) számolni.
5000 lux (200-300 J/cm2) fényerősség és 13-14 órás megvilágítási idő szükséges a paprikának, ez a fénymennyiség, illetve besugárzás a kései ültetés (április) esetében megvan.
A fajtatípusok ilyen tekintetben kisebb-nagyobb eltérést mutatnak, általában a fehértermésű úgynevezett TV paprikák fényigényesebbek, mint a magyar erős (hegyes zöld) fajtacsoporthoz tartozók.
A megvilágítás időtartamának növelésével (pótmegvilágítás), a terméskötődés nem javítható, ha a fényerősség az említett értéket nem éri el. A hajtatott paprika számára az áprilisi végi, májusi fényviszonyok mondhatók ideálisnak, a későbbi hónapokban a túl intenzív fény következtében gyakori a napégés jelensége (2. kép).
Vízigénye
A paprika más zöldségfajokhoz képest nagy vízigényű növénynek számít. Az egységnyi terméshez felhasznált vízmennyiség a fehér bogyójú fajtáknál a terméssúly százszorosa (100 mm/1 kg/m2).
Természetesen az említett értéket jelentős mértékben befolyásolja a talaj, a léghőmérséklet, a fényviszonyok, a fajta, ennek ellenére a vízigény megbecsüléséhez a százszoros érték, ún. vízfogyasztási együttható jó irányadó.
A gyakran megfogalmazott vízigény (növény/mm) csak részben tükrözi a paprika vízfelhasználását, nem ad arra vonatkozóan információt, hogy az egyes fejlődési szakaszaiban mennyi vizet hasznosít. Van időszak, amikor különösen érzékeny a vízhiányra, mondhatnánk a termesztés sikere szempontjából kritikus fejlődési szakasz, döntő a vízellátás szempontjából.
Ez növekedési fázis a paprikánál – mint a paradicsomnál is -, a virágzás és a termésképzés időszaka. Ugyanakkor a virágzást és kötődést megelőzően adott nagymennyiségű víz (túlöntözés) virág- és terméselrúgást eredményezheti!
Páratartalom
A paprikánál különösen nagy jelentősége van a páratartalomnak, illetve szabályozásának, tekintettel arra, hogy kora tavasszal és késő ősszel kialakulhat közel 95-98%-os páratartalom, ami a növekedés teljes leállását okozhatja. (Magas páratartalomban nem tud a növény párologtatni, nincs víz- és tápanyagfelvétel a talajból.)
A magas páratartalom több veszélyes gombabetegség gyors fertőződését is elősegíti (pl. szürkerothadás, szklerotiniás betegség). Az alacsonyabb páratartalom a növény fejlődése és növekedése szempontjából általában kedvező, azonban a száraz levegőben könnyebben terjednek az atkák, és gyengébb a termés minősége is, fénytelen a színe, gyorsan válik kényszeréretté, a bogyó felületén apró, szabad szemmel alig látható repedések is keletkeznek.
A paprika számára a 70-80%-os páratartalom mondható ideálisnak.
Követelmények a talajjal szemben
A hajtatott paprika esetében a talajjal szemben támasztott fontos kritérium a gyors melegedés, ami a kitettség (fekvés), a kötöttség és a humusztartalom függvénye. Ilyen tekintetben legjobbak a homok és homokos vályog talajok.
A homoktalajoknak nagy előnye, hogy gyorsan felmelegszenek, de szerkezetükből adódóan víztartó-képességük rossz. Nagyadagú érett (!) szervestrágyázás – a gyakorlatban 20-30 kg/m2-t is alkalmaznak – javítja a víz- és tápanyagmegtartó képességet, valamint előnyösen hat a hőgazdálkodásra is.
Szikesedésre legkisebb mértékben hajlamos, valamint mélyfekvésű talajok a paprika hajtatása számára alkalmatlanok! A hideg, magas talajvízszinttel rendelkező talajok romló koraiság mellett, számos gombás betegség kialakulását is elősegítik.
Kémhatás tekintetében a semleges, enyhén savanyú talajok tekinthetőik ideálisnak, az optimális szénsavas mésztartalom 1-5% között van. A gyakran tapasztalható kalciumhiány ritkán van összefüggésben a talaj alacsony mésztartalmával, rendszerint a felvételét más tápanyagok túlzott jelenléte, aránytalansága vagy egyéb környezeti tényező okozza (magas EC, vízhiány, talaj túlmelegedés stb.).
Kifejezetten érzékeny növény a talajban lévő szermaradványokra, fertőtlenítő anyagokra. Vegyszeres fertőtlenítést követően érdemes salátamag vagy mustármag tesztet (csíráztatási próbát) végezni. Deformált levél és terméstorzulás, szárszalagosodás jelensége legtöbbször a toxikus anyagokkal fertőzött talajra vezethető vissza (3. kép).
Egy jól kifejlett, támrendszer mellett termesztett paprikatő ~5-6 g nitrogént (N) vesz fel a talajból, négyzetméterre átszámítva 30-40 g, ami igen jelentős. A káliumhiány ritkábban fordul elő a paprikán, igénye alacsonyabb a paradicsoménál, bár egyes színesedő típusok igénye eltér, nagyobb, mint a fehér TV fajtáké.
Foszforigénye a tenyészidőszak első felében nagy, később fokozatosan csökken. Igen jellegzetes hiánybetegsége a fentiekben már említett mészhiány tünet, a termések csúcsi részén, a bibepont közelében kialakuló barnás-fekete folt.
Támrendszeres hajtatás során a magnéziumhiány, az alsó-középső levelek élénksárga levélszíne is gyakran megfigyelhető, ami a korábban alkalmazott bokros termesztéstechnológiánál alig volt tapasztalható.
