Az elmúlt néhány évben úgy tűnik, hogy lassú növekedési pályára állt hazai a gombatermesztés. Pályázati támogatásoknak is köszönhetően modern gombaházak álltak üzembe az ország több pontján, így egyaránt nőtt az előállított termesztési alapanyag és a megtermelt gomba mennyisége is. Egyes gombaipari szereplők beszámolói alapján úgy tűnik, hogy ismét van beruházási kedv a hazai gombatermesztésben, ezért a következő néhány évben várható a megtermelt gomba mennyiségének emelkedése.

A sikeres termesztés – csakúgy, mint bármely kertészeti ágazatban – a termesztési alapanyagon, a termesztőberendezésen, termesztéstechnológián, szaporítóanyagon és az alkalmazott fajtán múlik. Az első feltétel a legtöbb gombatermesztő számára adott, ugyanis alapanyag-gyártó üzemektől, komposztüzemektől vásárolják meg a termesztési szubsztrátumot (táptalajt), és csak ritkább esetben állítják azt elő saját kezűleg. A legtöbb termesztő kevésbé tud befolyást gyakorolni a termesztési szubsztrátum (pl. gombakomposzt) minőségére.

A termesztőberendezések sokfélesége, változatossága (pincék, különféle felszíni termesztőberendezések), a bizonyos mértékben változó minőségű termesztési alapanyag, a klimatizálási lehetőségek, a kórokozók, kártevők elleni védekezés mind-mind olyan tényezők, amelyekhez a termesztéstechnológiának alkalmazkodnia kell. Ilyen körülmények között a szaporítóanyag jelentősége sokszor méltatlanul háttérbe szorul.

A gombatermesztésben használt szaporítóanyag fejlődése

Az 1800-as években, illetve a XX. sz. elején nem steril, a fertőzések miatt sok kockázatot rejtő, úgynevezett „szűzcsírát” vagy „kertészcsírát” használtak a gombatermesztők. 1894-ben nagy áttörést jelentett, hogy francia kutatók mesterséges táptalajon spóracsíráztatással, amerikai kutatók pedig 1905-ben szövetleoltással tiszta gombatenyészetet nyertek. Ez teremtette meg a steril alapanyagon történő gombacsíra-előállítás lehetőségét.

Gomba szaporítóanyag, „gombacsíra”

A gombatermesztésben használt vegetatív szaporítóanyagot speciálisan erre a célra kialakított üzemekben állítják elő. A gyakorlatban az ún. szemcsíra használata terjedt el (1. kép).

Ebben az esetben a gyártás során főzött és sterilizált gabonaszemekre (köles, rozs) oltják az adott gombafajta gombafonalainak szövedékét (micéliumát), majd a gabonaszemeket átszövetik a gombával. A gombamicéliummal átszőtt gabonamag, mint vegetatív szaporítóanyag kerül az alapanyag-gyártó üzemekbe, ahol ezt a termesztési alapanyagba, pl. a komposztba keverik.

1918-ben Lambert (USA) tökéletesítette a szaporítóanyag-gyártást. Spórából előállított tisztatenyészettel oltott egy-egy üvegnyi steril lótrágyából készült komposztot (utóbbi volt a szaporítóanyag táptalaja). Átszövetés után az üveget széttörték és az átszőtt anyaggal oltották a komposztot, amely komposzton pedig már a gombát termesztették. Az üzemszerű csíra-előállítás az 1900-as évek elején kezdődött meg. 1930-ban Sinden (USA) először állított elő szemcsírát, majd 1932-ben szabadalmaztatta a szemcsíragyártás technológiáját.

Maga a szemcsíragyártás az 1950-es évektől kezdett elterjedni és a ’70-es évekre vált szinte egyeduralkodóvá. A szaporítóanyag-gyártás magyar vonatkozásairól elmondható, hogy hazánkban Makó László, Suppan Kornél és Zalay Artúr teremtette meg az üzemi szintű, tisztatenyészetű csíra-előállítás alapjait az 1920-as, ’30-as években. Ebben az időben a magyar gombacsíra világhírű volt. Amíg ma Európában és Amerikában a szemcsíra dominál, addig az ázsiai országokban a folyadék szaporítóanyag, fűrészporcsíra, illetve a fapálcika csírák is népszerűek.

A termesztett gombák szaporítóanyagának („gombacsíra”) előállítása komoly szakmai és infrastrukturális hátteret igényel a „gyártóktól”. A korszerű gomba szaporítóanyag-előállítás egy jól szabályozott üzemi gyártástechnológiához hasonlítható legjobban. Egy-egy gombatörzsnek vagy -fajtának az állandó minőségű, hosszútávú fenntartása komoly felkészülést igényel, hiszen a növényeknél alkalmazott eljárások a gombák esetén nem mindig működnek.

A gombákat többnyire vegetatív módon, micélium formában tartják fenn szaporítóanyag-gyártási, nemesítési és egyéb célokra. A növényfajok, -fajták megőrzésénél alkalmazott eljárások a gombafajok esetén – a mag hiánya miatt – teljesen eltérő technikákat igényel. Míg egyes hibridnövényfajtáknál a szülői vonalak fenntartása és keresztezése biztosít némi technológiai védelmet a fajtának, addig a termesztett gombák esetén elegendő a jó tulajdonságokkal rendelkező fajtát vegetatív módszerekkel fenntartani és továbbszaporítani.

A gombafajták tenyészeteinek megőrzéséhez olyan törzsfenntartási módszereket használnak, amelyekkel minimalizálni tudják a tenyésztörzsek genetikai változásait. A termesztett gombák nemesítése és a szaporítóanyag előállítása nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz.

A gombák szaporodásbiológiai háttere, valamint a gombanemesítés speciális módszerei miatt komoly anyagi ráfordítások szükségesek az új, piacképes fajták előállításához. Ugyanakkor elmondható, hogy a nemesítésbe fektetett összegek megtérülése kockázatos, mert az alkalmazott vegetatív szaporítási módszer miatt az új fajták pillanatok alatt a konkurenciánál „landolnak”, és onnan kerülhetnek forgalomba. Egy értékes, a piacon új gombafajta egyetlen termőtestéből – a megfelelő ismeretek és technológia birtokában – 3-4 hónap alatt üzemi mennyiségű szaporítóanyag állítható elő. Európa gombatermesztésére jellemző, hogy viszonylag kevés számú fajtát használnak és azok – kevés kivételtől eltekintve – hosszú évek, évtizedek óta vannak jelen a piacon.

Fajtaválaszték, fajtaelismerés a gombatermesztésben 

A korszerű csiperke- és laskagomba-termesztésében kizárólag hibridfajtákat használnak, amelyek között meglehetősen kismértékű a genetikai változatosság. Különösen igaz ez a napjainkban termesztett fehér kalapú, kétspórás csiperkegomba fajtákra. Problémát jelent az is, hogy csiperkegomba esetén a fajták alaktani (morfológiai) alapú elkülönítése még a szakértő szem számára is nehéz feladat, ugyanis a termesztés környezeti körülményei (páratartalom, CO₂-szint, hőmérséklet, légsebesség stb.) jelentősen befolyásolják azokat a bélyegeket, amelyekkel „ránézésre” különbséget lehet tenni az egyes fajták között. Ebből kifolyólag a fajtavédelmi folyamatban a hagyományos morfológiai alapú fajtaleírás mellett, a jövőben molekuláris biológiai módszerek használatát is hangsúlyosabbá lehet tenni.

Az első kétspórás csiperkegomba-hibridek (Horst U1 és a Horst U3) óriási hatással voltak a világ gombatermesztésére. Ez a komoly előrelépés dr. Gerda Fritsche (Mushroom Experimental Station, Horst) nemesítő munkájának volt köszönhető. Ezek a hibridek voltak az elsők, amelyek 1980-ban a holland nemzeti Plant Variety Protection által védettséget kaptak. Egy-két évvel ezen hibridek megjelentését követően, olyan „új” hibridek jelentek meg a piacon, amelyeket nem igazán lehetett elkülöníteni az U1 és U3 hibridektől.

Nagy valószínűséggel az U-hibrideket a különböző csíragyártók leoltották és más néven forgalmazták. Diszkrét morfológiai bélyegek hiányában abban az időben nem lehetetett egyértelműen bizonyítani az U-hibridek és a piacon megjelent „új” hibridek azonosságát vagy különbözőségét (akkoriban még a molekuláris biológiai módszerek koránt sem voltak elterjedtek, mint ma). Később végzett genetikai vizsgálatok nyomán megállapítható volt, hogy nincs, vagy alig van különbség a fajták és a Horst U-hibridek között. Ez azt is valószínűsíti, hogy a ma használt csiperkegomba-hibridek jelentős része a Horst U-hibridekből származnak.

Napjainkban a gombanemesítésben és csíraforgalmazásban érdekelt cégek részéről jogosan felmerülő igény, hogy a növényfajtákhoz hasonló oltalomban részesüljenek az új gombafajták. Természetesen a fajtavédelemmel kapcsolatban bőségesen akadnak még szakmailag megoldatlan kérdések, de a megoldásra való nemzetközi törekvés előbb-utóbb megoldást fog találni a problémára.

A növényi- és gombafajták regisztrációját az Európai Unióban a CPVO (Community Plant Variety Office) nevű szervezet végzi. A szükséges vizsgálatok fajokra lebontva a szervezet honlapjáról elérhetőek (http://www.cpvo.europa.eu/). A fajták védelmére, nemesítői jogok kialakítására alakult nemzetközi szervezet, az UPOV (International Union for the Protection of New Varieties of Plants – http://www.upov.int) szintén jelentősen támogatja a gombanemesítői munkát.

A CPVO adatbázisában 1981. óta összesen 27 csiperkegomba-fajta szerepelt, ezek közül többnek lejárt a regisztrációja, vagy azt a fajtatulajdonos visszavonta. Érdekesség, hogy jelenleg a hazánkban legnagyobb mennyiségben termesztett fehér csiperkegomba-fajták (A15, 901) nem szerepelnek a listán, vagyis közösségi oltalom ezeken a fajtákon nincs (1. táblázat).

Fajta neve	Forgalmazó	CPVO regisztráció
Fehér kalapú csiperkegomba (A. bisporus)
A15	Sylvan	nincs
901, 931	Lambert	nincs
K145	Korona	nincs
Barna kalapú csiperkegomba (A. bisporus)
Heirloom	Amycel	nincs
Laskagomba (P. ostreatus)
P80	Italspawn	nincs
HK35	Sylvan	nincs
Spoppo	Sylvan	2006-
K357	Korona	nincs
1. táblázat: Magyarországon nagyobb volumenben termesztett gombafajták

Egyes esetekben az Egyesült Államok szabadalmi oltalma állhat a fajtákon (pl. a ’Heirloom’ barna kalapú fajtán). A regisztrációra benyújtott fajták számának utóbbi években megfigyelhető növekedésén ugyanakkor látszik, hogy a fajtavédelem ezen termesztett gombafajnál is egyre fontosabb (1. ábra). Azonban fontos leszögeznünk, hogy – különböző okok miatt – nem minden jelölt kap elismerést.

A termesztésben lévő fajták hasonlósága miatt – főleg a fehér csiperkegombánál – időnként előfordul, hogy a termesztők számára nem is ismert, hogy pontosan milyen fajtát termesztenek. Ilyenkor felmerülhet az a probléma, hogy a fajták környezeti igénye közötti különbség miatt a megtermesztett gomba minősége vagy mennyisége eltér a megszokottól. A csiperkegomba-termesztés sajátossága, hogy a termesztő (fajtahasználó) és a fajtatulajdonos (nemesítő, forgalmazó) között szinte alig van kapcsolat, közöttük a kapcsot, közvetett módon a komposztüzem jelenti.

A hazánkban évente 2.000-2.500 tonna mennyiségben termesztett laskagombából összesen 7 fajta szerepel a CPVO listáján (1. ábra). Ezek a fajták a csiperkéhez képest újnak tekinthetőek, ugyanis a legrégebbi bejelentés is 2004-es. Itt is igaz, hogy a nagyobb volumenben termesztett fajták (HK35, P80) nem szerepelnek az oltalommal védett fajták listáján.

A laskagomba esetén a fajtaválasztás problémája sokszor lényegesebb, mint a csiperkegombánál. Itt ugyanis a magas spóraszórással jellemezhető régebbi fajtákat – Nyugat-Európában – kezdik kiszorítani a csökkent spóraszórású vagy spórát egyáltalán nem képező fajták. Itt az egészségügyi kockázatok mellett a légtechnikai eszközök magas amortizációja is indokolja a spóramentes fajtákra történő váltást. A laskagombahibridek esetében is indokolt a fajtaspecifikus termesztéstechnológiák kidolgozása, ugyanis a spóramentes hibridek még több friss levegőt igényelnek a termő időszakban, a hagyományos fajtákhoz képest.

A nemesítők által bejelentett új gombatörzsek letermesztését és a fajta elismeréséhez szükséges DUS-vizsgálatokat (megkülönböztethetőség /distinctness/, egyöntetűség /uniformity/, állandóság /stability/) európai szinten jelenleg Magyarországon folytatják (2. kép).

A letermesztést kellő szakmai tapasztalattal rendelkező budafoki termelő és a Budapesti Corvinus Egyetem, az értékelést a Nemzeti Élemiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei végzik. A gombanemesítés dinamikusan fejlődő része a gombaiparnak, ezért a közeljövőben további új fajták regisztrációja várható. Az európai és hazai gombaipar elemi érdeke, hogy új, innovatív, nagy termőképességű, különféle rezisztenciával felvértezett fajták jelenhessenek meg mielőbb a gombatermesztésben, javítva annak versenyképességét.

Felhasznált irodalom

• Sonnenberg, A. S. M. (2013): Towards a better protection of new Agaricus varieties. Mush. Business, (60):38-39.
• Tasnádi, G. (1986): A csiperkegomba termesztésének fejlődése és jövője Magyarországon. Gombatermesztési Tájékoztató, (1): 7-34.

Dr. Geösel András
BCE Kertészettudományi Kar, Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék
Dr. Szarvas József
Biokékes Kutató Kft., Korona Gombacsíra Üzem, Demjén