19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárgazdaság

Szinte kirabolják a termelőket és fogyasztókat a belga burgonyapiacon

Agrofórum Online

Alapvető problémák mutatkoznak Belgium burgonyaszektorában, ahol 7 nagyvállalat fölözi le a hasznot a termelők és a fogyasztók kárára.

A burgonyatermesztés a belga mezőgazdaság húzóágazatai közé tartozik. Míg Magyarországon nagyjából 7500 hektárról mintegy 216 ezer tonna krumplit takarítottunk be 2023-ban, addig Belgiumban 4–4,5 millió tonnát tesz ki az éves termelés.

A Benelux-államok közé tartozó nyugat-európai ország ezzel nemcsak kontinensünkön, de az egész világon a legnagyobb szereplők közé tartozik ezen a téren. A jó minőségű talaj és az ideális klíma teszik Belgiumot és szomszédait Európa legjelentősebb krumplitermesztőivé, ahol ráadásul rendkívüli fajtagazdagsággal és kiemelkedő termésátlagokkal találkozhatunk.

A belga burgonya háromnegyed részét Hollandiában értékesítik, de Franciaországba és Németországba is jut belőle, természetesen a hazai piac ellátása mellett. A vetőburgonya kétharmadát a hollandok és a franciák vásárolják meg tőlük, de Észak-Afrika (például Egyiptom és Libanon) is hűséges vevőiknek számítanak.

Belgium burgonyaszektora mindezzel együtt sincs irigylésre méltó helyzetben. A közelmúltban a Greenpeace is rámutatott az ott meglévő kirívó egyensúlytalanságokra, amelyek elsősorban a termesztőket sújtják. A haszon nagy részét ugyanis néhány nagy feldolgozó fölözi lesz, ami már középtávon is tarthatatlan állapot.

A felmérés szerint a belga burgonyapiac 90 százalékát 7 nagyobb társaság tartja ellenőrzés alatt.

„Ők határozzák meg a piac szabályait a gazdálkodók, a fogyasztók és a környezet kárára. Kolosszális nyereségre tesznek szert, miközben a termelőket egyre mélyebbre taszítják a szegénységbe” – fogalmazott keményen Albane Aubry, a Greenpeace belgiumi képviselője.

A szervezet adatai szerint az említett 7 nagyvállalat forgalma 44 százalékkal, 3,4 milliárd euróra ugrott csak 2021 és 2022 között. Mindez azt sugallja, hogy a páratlan profitnövekedést a fogyasztók fizették meg, akiknek 2015 óta 61 százalékkal kell többet fizetniük a krumpliért, míg a fagyasztott burgonya ára egyedül 2022-ben 51 százalékkal nőtt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Szuperkrumplit állítanak elő, ellenállóbb lesz a betegségekkel és környezeti stresszel szemben

2023. szeptember 4. 14:40

Magyarországon is egyre kevésbé gazdaságosan megtermelhető és egyre csökkenő termőterületen vetett termény a burgonya. Kutatók éppen ezért keresik a módját, hogyan fokozhatnák az ellenálló képességét és egyben javíthatnák a minőségét.

Komoly gondban a burgonyatermesztés a koronavírus miatt

2020. október 27. 07:46

A burgonyatermesztés drámai visszaesésére számít a koronavírus hatásai miatt az Északnyugat-európai Burgonyatermesztők Szervezete.

Űrburgonyát ültetnek a tudósok

2024. január 25. 13:40

A tudósok megkezdték az öt hónapot az űrben töltött több mint 60 000 vetőgumó kiválogatását és termesztését, abban a reményben, hogy olyan egyedi tulajdonságokat fedeznek fel, amelyek javíthatják a termelés hatékonyságát és a terméshozamot.

Ideális szántóföldi burgonyafajták

2019. május 1. 08:46

A sikeres burgonyatermesztés alapja sok minden mellett a megfelelő fajtaválasztás. Jöjjön egy kis segítség ehhez a nem egyszerű feladathoz.