Talajélet

Talajlakó kisemlősök: pockok

Agrofórum Online

A területeket járva, a tábla széleken arra lettünk figyelmesek, hogy a kutya elkezdett nagyon szaglászni egy lyuknál, izgatott lett és elkezdett ásni. Közelebb mentem és felfedeztük, hogy a tábla széleinek bizonyos pontjai, tele vannak lyukakkal, méghozzá pocokjáratokkal. Megérezte a kutya a kisemlős szagát és elkezdte keresni, kiásni a rejtekhelyéről. Természetesen nem talált semmit, hiszen ilyenkor a pocok már kb. 6 járattal arrébb és 20-30 cm mélyen volt biztonságban, vagy a tábla másik végébe iszkolt, ahogy megérezte a szagunkat. A pocok túlszaporodásával kapcsolatosan sokan panaszkodnak, de megvannak a lehetőségek a faj visszaszorítására. Nálunk a mezei pocok, ami a mezőgazdasági területeken jobban elszaporodott.

Mezei pocok (Microtus arvalis

Az emlősök (Mammalia) osztályának rágcsálók (Rodentia) rendjébe, ezen belül a hörcsögfélék (Cricetidae) családjába tartozó faj. A mezei pocok hazája Közép- és Észak-Európa, valamint Közép- és Észak-Ázsia nyugati része. Magyarországon a zárt erdők kivételével szinte mindenütt megtalálható.

Nagyon kicsi rágcsáló, hossza mindössze 8-10 centiméter, a farka 3-4 centiméter, testtömege 20-40 gramm. Háta, oldala barnásszürke a hasa fölött sárgásbarna csík, hasa piszkosfehér. Lábai fehérek. Teste zömök, amiből alig állnak ki apró fülei és rövid farkincája.

Fátlan, nyílt területek, szántók, rétek lakója. Nemcsak száraz, hanem mocsaras réteken is előfordulhat. Leggyakrabban mezőgazdaságilag megművelt területeken él. Ősszel a gúlákba rakott kukoricaszárak, illetve a gabonakeresztek, bálarakások, szalmakazlak alatt sok pockot lehet találni. Télen behúzódhat a házakba, istállókba is.

Pocokjárat

A föld alatt kb. 20–30 cm mélységben járatokat ás. Járatai egy központi kamrából és sugáralakban elhelyezkedő kijáratokból állnak. A központi lakrészt száraz fűvel, szalmával, levelekkel béleli ki. Téli álmot nem alszik. Télen a hótakaró alatt ás hosszú folyosókat, melyeket fűvel bélel ki. Nyáron éjszaka aktív.

Nem válogatós, szinte minden növény szerepel az étlapján. Főleg friss, zöld részeket fogyaszt, de ínséges időkben nem veti meg a hagymákat, magokat, fakérget sem. Télen, a magas hótakaró alatt nagy veszélyt jelentenek a fiatal gyümölcsültetvényekre a törzs és a gyökerek megrágcsálásával.

Ahol mezőgazdasági művelés folyik, ott a mezei pocok is megfordul. 3-6 évente egyedszámuk ugrásszerűen képes felszaporodni, aminek a ragadozó madarak biztosan örülnek, viszont a földművelők annál kevésbé… Megrágja a zöldségek (burgonya, répa, cékla) gumóját, gyökerét, tavasszal lerágja a friss borsóhajtásokat, lekérgezi a gyümölcsfákat, kifosztja télen a terményraktárakat. Azon kívül, hogy megeszi előlünk az élelmet, ürülékével betegségeket is terjeszt.

Védekezés:

Védekezhetünk ellene a pocokjáratok betemetésével, csapdázással, a ragadozómadarak odacsalogatásával, T alakú lesőfák kihelyezésével, 25-30 cm mélységű talajműveléssel. Pocok-Tox készítménnyel való védekezés is lehetséges.

Forrás:

https://www.edenkert.hu/novenydoktor/gyumolcsok-es-zoldsegek/mezei-pocok-kartevo-talajlako/1895/

https://www.agrarszektor.hu/allat/itt-a-pocokinvazio-novenyvedo-szerekkel-is-lehet-vedekezni-a-kartevok-ellen.25920.html

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Senki nem figyel rá, pedig ez mentheti meg a fákat

Kevésen múlik, hogy egy városi fa túléli-e az első éveket. Van egy láthatatlan tényező, amiről alig esik szó.

Ami a városi fák alatt történik, azt kevesen sejtik

Tapossuk, tömörítjük, elsózzuk – majd csodálkozunk. A városi talajélet pusztulása a zöldfelületek végét jelentheti.

A mulcs, ami látványban is többet ad: ezért váltanak egyre többen fakéregről lávára

2026. január 9. 08:10

A lávamulcs tartós, ásványi talajtakaró, amely segít megőrizni a talaj nedvességét és csökkenti a gyomosodást.

Biogazdálkodás mellett tényleg nem lesz több humusz a talajban?

2025. december 19. 11:10

Egy német tanulmány szerint az ökológiai gazdálkodás nem eredményez nagyobb humusztartalmat a talajokban. Mitől függ a talaj humusztartalma?

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Mérjük fel a mezei pocok fertőzöttséget!

2018. október 13. 09:18

A mezei pocok veszélyes kártevőnek minősül, ellene a védekezési kötelezettséget jogszabály írja elő.

Még mindig tart a bolhafélék kártétele az őszi káposztarepcében

2020. szeptember 29. 10:02

A hűvösebbre váltó időjárás nem gátolta az őszi káposztarepce fiatalkori kártevőinek a további terjedését és a károsítás erősödését.

Az őszi vetésekben garázdálkodnak a mezei pockok – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. szeptember 17. 17:10

Folytassuk a mezeipocok-populáció nyomon követését, mert a kártevő táplálkozási területe folyamatosan növekszik!