Hímes tojás: színek, minták, üzenetek

Ildikót az interjúegyeztetésem Párizsban érte, ahol épp egy tanfolyamot tartott az érdeklődők számára. Mint azt megtudtam tőle, igen komoly figyelem kíséri külföldön is a munkáját, hiszen Franciaországon kívül járt és kiállított már többek között New Yorkban és Pekingben is. Ha azonban azt gondolnánk, hogy egy olyan vidékről és olyan családból származik, ahol a tojásfestés, írás, karcolás hagyományai anyáról lányra szállnak, akkor nagyot tévedtünk:  

„Fejér megyéből származom, a településen, ahol gyermekkoromban éltem, nem volt hagyománya a tojásfestésnek, így nálunk, a családban sem volt szokás. Óvodás voltam, amikor anyukámmal a Néprajzi Múzeumban voltunk, egy vásár kapcsán ismertem meg ezt a technikát. Az ott lévő asszonyok nemcsak árulták, hanem készítették is a tojásokat. Az oda látogatóknak lehetőségük nyílt ezekkel a különböző technikákkal megbarátkozni, az alapfogásokat elsajátítani. Mindez akkora hatást gyakorolt rám, hogy édesanyám ösztönzésemre beszerezte a szükséges eszközöket és onnantól kezdve, évről évre több száz tojást készítettünk el közösen.”  

Ildikó „írja” a tojást: ennek a technikának a lényege az, hogy méhviasszal dolgozik, ezzel készíti el a mintát, majd fest. Ahol viasz van, ott nem fogja meg a festék a felületet (lásd keretes rész). Emellett az eljárás mellett hazánkban az úgynevezett karcolás is igen elterjedt, amelynek lényege, hogy a festést követően, késheggyel karcolják a felületbe a mintákat. Magyarországon a legrégebbi lelet, ami ezzel kapcsolatos, az egy karcolt tojás töredéke, amit Szeged környékén tárt fel Móra Ferenc egy avar kori sírleletből.

Milyen üzeneteket hordoznak a tojások?

Ma már csupán díszítőmotívumokként kezeljük a mintákat, de egykor mindegyiknek meg volt a jelentése, jelentősége: „Az írott tojások esetében a Gyimesekben maradt meg leginkább ezeknek a mintáknak a neve, illetve az ehhez kapcsolódó jelentéstartalom is. Ezek minden esetben valamilyen védő-óvó funkcióval bírtak, védhettek betegségtől, úton való eltévedéstől, vagy akár szerencsét is hozhattak. Régebben természetesen tisztában voltak vele az emberek, hogy melyik motívum mit jelent, emiatt nem is volt szükség arra, hogy szöveg kerüljön a tojásra, hiszen a minta mindent elmondott, amit közölni szerettek volna. A lányok olyan tojást készítettek a fiúknak, amelyről úgy vélték, hogy a leginkább szükségük lehetett. Így kapott a sokat utazó legény az úton való eltévedés elleni védelemmel ellátottat, ha beteges volt, akkor egészséghozót, ha szerencsétlenségek érték, akkor pedig baj elhárító mintát”.

Amíg ma jellemzően kifújva készítik az írott tojást, addig akkoriban megfőzték azokat, úgy került rájuk a minta. Akkoriban a festett tojásokat általában nem őrizték meg díszként, és ennek ebben az esetben nem az élelmiszer-pazarlás elkerülése volt a legfőbb oka: Úgy vélték, a mágia még erősebben működik, ha a tojást el is fogyasztja az, akinek szánták.

A keresztény szimbólumok – tudom meg Ildikótól – az írott tojásokon kevésbé kaptak helyet, régebbre visszanyúló motívumok ezek. A kereszt bizonyos régiókban előfordul és Gyimesben van olyan részminta is, az úgynevezett kezes, amelyről, mint Mária kezéről beszélnek. Ildikó viszont találkozott már hatujjú kéz ábrázolással is, amely megint csak ősibb időkre, a pogány hitvilágra, a sámán kultuszra utal vissza…

„A tojás maga a megújulás ősi szimbóluma. Amikor a tavasz beköszönt, a természet megújul, így vélhetően a kereszténység előtti időkben is ünnephez, valamifajta tavaszi eseményhez kötötten készítették el a festett tojásokat. A világon gyakorlatilag mindenhol, ahol hozzáférhető, díszítenek tojást.  Az írás, a karcolás Kelet-Európára jellemző, igen változatos minta- és formavilággal. Magyar hímes tojás fogalom nem létezik, kisebb régiókról beszélhetünk a minták, azok elrendezése, a színek stb. tekintetében, mint pl.: gyimesi, sárközi, felvidéki, baranyai.”

A könyv

„Szerencsés véletlen során, amikor New Yorkban volt egy kiállításom, találkoztam egy kedves hölggyel, Darida Rékával, akinek nagyon tetszett az a koncepció, hogy tájegységenként mutatom be a mintákat. Beszélgetés közben szóba került, hogy vannak olyan minták, amelyek csak nekem vannak meg, én gyűjtöttem ezeket. A hallottak hatására úgy döntött, hogy támogat abban, hogy az információkat könyvbe foglaljam össze, illetve, hogy a kiadvány megjelenhessen. Elég gyorsan ment a munka, fél év alatt elkészült a könyv, amely 15 tájegységet mutat be. Muravidék, Sárköz, Gyimes, Hétfalu, Árapatak, Háromszék ma is élő hagyományként őrzi a tojásírás ősi motívumait. A kötet bemutatja a viaszírás technikáját is, az egyszerű tojásoktól indulva egészen a sokszínű, bonyolult mintázatok elkészítéséig, de szerezhetünk ismereteket a növényi festés titkairól is.”

Vannak még további olyan tájegységek, ahol ismert és kevésbé ismert motívumok vannak, így érthető, hogy Ildikó folytatja a kutatásait, amely nem egyszerű feladat, hiszen a témához kapcsolódó dokumentáció írásos formában nem igazán fellehető. „A néprajzi múzeumok raktárát szoktam felkeresni és itt kikérem a tojásgyűjteményt, ezek után már rendelkezem azzal az alapismerettel, ami lehetővé teszi, hogy továbblépjek. A múzeumban meg tudom keresni azt is, hogy mikor és hol gyűjtötték a tojásokat és az adott régió kapcsán további kutatásokba tudok kezdeni. Nem csak a magyar munkákkal foglalkozom, jelenleg a V4-ek országainak tojásfestési hagyományait szeretném jobban megismerni, illetve az összegyűjtött anyagból egy újabb könyvet megjelenteni.”

Kedvesek és még inkább kedveltek

„Nekem a kedvencem, amivel éppen dolgozom, hiszen abba ásom bele magam leginkább. Ha általános területet kell mondanom, akkor az a Gyimes és a Sárköz. A gyimesi mintavilág a legelterjedtebb: egyszerű, piros alapon könnyen elkészíthető minták. Kezdőknek ezt szoktam tanítani, aztán, ha haladókkal vagy profikkal foglalkozom, akkor következik a sárközi mintavilág, amely rendkívül bonyolult. Akár ötféle színt is alkalmaznak egy tojáson belül és a minták is összetettek. Végig kell gondolni a készítés előtt, hogy melyik-melyik következik egymás után, hogy minden odaférjen, illetve, hogy szimmetrikus legyen.”

Színek

Bármilyen tájegységen járunk, piros biztos, hogy van a tojáson, sőt nagyon sok olyan van, ahol csak ezt a színt használták – mondja Ildikó. A már említett Gyimes vagy Zengővárkony vidéke ilyen. A piros szín fontosságát több legenda is magyarázza: az egyik szerint Mária éppen akkor gyűjtötte kötényébe a friss tojásokat, mikor Jézus kereszthalált halt. Amikor a Szűzanya megtudta a hírt, odasietett, a feszület alá helyezte a tojásokat, azokra egy csepp vér hullt, így festve pirosra mindet. A sokat emlegetett Gyimesben néha kéket is készítettek, ezt annak a fiúnak festették és adták, akit nem láttak szívesen…

„Ma már könnyű bármilyen színt beszerezni a festéshez, de régen a növényi festékek színskálája jóval korlátozottabb volt, mint manapság. Tovább nehezítette a festést, hogy a húsvét idején még nem álltak rendelkezésre erre alkalmas növények. Tulajdonképpen a hagymahéj volt az egyedüli, amelyre biztosan lehetett számítani. Rozsdabarna színt ad, melyet sokat használták, akár piros helyett is. Ezenkívül a növények a sárga és zöld színek létrehozását tették leginkább lehetővé. A bodza bogyója rendkívül szép kék színt ad a tojásnak, de ez húsvét tájban még nem elérhető. A vágyott piros szín elérése is rendkívül nehéz volt, hiszen igen kevés növény az, amelyből ez előhívható, ilyen pl. az Alföldön fellehető úgynevezett báránypirosító, amelynek a gyökere alkalmas erre a célra.”

Lépésről lépésre Első lépés, az alap felosztása a tojás felszínén. A nyolc egyenlő terület elkülönítése biztosítja, hogy a minta szimmetrikus legyen, így találjuk meg a tojás középpontját. Amikor megvan a felosztás, akkor kezdünk el tényleges motívumokat belerajzolni. Mindig a világosabb színek felől haladunk a sötétek felé. Piros tojás esetén először ebbe a festékbe kerül a tojás, majd azt a részt, amelyet pirosan szeretnénk hagyni, azt ismét lefedjük viasszal. Ezt követően kerül egy másik színű festékbe, pl. feketébe. Azt a területet, amelyet feketének szeretnénk, azt szintén lefedjük viasszal. Még mindig maradtak olyan részek, amelyek nem viaszosak, ezekre savakat használhatunk, amelyek segítségével eltávolítjuk a felesleges festéket, sőt a tojás barna héjának a színét is. A művelet végeredménye, a kívánt fehér lesz. Ezt követően már csak a viasz leolvasztása marad.   Lidérceset ne! A hímes tojás elkészítésére csak a hibátlan tojást használták, amelynek mérete is átlagos volt. A nagyobb tojásokkal kapcsolatban nem maradtak fenn tiltó hiedelmek, de a kisebbeket lidérc lakhelyének tartották. Voltak tájegységek, ahol boszorkánytojásnak is nevezték az apró tojást. A legendák szerint ugyanis az ilyen kicsiny tojásokban szellem, lidérc lakik, amely teljesíti ugyan a gazdája minden kérését, de cserébe a vérét szívja… Eszköz A hímes tojás készítése sok türelmet, figyelmet kíván, de eszközt gyakorlatilag alig. Tulajdonképpen egyedül az úgynevezett íróka, vagy más néven gicza kell hozzá. Ez egy vörösréz tölcsér, amely fanyélhez van rögzítve, ezt kell feltölteni meleg viasszal, majd kezdődhet is az írás. Első magyar írásos emlék Az első magyar nyelvű írásos emlék a hímes tojásokról Hunyad megyéből, egy nemes számadáskönyvéből származik 1740-59-ből. Forrás: Fekete Ildikó

Kiemelt kép készítője: Vermes Tibor