31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Gépészet

Intelligens permetezőgépet mutatott be a BASF hazánkban

Agrofórum Online

A BASF Európában második országként Magyarországot jelölte ki Németország után, az új SmartSprayer intelligens permetezőrendszerének teszteléséhez. Hazánk – egyedülálló adottságainak köszönhetően – remek terepet bizosít az innovatív megoldás teszteléséhez, melyre május 5-én, Baracskán, a Keve Zrt. kísérleti területén került sor.

Hogy miért pont Magyarországon, az a magyar üzemi struktúrákkal, a termelők, növényvédő szakemberek precíziós gazdálkodás iránti nyitottságával, illetve a napraforgó kiterjedt hazai vetésterületével magyarázható. A döntés okai között említhetők továbbá a Kárpát-medence specifikus klimatikus és talajtani tulajdonságai, illetve a két ország gyomflórája közötti különbségek is (például: Németország sokkal kevésbé fertőzött terület parlagfű szempontjából).

A precíziós növényvédelem fogalmát minden tekintetben kielégítő BASF SmartSprayer intelligens permetezőrendszer alapját egy Amazone UX permetezőgép képezi, melyre számos kiegészítő eszközt szereltek fel, többek között olyan, a permetezőkeretre elhelyezett kamerarendszert is, melyet kedvezőtlen látásviszonyok esetén fényforrások támogatnak. A rendszer így naplemente, vagy borús idő esetén, sőt éjszaka is hatékonyan működtethető.

A rendszer egy menetben, normál üzemi sebesség mellett az előzetesen betáplált paraméterek alapján képes különbséget tenni haszonnövény a gyomnövény között, és irányított foltkezelést végezni. A szenzorosan működtetett fúvókák a kamerák által egyedileg pásztázott 50×25 cm kiterjedésű földterületről származó adatok alapján ,,hoznak döntést” a permetezés szükségességéről. A kamerarendszer által regisztrál képek segítségével a termelő komplex képet kaphat állományának fejlődéséről, amely akár évekre visszamenően is adatokat szolgáltathat, mi több egymásra ,,rétegezve” az információkat láthatóvá válik a gyompopuláció alakulásának dinamikája évről évre.

A technológia nyilvánvaló előnye a konvencionális permetezéstechnológiához képest a mérsékeltebb szerhasználat, illetve a gyomok esetében csökken a rezisztencia kialakulásának valószínűsége is. Méhn Gábor a SmartSprayer okos permetezőgép globális szakmai értékesítés vezetője szerint Európában Németországban és Magyarországon kezdték meg a – BOSCH-sal 2016 óta közösen fejlesztett – technológia bevezetését. A technológiával felszerelt gép most kerülhetett először terepre hazánkban. Ez lehetőséget nyújt a termelőknek arra, hogy az EU-ban elsőként megfeleljenek a Green Deal által támasztott követelményrendszernek. Az okos-premetezőrendszer segítségével a termelő csak ott permetez, ahol erre szükség van.

A tesztelésen megjelent Michael Wagner, a BASF Mezőgazdasági megoldások divízió Észak-Európáért felelős alelnöke, akivel rövid interjút készítettünk.

Milyen módon határozná meg a szerepét a BASF életében?

Az észak-európai régióért vagyok felelős, mely 14 országot ölel fel, köztük Németországot, a balti és észak-európai államokat, valamint Lengyelországot, Szlovákiát és Svájcot. Talán furcsa lehet, hogy Magyarország is északi besorolást kapott, de ebben az országban számos közvetlen termelői kapcsolattal, erős disztribútorhálózattal rendelkezünk, és a német struktúrához hasonló üzleti modellrendszer jellemző.

Hogyan látja a BASF fenntarthatósági és innovációs stratégiáját?

Egy erős, innovációorientált vállalat vagyunk. Jövedelmünk több mint 10%-át mezőgazdasági kutatás-fejlesztési tevékenységre fordítjuk, ami megközelítőleg 900 millió eurónyi befektetést jelent éves szinten. A befektetések tekintetében hosszú, 10-15 éves távlatokban gondolkodunk mind a növényvédelmi készítmények fejlesztése, mind a vetőmag-előállítás, és a digitális technológiák hozzáférhetőségének megteremtése területén. Látjuk, hogy a mezőgazdaság nagy átalakulási folyamatban van, és ahogy a múltban a hozammaximalizálás lebegett a szemek előtt, úgy ez ma is prioritást élvez, ugyanakkor napjainkban kisebb a rendelkezésre álló termőterület és egyre több ember élelmiszerbiztonságát szükséges megteremteni. Az orosz-ukrán háborúból eredő élelmezési bizonytalanság is rámutat arra, hogy a kielégítő mennyiségű élelmiszer hozzáférhetősége nem alapvetés. Ezzel párhuzamosan figyelmet kell fordítanunk a biológiai sokféleség fenntartására is, miközben a klímaváltozás is érezteti a hatását. Így az innovációs stratégiánk az említettek mentén bontakozik ki.

Hogyan helyezi előtérbe az Agrokémiai/Növényvédelmi/Mezőgazdasági Iparszövetség cégeket képviselő IVA (Industrieverband Agrar) elnökeként a fenntarthatóságot a német mezőgazdaságban?

A német inputanyagok ipari szegmensét képviselem, vagyis a termésnövelő anyagokat, növényvédő szereket, biológiai készítményeket gyártó, valamint biológiai készítményeket kínáló vállalatokat. Szervezetünk arra törekszik, hogy csökkentse a növényvédőszer-felhasználást, és kedvező feltételeket teremtsen a biodiverzitás megtartása érdekében, amely célkitűzés összecseng az európai zöld megállapodásban foglalt elvekkel. Léteznek azonban olyan kérdések, amelyekre más módon keresnénk választ. Olyan, a biológiai sokféleség és az élelmiszer-előállítás számára egyaránt kedvező, tudományosan megalapozott megoldásokat keresünk, amelyek mellett szem előtt kell tartanunk a társadalmi elvárásokat is (a műtrágya-felhasználás hatékonyságának javítása; a vetőmag-előállítási, illetve digitális technológiák beágyazása az agráriumba). Szervezetünk jelentős szakpolitikai hatással is bír, ami az európai agráriumot illeti.

Miért éppen Magyarországot választották kísérleti országnak az intelligens permetezőgép-koncepció bevezetéséhez?

Először is a koncepcióhoz elengedhetetlen a lelkes, megfelelő tudással felruházott szakembergárda, a digitális technológiák iránti nyitottság és érdeklődés, a digitális eszközökhöz történő gyors piaci alkalmazkodási készség. Ezek mind olyan tényezők, amelyek Magyarországot alkalmassá teszik a ,,feladatra”. Európában eddig kizárólag Németországban és Magyarországon került kísérleti bevezetésre a BASF SmartSprayer technológia.

Másodsorban Magyaroszág nagy területen termel kapás kultúrákat (napraforgó, kukorica). Tekintettel a napraforgó-termesztés magas technológiai színvonalára, és a kukoricatermesztés nívójára, kedvező régiónak tekinthető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

John Deere: új generációs körbálázók a piacon

2025. június 19. 16:10

A John Deere új körbálázói intelligens vezérléssel és precíziós technológiával forradalmasítják a bálázást.

Jobb megelőzni, mint a szántóföldön bajlódni – gépfelkészítés profi módon

2025. június 13. 14:10

A modern gépek esetében különösen felértékelődik a professzionális szervizháttér és alkatrész-ellátás. Az AGROTEC csapata ezzel tisztában van.

Innovációval a szárazság ellen

2025. június 6. 16:10

Innovatív gépek és tanácsadás segíti a gazdákat a forgatás nélküli, víztakarékos talajművelés és precíziós gazdálkodás terén.

Lendületesen bővül a mezőgazdasági pótkocsipiac

2025. június 5. 11:10

347 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2025 első öt hónapjában Magyarországon, ez 8,4 százalékos növekedés tavalyhoz képest.

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában - szeptemberi kerti munkák

2019. augusztus 13. 04:36

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.

Növényvédelmi drónpilótákat képző intézményeket jelölt ki a Nébih

2022. május 26. 13:08

Elérhetővé vált a Nébih honlapján a növényvédelmi drónpilóta képzőintézmények nyilvántartása.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: a kalászfuzáriózis fertőzés további terjedésére kell számítani

2023. június 14. 09:13

Az elmúlt időszakot döntően a „Medárdot” idéző csapadékos időjárás jellemezte. Szélsőséges határok között szinte minden nap hullott csapadék, helyenként akár kéthavi átlagnak megfelelő mennyiség is esett, viszont több körzetben alig volt csapadék.

Éljünk együtt a fenyércirokkal?! - A rezisztens fenyércirok szabályozásának lehetőségei

2018. március 3. 11:44

Az Ötödik Országos Gyomfelvételezés adatai alapján nyolc egyszikű gyomfaj igényel a gazdálkodóktól nagyobb odafigyelést.