Állattenyésztés

Békés megyében is megjelent a kéknyelv-betegség

Agrofórum Online

A Békés megyei Nagyszénás közelében, egy hobbiállattartó kisgazdaságban is kimutatták a kéknyelvfertőzést.

A Békés megyei Nagyszénás közelében, egy hobbiállattartó kisgazdaságban is kimutatták a kéknyelvfertőzést. A gócponttól számított 2 kilométer sugarú körben szerda délutánra elrendelték a légi szúnyogirtást – tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnökhelyettese.

Nemes Imre elmondta, a nagyszénási gazdaság mindössze két anyajuhból és két bárányból áll, az állományban csupán az egyik anyajuhban mutatták ki a kéknyelv-vírust, az állatot a hatóság emberei leölték.

Szerda délután 2 kilométeres körben légi szúnyogirtást végeznek, 3 kilométeres körben pedig még a héten felkeresik az összes állattartót a szakemberek. A protokoll része, hogy a kitörési ponttól számított 20 kilométeres körben is vérvizsgálatot kell elrendelni az állatállományban, erre a hatóságnak 21 nap áll a rendelkezésére. A klinikai vizsgálatok már megkezdődtek – értesült az MTI.

A Békés megyében regisztrált megbetegedéssel Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye egy része is a megfigyelési zónába került – mondta Nemes Imre. Kifejtette: ez azt jelenti, hogy ahol kéknyelv-fertőzésre bukkannak, 100 kilométeres védőzónát, azon túl további 50 kilométeres megfigyelési zónát kell kialakítani. A zónát élőállat csak azonnali vágásra hagyhatja el, az állomány továbbtartásra csak a 100 kilométeren belül mozoghat.

Békés megyében a korábbi csongrádi megbetegedések miatt már több települést korlátozás alá vont területté nyilvánították, azaz a 150 kilométeres zóna részeivé váltak.

A szúnyogok által terjesztett kéknyelv-vírus kizárólag a kérődző állatok – szarvasmarha, juh és kecske, valamint a vadon élő kérődzők – fogékonyak, az emberek egészségére  ártalmatlan.

A betegségnek nincs élelmiszer-higiéniai vonatkozása, az esetlegesen fertőzött állatokból előállított élelmiszerek sem jelentenek veszélyt az egészségre.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Tejjel fűtenek egy gazdaságban, az ötlet csak első hallásra megbotránkoztató

2025. november 24. 09:10

Nincs szó félreértésről, sem pedig értékesítési nehézségből adódó „bosszúról”, egy német faluban szándékosan használnak újfajta módszert a fűtésre.

Elképesztő! A telep, ahol a galamboknak már semmi esélyük

2025. november 24. 07:10

A gazdák már majdnem feladták, amikor bevetettek egy döbbenetes módszert – a ragadozó madarak percek alatt rendet tettek a telepen.

Ez a kutyák kedvenc szava, sokat elárul házi kedvenceinkről

2025. november 21. 09:10

A kutyák nemcsak a szövegkörnyezet alapján találják ki az emberi szavak jelentését, de valóban értik is azokat. Melyik lehet a kedvencük?

NAV árverésen vehetünk szarvasmarhákat

2022. június 19. 08:12

A szarvasmarhákra fajtánként lehet licitálni, közöttük előfordul aberdeen angus és hereford is. Az állatok átlagosan 1-1,5 évesek.

Egységesítés a szarvasmarha-genetikában: új irányt mutat az EU

2025. augusztus 17. 14:10

Az Európai Unió új, egységes tenyészérték-rendszert vezet be, amely forradalmasíthatja a szarvasmarhatenyésztést.

NAK TechLab verseny: szarvasmarha-tenyésztést támogató ötlet győzött

2020. augusztus 16. 10:34

Az ötletversenyre olyan egyetemi hallgatói csapatok jelentkezését várták, akik innovatív ötletükkel, hatékony megoldásaikkal segíthetik a hazai mezőgazdaság digitalizációját.

Kéknyelv-betegség: új vakcinák, de késik az elérhetőség

2025. március 10. 16:10

Az Európai Unió két új vakcinát hagyott jóvá a kéknyelv-betegség ellen, de ezek egyelőre nem érhetők el a gazdák számára.