Állattenyésztés
Állattenyésztés

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák – Fajtaelőnyök és tartástechnológia

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák – Fajtaelőnyök és tartástechnológia

Agrofórum Online

Az Angus Kft. 1993-ban a Március 21. Szövetkezet egyik ágazatának utódjaként alakult meg Adonyban. A cég szakemberei 1973 óta foglalkoznak húsmarhával, 1987 óta pedig Angusokkal, hiszen a fajta első egyedei azon a tavaszon érkeztek hazánkba Skóciából - szám szerint 52 üsző.

„Amikor ez a fajta bekerült az országba, még kisebb testű volt, egy kifejlett tehén súlya 500-550 kilogrammos lehetett. A ’90-es években azonban az egész világon növelték a méretet, aminek köszönhetően már 600 kilogramm az átlagsúly” – magyarázta az adonyi állattartó telepen Köller László, az Angus Kft. ügyvezetője.

A tehenek mellett öt tenyészbikát is importáltak, ezek azonban a mesterséges megtermékenyítő állomásra kerültek, hiszen az első években az állattenyésztők csak spermával dolgozhattak. A saját szaporulat növekedését követően azonban fokozatosan áttértek a természetes fedeztetésre, napjainkban már a borjak 90%-a így születik.

Adonyban a vörös változat jobban teljesít

Adonyban most 450 tehén található a fajta vörös és fekete változata egyaránt. „Jelenleg az állomány 60 százaléka vörös, 40 százaléka pedig fekete. A saját tapasztalatunk az, hogy vörös 10 százalékkal minden tekintetben jobb mint a fekete. Ez utóbbit egyébként főként a külföldi vevőink keresik, belföldön inkább a vörös a népszerűbb” – fogalmazott az Agrofórum kérdésére a szakember.

Az Angus fajtának számos előnye van, így nem véletlen, hogy nagy a kereslet az Adonyban előállított tenyészállatokra.

„Skóciában 300 éve örökletesen szarv nélküli fajtaként és kizárólag húsmarhaként tenyésztették. Az angol-szász vidéken ez a klasszikus steakmarha. Gyönyörű, márványozott húsa van, és a faggyúja sem sárga, hanem fehér” – kezdte az Angus marhák előnyeinek felsorolását Köller László, aki hozzátette, hogy az állatok 18-20 hónapos korukra érik el a vágásérettséget, ami szintén kedvező tulajdonság.

A fajta másik nagy előnye, hogy a növendékek 13-14 hónapos korukban garantáltan tenyésztésbe állíthatók, így azok kétévesen leellenek, ráadásul önállóan, segítség nélkül születnek a borjak. A húshasznú fajták közül az Angus ellik a legkönnyebben, ráadásul a borjú formája és testtömeg-gyarapodása is kedvező az ellés szempontjából. A tehenek tejtermelése is jó, általában elegendő a borjú eredményes felneveléséhez.

„Az Angus marha szépen neveli a borját, a tehén a születéskor rögzíti magában a borja illatát, és akár több tíz kilométert is elmegy utána, ha az elszabadul” – osztotta meg tapasztalatait az állattenyésztő szakember.

Minden tenyészbika háremet kap

Adonyban az Angus marhák az ellést követően, tavasztól villanypásztorral lekerített karámokba legelnek. A szakemberek úgynevezett kerteket alakítanak ki, amelyekben egy-egy bikával egy-egy évjáratonként csoportosított 15-30 egyedből álló háremet alakítanak ki. Ennek előnye többek között, hogy a tenyészbikák nem egymással, hanem a tehenekkel vannak elfoglalva.

„A mi állományunknál egy hárembe egy-egy évjárat kerül, a megtermékenyítés pedig május 20-ától július 20-áig, tehát két hónapon keresztül zajlik. Ilyenkor egy gulyával egy bika van kint. Mivel tenyészállatokat állítunk elő, ezért minimum három ősi soros pedigrét kell biztosítanunk, amit ezzel a módszerrel érünk el”. Köller László hozzátette, hogy a múlt évben 93 százalékos vemhesülést értek el a bikáik. Mint kiderült, összesen 19 tenyészbika dolgozott az előző idényben, amelyek közül négy állat 100 százalékos eredményt produkált.

Erdély, Szerbia, Szlovénia

Az Angus tenyészállatok piacán élénk az érdeklődés az adonyi húsmarhák iránt. A tenyészüszők nagy részét például Erdélybe szállítják, de Szerbiába és Szlovéniába is eljutnak a magyar Angusok. A tenyészbikáink döntő hányadát ugyanakkor belföldön értékesítik, de tavaly hímivarú egyedek is mentek Erdélybe, idén pedig Szerbiába is szállítanak állatot. Forgatásunk idején éppen egy déli szomszédunkból érkezett megrendelést tejesítettek Adonyban, méghozzá a Hunland Kft.-n keresztül.

Bár a legeltetéshez már nagy szükség lenne a minél több csapadékra, az adonyi állattenyésztők az év első hónapjaiban még örültek is a szárazságnak, hiszen ez jelentősen növelte a borjak túlélési esélyeit. Április végéig ugyanis a 460 darab tehénből 440 már leellett, a kiesés pedig mindössze 4%-os volt, a borjak tehát most már egészségesen várják az esőt, hogy minél dúsabb legyen a legelő.

Szarvasmarha-ágazati Szeminárium – Gyepápolási Szakmai Nap Gödöllőn

2019. május 30. 10:17

Idén tavasszal első alkalommal került megrendezésre 2019.05.21-én egy olyan gyepápolásról szóló szakmai nap, ahol a tantermi előadások mellett terepi gépbemutatót is tartottak az érdeklődőknek.

Robot fejőgép, agrárvilágítás, biztonsági nyakfogó... - Állattenyésztési innovációk Hódmezővásárhelyről

2019. május 22. 16:46

Az agrárinformatika és tartástechnológia kapcsán a megosztott helyezéseknek köszönhetően a szakmai zsűri összesen hat fejlesztést emelt ki.

„Ilyen etetőkocsit még nem láttunk” – Megérkezett az első önjáró Trioliet Magyarországra

2018. december 5. 08:24

A közelmúltban a Pusztaszabolcsi Mezőgazdasági Zrt. szarvasmarhatelepén adták át Magyarország első Trioliet Triotrac önjáró takarmánykeverő-kiosztó kocsiját.

Mangalicák nélkül is van élet, de az nem olyan

2018. október 16. 02:47

Nem szeretem a „mi lett volna, ha” típusú gondolatokat, de Fekete Zsóka mangalica tenyésztőt hallgatva, azonban mégiscsak felmerül bennem, ha annak idején nem érkezik meg az a pár vemhes mangalica, akkor Zsóka most melyik ágazatot képviselné nemzetközi fesztiválokon?

A GDP növekedésben a mezőgazdaságnak is fontos szerepe van

2018. november 25. 13:03

A GDP volumene 4,7 százalékkal bővült 2018. I-III. negyedévében és a KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság hozzáadott értéke is növekedett.

Munkavédelem: Milyen veszélyek leselkednek az állattenyésztésben dolgozókra?

2019. január 17. 11:05

Az állattenyésztésben dolgozó munkavállalókat ki kell oktatni minden rájuk leselkedő kockázatról, illetve az azok elleni védekezési módokról, az egyéni védőeszközök rendeltetésszerű alkalmazásáról, a munkaeszközök, gépek, kéziszerszámok helyes használatáról a kötelezően előírt munkavédelmi oktatások keretében.

Gyengülő pénzügyi teljesítmény a mezőgazdaságban

2018. március 14. 08:24

Folyamatosan gyengül a hazai mezőgazdaság jövedelem termelése, és középtávon nem is várható, hogy ez a folyamat megforduljon.

A nyereséges mangalicatenyésztés a cél

2018. november 14. 08:47

1991-ben Magyarországon kevesebb, mint 200 egyed maradt meg, de a sikeres fajtamentés révén mára a mangalicatenyésztés sikeres agrárgazdasági ágazat lett.