Szőlő-Bor

Biztonsági jegy kerül a földrajzi jelzés nélküli borokra

Agrofórum Online

Az intézkedés lehetővé teszi a tiszta piaci helyzet kialakítását, valamint a teljes termékpálya nyomon követhetőségét.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT)  tagjai számára kötelezővé tette, hogy biztonsági jegyet helyezzenek el a földrajzi jelzés nélküli borokra, amit a földművelésügyi miniszter kiterjeszt a piac további szereplőire is – közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.

Az intézkedés lehetővé teszi a tiszta piaci helyzet kialakítását, valamint a teljes termékpálya nyomon követhetőségét, a földrajzi jelzés nélküli boroknál is – jegyzik meg.

A borászati termékek forgalomba hozatalát követően az ellenőrzés a HNT, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) borászati igazgatóságának feladata lesz. Az ellenőrzés kiterjed a kis- és nagykereskedelmi forgalmazókra egyaránt.

A közleményben Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kifejtette, hogy a borágazaton túl más szakmaközi szervezetek is hasonló lépéseket fontolgatnak, így a tej- vagy a hús termékpályán is várható hasonló intézkedés.

Az ellenőrzési jegy ellenértéke 30 forint lesz, a kiszerelési egység minden megkezdett literére. Az ellenérték egy része az ellenőrzést más része pedig a hazai borászatok minőségfejlesztését szolgálja. A HNT köteles lesz a befizetett ellenőrzési díjból származó bevételt elkülönítetten bemutatni, valamint a felhasználást negyedévente a honlapján nyilvánosságra hozni.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Arany termett a Mátraalján

2023. április 10. 07:34

„Késői szüretelésű nagy fehérborok jegyeit magán hordozza, de mindemellett friss, fickándozó, gyümölcsös.” Így jellemezte Maróti Attila a Zenit borát, amely aranyat hozott számára fehérbor kategóriában, a Syngenta borversenyén.

A Kárpát-medence borászati kultúráját meg kell őriznünk!

2023. március 4. 05:36

A kormány a tavalyi évben hívta életre a Schams Ferenc Tervet, hogy támogassa a Kárpát-medence magyar borászati kultúrájának fejlesztését.

Fenntarthatóság a pohárban: miért tér vissza a piquette?

2025. szeptember 10. 16:10

A piquette könnyű, alacsony alkoholtartalmú ital, amely a bortermelés melléktermékéből készül. Fenntartható és egyre népszerűbb.

Elkészül az Összetartozás bora

2020. június 6. 12:17

A programhoz bármely magyar bortermelő csatlakozhat száraz fehér, 2019-es évjáratú borával, amely jellegzetes kárpát-medencei szőlőfajtákból készült.